Egy újabb unalmas gyom- és gyógynövénytan, ráadásul közösen a griffendélesekkel. Hála az égnek, hogy vége! Nem is értem, minek kell ezt még végzősként is tanulni. Sosem fogom megszeretni ezt a földtúrást. Talán ez látszik is rajtam. Legalábbis úgy sejtem, különben nem kapnék állandóan olyan büntetőmunkákat, amiben undorító dolgokban kell turkálni, mint amilyen a thesztrálok kifutója is. Mert hogy úgy fest, ez vár rám a holnapi nap folyamán. Pedig én igazán nem tehetek arról, hogy Pettigrewnak olyan tenyérbemászó képe van, hogy nem bírom elviselni. Csak egy kis földet vágtam bele, tényleg! Nem is értem, miért kellett ezen Bimba professzornak kiakadnia. Még mindig ezen hőbörgök, miközben felnyalábolom a táskámat. Pettigrew már elszelelt (szerencséje!) és a professzor asszony sincs már ott, mire én össszeszedelőcködöm és megindulok vissza a kastélyba. Ma sem szerettem meg jobban ezt a tárgyat, az már biztos. Már épp indulnék is vissza, mikor kilépve az üvegházból valami éktelen csörömpölés üti meg a fülemet. Mi a fene? Felvonom a szemöldököm. Ki a franc lehet még itt és mit csinálhat? Elképzelhető, hogy még ennél is nagyobb bajba sodrom magam, de a kíváncsiságom erősebb és kis hezitálás után végül megindulok a zaj irányába. Simán lehet, hogy valami tök átlagos dolog, mint Bimba professzor pakolászik így óra után és leejtett vagy levert valamit véletlenül. Mindegy, akkor legalább hátha szerzek nála egy jó pontot az előző után, ha segítek összepakolni. Ha meg csak valami állat vagy ilyesmi volt, még mindig gyorsan visszaszelelhetek a kastélyba, mintha nem is láttam volna semmit. Ebből olyan nagy gáz semmiképp sem lehet. Most legalábbis meg vagyok győződve erről.
Merlin rugdossa hazáig azt a szerencsenélkülit, aki kitalálta ezt az idióta tantárgyat! Komolyan mondom már a felénél annyira unatkozom, hogy alkalmas gerendát keresek, amire felhúzhatnám magam mielőtt ez a borzalom öl meg. Gyomnövénytan. Nincs nekem szükségem erre! Nem ebben vagyok jó, egyébként sem akarok ebben a nagy büdös semmiben jó lenni, szánalmas dolog lenne. Nem vagyok én kertész, csak egyetlen gyökérrel vagyok hajlandó másfél percnél többet foglalkozni, az a szerencsés kis gumó pedig az öcsém. Na ehhez az órához képest még az ő hülyeségei kis sokkal szórakoztatóbbak tűnnek. Az egyetlen valamire való történés az, hogy az egyik szerencsétlen évfolyamtársam nagy unalmában vagy jó dolgában (tudja a franc) szép nagy marék földdel illette meg Peter Pettigrew undok pofáját, amin el kell ismernem nagyon jól szórakoztam. Nem tudom mi jött rá a gyerekre, de jogosan jár neki a taps, mert legalább tíz percen keresztül fent tartotta a figyelmem. Bár az is lehetséges, hogy a jelen esetben egy döglött galamb is jobban érdekelt volna, mint Bimba meg a rohadt gazok. Óra után valahogy leküzdhetetlen vágyam támad arra, hogy csináljak valami érdekeset, aminek gyümölcsét a követező óra résztvevői élvezhetik majd, hátha nekik nem támadnak öngyilkos gondolataik ezen a retteneten. Gyanúsan sokáig molyolok azzal a minimális mennyiségű cuccal, amit magammal hordok, aztán beljebb indulok a növények felé, amikhez cseppet sem értek. Nem is nagyon ismerem fel őket, de hát ez esetemben nem meglepő. Célom, hogy valami megbűvöljem a mandragórákat, méghozzá , ha minden jól alakul holnap kétszer annyi hangerővel fognak visítani, mint, amire ma voltak képesek. Pálcával a kezemben álldogálok és már a varázslatot is elvégeztem, mikor léptek hangja üti meg a fülem. A pálcát azonnal a bakancsom szárába dugom, így arcomon a leggyermekibb ártatlansággal fordulhatok Capricus felé. -Te meg mit korzózol itt?-kérdezem tőle, miközben karba fonom kezeimet, testtartásom védekező ugyan, de hangom a lehető legnyugodtabb, ami csak lehet éppen. -Rá hozod a frászt az emberre…
Tényleg fogalmam sincs, mi a fenének kell még utolsó évben is ezt a vacakot tanulnom. Mi szükségem nekem erre? Eszem ágában sincs gyomokkal foglalkozni a jövőben. Az tuti. És ha még maga a tárgy nem lenne elég szar, még egy büntetőmunkát is bezsebelek az óra alatt, ismét. Az a nyomorult Pettigrew! Ő az oka ennek is. Jobb lenne minél hamarabb le is lépni a helyszínről, mikor azonban valami zajt hallok az üvegház hátsó részéből, még is úgy gondolom, utánanézek a dolognak. Nagyobb baj úgysem lehet belőle, mint amibe már eddig kerültem, nem igaz? Legalábbis ezt gondolom, míg oda nem érek és meg nem látom ázsiai háztársamat, Caliban Malachy-t. Őszintén szólva, már arról sincs fogalmam, mit keresett ő egyáltalán a mai órán velünk együtt, mikor elvileg egy évvel alattam jár, ha jól tudom, de nem érdekel annyira a dolog, hogy szóvá tegyem. Maga a srác sem foglalkoztatott soha annyira, noha metamorf mágus létére nem nehéz észrevenni a gyakran mindenféle színekben pompázó haja miatt. Érdekes egyébként, hogy az ázsiaiak között ennyi a metamorf mágus. Ha nem tévedek, a minden lében kanál Elizabeth Green unokatestvére, az hollóhátas lány is az. Mindegy, biztos valami genetikai dolog lehet. - Ezt én is mondhatnám. Mi az Istent csinálsz te itt Malachy? - nézek rá kérdőn, felvont szemöldökkel. Bár őszintén szólva a bajkeverő hírét ismerve nem biztos, hogy tényleg tudni is akarom a választ...
Kezdőlap
