Apám már kis gyermekkoromtól kezdve azt mondta, hogy a vérnél nincs fontosabb dolog a világon. Elsőre azt hihetné bárki, hogy apám valami fajtisztaság mániás aranyvérű, de aki egy kicsit is ismeri, apámat az tudhatná, hogy nem erről van szó. Apám ugyan aranyvérűnek születet, Roxfortos évei végén beleszeretett egy mugli lányba, amin össze is veszett a nagyapámmal. Nagyapám nem akart rosszat, csupán próbálta apámnak megvilágítani, hogy milyen problémákat jelenthet egy ilyen kapcsolat. Hogyan magyarázná meg neki, hogy ő egy varázsló? Mi lesz, ha gyerekük lesz? Ehhez hasonló kérdések záporoztak apámra, aminek az lett a vége, hogy apám az éjszaka leple alatt elbúcsúzott az öccsétől, s elszökött Finnországba. Az idő végül apámat igazolta, hiszen 3 évvel azután hogy elszökött otthonról össze is házasodott avval a mugli nővel, akit anyámnak hívhattam.
Apám soha nem beszélt a nagyapámmal a szökése után, s csak egyszer utazott vissza Angliába, amikor a nagypapa meghalt. Viszont minden évben április 7-én Nils nagybácsival beültek a Fénytelen Jávorszarvasba, hogy egy - két kupa mézsör mellet megbeszéljék az elmúlt évet. Emlékszem egyik évben Nils bácsi eléggé rossz állapotban jelent meg április 7-én, s arról kezdett beszélni, hogy a legidősebb fia Lance Magyarországra utazott egy hónapja, de nincs hír róla, s aggódik érte. Apám azonnal közölte anyámnak, és nekem, hogy most Magyarországra utazik, bárhol is legyen az. Anyám némán bólintott, hogy tudomásul vette apám döntését. Anyám végig sírta azt a hónapot, amíg apám haza nem ért.
Apám: Aranyvérű máguscsalád sarja, aki a Mágikus Balesetek és Katasztrófák Főosztályán dolgozott. Bár ő úgy fogalmazott mindig, hogy a mágus világ wc takarítója, hiszen neki kell mindenki mocskát elpucolnia.
Anyám: Egy mugli iskolában tanított mugli gyerekeknek mugli történelmet.
Testvér: Sajnálatomra nincs testvérem.
„Lusta bajkeverő, aki fittyet hány az összes létező szabályra. Tisztában van az iskola szabályzatával, de saját bevallása szerint is csak azokat a szabályokat tartja be, amelyikhez kedve van, éppen akkor most, vagy amelyik nem gátolja. Nem lenne buta, vagy ügyetlen, de nem törődik a feladataival, ha azt nem találja kellően érdekesnek, vagy izgalmasnak. Egyetlen jó tulajdonsága, hogy ha valamit a fejébe vesz, akkor azt véghez is viszi, kerül, amibe kerül.”
És ezt honnét tudom? Egyszerűen betörtem a házfelügyelőm irodájába, és elolvastam az értékelést, amit rólam írt. Nem mondanám, hogy nagyon felháborodtam az olvasottakon, igazából nekem mindegy volt, hogy mi szerepel azon a papíron a lényeg az volt, hogy bejussak, mivel ezt még más nem merte megtenni. Bár tény, hogy a lusta jelzőt kissé erősnek gondolom, hiszen igen is sokat dolgozok azon, hogy teljesítsek, abban, amiben akarok. A legtöbb embernek fogalma sincs, hogy mennyi munka utána nézni a Durmstrang alaprajzának, hogy megtaláljuk a legmegfelelőbb utat az irodába. Vagy, hogy mennyi munka utána járni az összes ajtó záró bűbájnak? Balszerencsémre a kis betörésem nem maradt titokban, mivel a többi akta olvasása közben rám nyitott Professzor Van der Mass. Egy hónap szigorított tanulószobát kaptam, de megérte.
1957 Május 6.
Ma megérkezett a bagoly, hogy felvettek a Durmstrang-ba. Apám nagyon izgatott lett, s egész este arról mesélt nekem, hogy milyen csodálatos éveket töltött a Roxfortban. Anyám némán ült, s hallgatta apám történeteit, de időnként egy könnycsepp jelent meg a szemében gyorsan le is törölt. Szerintem nem örül annak, hogy elmegyek itthonról. Apám megígérte, hogy a hétvégén elmegyünk nekem pálcát venni.
1957 Május 9.
Ma megvettük a pálcámat. Nyolc és fél hüvelyk Ezüstfenyő, Unikornis szőrrel. Apám azt mondta, hogy az enyém, de az iskolakezdésig ő őrzi meg nekem.
1957. Szeptember 1.
Apu is és anyu is elkísért engem a hajóállomásra. Már nagyon vártam és felszállhassak, s elutazhassak az iskolába. Anyám indulás előtt mondott valamit, amit nem értek. Egész hajóúton azon gondolkoztam, hogy mit akart evvel mondani. Az este csodálatos volt, rengeteg étel volt, és csomó új barátra tettem szert.
„Nem az a fontos, amit a könyvekben olvasunk, hanem amit tanulunk belőle.”
1957. December 4.
Nagyon élvezem az iskolai napokat. Csomó jó varázslatot tanultunk már eddig is, és még nincs vége a tanévnek. Haza is akarok menni, mivel hiányoznak Anyuék, de itt is maradnék, hogy tovább tanuljak.
1958. Június 7.
Sajnos vége az évnek, irány haza. Már alig várom, hogy otthon megmutassam mit is tanultam. Bár az igazgató a beszédében azt mondta, hogy otthon nem varázsolhatunk.
1958. Június 16.
Már 9 napja vagyok itthon, de még egyetlen varázslatot sem mutathattam meg azok közül, amiket tanultam. Apám azt mondja, hogy a Minisztériumban tudják, ha varázsolok s kicsapnak az iskolából érte.
1958. Október 28.
Egyre unalmasabb az iskola, csak tanulás, tanulás, tanulás.
1958. December 2.
Ne csináld ezt. Ne csináld azt. Ne foglalkozz mással, csak az órai anyaggal. Mindig csak ezt mondják a tanárok.
1958. December 4.
Tegnap este kilopóztunk a hálótermünkből, hogy kívülről bezárjuk a lányok hálószobájának ajtaját. De sajnos a felügyelő elkapott minket.
1961 November 8.
Rohamosan telik az idő, mindenki csak a közelgő RBF-ről beszél Professzor Sluhert azt mondta, hogy amíg ő tanít, addig nem jutok át az RBF-en.
1961 November 11.
Megszületett a terv, hogyan fogok átjutni az RBF-en.
1962. Május 8.
A terv nem vált be, azonnali hatállyal felfüggesztettek, s haza küldtek. Anyám elájult, amikor félig leopárd – félig emberként az ajtóban. Apám persze elnevette magát, amint meglátott, s közölte, hogy elég rosszul nézek ki. A tervem szerintem jó volt. Az igazgató egy animágus, aki leopárddá változik, ha kell. Az irodáját pedig egy olyan bűbáj védi, ami nem enged be mást, csak az engedélyével. Nem is volt más dolgom, mint kotyvasztani egy jó kis százfűlé-főzetett, egy leopárd szőrével. Igen, tudom, hogy ez rizikós, de bevált. Félig leopárdként a bűbáj átengedett. De sajnos miközben az RBF kérdéseket kerestem ő is visszaért. Szóval lebuktam.
1963. Június 3.
Ma lezajlott a tárgyalásom, az iskola vezetése mellet a Minisztérium három emberei is jelen volt. Hosszasan ecsetelték, hogy milyen szabályokat szegtem, s hogy ezért ki kellene csapniuk a Durmstrang-ból. De az egyik Minisztériumi ember szót kérve arról kezdett beszélni, hogy a tervem mennyire egyedüli gondolkodásra utal, s hogy mekkora bátorság kell ahhoz, hogy tudva a következményt, és a lehetséges büntetést mégis megpróbáljam. Végül döntöttek. Kapok még egy esélyt, de ennek 3 feltétele van.
1 – Vállalom az átoktörő képzést, és természetesen teljesítem az RBF, RAVASZ elvárt követelményeit. Ha egyszer is alul teljesítek a képzésben, akkor elveszik a pálcámat.
2 – Újra kell járnom újra az ötödik évfolyamot.
3 – Amennyiben az iskolaéveim alatt ismét valamilyen szabálysértést követek el, akkor azonnal kicsapnak, és elveszik a pálcámat.
1966. Július 17.
Megérkezett az első hivatalos baglyom. Spanyol országba kell mennem egy ásatásra, amikor a vacsoránál elmondtam, akkor az apám elmondta, hogy mennyire büszke rám, de anyám sírva fakadt, s egész este azon kesergett, hogy az egy szem gyermeke egy ismeretlen helyen fog meghalni, és még azt sem fogja tudni, hogy meg halt. Csak akkor nyugodott meg, amikor megígértem neki, hogy ha meghallok egy ilyen helyen, akkor üzenetet küldök neki, hogy ne várjon rám. Ettől megnyugodott egy kicsit, bár ő is tudja, hogy nem szoktam betartania a szavamat.
1966. Augusztus 2.
Megtaláltuk a bejáratott. Én leszek a felderítő. Ha valamiért bent halnék, kérem, értesítsék az édesanyámat.
1969. Május 11.
Kongó szép hely. Holnap reggel körbe nézek a romoknál. Ha valamiért ott halnék meg, kérem, értesítsék az édesanyámat.
1971. December 30.
Megtaláltuk az elefántcsontparti rejtekhelyet. Még ma este megpróbálok behatolni. Ha valamiért ott halnék meg, kérem, értesítsék az édesanyámat.
1974. Április 2
Ankara 30 kilométerre van, szóval a történész rosszul fordította, hogy a bejárat Ankarában van. Bemegyek. Ha valamiért ott halnék meg, kérem, értesítsék az édesanyámat.
1976 Január 27.
Jekatyerinburg. Már két hete keressük a Romanov –ok titkos kriptáját, de eddig úgy nézett ki semmit nem találtunk. A kastély északi oldalán viszont egy erős bűbáj által védett rejtekajtót találtam, ami az érintésemre kinyílt. Egy pincehelység. Valamilyen bájital labor lehetett. Nem sok érdekeset találtam, csupán egy pálcát, és egy naplót. Mindig is utáltam a cirill betűket, beszélni beszélek oroszul, de olvasni már nehezebb. De borító szövegét még így is megértem.
„Grigorij Jefimovics Raszputyin”
*A kis szobába nem sok fény szűrődik be az utcáról, csupán a hold világít be, egy kis kör ablakon át. A szoba ugyan nem nagy, hiszen csak egy ágy, és egy asztalka fér el benne, de még ezt sem képes normálisan megvilágítani a Hold. Így a pálcám segítségével világítok, miközben törökülésben az ágyon a kis könyvecskét olvasom. Már nyolc napja, hogy megszereztem, de még mindig nem jutottam a végére, nagyon nehezen boldogulok a cirill betűkkel.
„Однажды я вернусь, чтобы взять реванш на дне семьи Романовых”
-Egy nap *olvasom ki lassan tagoltan* - vissza, hogy bosszút…
*Bumm. Bumm. Bumm. A kopogásra hírtelen összerezzenek. Biztos vagyok benne, hogy megint a többiek, hogy menjek le egy mázsörre.*
-Majd később csatlakozom. *Kiáltom ki nekik.*
*Bumm. Bumm. Bumm.*
*Ezért is szeretek egyedül dolgozni, a legtöbben úgy vannak vele, hogy a munka csak 8-4 ig van, s utána inkább söröznek. Lassan felállok az ágyról, s oda lépek az ajtóhoz a pálcával a kezembe világítva. Már éppen nyúlnék a kilincshez, amikor az ajtó mögül meghallom a varázsszót.
-Reducto!
*A következő pillanatban már vetődök oldalra, miközben az ajtó apró darabokra robban. Az ajtó helyén egy hatalmas, majdnem 2 méter magas izmos rövid fehér tüsi hajú férfi áll, nagy barna ballonkabátban, kezében egy pálcával.*
-Meghalsz Raszputyin. *közli oroszul nekem, s már szegezi is rám a pálcáját.
-Parum Oculus! *súlytok le rá az első átokkal, ami alkalmasnak gondolok.
-Expelliarmus! Expelliarmus! Expelliarmus! *szórja vaktában az átkokat, míg én gyorsan felkapom a talált naplót, és a zsákomat, amiben a talált pálca van, s kiugrom az ablakon.*
1976 Április 11.
Az elmúlt hónapokban nem állt másból az életem, minthogy menekültem a két fejvadász elől. Valahogyan mindig a nyomomban vannak. Ráadásul egy átkozott házi manó is meg jelent, s közölte, hogy én vagyok a gazdája. És persze ez a kis vakarcs csak oroszul hajlandó megszólalni.
1976 Április 24.
Egy nyamvadt nyomjel varázs volt a naplón. De sikerült leszednem. Remélhetőleg nyugtom lesz tőlük, s lesz időm kideríteni, hogy mi folyik itt.
1976 Április 30.
Azért hasznos egy házimanó, csak néha nagyon idegesítő. Nyikolajov a neve, érti az angolt is, és sok másik nyelvet is, de megszólalni, csak oroszul hajlandó. Arról próbál meggyőzni, hogy Grigorij Jefimovics Raszputyin leszármazottja vagyok, s ezért engedett be a bűbáj a laboratóriumába.
1976. Május 7.
Mire haza értem apáékhoz, addigra a ház már lángolt, s a két fejvadász volt ott. Harcba bocsátkoztam velük, de sokkal nem bírtam velük. A pálcám is eltört. Ők pedig megléptek.
1976. Június 16.
Sikerült meghúznom magam Aleksi Jörgenson-nál. Utoljára a Durmstrang-ban találkoztam vele, de szívesen befogadott. Azt mondta, hogy maradhatok ameddig akarok, mivel elfogadott egy kinevezést a Roxfort-ban.
1977. Augusztus 29.
Megtaláltam a tökéletese tervet. Reggel töröltem Aleksi emlékeit, mindent. Én fogok elmenni helyette Roxfortba.