Lisa Ambrose

A boldogság ingyen van és elérhető

Lisa, Lis, Lissy


17


Aranyvér


Semleges


Metamorfmágus


Griffendél


Melanie Martinez


Canon, keresett vagy saját karakter vagy?

Hát nem is tudom, nem szoktam róluk beszélni, de ha ennyire szeretnétek, akkor most talán kivételt tehetek.
Anyci Lilith Demons: Igen, ahogy anyukám neve is mondja, ő egy elég.. gonosz ember. Mindig is szerette, ha minden úgy alakul, ahogyan ő azt eltervezte, de hát sosem alakul minden a terveink szerint.. én sem olyan lettem, amilyet ő szeretett volna. Tudom, hogy szeret, annak ellenére, hogy néha azt kiabálja nekem, hogy egy hatalmas csalódás vagyok.
Az évek alatt hozzászoktam és tudjátok mindennek ellenére szeretem őt, mert ő az anyukám. Azt viszont el kell mondanom nektek, hogy ő egy halálfaló és eléggé fanatikusan szereti Voldemort-tot.. 40 éves.

Apci Jonathan Ambrose: Azt el kell mondjam, hogy apa sokkal rosszabb, mint anyukám, de hát.. apu szülei nagyon, de nagyon borzalmasak, még mindig beleakarnak szólni az életébe és irányítani akarják őt, arról nem is beszélve, hogy mekkora a nyomás rajta.
Apa is halálfaló és ő nagyon, de nagyon büszke erre, mert a szülei nem akarták, hogy az legyen, ő mégis az lett. Ez neki amolyan diadalféle. 42 éves.

Tesóka Steve Ambrose: Ő az én bátyám, aki legalább öt évvel idősebb nálam. Ő az egyetlenegy személy, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok. Szeret engem és én is őt, vele van a legjobb viszonyom és mindig kiállunk a másik mellett.
Ő szerencsére nem halálfaló és nem is akar az lenni, jelenleg a minisztériumban tanul, amit a szüleink nem néznek jó szemmel. 22 éves.

Ahogy az évszakok változnak, úgy változik az emberek jelleme is bizonyos tettek és események után. Persze vannak statikus emberek, akik örökké ugyanolyanok maradnak, de most nem is ez a lényeg, mert magamról kellene beszélni.
A szószórós értelmében különc vagyok, nem csak megjelenésemben, hanem tetteimben is. Nem mindig reagálok úgy, ahogyan az emberek azt elvárnák. Én az élet legapróbb örömeinek is tudok örülni és imádok az esőben sétálni, bőrig ázni és élvezni, ahogyan az esőcseppek koppannak a bőrömön. Azt is szeretem, amikor esik és süt a nap, majd ezt a csodás eseményt egy szivárvánnyal koronázza meg az ég.
Mindenkiben felmerül néha az a kérdés, hogy miért felemás színű a hajam, és erre egy nagyon egyszerű válaszom van, mert én ezt így szeretem. Ezzel tudom legjobban kifejezni a hangulatomat, mert a hajam másik fele pont olyan, amilyen az aurám lenne. Olvastam egy könyvben, hogy minden érzelemnek van egy színe és én mindig olyanra változtatom, amilyen a hangulatom.

Egy olyan dolgot mutatok nektek, amelyet még eddig senkinek sem, szóval.. Ne röhögjetek nagyon a képeken, mert tudjátok a fényképalbum rólam nagyon személyes és fontos. Na de nézzük melyiket is mutassam meg először. *belelapoz az albumba és kivesz egy képet*
Ez a kép 1960-ban készült, egy családi kép, amelyen apa, anya és Steve van rajta. Ez volt az első kép, amelyen én is szerepeltem és mindenkinek van egy ilyen képe, mert mindenki kapott egyet akkor, anyuék négy példányban csináltatták meg direkt, hogy nekem is lehessen. Mivel drága volt akkoriban a kép, ezért sokáig nem készült, pontosabban addig nem, amíg ki nem mondtam az első szavamat. Rosszkislány voltam, aki utált babázni, sokkal jobban lekötött az, hogy kint a pocsolyákban ugráljak és idegesítsem Steve-t, szerencsére jó testvér létére mindig elviselte azt, amit csináltam. *félre rakja a képet, hogy kivegyen egy másikat*
Emlékeztek, amikor azt mondtam, hogy addig nem készült el egy újabb kép, amíg ki nem mondtam az első szavamat? Na hát ezen a képen épp a testvéremmel építünk egy hóembert és a szüleim pechjére nem éppen azt mondtam, hogy anya vagy apa, az én első szavam a „hó” volt, talán pont azért, mert téli gyermek vagyok. Amúgy így visszanézve azt a képet elég bénára sikeredett a hóember, de hát mi beleadtunk mindent és egy nagyon is kellemes emlék fűződik hozzá. *visszarakja a képet és keres egy másikat*
Ohh ez még mindig olyan, mintha tegnap történt volna, itt épp a testvéremmel másszuk meg a fát az udvarunk végében.  Imádtam azt a fát és mai napig imádom, pont akkor érett be a cseresznye rajta és mindketten nagyon imádjuk a cseresznyét. Aztán pár évvel később megérkezett a roxfortos levelem, amit annyira vártam, de tényleg, mert azt nevelték belém, hogyha nem érkezik levél, akkor még az életre sem vagyok érdemes. A szüleim mindig is szerették eltúlozni a dolgokat. *sóhajtva leteszi a képet, majd egy másikat vesz elő*
Ohh itt változtattam meg először a hajam színét a képességeimmel, aminek a szüleim nagyon, de nagyon nem örültek. Éppen rózsaszín volt a hajam, mert szerelmes lettem egy fiúba a suliból, de nem is az a lényeg, hanem az, hogy anyukám addig verte a tamtamot, míg vissza nem változtattam a hajamat a rendes színére. Nem értem, hogy miért nem tetszett neki úgy, legalább végre kitudtam magamat fejezni valahogyan, de ez nem tetszett nekik. *lerakja a képet és elővesz egy másikat*
Ezt a sunyi képet már a testvérem csinálta, miközben énekeltem a szobámban. Tetszik ez a kép, mert éppen a csillagokat bámulom az ablakomból kinézve és éneklek, de nem tudom, hogy mit.. nem emlékszem rá. Énekelni pedig lassan már öt éve csinálom, hol az én béna dallamaimat, hol pedig ismertebbeket éneklek. Steve szerint ezzel kéne foglalkoznom, de én semmi pénzért nem énekelnék mások előtt. Nincs nekem olyan jó hangom és Lanchi.. na ő egy nagyon nagy kivétel, de szerencsére nem mondja el senkinek és ha tudni akarjátok, akkor miatta volt először rózsaszín a hajam, de.. ez a dolog nem is lényeges, az már a múlt. *elpirulva leteszi a képet és becsukja az albumot*
Nagyon sok minden dolog történt, azonban szerintem ennyi mára elég lesz, majd legközelebb több képet fogok nektek megmutatni.