Élvezettel figyelem ahogy kerülgeti a kanapén elterülő testemet, miközben láthatólag keres valamit, amiben én kibaszottul de nagyon zavarom. Csak keresztül döf a szemével, amitől nekem még kajánabb vigyor terül szét az arcomon. Olyan igazán önelégült amitől a legszívesebben felképelnél, és amitől nekem valószínűleg még kajánabb vigyor ülne ki a képemre. Mert hát nincs is annál szórakoztatóbb délutáni elfoglaltság, mint Dakota kibaszottjónő Yaxley idegeire menni. Ami amúgy nem nehéz, mert csak elég bámulnod, vagy direkt nem felállni, amikor már melletted toporzékol, vagy egyszerűen pofátlanul belenyúlni  tányérjába, vagy a seggére csapni, amitől visszakézből kapsz egy pofont.
Tudnám még sorolni, ódákat tudnék zengeni arról, hogy milyen tökéletes módszerrel lehet Dakota dugnámacsajt Yaxley idegeire menni. De megunnád a felénél, mert a háromnegyede olyan jelentéktelen dolog lenne, hogy csak a jobb szemöldöködet húznád föl rá, és legyintenél.
De hiába állsz te így hozzá a dologhoz, én igazán élvezem, hogy puszta jelenlétemmel az egekig megy benne a pumpa. Néha még az ér is kidülled a homlokán. Az az igazi siker.. amikor sikerül annyira felidegesítenem,, hogy egész nap már csak azon tud puffogni, hogy mekkora seggfej vagyok. Akkor érem el a legjobb hatást, ami számára csak egy idegbaj, számomra pedig a biztos út a bugyija felé. Mert hát tudjuk, a szerelmet és a gyűlöletet egy hajszál választja csak el egymástól. Na nem mintha én szerelmet keresnék benne. Nem kellene a szerelme, csak egy vagy kettő, netalán három forró éjszaka, aztán meg ott hagynám, mint a huzat. Lelépnék és soha többet nem látna viszont. Egy kaland lenne, aminek a végén elélveznénk. Én legalább is biztosan. Talán megerőltetnem magamat, hogy Ő is, de lehet, hogy leszarnám. De lehet, hogy eszembe jutna, hogy a legjobb haverom húga, és érdemel valamit.
Felsóhajtok, pontosan olyan intenzitással ahogyan Ő teszi. Az Ő szájából ez egy olyan sóhaj amellyel jelezni akarja, hogy húzzak a picsába, az enyémből viszont egy olyan sóhaj amivel jelezni próbálom, hogy értem a dolgot, csak leszarom.
Ha egy kicsivel is jobb fej lennék, mint amilyen vagyok, akkor legalább felülnék a kanapén, vagy esetleg segítenék neki, de az igazság az, hogy nem érzem magamat elég jó fejnek ehhez.. sőt udvariasnak sem érzem magamat.
Hagyom, hadd szenvedjen, hadd sóhajtozzon, ciccegjen és csapkodja a könyveket az asztalhoz.
- Na mi van Yaxley, csak nem a melleidet keresed? -