Hollóhát klubszoba - RT

∞ Vadának

Hollóhátas kézműves szakkör Vadával és Everrel

M ivel szeretném, hogy a házam megnyerje az év végi házkupát – és valljuk be, nem állunk jól pontok terén- , igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni a feljebb jutásért. Vagy legalább ha a házak közti versenyben nem is, de azért a kviddicsben taroljunk le mindenkit! Valahol muszáj nyernünk. Szóval felajánlottam a segítségemet, na, nem a seprűn repülésben közvetlen, hiszen az nem az erősségem, de bármi másban. Imádok szurkolni a kviddics csapatunknak, a meccseinken igazán kieresztem a hangom, dobhártyaszaggatóan sikoltozom a játékosaink nevét. Párszor megjegyezték már, hogy befoghatnám.
Mikor feldobták az ötletet, hogy fessünk egy óriásplakátot, amit a következő meccsen lengethetünk majd, azonnal jelentkeztem az elkészítésére. Igaz, nincs olyan jó kézügyességem, nem a művészetek az erősségem. Sosem fejlesztettem, nem volt rá szükségem. "Szerencsére" – csupán egyetlen szempontból – Vada is jelentkezett a feladatra, hiszen nem egy emberes munka elkészíteni egy ilyet. Utálom Vadát, remélem, azért hasznát veszem kivételesen. Aranyvérű, egy kicsi családból való, apa örülne, ha jóban lennék vele, szóval talán kivételesen nem harapjuk el egymást torkát. Bár ez nem rajtam múlik.
Kipakolom a hatalmas kartonpapír szeletet a Hollóhát klubszobájának padlójára, a sok festéket pedig magam köré tornyozom. Még elő sem rajzoltuk a mintát, sok dolgunk lesz még vele.
- Vada, jössz már? Ideje lenne nekilátnunk. – kiabálom, és várom a lány feltűnését.

code by Silver Lungs

Botrányos, hogy házunk jelmondata „Magad azzal ékesíted, ha az elmédet élesíted”, házpontjainkon azonban meg sem látszik, hogy a hollóhátasok azok, akik számára kaland a tanulás. Az eszemet sem tudom, mikor voltunk utoljára ennyire lemaradva, és talán némi bűntudat is munkál bennem, hisz a tavalyi év végére lemondtam prefektusi posztomról, és a kviddics-csapatból is kiléptem bizonyos családi okok miatt.
Hogy egy kicsit visszabillentsem a felborult egyensúlyt – vagy legalább úgy érezzem, teszek valamit az ügyben – nemhogy visszatértem a csapatba, de még önként elvállaltam, hogy szabad időmet áldozva segítek összehozni egy szurkolói plakátot a következőre meccsre. Na jó, nem teljesen a jó szándék vezérelt, annál inkább az, hogy az egyetlen személy, aki a feladatra jelentkezett, nem más, mint a Temple lány. Hollóhátas révén nem szúrhatja el teljesen, de jobb félni, mint megijedni. Azért nem szívesen lépnék ki a pályára úgy, hogy közben a lelátókról egy ocsmányság néz rám „szerencsét” kívánva. Amúgy is bőven égő, hogy még a nyájas hugrabugosok is kilométerekkel vannak előttünk a házak közti versenyben, azt hiszem, több megaláztatást nem viselnék el.
Amikor dobhártyámat megrezegteti Ever siettető hangja, megforgatom a szemem és a klubszoba padlójának az a része felé veszem az irányt, ami a munkafelületünket képzi majd a következő pár órában.
- Csal a látszat, és valóban ennyire életképtelen vagy, hogy egyedül is elkezd, vagy? – kérdem kicsit indulatosan, amikor megállok a festékek közelében. – Van valami ötleted, vagy úgy gondoltad, majd én találok ki mindent?

∞ Vadának

Hollóhátas kézműves szakkör Vadával és Everrel

Hogy’ is gondolhattam, hogy zökkenőmentesen fog ez menni Vadával az oldalamon. Már maga az aurája irritál, ha megérzem a jelenlétét a közelemben, legszívesebben a falra másznék tőle! Gondolhattam volna, hogy igazából őt nem is érdekli az egész, a kviddics csapatot is jól otthagyta. Nem foglalkoztatja ezt a nőt semmi más, csak önmaga. Legszívesebben itt hagynám az egészet, csinálja meg ő, úgyis olyan mindentudónak tartja magát, mégsem teszem, én vállaltam el hülye fejjel, és nem engedhetem, hogy Vadának jó napja legyen. Még nem rontottam el neki eléggé. Érzem, hogy a festés helyett valami egészen más lesz a dolog vége, de ragaszkodom a kézműves tevékenységünkhöz, ameddig csak lehet.
- Nem, drága háztársam, csak szeretnélek megismertetni az ecsettel és a festékkel mielőtt belevágunk. Félek, nem tudod őket rendeltetésszerűen alkalmazni. – Húzom a számat.
Mikor elhatároztam, hogy segítek, már megálmodtam egy tervet. A megvalósításhoz nincs elég ügyességem, így titkon muszáj Vadára támaszkodnom, de arra gondoltam, hogy a házunk logóját ábrázolhatnánk egy kviddics kupával.
- Azt sejtettem, hogy te ilyen attitűddel jelensz majd meg, így szerencséd van, mert nekem van egy ötletem. Mi lenne, ha a házunk címerét festenénk meg, de a holló mellé odabiggyesztenénk a kviddics kupát? Meg kellene valami frappáns szöveg is, mondjuk Hajrá fiúk! Vagy hasonló. – Meg se kérdezem tőle, mit szól hozzá, mivel én mondtam, biztos lehurrog majd.

code by Silver Lungs

- Megismertetni? – nevetek fel jóízűen, majd egyik pillanatról a másikra visszatér komoly arckifejezésem – Nem emlékszem, hogy kérdeztem volna, festőmázolónak készülsz e… de azért bátor vagy, hogy felajánlottad. Sajnos ez nem az a hely, ahol arra a tudásra van szükség, így inkább én mutatom meg, hogyan kell ezt csinálni. – okosítom ki, majd választok is egy vastagabb ecsetet, amivel hamarosan elkezdhetek dolgozni. Ha azt gondolta, hogy esetleg ő fogja diktálni a munkamenetelt, rá kell ébresztenem, nagyot tévedett, ugyanis kötve hiszem, hogy jobb kézügyességgel rendelkezne, mint én. Ha pedig ne add isten tévedek, sebaj! Legalább száz százalékban tökéletes lesz a végeredmény.
Szeretek festeni… édesapám jobban örült volna, ha a zenéhez állnék ilyen közel, azonban a zongorán kívül sosem foglalt le igazán. A festés azok a hobbijaim közé tartozik, amikkel némán is kiadhatom magamból mindazt, ami bennem tombol, megnyugtat. Talán ezért is oly becses számomra.
Sejtettem, hogy annál lelkesebb lesz, mint gondolom, ha már magától vállalta magára a plakát körüli munkálatokat, és őszintén szólva még tetszik is az ötlete. Ezt természetesen nem kell tudnia, mégsem okozhatok neki akkora örömöt, hogy egyszer végre egyetértek vele valamiben, esetleg megdicsérem. Elég méretes e nélkül is az egója…
- Áh, szóval a jósláshoz is értesz, kezet rázhatsz a kattant Trelawney-val, ha végeztünk… - reagálok mondanának arra a részére, hogy volt tippje, mégis milyen magatartással jelenek meg ma. Nem is értem, mit szeretne kifejezni ezzel. Esetleg nyaljam fényesebbre a nemesebbik felét, vagy?! – Nem is rossz – hamiskásan elmosolyodom. – És mi lenne, ha maga a házkupára festenénk meg a logót?

∞ Vadának

Hollóhátas kézműves szakkör Vadával és Everrel

Szemöldököm magasabbra szalad, mint hittem volna, hogy képes rá, Vada arrogáns megjegyzésére. Szinte el is felejtettem, milyen vele szót váltani, de se baj, most minden emlékem élénken ég bennem róla, tűzelve az ellenszenvemet iránta. Egyébként is, mire fel lát neki a feladatnak mogorván? Minek jelentkezett, ha úgy érkezik meg, mint akinek a fogát húzzák? Fel nem foghatom a minden lében kanálságának hatalmas méretét.
- Nem tudom, mit hiszel, mit csinálunk, de tudod, ecsetet nem csak a falfestéshez használnak. Tudtam én, hogy fogalmad sem volt róla mire vállalkozol… - sóhajtok egy nagyot. – Hajrá, kíváncsi vagyok, mit mutatsz. – kapok fel én is egy vékonyabb ecsetet, hogy azonnal belejavíthassak Vada munkájába. Félő, ebből gyerekes pingáló-háború lesz, mintsem sikeres plakát-projekt, de nem hagyhatom neki, hogy nyerjen. Elvégre is, nem csak a házak között, de a diákok között is megy a versengés, ezt bizony az éltanulók rendesen meg is tapasztalják, a hobbink egymás túllicitálása és legyőzése. Talán mert ekkora versenyszellem szorult belém, kerültem a Hollóhátba. Ritka, hogy itt valódi és számos barátság szülessen, a hajtás rendesen próbára teszi őket, megizzasztja az igazi lelkitársakat is, könnyen tönkremennek a kapcsolatok a kötelékünk keretein belül. Én nem bánom, egyébként is szelektálom, kikkel állok szóba és kiket fogadok a bizalmamba. Mivel Vada se az előbbi, se az utóbbi kategóriába nem passzol, vele cseppet sem vagyok kegyes. Pusztán az időmet, energiámat pazarolja, és az idegszálaimat koptatja.
- Mint majdnem mindenben, ebben is jó vagyok, hozzászokhattál volna már. – mondom félvállról, miközben az ecsetet pörgetem az ujjaim között. Az ötletén tűnődöm. Valóban egyszerűbb lenne megvalósítani, hiszen egy kupát egyszerűbb kidekorálni, mint a bonyolult, részlet gazdag címert tovább zsúfolni a kupával, ám nem mondhatok automatikusan igent rá, még elbízná magát Vada, azt hinné, tovább osztogathatná az észt nekem. – Tulajdonképpen innentől mindegy, legyen az, amelyiket könnyebb előrajzolni és kifesteni. – felelem végül, és magamhoz veszem az egyik fekete ceruzát, így már egy egész fegyverarzenált tartogatok magamnál, készen állva, hogy alkothassunk végre.
- Szerinted melyik legyen? – kérdezek rá enyhén fanyalgó hangon. Csakhogy ne érezze magát kényelmesen mellettem.

code by Silver Lungs

A szánalmasan gyenge próbálkozásai, hogy megvédje magát, egészen „aranyosak”, de azért erős lenne erre azt mondani, hogy szórakoztat. Annyira azért mégsem vicces, bármennyire is elhiszi magáról. Lehet, a teszlek süveg nála is hibázott, így drágalátos házam selejtes tagjainak száma nőtt vele együtt? Hisz válaszából minden más kivehető, csak az nem, hogy felfogná, épp gúnyolódtam rajta. Hogyne tenném? Ő akar kioktatni, pont ő?
- Ne a szád járjon, hanem a kezed! Bármennyire is elhiszed, jó társaság vagy, nálad sokkal izgalmasabb emberek is léteznek – épp veled szemben is áll egy – így szükségtelen kertelés nélkül dolgoznék, hogy minél előbb végezhessünk. Ha már hollóhátas vagy, és remélhetőleg egy kicsit is ismered magad, gondolom, segítség nélkül rájössz, miért, illetve bízom benne, van elég eszed ahhoz, hogy ezt felfogd… - terelem egy kicsit a témát, ugyanis ha minden egyes alkalommal belemennék abba, hogy reflektáljak buta kis kijelentéseire, jövőre ilyenkor is itt ülnénk.
A plakát megkezdését rám bízza, de továbbra sem csinálok semmit, csak vele szemben állok és állom tekintetét. Amikor önbizalmát fitogtatja, szemöldökön megvetően felszökken, ajkaim halvány kinevető mosolyba görbülnek.
- Szép gesztus a szüleidtől, hogy ilyen hamis állításokkal hizlalták ilyen vaskosra az önbecsülésed. Legalább biztosan nem szállsz el a súlyától… - szinte alig láthatóan megrázom a fejem, majd közelebb lépek a kartonokhoz az ecsetemmel együtt. Tekintetem egy másodperc töredékére az övére siklik.
- Azzal nem fogsz tudni festeni, csak kontúrozni, ami pedig a végén kell. – jegyzem meg, majd egy teljesen más verziót kezdek el felfesteni a felületre. – Noha a címerünk formájából könnyen lehet kupát kihozni, a díjat „rabló” hollónak több mondani valója van. – válaszolok végül kérdésére, miközben az ecsetem munkájára figyelek. Remélem, nem kell ennél jobban megmagyaráznom. Ha a lelki szeme előtt feltűnik a házunk címere és jobban megvizsgálja rajta a hollót, észreveheti, hogy egy kicsit olyan helyzetben van, mintha épp felkapni igyekezne valamit karmaival. Nem mondanom, hogy nem kell hozzá kis fantázia, de ennyivel még őneki is rendelkeznie kell.

∞ Vadának

Hollóhátas kézműves szakkör Vadával és Everrel

Ha van ember, akit lehet gyűlölni, az bizony Vada. Igyekszik mindig a legjobb arcát mutatni, szeretné, ha őt ismernék el, biztos vagyok benne, átvágott már néhány embert és learatta helyettük a babérokat. Hála az égnek, nem ismerem olyan közelről, hogy konkrét példát is tudjak hozni, de belőle bármit kinézek. Néha eltűnődöm, mennyi átfedés van a mardekárosok és a hollóhátasok között. Minket az választ el a zöldektől, hogy kíváncsiak vagyunk a világra, hatalmas tudásszomjjal rendelkezünk, egyébként azonban Vadát is, és még talán magamat is el tudnám képzelni a másik ház tagjaként. Talán jobb is lenne, látva, milyen magasan vezetik a házak pontversenyét. Ám mindketten kékek lettünk, és egy közös célért küzdünk – legalábbis én küzdök vele, de neki sem szeretném megkönnyíteni a dolgát.
- Csak nem kényelmetlenül érzed magad a társaságomban? – kérdezem gúnyosan. – A viccet félretéve azonban egyetértünk abban, hogy a munka előbbre való, mint a kicsinyes presztízsvetélkedésünk, így kész vagyok nem megfojtani téged egy kanál vízben az elkövetkező néhány órácskában. – válaszolom diplomatikusan, a hangom sem remeg meg, pedig felidegesít, hogy azt mutatja, milyen érett és felnőtt hozzám képest. Nem én álltam neki a feladatnak, hogy nekiestem a másiknak. Erre mondtam, hogy igyekszik ártatlan báránykaként kijönni a veszekedésekből, mintha mi sem történt volna, és lenézi a többieket. Annál előbb keserítem meg az életét, mintsem lenézhessen ő engem!
- Sajnálom, hogy mellettem ott voltak a szüleim, és bíztattak mindenben, a megjegyzésedből következtetve neked ez nem adathatott meg. – vágom rá csípősen, majd én is közelebb lépek a kartonhoz.
- Szabadkézzel állunk neki? Nem kéne előrajzolnunk? – kérdezem, bevallom, kissé okoskodóan, majd felmutatom a ceruzát, ami a kontúrozáshoz kell szerinte. Nem bírok magammal, ha Vada közelében vagyok, csak úgy elönt a méreg olyankor.
A rabló holló remek ötlet. Kifejezetten sérti a büszkeségem, hogy nem nekem jutott az eszembe, pedig eléggé egyértelmű lett volna, ha jobban megnézem a madarat. Eltöprengtem rajta, vajon most jutott-e ez az eszébe, vagy ő sem felkészületlenül jött ide, ahogyan elsőre gondoltam…? Mivel nem akartam újfent igazat adni neki, így csöndesen közelebb hajolok hozzá, bár egyelőre egy vonást sem ejtek.
- Nem lesz kicsi? – vizsgálgatom azt a néhány vonást/vonalat, amit eddig ejtett. – Szeretném, ha a lehető legtávolabbról látná mindenki, hogy mi vagyunk a legjobb ház, habár a tagjaink között tudhatunk téged is.

code by Silver Lungs

- Kevés vagy ahhoz, hogy kényelmetlenül érezzem magam. – jelentem ki közömbösen, hogy nagyobb hangsúlyt adjak annak a jelentős kis ténynek, mennyire nem befolyásol a társasága. – Csak lehetőségeimhez mérten nem pocsékolnám rád az időm, tudod, hogy szól a mondás, nem? – ajkaim vékony, vitriolos mosolyba görbülnek, és noha a közölni valóm elején úgy gondoltam, felesleges megemlítenem a szállóigét, mégis megteszem – Az idő pénz! – nem tudhatom, mennyire gyenge az asszociációja, így némileg késztetést érzek, hogy szájbarágósan beszéljek vele, még a torkán is lenyomom, ha máshogy nem működik. Ha másért nem, legalább azért, hogy nyomatékosítsam felsőbbrendűségem. – Ezt örömmel hallom… mármint azt a részét, hogy van képzelőerőd. – teszem hozzá ugyanazt a hangszint táplálva, amit eddig is használtam. – Mármint ehhez az elképzeléshez az kell, szóval fogadd őszinte gratulációmat!
Úgy látom, a kis Ever rosszul bírja a kritikát – ami nem lep meg, hisz ez a tulajdonság legalább annyira átlagos, mint ő maga – de addig nem is zavar, amíg képes eltekinteni attól, hogy valaki szemrebbenés nélkül a szemébe mondja még a legbántóbb dolgokat is, és érdemben dolgozni,
- Én meg azt sajnálom, hogy minden a segged alá raktak és a kis ujjad sem kellett megmozdítanod, így most a fiatal felnőttek küszöbén toporogsz életképtelenül elhízott hátsóval – reagálok mondatára, és talán egy kicsit túlzásba viszem, de a családom olyan téma, amit nem szeretek másokkal megbeszélni. Két testvérem van, az apám megrögzötten meg akart szabadulni az egyiktől, a másikat isteníti, mert egy nap ő lesz az, aki továbbviszi a nevét. És én? Én vagyok az örök lázadó, a család fekete báránya, a második lány. Nem csoda hát, hogy nem lettem annyira elkényeztetve, mint mondjuk az öcsém. Végül is, nem panaszkodhatok, kapóra jött…
Amikor ismét megszólal tudatlanságát villogtató kérdéseivel, unottan felsóhajtok, de nem nézek rá, csupán folytatom a munkát. Ám látszólag kitartó és egyszerűen nem hagyja nyugodni, ha valami nem úgy van, ahogy akarja. Amivel egyébként nem lenne baj, hisz – sajnos – ez a tulajdonság bennem is megvan, így bele tudom élni magam a helyzetébe, de igazán megtehetné, hogy nem szól bele azokba a dolgokba, amikhez nem ért.
- Netán az óvodában érzed magad? – kérdem, miután abbahagyom a munkát és hátradőlök térdeimen. – Semmit sem tudsz a festésről, ugye? – szólalok meg újfent tekintetét keresve, ez amolyan költői kérdés lett volna. – De ne is válaszolj, az üresfejű kérdéseid elárulnak… - jegyzem meg tudálékosan, mielőtt reflektálhatna és azon nyomban visszatérek a festéshez.
- És nem, nem lesz kicsi, de inkább vedd fel a szemüveged, mert úgy tűnik, nem látod, hogy a plakát elején vagyunk, és nem ekkora lesz az egész.
Merlinre esküszöm, hogy véleményem szerint, nincs is idegtépőbb, amikor valaki úgy próbálja osztani az észt, hogy közben nem rendelkezik vele.
- Kevered a rajzolást a festéssel, kedveském! Az utóbbi lényege, hogy foltokban kezded el, és azokból alakítod a festékek segítségével a formákat… - okosítom ki, hátha a továbbiakban megkímél buta kérdéseitől. – Gyakorlásképpen kezdhetnél valamit az arcoddal… hátha sikerül valami elfogadható formát adnod neki. – állapítom meg, miközben az elkezdett hollót csinosítom. - Bár a sminktechnikádat elnézve, legalább annyira értesz hozzá, mint a festéshez.

∞ Vadának

Hollóhátas kézműves szakkör Vadával és Everrel

-Tudom, hogy neked azért fizetnek, hogy az idődet ne velük töltsd el, ellenben most avval valóban nem mész semmire. – kommentálom a gúnyos és arrogáns megjegyzését, amivel meg akarja mutatni, mennyivel felettem áll. Még hogy nem érzi miattam magát kényelmetlenül! Akkor nem kéne ennyire fitogtatnia a nem létező erényeit. Szerencsére rajtam nem fog a gúny, sőt, egyetlen szava sem, így jót mulatok halovány sértésein. Kevés dolgot veszek magamra, leginkább a hozzám közelállók véleménye számít nekem, és hát Vada annyira messze van ettől, mint Moszkva Londontól. Most el is képzeltem, ahogyan az orosz fagyban vacog valahol a szibériai tundra közepén… Szívesen száműzném őt oda. Legalább megtanulná, mire való egy jól kipárnázott fenék, mert az övé pillanatok alatt befagyna.
- Ó, igen, megérkeztünk a végső fegyverarzenálhoz, a gyerekes, külsőre tett megjegyzésekhez? Mennyire kár, hogy neked csak csontok jutottak, és az én hátsómon lovagolsz, ahogy az is sajnálatos, hogy mennyire irigyled a szeretetet, amit apámtól kaptam. – mondom határozottan. Lehet, hogy mindent megadtak nekem a szüleim, de utálom, ha valaki azt feltételezi, ezért én nem dolgoztam meg. Rengeteg tanulással töltött éjjelt tudhatok magam után, bár igaz, az iskolai feladatokat nem mindig végzem el maradéktalanul, az itt elért eredményeimért én küzdöttem meg. Nem hiszem, hogy Vada munkát vállalt, hogy megvehesse a tankönyveit, vagy hasonlókat. Akármennyire is veri magát, ő sem több nálam. Lehet, hogy tud rajzolni, vagy festett már életében két képet, de ez egy plakát lesz, nem pedig egy Feszty-körkép!
- A szerinted üresfejű kérdéseim igenis helyénvalóak, ugyanis örülök, hogy neked fejben van egy elképzelésed, de legalább egy mintát skiccelhetnénk kicsiben, csak hogy lássuk, mit csinálunk, ketten. – nyomatékosítom a számot, kihúzom az egyik festékes tégely alól a papírt, amit leterítettem előzőleg alá, a skiccnek. Bár sejtem, végül nem jutunk el addig, hogy megrajzoljuk, ráadásul a kezem is tiszta kék festékes lesz, kilögyböltem rá a színes folyadékot kicsit. - Nem kell egyből fejjel a falnak menni. Vannak, akik tervet készítenek minden nagyobb projekt előtt, nehogy elrontsák, de látom, te gondolkodás helyett fejest ugrasz a mélyvízbe. Remélem, megfulladsz. – jegyzem meg bájosan. – És mielőtt folytatnád a sminkemre tett megjegyzéseidet, a figyelmedbe ajánlanám a tényt, hogy én minden máz nélkül jól nézek ki, ne kelljen hozzátennem, hogy veled ellentétben, jó? Gondolom rájössz, hogy az a rengeteg tehetség, amit az arcod elkészítésére fordítasz, talán előbbre vinne az életben egy másik területen. – zárom le nyájasan, miközben az ecsetemet belemártom a szürkés festékbe és elkezdem a hollót javítgatni. A kezem, amely kék színű lett, megfogja a papírt, ahová letámasztottam, frusztrált torokhangot adok ki, mikor észreveszem. Belenyúlok a talárom zsebébe egy zsebkendő után kutatva, hogy legyen mivel letörölni a foltot. Várom, mikor robban Vada, ha így folytatja, kisminkelem én őt a festékek segítségével. Megörökítem rajta azt az irritáló mosolyát.

code by Silver Lungs