Edward  Harold Nott

Mindenki meghal, de nem mindenki él

Eddie, Ed


17


Aranyvér


Nott család, Voldemort


Legilimencia és okklumencia


Mardekár


Ben Barnes


Canon, Keresett

Nott=lojalitás. A Nagyúr elkötelezett hívei vagyunk mindannyian. A megfogalmazott eszméi a mi eszménk is, nem csoda, hogy az egyik legtisztább varázslócsalád vagyunk. ezen kívül nagyon gazdagok is, és nagyon figyelünk, hogy sose kerüljünk el szem elől. Nagyon fontos, hogy a hírnevünk is ugyanolyan csillogó legyen, ahogy a tudásunk és kiemelkedettségünk. Én személy szerint hiszem, amit a Nagyúr hirdet, de talán előbb politikailag lépnék, mint erőszakkal. Persze vannak olyanok, akiknek a szép szó nem használ, a vérárulók pedig szó szerint pusztulhatnának, így is kevesen vagyunk már. A vér hígul az igazi varázserő pedig csökken. Elismerem, hogy Dumbledore nagy mágus, de nyilvánvaló, hogy ez nem csak az ő felkészültsége, hanem a szerencse dolga is.

Ez a gyerek egy nagyképű hólyag. Nem tudom, hogy mire van úgy oda magával. Azért mert nem vagyok Aranyvérű, még legalább olyan sokat tudok, mint ő. Egy igazi vérbunkó.
(Max Loather, Griffendél, 16)

A pillantása süt, és elolvadok, ha látom. Az a baj, hogy ezt általában ki is használja és nem csak nálam. Nem, dehogy volt valami, mit képzelsz? Rendes lány vagyok, ő meg… (Amelia Angebot, Mardekár, 15)

Nagyon nagy csávó, az egyik legjobb fej a suliban. A sárvérűeket osztja, mint az állat és kiáll az elvei mellett, szerintem még Dumbledore előtt is. Mindig egyenes, még ha megbánt vele másokat is. (Varnus Lloyd, Mardekár, 17)

Nott? Mármint Edward Nott? Egy kicsinyes, kényeskedő  aranyvérű, aki nemhogy házasságra nem alkalmas, de még csak az életre sem elég érett. Infantilis, gyerekesen kezeli a problémákat, kedvence a struccpolitika, de ki vagyok én, hogy ítélkezzek felette? Lehet, a Nottoknál  bevált szokás, hogy a homokba dugják a fejűket…
(Vivienne Parkinson, Mardekár, 17)

Én inkább kikerülöm, nem igaz ez a srác. Nem baj, ha nem értesz vele egyet, csak ne állj az útjába. Amúgy, ha egyezik az álláspontotok igazán megnyerő tud lenni. Kár, hogy ez inkább a saját házbéliekkel van meg nála, mert egyébként figyelemreméltó a gondolkodása és az eredményei is. (Karina Oldfhaar, 16, Hugrabug)

Tudtad, hogy menyasszonya van? Állítólag gyerek is jön már, de nem is ez a fontos. Hanem, amit a Parkinson lánnyal művelnek. Az a szikra, vagy nem is tudom, szerintem nem múlt még el, hiába fújnak egymásra. Engem nem vernek át. (Percival Rutheford, 17, Mardekár)

Kivételesen tehetséges, és egyenes diák. A klubom tagja, szerintem sokra viszi még. Egyébként titokzatos, nem mutat meg semmit igazán magából, de mindig válaszol, ha kérdezem, eszményi, nem? (Horace Slughorn, Mardekár házvezető)

Biztos vagyok benne, hogy a kemény külső, egy igazán lágy belsőt takar, tehát nem olyan rosszfiú ő, ahogy azt láttatja. Csak hát a Mardekárban ez a módi, ő sem akar kilógni a sorból. A testvérét is védelmezi, ha kell, szóval annak sem lehet utolsó. Remek játékos. (Angelique Tornique, 17, Hollóhát)

…Ők nem ismerik, még sosem látták azt a gyengéd és gondoskodó Edwardot, akit én. Másoknak nem volt lehetőségük a páncél mögé bújtatott személyiséget közelebbről szemügyre venni, azt a valakit, aki egykor elrabolta a szívem. És most, mintha elveszett volna a valója legcsodálatosabb része, de talán a körülmények megváltoztak, és pusztán annyiról van szó, immár azok közé tartozom, akiket a páncél kívül hagy.
Gyáva. Mert fél az érzelmeitől, és ezt a szemében villanó fájdalom és méreg árulja el, ami akkor szikrázik, ha társaságomban nem ő van, hanem más férfiak. Tudja, mindez csak reváns a részemről, és mégis mélyen érinti. És hogy ezt leplezze, a legkegyetlenebb merényleteket is képes ellenem véghez vinni: olyanokat, amiket egy ellenséggel sem tennénk, nemhogy olyasvalakivel, akit szeretünk/szerettünk…
(részlet Vivienne Parkinson naplójából)

Nott? Igazi műmájer, az a fajta, aki elhiszi, hogy ő a nagy kiemelkedett és neki mindenhez joga van. Mindenről, ami rossz, ő jut eszedbe. Edward Nott a halálfalók legújabb csillaga lesz, ebben biztos vagyok. (Radovik Cristofson, 16, Griffendél)

„Ha magamról kéne írni, szerintem elég lenne kinyitni a Nott családi naplót. Abban minden benne van, ami csak szükséges. Melyikünk miikor született, kiben milyen potenciál lakozik, sőt még az is, hogy ki mennyire szép. De tényleg, a családi krónikásunk anno, nem volt túl normális, így ez is benne maradt. Szerencsére én és a testvéreim egészen másmilyenek vagyunk, de azért összeköt minket a vér. Az egyik lánytestvérem ki sem térek, inkább Gracelyn áll közelebb hozzám. Az én drága Okoskám, csak így hívom, hiszen a Süveg őt a Hollóhátba osztotta be. Persze én sokkal okosabb vagyok, ezért is értek a legilimenciához, okklumenciára is én tanítottam őt. Így aztán van néhány titka, ami számomra nem az, de jó fivérhez hűen nem adom ki. Annál is inkább, mert a Nott névhez még jobban köt a vér. Igaz én annyira nem vagyok vérmániás, de a mugliivadékokkal én sem vagyok jóban. Illetve megtűröm őket, de nem beszélek velük, még azokkal sem, akik véletlenül kérdezni mernek. Amúgy van pár csaj, aki tetszene, ha megfelelő vérű lenne, de maximum a félvérekkel foglalkozom, velük is csak rövid távon, ha éppen bosszantani akarok velük valakit. Mint mondjuk Vivient. Hát igen, ő a családon kívüli másik pont, akihez lehet kötni az életemet, illetve lehetett. Nagyon régen ismertem meg egy aranyvérű fogadáson, még talán tinik sem voltunk. Akkora foga volt, hogy azzal kezdtem el cikizni anno, aztán jöttek a csipkelődések, meg mondjuk a barátság. Amit én azért titkoltam, mert milyen már egy lánybarát tizenév elején? Aztán persze ez többé alakult, nagyon is jól. Ő az egyetlen, aki talán igazán ismer, vagy ismert, mert a Nagyúr eljövetele megváltoztatta a viszonyokat. Éjszakákat őrlődtem, hogy mi legyen, mert tudtam, hogy a mi családunk mit vall, és azt is tudtam, hogy én is hasonló eszmékkel szimpatizáltam. Talán nem ennyire radikálisan, de valamiféle kasztrendszert igazán illene bevezetni szerintem is. Szóval Voldemort jött és felforgatta az életünket, még Gracelynt is féltettem, hogy esetleg túlságosan beleviszik valamibe, de a húgom ennél sokkal makacsabb. Tehát őrlődtem sokat, talán nem is voltam olyan jó pár akkor és végül döntöttem. Vivienn nem maradhat mellettem, veszélyes lenne, én pedig nem vállalom a kockázatot, hogy baja essen. Inkább utáljon és látszólag én is utáljam, csak maradjon ki a Nottok hülyeségeiből. Ez annyira jól sikerült, hogy tényleg megutált, mára már nem hiszem, hogy maradt olyan bennem, amit ő szívesen lát, vagy esetleg visszaemlékezne erre. Én viszont nem igazán tudok ilyen könnyen felejteni, túl jó és tökéletes volt, de igyekszem. Lányról lányra próbálgattam magam, mígnem megtaláltam és el is jegyeztem Annabellt. Állítólag már baba is jön, de tartok tőle, hogy ez csak arra kifogás, hogy mellettem maradhasson. Ráadásul Parkinson sem lökött még el teljesen, mert néha együtt lógunk, ha éppen veszekedni támad kedvünk. Annabell rájött és meglátogatta őt, aki pedig a létezéséről sem tudott a menyasszonyomnak. Nos, azóta aztán kerül, mint a forró tüzű vaskemencét Viv, de meg is értem. Még én sem tudom, hogy mit akarok, csak azt, hogy Viviennek jó legyen, és ne legyen mellettem, holott az utóbbinak az ellenkezője lenne a fontos. Muszáj megszabadulnom az érzéstől, mert csak felemészt, ha nem tudok rá máshogy gondolni. Neki nem olyan bunkó mondatokat mondanom, mint másnak, ő nem egy sárvérű, akinél jönnek a szavak maguktól és nem fáj a szívem kimondani. Na, ennyit róla. Egyébként idén végzek, és próbálok a legjobban teljesíteni, mivel jó fajta Legilimentor vagyok – köszi fater a külön taníttatást -, így elég jó a memóriám, a kitartásom, a szorgalmam. A kviddics is megyeget, habár régen kezdő voltam, most már csak akkor megyek a pályára, ha edzés van, vagy ha hívnak, hogy kellek, mert az előző terelőnek mondjuk épp nincs meg a bal keze meccs előtt. De idén végzek és talán a távolság is elég lesz, hogy Viviennek boldog jövője legyen. Hacsak a Nagyúr ezt másképpen nem gondolja majd. Egyébként én sem tettem még fel a sötét jegyet, nem érzem úgy, hogy ez szükséges lenne ahhoz, hogy egy eszmében higgyek. Oké, a mugliivadékok bosszantóak, mégis többre tartom őket a mugliknál. Na, velük azért tényleg nem ártana valamit kezdeni…”
- Befejezted már édes? – azonnal becsapom a naplót, ami az életrajzom egy kivonata lesz. Felvetődik a kérdés, hogy minek nekem ilyeneket irkálnom, fiatal vagyok még. Az a biztos, ha magam sem felejtem el, hogy miket tettem, fontos lehet a későbbiekben.
- Jaj, várj már, áu, ne harapj – szólok Sophie-ra, aki nem bír magával ma. Kiruccanáson vagyok, és kell valaki, aki segít elfelejteni mindazt, amiket leírtam.
- Na, miért ne? – próbálkozik tovább és elrángat az asztal mellől, amire a tinta azonnal ráborul és széles tócsát hagyva folyni kezd az asztal széle felé.
- Jól van, szórakozol? – rávetem magam, ma nem lesz nemulass. Nem lehet próbálkozni csak úgy Edward Nottal.