|
Oldalköltözés
Kedves Mindenki! Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : ) b & caelor & effy
|
Friss posztok | Alastor Moody
Szomb. 25 Dec. - 10:27 Alecto Carrow
Vas. 5 Dec. - 0:12 Practise makes perfect... really? Alex R. Emerson
Szer. 21 Júl. - 14:54 Lucius Malfoy
Pént. 9 Júl. - 1:06 Vendég
Csüt. 8 Júl. - 9:43 Lucius A. Malfoy
Szer. 7 Júl. - 16:18 Yves McGonagall
Szer. 30 Jún. - 3:38 Martin Nott
Kedd 29 Jún. - 2:33 Anathema Avery
Kedd 29 Jún. - 0:34 |
Erre kószálók Nincs Jelenleg 576 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 576 vendég :: 1 Bot A legtöbb felhasználó ( 669 fő) Hétf. 25 Nov. - 6:23-kor volt itt. |
|
| ain't no god that sees me fit
| |
|
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 0
▽ Avatar : evan peters
| » » Csüt. 25 Aug. - 4:23 | |
Erősen szorítottam az üveg nyakát. Gondolom, a közelében sem jártam, mindenesetre beleringattam magam a hitbe, hogy csak egy kicsit kéne jobban megerőltetnem magam, és puszta kézzel összeroppantanám. Kortyoltam egyet. Blishen lángnyelvwhiskyje a szokásos módon perzselte végig a torkomat. Ha nem tizedszer teszi meg ezt a nyelvvitorlán keresztülvágva, végig a garaton, le a gégén, a gyomorban kikötve, talán nem is köhögtem volna. Grimaszoltam. A földre néztem. Köptem egyet. A kiterített, pokrócnak használt taláromon végezte a nyálam. Ráfintorogtam. Lehajoltam. Az üveget a földre raktam. Felállva a hajamba túrtam. Rosier felé pislogtam. Úgy néz-e, ahogy kértem? Úgy, hogy egy percre se veszi le rólam a szemét? - Fogd le! Hallod? Fogd! - ordítottam valami szőke másodévesre. Morcosan guggolt a fűben, kedvetlenül megszorította a kezei között lapuló vadnyulat. Vagy fél órán át üldöztük, mire sikerült becserkészni. Valódi zsákmánynak talán kevés, állati énünk újra felfedezéséhez viszont pont elegendő. Ahogy a vékony, rózsaszínes ujjak a barna prémbe markoltak, valami sikolyszerű hang szakadt fel az állatból. Rúgni próbált, karmolni, harapni, vagy bármit, amit az ösztöne a túlélés reményében diktált neki. - Hé, erősebben! - förmedtem rá. A piszkos kék szemek bűnbánóan pillantottak fel rám, majd, ha lehet, még bűnbánóbban a kezei alatt küzdő nyulat kezdték fixírozni. Mindeközben nadrágom zsebéből hanyag mozdulatokkal kihalásztam a pálcám, az ujjaim között forgatva pár lépéssel távolabb álltam. Végignéztem a tavon, majd a tó túlpartján lomhán tornyosodó kastélyon. Vajon onnan látni mindezt? Szórakozottan az államat vakargattam a pálcámmal, majd visszafordultam. Keresztbe font kezekkel méregettem a fiút és a kezei alatt az állatot. Beharaptam az alsó ajkam. Oldalra biccentettem a fejem. Egy ideig így bámultam tovább előre, majd lassú léptekkel visszamentem a fiúhoz. - Cserélünk pálcát? - nem is annyira kérdés volt, és még kevésbé javaslat. Finoman megfogalmazott parancsot adtam, aminek, ha habozva is, de engedelmeskedett. Kecsesen faragott vége volt, valami fehér fából készült, olyanból, amit illett volna kapásból felismernem. Suhintottam vele egyet, egészen rugalmas, kiváló darab volt. - Jó ócska bot. - sóhajtottam. Visszaindultam az iménti helyemre, végig Rosier tekintetét kerestem, vagy legalábbis addig, míg újra a fiú felé nem fordultam. Kinyújtottam a karom. A nyúlra szegeztem a pálcát. - Fogod, ugye? - nem vártam meg a válaszát. - Crucio!
|
| | |
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie | » » Csüt. 17 Nov. - 20:53 | | Nézz, kérte keményen, azzal a felemás nyersséggel, amit úgy kódolt belé az élet vagy az apja, vagy egyszerűen az unott pillanatok egymásra rakódása, ezért néztem, nézem, feszülten, retinákra rakódó, transzparens rángásokkal. Nézd, ahogyan megöljük, ezt kellett volna mondania, nézd, ahogyan elvesszük tőle a létezéshez való jogát, de titkon át-áthajol pillantásom, egyenesen az üveg szája köré fonódó ajkaira, egy-egy, cseppé sem összeálló italmorzsákra, amelyek bágyadtan remegnek szája sarkában és az árkokként húzódó barázdákban. Az üvegben hullámzó alkohol tajtékjaival zátonyra fut, körbeöleli saját tömör ketrecét, majd megnyugodva visszahúzódik egészen az aljára. Amint földre kerül az üveg, tétován felé lépek. Félszegség bujkál minden mozdulatomban, ha egyetlen rezdülés tetszés nélkül marad, engem fog majd marokra. Ezért nézem, kitartóan, szenvtelenséggel vonásaimban, némi unott pislogást is hozzárendelek, mert aljas vagyok én is, vesznie kell, a nyúlnak is, Mulcibernek is. Sűrű bundában kutakodik tekintetem, csontos ujjak markolásszák, az állat felvisít, földöntúli megvonaglás tör elő torkából, vesztét érzi. Én ott vagyok, ott, a csontos kéz szorításában, visítok nyakamon kidagadó erekkel, megfeszülő hangszálakkal, csupa szűkölés vagyok, gondolom undorodva, mégis ijedten, mert hirtelen látom már a pamacson túl, amint rám Mulciber pillantása, hogy ő is tudja, jobban tudja, mint bárki más. Itt most engem koncol fel. És jobb, ha szemtanúja leszek. Hogy fájjon. A cruciatus átok akadálytalanul, kegyetlenül csapódik a nyúl testébe, egyszeriben összerándul – mint te a súlyos test alatt -, majd velőtrázó sikoltozásba kezd – mint te a súlyos test alatt -, teste veszettül küzd a fájdalom ellen – mint te a súlyos test alatt -, szemei sötétlő hártyáján szétbomlik a kivárás. Akár én is lehetnék. Én vagyok. Tekintetem végigszánt Mulciber hátán, ez a gerinc megroppan képzeletemben, csigolyánként szétszalad, az összecsuklás elkerülhetetlen, de a valóságban, ebben a szűkös térben áll ugyanolyan merevséggel és tartással. Ezzel az iszonyú tartással. Pálcámat önkéntelenül emelem, mielőtt átfuthatna zsibbadó idegszálaimon, mire készülök, mielőtt felmérném az okozható kár következményeit, már nyílnak ajkaim, és valahonnan mélyről, a gyomor kietlenségén túlról tör fel belőlem a sziszegés: - Capitulatus! – A kölyök pálcája kecses ívben hozzám suhan. Diadalittasan ráfogok. És jön a láz is. Mit tettem, Merlinre, mit tettem?
|
| | |
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 0
▽ Avatar : evan peters
| » » Pént. 18 Nov. - 15:34 | |
A világért sem vallottam volna be, de fene nagy elismerés ébredt bennem a fiú iránt. Voltaképpen siralmas látvány, hogy vonaglanak ezek a kis nyuszik pár keresetlen átoktól, az őket körülvevő szirupos mende-mondák ellenére viszont, ha megrémülnek, ha az életükért küzdenek, ha a testük minden sejtjét betöltő fájdalom elől próbálnak menekülni, akkor azért tudnak támadni. Éles karmok, bármilyen bogyófélét különösebb probléma nélkül átmetsző fogak, most épp közel harcot vívnak a kölyök – korához képest egyébként egészen sűrűn erezett és ínazott – karjaival. Rezzenéstelen arccal tűrte, épp csak az ajkát harapta be, gondolom, addigra összerakta már, hogyha a nyúl bármilyen irányba kimozdul, akkor majd őt éri az átok. Nem bosszúból, de szükségszerűen. Egy másodperc. Még egy másodperc. Az állat egyre apróbb gombóccá zsugorodott a fájdalomtól, amitől mondjuk sokkal hatalmasabbá nem lettem. Egy apró, törékeny test. Semmit nem jelent. Bármikor össze lehetne roppantani. Nem, nem, még érnie kell. Úgymond nemesednie a végső pusztításig. Addig is törje ki a saját gerincét, ahogy próbál kifordulni a szorítás alól. Vagy fogja fel, honnan jön a pusztítás, igen, végül is ez sem lenne rossz stratégia, keresse a probléma gyökerét, ne a kezet, ami épp fojtogatja. Jöjjön rá, hogy mi az, ami árthat neki, ha már tenni ellene úgysem tud. Ugye figyelsz még, Evan? De ugye nagyon figyelsz? Talán jegyzetelj is, később még lehet, hogy vizsga lesz. Minél inkább igyekezett a fiú szenvtelen arcot vágni, az én képemre úgy ült ki egy túl széles vigyor, végül is nem kellett senki előtt lepleznem, hogy minden kisstílű, már-már szánni való kegyetlensége ellenére mennyire élveztem a helyzetet. Mennyi rajtam csüngő szempár, mennyi tőlem függő élet, mennyi… - Mi a fasz? – ugyan hallottam, ahogy kimondta az átkot, de csak akkor fogtam fel, hogy tényleg hallottam, mikor hirtelen lendülettel felé fordultam (a talárom egész szép ívben pördült velem együtt), és megláttam a kezében a fiú pálcáját. Először valami, tulajdonképpen teljesen jogos döbbenet mászott az arcomra, pedig nem akartam, hogy rajtakapjon meglepettségemben. Rendeztem a vonásaim, valami félmosolyszerű vicsorgássá, amiből aztán hamar hangtalan, erőltetett nevetés lett. – Mit akarsz csinálni vele, hm? Kipróbálnád te is? – a fiú felé fordultam. – Hé, hé, remélem, erősen fogod, különben Rosier kénytelen lesz rajtad gyakorolni!
|
| | |
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie | | | | | ain't no god that sees me fit | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |