- Ezennel én, Rodolphus Lestrange, téged, Jenna Avery, feleségül szeretnélek venni. Már persze ha igent mondasz.
- Naná! Vagyis igen - foghíjas vigyorom a fülemig ért, ahogyan felhúzta a cukorka gyűrűt az ujjamra, én pedig röpke kis puszit nyomtam egyenesen a szájára. Nevettünk mind a ketten, kicsi gyerekek voltunk akkoriban, sülve-főve egymás nyakán lógtunk, minden csínytevésben benne voltunk.
- Fúj! Ti meg mit csináltok? - hirtelen kaptam a fejem a hang forrása felé, öcsém feje látszott a lépcsőfeljáró korlátjánál. Egy évvel fiatalabb nálam, de már akkoriban megmutatkozott az egészen különleges tehetsége; mesterien ráérez azokra a pillanatokra, amit tönkre tehet a felbukkanásával.
- Ne izélj már, menj innen! - szerettem az öcsémet, de köztünk is megvolt az állandó hajhúzgálás. Trappolva rohant le padlásra vezető keskeny lépcsőn, de még ezen keresztül is színtisztán kivehető volt a hangja.
- Anya! Anya! Jennáék odafent csókolóznak!
Sóhajtva álltam volna fel, de Rod elkapta a karomat és legyintett, hagyjam csak, nem érdekes. Tényleg kár lett volna az öcsém után rohannom, mert anya ezt követő szavai mindkettőnk arcára mosolyt csaltak.
- Hadd csókolózzanak, remélem később sem felejtik el ezt a jó szokásukat.
~~~
- Na végre! - sóhajtottam fel megkönnyebbültem, amikor végre felbukkant, de a nyakkendője így is csálén állt.
- És még azt mondják, a lányok készülődnek sokáig - forgattam meg a szemem.
- Na gyere is - léptem elé, hogy újrakössem a nyakkendőjét, mely így már sokkal elviselhetőbben állt.
- Igen, így már határozottan jól nézel ki - léptem hátrébb, hogy megszemléljem az összhatást. Eszméletlen jól nézett ki, főleg, amikor félmosolyra húzta a száját!
- Oké, mi ez a búvalbélelt arckifejezés? - Semmi - csak felvontam a szemöldököm a válaszát hallva, mert egyáltalán nem úgy tűnt, hogy nincs semmi. Valószínűleg ez neki is feltűnhetett, mert egy sóhajtás után pontosabb választ adott. - Csak nincs kedvem ehhez a hercehurcához, meg bájolgáshoz, ennyi.
- Ne csináld már, tök jó móka lesz, gyere! Ha meg nagyon lapos lesz a buli, akkor megpattanunk és felosonunk az óratoronyba. Mit szólsz? - böktem oldalba, mire ő csak bólintott. Nem egyszer kérdeztem magamban mostanság, hogy hova lett az a játékos, bohókás Rod, akit régen ismertem, mert a mostani énje teljesen más. Vagy csak én tekintek másként rá? Nem tudtam volna megmondani, mert rettentő sok minden vált furcsává vele kapcsolatban, de a legkülönösebb az egészben az a kavargó érzés volt a gyomromban, ami leginkább akkor jelentkezett, amikor találkozott a tekintetünk, vagy rám mosolygott.
~~~
- Ezt nem mondod komolyan... - Jake elképedve nézett rám, amikor bevallottam, hogy lefeküdtem Roddal. Néhány hónap alatt lettünk ennyire jóban, amikor rám bukkant az óratoronyban. Eggyel felettem járt, mégis hamar megtaláltuk a közös hangot, érdeklődő és kedves volt, nem futott világgá a problémáimat hallgatva és cserébe én is tartottam neki a vállamat, ha a helyzet úgy kívánta. - Mégis mit gondoltál, hogy ettől majd más lesz? - szerettem, hogy nem babusgatott, őszinte és egyenes volt, kimért józansága pedig nem egyszer térített már észhez, amikor az érzelmeim túlzottan magukkal ragadtak.
- Igen, pontosan azt! - válaszoltam dühösen és kétségbeesetten. Haragudtam Rod-ra, amiért nem viszonozza az érzéseimet, haragudtam magamra és a hülye fejemre, haragudtam Jake-re, haragudtam az óra ketyegésére és jelenleg úgy mindenre.
- Bolond vagy. Nem értem, miért nem törődsz végre bele, hogy nem viszonozza az érzéseidet.
- Azért, mert bele vagyok esve, basszus! Mert a hülye fejemmel nem vagyok képes kiverni őt a gondolataim közül! - huppantam le az egyik lépcsőre, térdemen megtámaszkodva temettem tenyerembe arcomat.
- Ki fogod heverni, Jenna, meglásd. De ugye nem csaptok át valami idióta barátság extrákkal kapcsolatba? Többet érdemelsz annál - ült le mellém és tette a vállamra az egyik kezét. Kedves és gyengéd volt a hangja, nekem pedig jól esett egy kicsit kiélvezni a törődését.
~~~
Iszonyatosan dühös voltam. Fel és alá járkáltam a korlát mellett, tombolni, őrjöngeni lett volna kedvem. Ha valaki feltévedt volna ide, lehet nekiestem volna. Jake elballagott, már ő sem volt itt, hogy lenyugtasson, bár félő, jelen helyzetben az sem segített volna.
Miért pont ő? Miért pont Bellatrix? Már eddig is gyűlöltem azt az átkozott perszónát, bárhogy igyekeztem, mindenben lekörözött és tessék, most Rodot is sikerült elvennie tőlem. Ha képes lennék rá, saját kezemmel tekerném ki a nyakát, Rodét nem különben, hogy képes volt ebbe belemenni. Hogy lehettem ennyire hülye?
Szükségem volt némi időre, mire lenyugodtam, már nem puffogtam annyira, amikor megindultunk lefelé Roxmorts-ba. Ott beszéltük meg a találkozót Jake-el. Ő persze jött az "én megmondtam" dumájával, amivel ahelyett, hogy lenyugtatott volna, csak még jobban felnyomta bennem a pumpát.
- Jenna, nyugodj már meg! Miért koslatsz még mindig egy olyan srác után, aki nem lát téged igazán? Szép vagy, kedves vagy, okos vagy, bármelyik fiút képes volnál megszerezni, csak engedd már el végre azt az idiótát!
Túl keserű és csalódott voltam, hogy képes legyek a szavai igaz jelentését meghallani. Csak az utolsó szó ragadt meg. Rod nem idióta, ne merjen rá ilyen mondani! Összevesztünk. Elég csúnyán, ami azt illeti. Ha nem lettem volna még mindig beleesve Rod-ba, talán képes lettem volna észrevenni a szavai, a kedvessége, a gesztusai mögött meghúzódó jelentést, talán akkor minden máshogyan alakult volna.
~~~
- Nem kell féltened, Rod, meg tudom csinálni, oké? - sehol nem volt már a játékos mosoly, a huncutul csillanó szempár, a bájos kedvesség. Komolyak voltak a vonásaim, éppen úgy az eltökéltségem és a tettrekészségem.
- Rád sem ismerek, kislány - elvigyorodott, de olyan módon, ahogyan régen láttam utoljára. Érdekes, hogy az utóbbi időben, a Roxfortban töltött utolsó éveinkben, semmivel sem tudtam előcsalogatni az igazi mosolyát és tessék, most, hogy egy ilyen feladat kapujában állok, már teljesen más a helyzet.
Én magam választottam ki az áldozatom. Én magam kémkedtem utána. Milyen mázli, hogy annyi időt és energiát áldoztam az animágia kitanulására, most lám, megtérül az a sok munka. Macska képében mégis sokkal könnyebb észrevétlen maradni bárki közelében, mintha emberként mennék oda hallgatózni, nem igaz?
Nem éreztem rosszul magam amiatt, amit tenni készülök. Már nem volt Jake, hogy visszafogjon, jó ideje nem beszéltünk már és habár hiányzott, de nemhogy neki, magamnak sem voltam hajlandó ezt beismerni.
- Akkor hajrá - tárta ki előttem az ajtót, ami mögött a fiatal nő várt rám. Ujjaim a pálcám köré fonódtak, szinte éreztem a bőrömön a még frissnek mondható, tetoválásnak tűnő jegyet. Már azokat a varázsigéket pörgettem végig magamban, amiket használhatok a nő ellen, a Szent Mungóba mentem tovább, ahogyan a családi hagyomány megkövetelte és habár nem voltam ott túl rég, azt azért már tudtam, melyek azok a varázslatok, amik a legjobban fájnak, amik a legkellemetlenebb következményekkel járnak.
Én sem ismertem magamra, amikor minden lelkiismeret furdalás nélkül mondtam ki az első varázslatot, amikor a nő fájdalmasan kiáltott fel, amikor könyörögni kezdett. Magam sem tudtam, hogy ez az énem az új énem-e, vagy szimplán eddig legbelül szunnyadó valómat ébresztettem-e fel.