Imádom a karácsonyt és az újévi ünnepléseket, de most inkább magányra vágytam. A szüleim éppen egy újévi partyra hivatalosak ahol anya a szervező, az öcsém pedig a haverjaival tölti az időt. Én pedig inkább visszatértem a Roxfortba. Mivel azonban nem szeretném megvonni magamtól a töménytelen mennyiségű édességet és vajsört, amelyeknek a társaságában tölteni készülök az estét. Így halált megvető bátorsággal elindultam Roxmorts-ba, azon belül is a Mézesfalásba, ami alighanem az egyik legmesésebb dolog, amivel a környéken csak találkozni lehet. Ahogy beléptem az ajtón a fölé akasztott kis csengettyűk hangos csilingeléssel jelezték érkezésem. Minden kisgyerek és elnézve a bent lévőket, nagy gyerek számára is ez  a bolt maga a Kánaán. Éppen szorgos válogatás közepette voltam a csokoládé részlegen amikor egy ismerős hang ütötte meg a fülem.
- Jó napot Professzor. Egy kis utánpótlásért jöttem. – mosolyogtam rá jókedvűen, miközben elvettem én is egy narancsos csokoládét.
- Na és ön? Csak nem ráunt a karácsonyi nassolni valókra? – kíváncsiskodtam, miközben leemeltem a polcról még egy kis karácsonyi ízesítésű csokibékát.

- Rendben van, Alex. – mosolyogtam rá egy kicsit zavaromban.
Tény és való, hogy nagyon kevés korkülönbség van közöttünk, de ennek ellenére mégis csak a tanárom. Így pedig nem kézenfekvő, hogy letegezem őt. Arról nem is beszélve, hogy nem is biztos, hogy jól venné ki magát, ha csak úgy letegezem ennyi figyelő tekintet közepette.
- Édes, csokoládés álom. Egyik jobban hangzik, mint a másik. – kuncogtam ahogy felsorolta mennyi csokoládéja maradt.
El sem hiszem, hogy van még rajtam kívül olyan ember a Roxfortban aki ilyen töménytelen mennyiségű édességet képes magába tömni. Anya mindig azt mondja, hogy ez a mérhetetlen rajongásom az édességek iránt nem egészséges. De kit érdekel, az élet elég savanyú valamivel muszáj édesebbé tenni.
- Nagyon jól. Bár az öcsém szokás szerint az agyamra ment. De egyébként minden jó volt. Na és a te karácsonyod? – kérdeztem rá kicsit bátortalanul, miközben a sütemények felé vettük az irányt.
Komolyan cukor túltengésem lesz, ha ezt mind magamba gyömöszölöm, de nem baj, az évben csak egyszer van ilyen alkalom, éppen ezért ki kell használni. A kapitány úgyis kihajtja belőlünk majd a Kviddics edzéseken a fölös energiákat.
- A sütőtökös brownie egyszerűen hihetetlen. Kóstoltad már? – vigyorogtam, miközben a pultban ácsorgó idősebb boszorkánytól, elvettem a felém nyújtott süteményt.

Nem hinném, hogy az öcsém kevésbé lesz idegesítő addig ameddig be nem tölti azt az életkort amikor jobban érdekli majd a csajozás, mint a haverjaival való állandó játék.
- Meglehet, bár nem tudom mi lenne velem, hogyha az év túlnyomó részét nem az iskolában tölteném. – feleltem egy kicsit elmélázva az édességek tömkelegén.
- Ezt igazán jó hallani. Bár hallottam a Bejgli katasztrófáról. – kuncogtam jókedvűen.
Egy-két háztársam itt ragadt az iskolában az ünnepek idejére is, és lelkesen meséltek arról, hogy a manók mennyire mellé nyúltak idén a sütéssel. Hát szerencsére én erről lemaradtam. Helyette inkább a nagyim isteni finom sütijével kényeztettem magam, amihez fogható nincs mugli földön.
- Annyira én sem vagyok odáig az ilyen dolgokért, de ez igazán finom. Talán még másodikos lehettem mikor Greta barátnőm rábeszélt, hogy kóstoljam meg és nem bántam meg. – magyaráztam lelkesen, miközben folyamatosan Alex arcát tanulmányoztam.
- Örömmel. – válaszoltam mosolyogva és követtem őt amerre tartott.
- Kérdezhetek valamit? – néztem bele mélyen azokba az igéző szemekbe, amit már annyiszor megcsodáltam egy-egy tanóra alkalmával.

Ami azt illeti nem tudom miért érdekel a dolog, csak az a fene nagy kíváncsiságom nem hagy nyugodni. Így muszáj vagyok megkérdezni tőle. Addig úgy sem nyugodnék meg ameddig nem tudom a válaszokat, ennyire már ismerem magam.
- Elég sok pletyka kering mostanában arról, hogy jövőre nem térsz vissza az iskolába. Meg arról, is hogy ennek mi az oka. Bár ezek már sokkal szerteágazóbb elméletek. Szóval tényleg igazak a pletykák? – néztem rá kérdőn, kíváncsiságtól csillogó tekintettel.
El sem hiszem, hogy ennyire belsőséges beszélgetésbe bonyolódtam az egyik tanárommal. Tény és való, hogy könnyen ismerkedem és Greta szerint mindenkit az ujjaim koré tudok csavarni. Viszont az még tőlem is meredek lépés lenne, ha elkezdenék flörtölni Alexanderrel.
- Nem mintha túl sok közöm lenne hozzá, de olyan idegesítő ez a sok összevissza történet. Volt aki azt állította, hogy megnősülsz és a menyasszonyod nem engedi, hogy az iskolában taníts, nehogy kísértésbe ess. – meséltem kuncogva, miközben előkészítettem az ínycsiklandozó brownie-t.

Valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag megkönnyebbültem, amikor azt mondta, hogy nincs feleség a láthatáron, sőt semmilyen párkapcsolat. Őszintén szólva fogalmam sincs ez miért töltött el ilyen megnyugvással.
- Gyanítottam, hogy ennek nem sok valóság alapja van. – kuncogtam én is ezen az elméleten.
Nem gondoltam, hogy Alex az a csajozós fajta lenne. Pedig mindene megvan ahhoz, hogy az összes lányt az ujja köré csavarja. Jóképű, okos, kedves és még sorolhatnám, de talán az a legszembetűnőbb különbség közte és a korombeli srácok között, hogy Ő sokkal komolyabb gondolkozású.
- Persze csak ha nem titok. Egy csipetnyit kíváncsi típus vagyok. – jeleztem neki mosolyogva a hüvelyk és mutató ujjam közötti távolsággal az iménti állításomat.
Személy szerint úgy vélem, hogy a túlzott kíváncsiságom az egyik legidegesítőbb tulajdonságom. De mit tehetek, ha egyszer ezt kaptam a szüleimtől. Maximum annyit, hogy reménykedem benne, hogy egyszer majd lecsillapodok és nem akarom mindenbe kényszeresen beleütni azt a kíváncsi, pisze nózimat.
- Elég rossz tulajdonság, de ez van. – motyogtam vállat vonva, majd egy újabb falat sütit tüntettem el a számban.

Meglepett a válasza. Azt hiszem ez olyan dolog, amire senki nem gondolt volna. Ez egy teljesen átlagos, kissé talán különc dolog, de mindenkinek vannak apró különcségei.
- Ez érdekes. Szerintem erre senki nem gondolt volna. – válaszoltam mosolyogva, majd eltüntettem a sütim utolsó morzsáját is.
- Egy bizonyos fokú kíváncsiság jót tesz az embernek a saját fejlődése szempontjából. De az én kíváncsiságom néha már túl sok. – mondjam mosolyogva.
Tudom, tudom, sokszor hallottam már, hogy „Aki kíváncsi az hamar megöregszik.” de nem tehetek róla.
- Furcsa lesz jövőre valahol máshol tanulni. Akár milyen furcsa és kissé elszigetelt ez a hely, én azért szeretek itt lenni. Sok emlék köt ide. – magyaráztam Alexnek elmerengőn.

Lehet, hogy kíváncsi ember vagyok, de a féltékenység nem az én asztalom, éppen ezért nem is lehetnék az akire Alex gondol. Saját magamról tudom, hogy elég tér kell ahhoz, hogy feloldódjak és ezt a teret, ha úgy tetszik akkor, szabadságot szeretem megadni a partneremnek is.
- Ezen nem csodálkozom. Mindenkinek kell egy kis szabadság. – adtam válaszul az iménti kijelentésére, majd vettem egy linzert azok közül, amelyekkel megkínált.
Ez után jött csak a beszélgetés érdekes része. Hová is szeretnék menni tovább tanulni? Ez az a kérdés amire még én magam sem jöttem rá igazán. Sok minden érdekel, talán túlságosan is sok minden. Ott van például a Kviddics, a tanítás, a Legendás lények gondozása, na és persze ott van a Boszorkány és Varázsló jog is. Annyi érdekes és különleges dolgot lehet csinálni ebben a világban, csak egy élet kevés hozzá. Bezzeg ha két életem volna, mindjárt könnyebb lenne a helyzet.
- Ami azt illeti elég sokrétű az érdeklődésem és még nem döntötte el teljesen, hogy melyiket is válasszam. Viszont minden segítséget szívesen fogadok. Bár egyenlőre a tanítás felé kacsingatok és az apukám nagy örömére a Boszorkány és Varázsló jog is foglalkoztat. – kezdtem bele lelkesen a mesélésbe, bár nem tudom ez mennyire érdekli Őt igazából.
- Na és te mivel szeretnél foglalkozni igazából? Mert gondolom, akkor nem a kelekótya diákok útjának egyengetése, jelenti számodra az álomfoglalkozást. – néztem rá mosolyogva, miközben éreztem, hogy lassan elveszem a tekintetének mélységében.

- Érdekes, de elég száraz. – vontam vállat miközben beszéltem.
Tény és való, hogy nem egyszerű jogot tanulni, de valamilyen szinten már az ereimben van jog iránti vonzalom. Arról már nem is beszélve, hogy apa kiugrana a bőréből ha megtudná, hogy azzal szeretnék foglalkozni amivel Ő. Bár nem teljesen egy a kettő, azért sok a hasonlóság közötte.
- Az apukán ügyvéd. Szóval valamilyen szinten tisztában vagyok a mugli alapokkal. Az itteni alapok sem lehetnek sokkal másabbak. – motyogom elgondolkodva azon, hogy tényleg ezt szeretném e csinálni egész hátralévő életemben.
- Lehet, hogy egyszer a szavadon foglak. – mondtam mosolyogva, miközben a fülem mögé tessékeltem egy rakoncátlan göndör fürtöt.

- Valahogy úgy. – kuncogtam, majd eltüntettem a linzer maradékát.
- Na, az-az ami nekem mostanság kevesebb akad. – fújtam ki elkenődve a tüdőmben rekedt levegőt.
El sem hinné senki, hogy még azok után is, hogy minden évben rendesen tanultam ennyi felkészülésre van szükségem. Plusz akkor még ott vannak az egyéb elfoglaltságok is. Ha nem ismerném magam akkor azt mondanám, hogy egy picit túlvállaltam magam. Viszont nekem az a hitvallásom, hogy teher alatt nő a pálma.
- Tudod, egész más vagy itt az iskolán kívül, mint gondoltam. – vallottam be végül, ami már régóta foglalkoztatott.
Azt hinné az ember, hogy jó ember ismerő vagyok. De ezek szerint vele kapcsolatban mellé nyúltam. Talán az én megérzéseim sem csalhatatlanok. Főleg nem akkor amikor egy jóképű de annál elérhetetlenebb pasiról van szó.
Ha Greta barátnőm, most itt lenne, akkor tuti azt mondaná, hogy ennél nagyobb sablon dumát még nem hallott. Merlin szerelmére össze kellene szednem magam és nem olyanokon álmodozni amiből úgy sem lehetne semmi.

Meglepett, hogy Alex milyen gyorsan "menekülőre" fogta a dolgot. Pedig még csak nem is céloztam semmi rosszar. De ki tudja, talán találkozója van valakivel és csak én magyarázok be többet a dologba mint ami igazából történt.
- Részemről az öröm. Ja és köszönöm a sütit. - szóltam utána.
Nemsokkal később én is összeszedtem minden cókmókom és az édességtartalékommal elindultam vissza az iskolába, ahol legalább alkalmam nyílik arra, hogy rádöbbenjek, mi a fene is volt ez és mégis mit érzek igazából a tanárom iránt akivel egy igazán jót beszélgettem.