I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 0
▽ Avatar : ⇢ hanna verhees
| » » Csüt. 29 Dec. - 2:28 | | Olvass lejjebb Csoport: Szerintem a legjobban a hollóhát illene hozzá, de a mardekárban is el tudnám képzelni. A halálfalóság is jól állna neki, de egyelőre ragaszkodnék ahhoz, hogy az iskola falai között tartózkodjon Kor: 17-18 Származás: Aranyvér Lojalitás: Voldemort, vagy semleges Play by: Ben Barnes (vagy más csinos szőrösarcú) Ők várják: Én, és a nevedtől függően mások is. Oly rég volt történetünk kezdete, hogy az őszintét bevallva nem is emlékszem rá. Meglehet, hogy ami emlékképként maradt elmém valamelyik rejtett zugában fantáziám szüleménye, vagy szimplán nem igaz, hisz ki tudja? Megeshet, hogy előtte is kereszteződtek göröngyös útjaink, csak épp nem tudtunk róla, hogy később ennek jelentősége lesz. Eleinte, még egészen éretlen korunkban, mind a kettőnk csipkelődéssel szerette volna véka alá rejteni a vonzalmat, amit a másik felé érzett, aztán lassacskán az ellenkező nemtől való irtózás a múlté lett, és utolért minket a serdülőkori kíváncsiság. Nagy meglepetésünkre - nyögvenyelősen bár - de valahogyan megtaláltuk a közös hangot, és ezzel egy olyan kaput nyitottunk meg, amin keresztül magától beözönlött a többi. Ahogy a könyvekben és a nagy mesékben megírták, hívatlanul jött a felhőtlen boldogság karonfogva az örömteli percekkel, egymás társaságára vágytunk, és még az sem túlzás, küzdelmes feladatnak bizonyult betelni a másikkal. A Nagyúr visszatérése azonban mintha hatással lett volna kalandos kapcsolatunkra, egy lélegzetre úgy döntöttél, semmi szükséged rá – megijesztett a kötődés. Talán a körülöttünk zajló baljós és megrendítő események ébresztettek erre, esetleg valami más… nem indokoltad meg, inkább magyarázat nélkül ellöktél magadtól, megsebezted azt, aki még sosem szeretett ennyire erősen… azt, aki talán a legjobban szeretett életedben. Elültetted érzelmeim termékeny földjén a bosszúvágy magját, és tetteiddel olyan gondosan nevelgetted, ahogy egy anya saját gyermekét szokta. Egy olyan súlyos lavinát indítottál el, ami hamarosan mind a kettőnket betemette, így rákényszerültünk, hogy mázsás súlyával a vállainkon éljük mindennapjainkat. A megtorlás vágya elkábított, édeskés íze megrészegített, és akárhányszor visszavágtál, egyenes utat biztosítottál a delíriumba, amitől kilépve függő módjára, sóvárgástól remegő testtel-lélekkel vágytam, hogy ismét elnyeljen a retorzió mámorossága. Dacból megcsókoltam a háztársad, akiről mint később kiderült, egy mugli születésű senki volt. Azon melegében útnak indult az álhír, miszerint könnyedén túltettem magam rajtad és lecseréltelek, méghozzá egy sárvérűre. Ezért cserében a téli bálba elhívtad a részemről leggyűlöltebb személyt, mindenkori vetélytársamat, és elégedett mosollyal nyugtáztad, akárhányszor rajtakaptál azon, hogy palástolni igyekszem, titeket figyellek. Te is megcsókoltad a nyilvánosság előtt, ami pedig a zárt ajtók között történt köztetek, nos… engem aztán hidegen hagyott, milyen pletykákat indítanak rólad. Az egész addig fajult, hogy régesrég túlléptük azt a bizonyos határt, amit tűrő képességünk elvisel. És mégis folytattuk a megszokott kis játékunkat kegyetlenebbnél kegyetlenebb revánsokkal. Az egészben talán a legrosszabb nem is az, hogy nem sikerült időben elengedünk egymást, leginkább az, hogy minden fájó eset után még erősebbnek éreztük kapcsolatunkat, még jobban élveztük a fehér zászlós időszakokat. A fordulópont idén ősszel következett be, amikor felkeresett a menyasszonyod, akit sajnos elfelejtettél megemlíteni még a látogatása előtti két napban is, amit együtt töltöttünk. Megtalálta a baglyokat, amiket neked írtam – gyanítottam, hogy a szobádban tartottad őket, és ha elég ideje volt arra, hogy kutakodjon, valószínűleg hosszasabb ideig tartózkodott ott. Intuícióimat azonban épp félreraktam volna, amikor kijelentette, véget kell vetnem futó viszonyunknak, ugyanis születendő gyermeked úton van. Ezzel mindenen túltettél, bármi is volt a célod, túllőttél rajta. A hír hallatán kavarogni kezdett a gyomrom, a jól ismert bosszúszomj még csak elő sem bújt, egy csepp felháborodás sem váltott ki a gondolat, hamarosan egy másik nő gyermekeinek apjává válsz. Konkvisztádor módszerével leigáztad mindazt, ami egyszer irántad éreztem, kizárólag homok és pusztaság maradt odabent az egykor virágzó oázisból. // Nem szerelmi kapcsolatra keresem az illetőt – legalább is a jövőre nézve - így bármit kezdhet az életével, ha ez a fejezet lezárult *-* Leginkább a múltban szeretnék játszani vele, de ha nagyon gyorsan elkel, a jelenben is történhetnek még dolgok, hisz Viv egyelőre szabad, kialakuló viszonya nagyon az elején tart. El tudnám képzelni, hogy eleinte a keresett hatással legyen bimbózó kapcsolatára, hisz igencsak hosszú „együttlétről” van szó, de semmiképp nem szeretném arra kötelezni, hogy hűséges ebként loholjon a Parkinson lány után :3 A névvel kapcsolatban annyi, hogy azért nem adtam meg semmit, mert teljesen a megalkotóra szeretném bízni, ne kelljen mondjuk egy vezetéknévhez igazodnia. Mindössze annyi kikötésem lenne, hogy a huszonnyolcak közül válasszon és itt jön az a rész, hogy ki várja. Értelemszerűen, ha olyan családot választ, aki benne van a canonok listájában és valamelyik családtagja már meg van alkotva, az illető is biztosan örülni fog az öcsinek/bátynak. Írj, ha itt vagy, nagyon várlak/várunk! *-* |
|