Ha már Halloween és még kimenőt is kaptunk, vétek lenne a kastélyban maradnom. Nem is követek el ilyesmit. A haverjaim is egyre mondják, hogy menjünk és vessük bele magunkat a roxmortsi forgatagba és nem is én lennék, ha nem hajlanék a szavukra. Jó lenne valami menő maskarával előrukkolni, főleg hogy tavaly, az ex-barátnőmnek hála elég ijesztő és kirívó öltözetben pompáztunk a bálon mindketten, én azonban nem jeleskedem az ilyesmiben. Tényleg szereznem kellene már egy új barátnőt. Főleg, hogy America, a nővérem is egyre inkább gyanakodik amiatt, hogy még mindig szingli vagyok. Leszokhatna már az állandó bagolyküldözgetésről. A "tanulásra akarok koncentrálni végzősként" dolgot meg sehogy sem akarja megérteni. De talán tényleg lépnem kellene valamit. Csak ne Rosie jutna eszembe állandóan... Persze lehet erre is ez a megoldás.
Mindenesetre ma még biztosan szingliként megyek le a faluba, így a maskarám sem közelíti meg a tavalyit. Múlt századbeli maffiózót formáz elegáns öltözetem, kalapom, sőt még a kellékként magammal cipelt szivarom is (amit persze lehet elszívok, ha nem látja senki). Lehet vacakul elkészített madárijesztő vagy zombi is végül is, ki minek szeretné látni. Legalább nem érhet az a vád, hogy úgy nézek ki, mint bármikor máskor.
A falu utcáin igen nagy tömeg hömpölyög, elég csak egy kicsit másfelé figyelnem és máris azon kapom magam, hogy elsodródtak mellőlem a barátaim. Egy ideig mászkálok a tömegben, próbálom megtalálni őket, aztán feladom. Mindegy, majd előkerülnek később. A maszkok, álöltözetek egyébként sincsenek a segítségemre. Inkább a forgatagból kifelé, csöndesebb útszakasz felé veszem az irányt. Ha már itt ez a szivar, legalább nyugodtan elszívhatom. Meggyújtom és ráérősen nézelődni kezdek.
Elég kihalt utcára sikerült tévednem, éppen senkit sem látok magamon kívül itt először. Tekintetem aztán egyszer csak megakad egy ösvényen, ami a sötétségbe veszik. Megindulok arra, mire hirtelen fények gyúlnak rajta. Felvonom a szemöldököm, majd gondolok egyet, elnyomom a szivart, a maradékot elteszem és elindulok rajta. Egyszerre nyugtalanító és lenyűgöző a látvány. Nem valószínű, hogy okos gondolat (elég csak arra a szabadulószobára gondolnom, ahonnan pár órával ezelőtt jutottunk ki McKinnonnal együtt), de hajt a kíváncsiság. Meg hát ha már úgyis egyedül vagyok, miért ne keressek valami elfoglaltságot? Hetedik éve járok a Roxfortba, sok furcsaságot láttam már, miért fogna pont ez ki rajtam?
Az úton nem látok semmit, csak  a fények jelzik az utat, mintha el akarnának vezetni valahová. Én pedig követem. Mi baj lehet? Bármikor visszafordulhatok, ha olyat látok, ami nem tetszik. Néhol faragott tökök és fura táblák tűnnek fel. Az írást nem tudom kisilabizálni, akárhogy nézem. Elég gyér a fény, de nem angolul vannak. Talán nem is emberi nyelven, ki tudja. Itt minden lehetséges. Felelőtlenség, de én ennek ellenére folytatom az utamat. Tekinthetjük ezt az én saját bátorságpróbámnak is, ha úgy tetszik.
Ahogy haladok, már látom a falu végét, ahonnan jó kilátás nyílik a szellemszállásra. Ami oda vezetett, abból eddig jó még nem sült ki. Nem mintha sűrűn jártam volna arra. Még kisebb korunkban brahiból csak. Azóta nem sokat törődtem vele. Megállok és csak szemlélődöm. Mintha a sötétben egy alakot látnék magam előtt az ösvényen a szellemszállás felé tartani. Egy határozottan alacsony valakit. Felvonom a szemöldököm. Túlságosan ismerős ez az alak. Elég időt töltöttem mostanában vele a kvdiccs edzéseknek hála, hogy az legyen. Értetlenül, kíváncsian indulok meg utána. Közvetlenül a szellemszállás bejárata előtt érem csak be az előnye miatt, hiába lépek jóval nagyobbakat, mint ő.
- Minchum? Te vagy az? Mit keresel te itt? - pont akkor szólalok meg, amikor éppen hátrafordul. Így már az arcát is láthatom. Bár belegondolva nem lehetek száz százalékig biztos, hogy az, akinek sejtem, hiszen belőle rohangál egy hollóhátas kiadás is, de ez csak most ugrik be, ahogy rám néz. Mindenesetre ha nem ijed meg túlságosan és tudja, ki vagyok, akkor nem tévedtem a személyét illetően és az új terelőnk lesz az. A kérdés már csak az, hogy miért is van ő itt és mi dolga odabent?

Hiba volt elindulnom azon az úton. Minek is jöttem? Tudhattam volna, ha valahonnan ilyen vonzást érzek, azzal biztos, hogy csak a baj van. De már itt vagyok, a Szellemszállás ajtaja bezáródott mögöttem és Minchum, valamint egy hollóhátas, ázsiai lány mögött, aki, ha nem tévedek egyébként egy igencsak balhés háztársam, Elizabeth Green unokatestvére. Nem mellesleg, feltehetően kezdő metamorf mágus, aki még nem tudja rendesen irányítani ezt a képességét. Legalábbis abból, amit eddig láttam belőle, erre tippelnék.
Nem mintha sok időm lenne elemezgetni a kis kompániánkat, az ajtó bezárult, nem tudjuk kinyitni, nincs hát más lehetőség, mint felfelé elindulnunk, ahol úgy fest, a pálcáink nem működnek és teljes sötétség fogad. Azonban ha mindez nem lenne még elég, valami hirtelen elkapja a lábam és az egyik ajtó felé húz. Nincs mibe kapaszkodnom, csak a lányok felém nyújtott kezei, az erő azonban erősebb, hamar kicsúszom a szorításukból és már bent is vagyok a szobában, ahol a fényben már láthatom is a támadóimat, akik továbbra is a földre nyomnak. Két jarwey. Hát ez szuper. Nem vagyok nagy szakértője ezeknek a lényeknek, de azért felismerem őket. Idegesítő, ostoba lények, aminek hamarosan tanúbizonyságát is adják. Igyekszem lerázni őket magamról, de mivel ketten vannak, ez nem is olyan egyszerű, aminek hála egy nem túl szalonképes káromkodás is elhagyja a számat, amit természetesen nekik és a kedves édesanyukájuknak címzek. Azonban mikor meglátják a közeledő lányokat, sivalkodni kezdenek és figyelmetlenségüket ki tudom használni arra, hogy lerázzam őket magamról és legalább felüljek.
Közben Minchum és az ázsiai lány bejutnak a szobába, miután egy hangot hallok az asztaltól, a széken megfordulva pedig egy koboldot látok. Az ajtó bezáródik, mi pedig itt ragadunk ezekkel a lényekkel. Minchum a kezét nyújtja, ami elfogadok és gyorsan fel is pattanok a földről. Tekintetem ide-oda jár a szobában. Kétlem, hogy Minchum varázslata sikerülne, hiszen a pálcáink az előbb sem működtek és gyanítom, ez a kobold műve. Vele kell különösen óvatosnak lennünk, erős mágiája is lehet. A jarweyk nem hiszem, hogy önmagukban hármunknak gondot jelentenének.
Nem egy kellemes helyzet, én vagyok itt a legidősebb, ráadásul az egyetlen férfi is, így kicsit felelősnek érzem magam a két lány biztonságáért. Ugyan a kezem a pálcám közelében tartom, de ha igaz, amit gondolok, sokat nem fog érni. Tekintetem a koboldon állapodik meg. Várakozón nézek rá, figyelve, hogy mit lép, illetve válaszol-e Minchum kérdésére. Ha szükséges, meg kell védelmeznem a lányokat és természetesen magamat is. Ez a gondolat feszíti meg minden idegszálamat, miközben Minchummal egy vonalba állva, az ázsiai  lány elé lépek. Így talán tudok rájuk vigyázni egy esetleges támadás esetén.