A korgó gyomrom kerget ki az ágyamból. Egész éjjel forgolódtam. Csupa baromság körülforogtak a gondolataim, mint például a húgom mit művel vajon, mennyire leszek beszámítható, vagy a szobatársaim mennyire lesznek azok, vagy a Cathy kivel lép a pástra kérdés. Még nem beszéltünk erről, és különös érzéseim támadnak attól, hogy esetleg végre megembereli magát, és Casparral érkezik. Bár őszintén szólva, talán attól jobban kellene tartanom, hogy vajon sikerül-e követnem Doris minden lépését és vigyáznom rá, ahogy egyébként kellene, de ki tudja menni fog-e... Magamra kapva némi ruhát - tanulva a múltkori esetből - trappolok le a konyha felé, hogy valami kaját vegyek magamhoz, a pálcám fénye mellett haladok egy kissé elgyötört képpel. A folyosókon ezúttal szerencsére senkivel nem találkozom, így bökkenők nélkül jutok el a konyhába. Felkerekedek keresni valamit, és amint a kezeim közé fogtam némi zsemlét, meg valami húst és egy bögre kakaóval ütök tábort az asztalnál. Kócosan tömöm magamba a falatot éjek éjjelén.

Éjszaka van, este van és én éhes vagyok.. Nem szabadna ennem este, így is fél kilót híztam, már ötven és fél kiló vagyok. Ellent tudok mondani a késztetésnek és nem fogok lemenni a konyhába, vagyis nagyon remélem, hogy nem fogok lemenni.. Nem szabad ennem, még egy falatot sem és mégis kiszállok az ágyamból és lábaim automatikusan mozognak.
Elérek a konyhához és belépek, az amit érzékelek az idegesítő és ismerős csámcsogás, úgy látszik, hogy Edwards-ék nagyon szeretik az éjszakai nasit. Vigyorogva lépek közelebb. -Mi van te kis bélpoklos? - kacagok fel, majd leülök a testvéremmel szembe. Nagyon remélem, hogy nem nyitott szájjal fog köszönni, de Jesse-ről beszélünk, mintha azt kérném Shane-től, hogy legyen poénos.

Oldalra fordítom a fejemet, amint meghallom az ósdi faajtó nyikorgását, és az irányába fordulok, továbbra is rágcsálva. Nem is tudom, hogy meglepődéssel nyugtázzam, vagy csak simán elfogadjam, hogy Doris lép be, elvégre hasonlítunk, nem is kicsit... Azt mindenki döntse el, hogy ez jó, vagy rossz... Újabbat harapok a szenyámba. - Szia - mormolom teli szájjal, míg végül hamarabb lenyelem a falatot, minthogy rendesen megrágtam volna, és megragadom az asztalon heverő sajtszószos tubust, és bőven rányomok belőle. - Naaa... Úgy látom te sem vagy különb - szólok oda az éppen helyet foglaló húgomnak, majd megnézem az alkotásom, és az állkapcsom ismét mozdul, majd a számat is körbenyalom utána. Mennyei! - Na és mi a helyzet....  - próbálok valami jó becenevet kitalálni - hízókúrás? - elhúzom a számat. Nem a legjobb. Nem vagyok formában. Még.

Nem tudom, hogy mit vártam tőle, Jesse nem tudja mi az a kulturált viselkedés, na nem mintha én Doris Promise Edwards jobb lennék. Egyszer már megkaptam, hogy nagyon fiús vagyok, ami nem esett jól.. Na de köszönéséra csak elfintorodok. - Egy úri hölgy teli szájjal nem ebszél. - mondom, miközben kiöltöm rá a nyelvemet. Nézem, hogy mit csinál és megkívánom a sajtot, de nagyon-nagyon. - Nem is igaz, én csak hangokat hallottam... na jó, éhes lettem. - forgatom meg a szemeimet és sóhajtok egyet.
Majd mikor le hízókűrásózik, akkor csak csúnyán nézel rá és nem tudom, hogy miért kell ilyennek lennie. - Nem is híztam sokat, csak fél kilót.. és most miattad elment az étvágyam. - fintorogtam egyet és nem tudom, hogy miért hallgatok rá.. akkor eszek, ha jól esik, így elindultam egy szendvicset csinálni.

- És az úri fiúkkal mi van? - kérdezem tőle továbbra is teli szájjal tettetett ijedtséggel. A nyelvöltése most nem hatott meg, kissé aszott voltam már hozzá, hogy rászóljak. Aztán amikor elkezd bekamuzni nekem mindenfélét hangokról, meg a fene sem tudja mivel hozakodna még elő, ha nem az "ugye ezt most nem akarod beadni nekem?" tekintetemmel, amire végül szemforgatva korrigálja a válaszát. Aztán olyan csúnyán néz rám, hogy csillapodik a csámcsogási sorozatom, és meg is áll. - Most mi van? - kérdezem értetlenül. - Szerintem rád férne még néhány kiló - teszem hozzá, és újra a számhoz emelem a sajtszósszal telített bucit. - Nem tudod eléggé meglendíteni az ütőt, aztán nem ér senkit sem találat - teszem hozzá egy önelégült mosollyal. Szerintem erre ugrani fog, kár, hogy későn gondolkozom, utólag már bánom. - Szóval egyél - javaslom.

- Na úri az tuti nem vagy.. - mondom neki egy fintor közepette, hát már mindegy, ha teli szájjal beszélt eddig, akkor ezután is teli szájjal fog. Nem is értem azt a tekintete, amivel rám néz, majd inkább csak legyintek egyet. Mikor megkérdezi, hogy mi van, akkor csak nézem, majd egy sóhaj után szóra nyitom az ajkaimat. - Ez nem volt szép. - közlöm vele, mintha egy tényt mondanék neki.
Eleinte csak nagyokat pislogok a szavain, mert még az okés, hogy szerinte híznom kéne, de utána amit mond.. Az előbbi csúnya nézésem a mostanihoz képest semmi. - Meglátjuk, hogy mi lesz, ha meccsen egymással szembe kerülünk. - mondom neki fagyosan és már csinálom is magamnak a szendvicset. Két kenyér közül az alsót megkenem vajjal, rakok közéjük szalámit és visszatérve leülök Jesse mellé és elveszem a sajt szószt, majd nyomok a szendvicsembe. - Fogok is. - mondom neki kacsintva, majd beleharapok és még mielőtt lenyelném felé fordulok. - Minden rendben?

- Akkor miért mondtad? - kérdezem továbbra is rágcsálva a fogam alatt a hatalmas falatot. Amint minősíti a szavaimat, elmondom neki, hogy pontosan hogy értettem azokat. Ahogy sejtettem, ennyire már ismerem őt, ennek ellenére mégis abbahagyódik a szájmozgás. Nem, nem ijedtem meg, inkább az a lehengerlő modora döbbentett meg egy kissé, ami minden alkalommal. - Lássuk - jelentem ki határozottan farkasszemet nézve vele. - Addigra degeszre zabálom magam - incselkedek vele és megpaskolom a hasamat. - Le sem tudsz majd szedni... Louisaról - teszem hozzá, ha már Julie volt olyan kedves, és elnevezte. Vagy emiatt, vagy nem, de készül is a szendvicse, amint eleresztem, hogy kövesse a példámat, és egyen ő is - illetve teli szájjal beszéljen. Engem mondjuk ez cseppet sem zavar - mármint a teli szájjal való nyilatkozás. Tulajdonképpen az a teljes kitárulkozás, hiszen a számból indul minden.... - Ja. Fogjuk rá. Vagyis jön ez a halloween buli - ahol elegendőnek kell lennem az egy estére felállított bokros teendőimhez, de felejtsük el, hogy sikerül - aztán nyitómeccs a Mardekár ellen... Utóbbi mondjuk jobban foglalkoztat - vallom be végül, miután átgondoltam a dolgot. - Veled? - kérdezek vissza, majd egy újabbat harapok.

Igen, Jesse néha baromi idegesítő tud lenni a hülyeségeivel, de hát nem tudok neki mit mondani a kérdésére, csak legyintek egyet. szavaira pedig, hogy nem fogom tudni leütni a seprűről felröhögtem. Emlékszem volt egyszer egy ilyen rác, aki ezt mondta és ő is végignézte, hogy telibe találtam. - Alig várom már. - mondom neki és figyelem őt. Aztán összedobom a szendvicsemet és leülök mellé, majd elkezdem falatozni.
A bulira lerakom a szendvicset és megfogom a fejemet.. itt van az elmúlt nap és ő még semmit sem tud. Nem tudja, hogy miken estem át és szerencsére a csókokról sem tud. Kérdésére csak felsóhajtok. - Nem tudom.. sok minden van, de semmi annyira lényeges. - mondom neki mosolyogva, csak nem kezd el kérdezgetni. - Cathyvel mi van? Mármint veletek? - kérdezem szemrebbenés nélkül.

Szemtelenül kiröhög. Persze, Dorisról beszélünk. Aztán még hozzáfűz egy megjegyzést, mert miért ne? - Én is - engedem meg magamnak a választ folytatva a párharcot, a tekintetem nem enyhül, csak határozottabbá válik. Na nem, azt nem, Doris nem fog leszedni a seprűmről semmi szín alatt - meg más se, ha egy mód van rá, általában figyelek a gurkókra, illetve a meccsnézések megtették a hatásukat. Úgy tűnik bontottuk a témát, és egy kisebb közjáték után ő is nekiesik a szendvicsének, végre.
Aztán szóba hozom a bulit, ő pedig leáll, és a fejét fogja, illetve kitérő választ ad. Felhúzott szemöldökkel követem a mozdulatait. Ugyancsak megáll a számban nyammogott falat, és lenyelem azt. - Nekem nem úgy tűnik - jelentem ki úgy, hogy rájöhessen arra, hogy bűzlik az állítása, mint a napok óta döglött hal, majd természetesen újból harapok. - Szóval...? -Bírom ezeket az összefüggéstelen női dolgokat. Ezzel lehet leginkább bárkit is összezavarni, meg engem eleve annyi nő vesz körül, hogy sokszor azt sem tudom mit gondoljak, ha rákérdezek, az a baj, ha nem, akkor az, és döntsd el. Először reagál valami furcsát, aztán ad egy megnyugtató választ mosolyogva.... Na ugye, hogy ugye?
- Mi lenne? - kérdezek vissza. Esküszöm elkezdeném inkább ecsetelni, hogy ennyi pontot kapott, vagy ezt csinálta meg azt, meg az én beadandóm is miatta készült csak el, de a húgom nem erre kíváncsi, sajnos. - Ő is megvan, meg én is. Megvagyunk. Külön-külön - nyomatékosítom az utolsó szavakat, hogy jól megértse őket.

Sajnos nem pont Jesse az, akivel megbeszélném a jelenlegi gondjaimat, így tehát nem is említek meg neki semmi olyat. Ha megtudná, hogy Shane megcsókolt,akkor nem is tudom mi tenne.. szerintem először ordítva kérdezne vissza, majd megverné..? Nem, nem hiszem, hogy ennyire nem tetszene neki.. - Egy mardekáros fiú hívott el és igent mondtam. - mondom neki és remélem ennyivel is beéri és nem fog tovább.. de hát nem is sejt semmit sem, szóval nem is kell félnem, hogy konkrét dologra rákérdez. Tudtommal ő sincs oda a mardekáros fiúkért, bármelyik bátyó nézné jó szemmel, ha a húga körül egy fiú lenne?
Reménykedem benne, hogy a Cathy téma teljesen eltereli a figyelmét, bár reakciója nem is lep meg. Szegényt szerintem mindenki ezzel zaklatja, már mindenki várja, hogy végre egy pár legyenek, nem is értem, hogy eddig miért nem jöttek össze, be kell látni, hogy összeillenek. - Nem tudom. - majd mikor kihangsúlyozza, hogy külön-külön akkor elmosolyodom. Hát nem is tudom, hogy mit vártam. Olyanok, mint az óvodások, akiknek a szemük előtt van az, ami kell nekik, de nem veszik észre. - Nem is gondoltam arra, hogy együtt vagytok. - forgatom meg a szemeimet és nézem őt. - Anyuék puszilnak, Pearl-lel levelezünk mostanában. - közlöm vele és harapok bele egy hatalmasat a szendvicsembe.

- Mardekáros? - kérdezek rá első körben. Gondoltam, hogyha egyszer eljön ez a nap, akkor vagy ő, vagy a kemény fiúk kezdenek ki vele, de-de-de-de nem arra, hogy most. Vagyis oké, Doris szép, meg minden más, viszont ő a húgom - rendben, el sem hiszem, hogy ez most kívülről úgy is hangozhatott volna, mintha bejönne. - Fiú? - hangzik egy pillanattal sem később feltéve az előzőnél. Nem, nem tudom miért lepődöm meg ezen ennyire, úgy értem Doris amúgy sem az a lány, aki plüssökkel tart teadélutánt, ő inkább lefejezné őket... na jó, inkább a babákhoz áll így hozzá, azonban ez a jelentésén mit sem változtat; és nem arról van szó, hogy azt hinném róla, hogy leszbikus. - Ki az? - megy fel bennem valami ösztönszerű pumpa.
- Helyes - erősítem meg benne. Úgy értem, nem tudom mi ez a felhajtás körülöttünk, meg azok a mosolygó tekintetek... Kínosan érzem magam tőlük, és szerintem Cathy is, ha átjön hozzánk. Na, értetlenül állunk felettük. Mintha többet tudnának rólunk, mint amennyit valójában, és semmi alapja nincs aze gésznek azon kívül, hogy túlságosan is jóban vagyunk... meg egyébként is, neki ott van Caspar, én a barátja vagyok, és jól van ez így. - Nem is voltunk, nem is vagyunk... nem is leszünk - jelentem ki a szemébe nézve. Nem tudom ezt miért nem lehet megérteni. Félretolom a szenyámat, pedig az étvágyamat elvenni lehetetlenség.
- Én is őket - teszem hozzá az előző dühömtől csattogva még. Sóhajtok egyet. - És miről irkáltok? - csak ne női dolgok legyen a válasz. Azt hiszem nekem is kellene már levelet írnom, de túlságosan el voltam foglalva a szezonnal, meg azokkal a rohadt tankönyvekkel, hogy legalább az árnyukban tudjak aludni.

Nem kéne meglepődnöm rajta, de mégis így teszek. Nekem ehhez most se kedvem, se erőm nincs, szóval sóhajtok egyet. Nem hiszem el, hogy megkérdezte, hogy fiúról van-e szó.. de most komolyan! minek néz engem?! Na de inkább elkezdem masszírozni a homlokomat. - Caliban. Shane szobatása. - mondom neki sóhajtva és nem is akarom tudni, hogy mit gondol, lehet hogy mindenki jobban jár így. Inkább tereljük csak a témát. nem akarok erről vele beszélgetni, tényleg nem.
Nem tudom, hogy neki mi jó abban, hogy tagadja a nyilvánvalót, mert biztos, hogy több van köztük Cathyvel, mint amennyit megmutatnak. szerintem hamarosan úgyis egy párt fognak alkotni, csak azt nem tudom, hogy mennyire lesz idegesítő. - Most engem vagy magadat győzöd éppen meg? - kérdésemmel szerintem elmondom a véleményemet, azonban legyintek egyet jelezve, hogy nem lényeges. Aztán mikor megkérdezi, hogy miről beszélünk Pearl-lel, akkor elmosolyodom. - Erről-arról, nem kell mindent tudnod Tristy. - nem ő tehet róla, hogy ideges leszek, hanem..a tény, hogy Shane-ről írtam, most hogy eszembe jut kezdek ideges lenni..

Nyelek egyet, ahogy elhangzik a válasz, hogy még véletlenségből se kezdjem újra ugyanabban a döbbent hangnemben. Persze az agyam mindenféle összeesküvéselméletek hálójának szövevénye lesz. Mi van, ha bántja? mi van, ha elrontja... azaz még ennél is jobban? Mi van, ha megitatnak vele valamit, és olyat cselekszik, amit nem akart volna? Mi van, ha.... ha lefejezik, és felfalatják a pókokkal? Erről besélek, agyamra ment a gondolat is, hogy legyen valakije... ez még túl korai. Nekem mindenképpen, úgy értem, így hogy vigyázzak rá, amikor nyilvánvaló, hogy az ilyen ügyeiről nem fog beszámolni. - Milyen Caliban? - kérdezem egy újabb adag kifújt levegővel komolyra fordítani a szót. Azt sem tudom, hogy ha annak a Shane gyereknek a szobatársa, akkor mit várjak tőle, egyáltalán tudja-e, mi az a tisztesség. Emellett próbálom átkutatni az összes mondatot, amit valaha is elmondott, hátha rájövök ki az, és legfőképpen arra, hogy miféle.
- Mindkettőnket! - vágom rá azon nyomban, szinte kiabálva. Aztán, ahogy rájövök arra, hogy ez nem éppen a legjobb válasz, újabbra nyitom a számat, majd egy kisebb gondolkozás után becsukom. Persze ő csak legyint, ezzel még képtelenebbé téve a helyzetet. Nem, nem érdekel mi erről a véleménye, továbbra is fenntartom az álláspontomat azt illetően, hogy mi barátok vagyunk, de mint ő is látja felhúztam magam az ügyön. Sokadszorra. Helyrerázom a feszültségem egy újabb sóhajjal, hogy nyugodtan válthassak én is témát, esküszöm kapóra jött.
Az élcelődésébe most neki szorult a kellőnél több méreg. Már nem húzom fel magam azon, hogy Tristynek hív - annyira. A saját idegességem eltűnt, és már azt sem tudom pontosan, hogy az otthoniakért aggódom, vagy Dorisért. Bevillan előttem, hogy esetleg szagot fogtak, és tudják mi történt velünk az év végén, úgy értem valójában. - Dehogynem. Miről beszéltetek?

Nem is tudom, hogy miért kérdez állandóan vissza és nem fogom elmondani neki, hogy milyen Caliban. Még csak az kéne nekem, hogy felkeresse és beszélgessen vele, hogy ne vigyen el a buliba. Igen, sajnos ezt is kinézem belőle és a legszörnyűbb, hogy meg is tenné.. A testvérem olykor kicsit túl elvetemült tud lenni, már magamat is féltem, hogy miatta sose lesz senki -na nem mintha most annyira akarnék valakit-. Szóval csak nézem őt, amjd sóhajtok egyet és oldalra billentem a fejemet. - Nem fogom elmondani, hogy milyen Caliban.. ne is várd el tőlem. - szögezem le ellenkezést nem tűrő hangon. Tudom, hogy minden tudni akar, de nem kell neki mindenről tudnia.
Válaszán jó hangosan felnevetek és eltolom a szendvicset magam elől. Hát akkor elérkeztünk oda, hogy tudat alatt már tudja, hogy több is van köztük szimpla barátságnál.. Jesse sose látta be a dolgokat és hát most sem veszi észre, hogy ki van az orra előtt, nagyon remélem, hogy senki nem fogja beelőzni és nem fogja bánni, hogy nem vallott időben szerelmet neki.. - Gondoltam. - öltöm ki rá a nyelvemet és nevetek csak tovább. Felvonom a szemöldökömet és úgy nézek rá. - NEM FOGOM ELMONDANI. - mondok ki minden egyes szót artikulálva és az ő érdekében remélem, hogy nem fog faggatni, mert most ehhez nagyon nincs kedvem.
- Ha erről akarsz beszélni, akár most is mehetek. - mondom komolyan és ismer, tudja, hogy itt fogom hagyni, ha nem akad le a témáról.

- Doris... - szólalok meg fegyelmezően hátha ezzel szólásra bírhatom, még úgy is, hogy én nem döntögetem a fejem ide-oda. A bátyja vagyok, jogomban áll tudni kivel megy akárhova, ha jól emlékszem ők is tudtak minden barátnőmről. Michelle-ről, aki folyton el volt foglalva, Leáról, akivel örök harcban álltunk, és Doris szerint ő volt maga a hisztikirálynő, Sophie-ról, aki nagyon aranyos volt, csak aztán beleszeretett valakibe... Szóval nekem is tisztában kell lennem mindenkivel, meg egyébként is... az a feladatom, hogy vigyázzak rá, az nem segít ebben, ha nem mond semmit - illetve így nem nyugtatja meg túlzottan az agyamat, és bármire gondolhatok.
Előbb hangosan felnevet, aztán magához mérten válaszol, majd nyelvet ölt rám. Felfuvalkodva nézek rá, mintha éppen türtőztetném magamat - tulajdonképpen azt is teszem. Az egész helyzet annyira... valószerűtlen, mintha valami álom lenne, és idegörlő - igen, emellett még az is. Bárki bármit hisz: nem. Nem mondom, hogy Cathy nem szép, nem kedves, nem egy földre szállt angyal, nem bájos a helyzetek túlreagálásával együtt is, és nem ejt ámulatba az a sok tudás, amit magába szívott az évek során, és folyamatosan alkalmazza, de NEM. Ettől még mindig nem vagyunk szerelmesek a másikba, vagy összeillőek, ő a legjobb barátom, nem pedig az, ami mindenki szerint. És ezzel lezárom a témát. Még ha kissé idegesen is.
Megtelik a fejem mindenfélével - ez a következménye annak, ha nem akar beszélni, és a tátogás sem segít rajta. Újra felsóhajtok idegességemben, ahogy felajánlja a távozás lehetőségét. - Oké, akkor csak annyit: semmi köze az év végéhez, ugye? - teszem fel a számomra legégetőbb kérdést. Nem vehetnek minket ki a Roxfortból, most nem. Ráadásul magántanulóként biztos nem tudnék levizsgázni, és a szezon... annak is annyi lenne.

Nem fogok neki semmi olyat sem mondani, mert nem akarok, egyszerűen nem is kell tudnia semmit sem. Megforgatom a szemeimet és nem is foglalkozom vele, mikor kimondja a nevemet. Magam is tudom jól, hogy hogyan hívnak.. Aztán szóba kerül, hogy Pearl-lel levelezünk és ő már egyből rossz dologra gondol.. megbeszéltük, hogy erről senki sem szerezhet otthon tudomást. - nem, nem arról.. nem tudhatják meg. - mondom neki és már végleg elmegy az étvágyam, ahogy előtörnek az emlékek és eszembe jut Grace, aki meghalt.
- Mi lesz veled, ha egyszer bejelentem, hogy van valakim? - kérdezem tőle nevetve, inkább terelem mindkettőnk figyelmét, nem akarom, hogy azok a sebek felszakadjanak.

- Vagy elmondod, vagy kiderítem magam - állítom válaszút elé komoly hangnemben. Nem, senki nem fog a húgommal szórakozni. Meg egyébként is, ő még kicsi ehhez. Akkor is, ha már rég nem érdekli mit mondok. Attól még kisebb marad és vigyáznom kell rá.
- Rendben - nyugszom le, amint meghallom a választ. Szinte beleborzongok, ha arra a napra gondolok. Nem féltem - eleinte -, csak az lebegett a szemem előtt, hogy megtaláljam, aztán pedig az, hogy ne engedjem, hogy borzalmas dolgok történjenek vele, hogy ne láthassa mindezt. Nem hagyhattam, hogy baja essen.
Elnyílik a szám a kérdés hallatára, a szemöldökeim az egekbe szöknek, és kénytelen vagyok félrenézni Dorisról, hogy ne törjön ki belőlem, kínomban még el is röhögöm magam. Olyanok járnak a fejemben, hogy meg fogom ölni, vagy ehhez hasonlók, de tudom, hogy erre sosem kerülne sor. A kérdés... hogy tehette fel, most komolyan? Én meg próbálok rá normális választ adni. Mélyen beszívom a levegőt, és félrenézve válaszolok neki: - Figyelj, ha... ha találsz egy viszonylag értelmes srácot egyszer, akkor... akkor elfogadom - fejezem be a mondatot úgy, hogy ránézek. - De azt nem fogja megúszni, hogy elbeszélgessek vele, vagy veled, aztán mindkettőtökkel - gázolok bele a boldogságába vigyorogva. Semmi nem változna, attól még a bátyja lennék, akinek muszáj lecsekkolnia és beidomítani a fiút, de ha összetöri, akkor neki annyi.
Most hirtelen elgondolkodtam vajon ő, hogy vélekedne a fordított esetről. Ha én találnék valakit, és közölném, hogy akkor barátkozzon meg vele, hogy az a nő az élete része lesz akár akarja, akár nem, akár tetszik neki, akár nem. Na mindegy. Erre most nem kérdezek rá, majd egyszer. Talán

Jesse általában olyan.. nem is tudom, hogy mit mondjak rá. mindig túl reagálja a dolgokat és egyből a rosszra gondol, pedig én nem mondtam el Pearlnek, hogy mi volt tavaly és nem is fogom. Tudom, hogy elmondaná anyáéknak és akkor nem járhatnánk az iskolába, sőt. Szinte sehova se mehetnénk. Szóval így a legjobb, ha anyuék nem tudják meg a dolgot.
Majd válaszát meghallgatom és rám tör a fáradtság, na de nem miatta.. sokkal inkább azért, mert baromi késő van. Szám elé téve a kezemet ásítok egy nagyot és felállok a székről. - Ezt megbeszéljük máskor, most hulla vagyok. - mondom neki, majd elindulok és az ajtóból fordulok vissza. - Jó éjt és szép álmokat Jesse. - mondom neki, majd elindultam a szobámba, hogy kialudjam magamat a fennmaradó pár órában.

//köszönöm, egy élmény volt