Nem bírok aludni. Reménytelenül forgolódok a takaró alatt, de semmi. Nem jön álom a szememre. Vajon Jesse miatt? Nem tudom, de az egyszer biztos, hogy nagyon izgulok miatta. Az estét és a klubhelyiséget beszéltük meg találkánk időpontjául és helyszínéül. Asztronómiaórára együtt kell megcsinálnunk a házi feladatot. Mikor úgy érzem itt az idő, kikelek az ágyból és halkan sétálok ki a szobából majd a klubhelyiségbe. Mikor leérkezek, a kanapén foglalok helyet és a kandallóban égő tűz játékát figyelem, addig amíg lépéseket ne hallok meg. - Jesse?
Még öt percet! Vagy tízet! Tudtam én, hogy túl jól fogok aludni ehhez az asztronómiaházihoz - még a közeledő meccs is arra sarkall, hogy meglegyenek az óráim, a buli meg érdekli a fenét. Álmosan kelek ki az ágyamból és próbálom kidörzsölni a szemeimből az álmot, és igyekezni összeszedni minden nemlétező tudásomat bármiról, szerencsére az asztronómia még nem is áll olyan messze tőlem. A ma esti éjjeli program szerint ez a csillagvizsgálót jelenti Emmaline-nel. Lebattyogok a klubhelyiségbe, ő pedig már ott vár - feltételezem - rám. - Igen, itt vagyok - felelem nyűgösen elhúzva a számat miközben a hajammal babrálok, alsógatyában és zokniban megállva előtte, amire fel sem figyelek. Eszembe sem jut, hogy elfelejtettem felöltözni.
Találgatásom helyesnek bizonyul, a fiúhoz tartoznak a lépések. Hátrapillantok és akkor veszem észre,hogy Jesse egy szál alsónadrágban és zokniban jött elém. - Khm.. - köhögök nevetve, kicsit elpirulva, abban reménykedve, hogy veszi a célzást. Sose voltam még együtt senkivel se, és azt se csináltam még, így rögtön elfordítom a fejem. Jesse nagyon helyes meg minden, nem vele van a baj, csak velem és a szüzességemmel. - Szóval akkor.. hogy is legyen ez az egész?
- Mi van? - kérdezem meg, ahogy köhécselni kezd. Próbálom a mozdulataiból kiszedni, hogy mi a baj elég kevés sikerrel.Nem tudom, hogy a homlokomra írtak-e valamit, összerajzoltak-e, vagy mi a baj, amikor meg még sebesen el is fordul tőlem Em, a földre nézve megtalálom minden gond gyökerét. - Basszus - szalad ki a számon. Ügyes vagy Jesse, a frászt hoztad szerencsétlenre! - Ö.... - elröhögöm magam kínomban a folyosó felé mutatok az egyik kezemmel - azt hiszem, előbb elmegyek felöltözni - gondolom nincs ellenére az ötlet, és ezzel válaszoltam is a kettes számú kérdésére. Címeres ökör vagy Jesse Tristan Edwards! - szinte a húgom hangján hallom a mondatot. Felrohanok a szobába, ahol mindenki más a lőbőrt húzza, és magamra kapok egy nadrágot, pólót, pulóvert, és már indulnék is vissza, aztán belerúgok valamibe. Cipő... Naná. Csak felhúzva slattyogok le újra a klubhelyiségbe, aminek eredményeképpen majdnem hasast esek belépőül, de szerencsére gyorsan reagálok, így meg is úszom. - Mehetünk? - kérdezem miközben bekötöm a cipőt. Lehet a papucs jobb választás lett volna, vagy azok a szőrös tappancsok, amik a lányoknak vannak... a ma... ma... mamapapucsok... vagy mamuszli, vagy mi.
Először nem veszi a célzásom, de később megérti. - Támogatom az ötletet. - jelentem ki halkan nevetve. Amíg elmegy, felállok és a zsebemből kiveszek egy mminiatűr tükröt. Kinyitom azt és megnézem magam!Az istenit Em! A szemeim karikárasak a szám ki van száradva és a hajam is szörnyen áll. Miután kivettem a táskámból a vészhelyzet sminkkészletem egy kis rúzst és alapozót és sok egyéb mást viszek fel az arcomra. A ruhám egyszerű, bár a bakancs azért nem kellett volna,de ez van. Szépítkező rituálémból Jesse ébreszt fel, és én nagy mosolyt az arcomra varázsolva az arcomra bólintok egyet és azzal kilépek a helyiségből a fiúval az oldalamon.
Ahogy sejtettem, neki sincs ellenére. Lehet hogy azért alsógatyában kissé hideg is lenne, de biztosan végigvittem volna, ha már belekezdtem. Betoppanva azért megengedek magamnak még némi szemöldökjátékot, miközben a tükörrel szórakozik. Nők. Sosem fogom megérteni őket, ez már régen kiderült. Mintha lenne is a lányon némi változás. Áh, biztosan csak a szemem képrázik. A bólintását követően a csillagvizsgáló felé vesszük az irányt. - Lumos - mormolom el. Csak néhány lépcső a kavalkádban. Álmosan. Fáradtan. Nyűgösen. Viszont már ruhában - a festményeknek sem lett volna ínyére azt hiszem, hogy csak úgy lazán mászkáljak. Hogy Emnek miért volt ellenére az az ő dolga. - Van nálad valami pergamen, toll, vagy ilyesmi? Vagy valami, ami segíthet? - kérdezem egy ásítással elválasztva egymástól a két mondatot, a második után ismét a szemeimet dörzsölgetve. Kómásan teszem egymás elé a lábaimat néha lehet el is vesztem az egyensúlyomat, és nekimegyek a lánynak, ez van, fáradt vagyok.
A csillagvizsgáló felé vesszük az irányt, és amint Jesse is elmormolja a "Lumos!" varázsigét, én is ezt teszem, így már ketten próbálunk fényt adni a csendes és kihalt kastélyban. Őszintén megmondva, nem tudom, hogy Jesse kedvel-e, vagy, hogy gondol-e rám. Lehet, hogy csak úgy tekint rám, mint egy lányra, vagy tényleg barátok lennénk? Nem tudom, de én a fiút barátnak tekintem, már csak azért is, mert itt az utolsó évünk,és nem akarok senkivel se rosszba lenni. Na meg szeretnék több barátot majd az iskolán kívül is. - Persze, minden benne van a táskámban. - válaszolom a kérdésére, és ki is cipzározom a táskát, hogy betekintést nyerhessen, de vissza is zárom. Néha nekem jön a fiú, de szerintem ez csak az álmosság. Mindenesetre ilyenkor elkapom, és határozott léptekkel megyek tovább. - Mesélj valamit! - mondom, és lehet, hogy egy hülye libának néz, de szeretném jobban megismerni Jesset. Mikor megérkezünk az ismerős részhez, megállok és a szemébe nézek. - Készen állsz? - kérdezem, azt remélve, hoyg érti a humorom.
Már a tudattal is megelégedtem volna, de ő a táskája száján is végighúzza a cipzárt. Hanyagul bele is tekintettem, mintha igazi hajlandóságot mutatnék arra, hogy ellenőrizzem az állítását. Szó sincs róla. Valójában arra vártam, hogy kiugrik valami szőrös lény a táskájából, ami nem történik meg, és visszazáródik, miközben mi tovább menetelünk erőltetetten - nekem így tűnik, kényszeres cselekvés az egész sorozat. Persze ilyenkor csábítóbb az ágyam, hát nyilván. Bezzeg, amikor eszembe jut, hogy kószáljak.... Amúgy kimondhatatlanul hálás vagyok, hogy Em egyensúlyba lök, amikor éppen elveszteném. - Mit? - kérdezem hitetlenül, a hozzá legjobban illő értetlen tekintetemet elővéve a tarsolyomból; hirtelen felébredve a kómából. Ha nem keringene minimális vér hirtelen a szokásos sebességben az ereimben, azt hinném, azt várja, hogy arról a cipős csajról, vagy a félrenyelő almás lányról meséljek neki, amiket Julie szeret. Elröhögöm magam. Nem tudom mi az ördögöt mondhatnék, úgyhogy úgy döntök a legjobb védekezés a támadás: - Mesélj te valamit! - kontrázok sármos mosollyal a szám sarkában. - Már hogy a fenébe ne ne állnék készen? - oké, azt ne számítsuk, hogy egy párnának toovábbra is jobban örülnék, mint a csillagvizsgálónak, de ez már részletlkérdés. Magam tárom ki az ajtót, Emmaline-t előreengedem, aztán behúzom magunk után. Mivel ma a mi napunk van a megfigyelésre ezért senki más nem tartózkodik kint, meg amúgy is... Ki az az elmebajos idióta, aki ilyenkor tenné ki a lábát ide? - költői kérdés volt!
Sietősen veszem a lépcsőket, és lehet, hogy teljesen értelmetlen a kérdésem, de a fiú hárít. - Hát jó.. amm, lehet, hogy lesz egy kiskutyám. - mesélem. Még az Ő ötlete volt, hogy legyen egy, és megígérte, hogy idén már meg is lesz évkezdésre. Hát, eddig semmi. A gondolattól, hogy talán elhagy, bekönnyezek, és idegesen törlöm le a könnyeim, abban reménykedve, hogy Jesse nem vette észre. Mikor megérkezünk, kinyitja nekem az ajtót, és be is csukja. Felsietek a lépcsőn, talán kissé zavart állapotban. Mikor felérkezünk körül nézek, és az eget nézem meg előbb. - Wáo! Gyönyörű.
Neki nyilván jobban mennek ezek a kérdések, ő lány. Lehet, hogy magamtól is ritkán vágok bele ilyen tröténetekbe, de ebben a helyzetben még minimális esélyt sem láttam arra, hogy előrukkoljak eggyel. Most komolyan, mit mondanék? Hogy egyszer szőfös lesz a fülem; vagy hogy a húgommal öldököltük egymást; vagy hogy lestrapáló már némelyik edzésünk; vagy hogy nem is tudom kit féltek jobban az auror alkalmasságitól, Cathy akkori seprűjét, vagy saját magamat; vagy....? Igen, szerintem is. - Remek. És mi lesz a neve? - törlöm meg újra a szemeimet egy ásítás kíséretében. Nem, a fajtájára nem fogok rákérdezni, azt sem tudom melyik hogy néz ki, néhány alapfajtától eltekintve, amikkel Dorsetben gyakorta találkozunk. Em előre megy, és máris ámuldozik; nekem a szél az első, ami feltűnik, csakhamar elered a taknyom tőle, amit igyekszem felszívni. Doris már biztosan kijelentette volna, hogy undorító vagyok. - Nincs egy zsepid? - kérdezem reménykedve az igenlő válaszban, mert már a számat nyitottam el, hogy levegőhöz jussak. Furcsa, hogy alig pazarlok időt arra, hogy felmérjem ezt a pazar látványt, de nem szeretem a kötelező dolgokat. Milyen hisztis lettem.... Mint valami lány. Akkor vagy így, vagy úgy, de álljunk neki. Le kell rajzolgatni a képeket, azt hiszem, ennyire emlékszem az egész feladatból - persze Awkward szerintem ellátott minket bőségesen mással is benne. Felnézek a sötét égre és forgolódva próbálom betájolni magunkat, honnan induljunk ki, ebben hasznomat veheti, másban aligha.
Kezdőlap
