Magdalena Morel

A csoda villáma váratlan mindig, eltünteti, ami valónak tünik, s megmutatja, ami a mulandóban is igaz, mert soha el nem múlik.

Magda


35


félvér


Dumbledore


-


boszorkány


Caitriona Balfe


saját

Jelen korunk Morel-jei, valamint őseik között kutató, feltaláló is előfordul. Legtöbbjük a múlt rejtelmeit, hagyatékait kívánta felfedni valamilyen módon, nem kevés kalandvággyal, ahol az öröklődésnek számító kíváncsiságból a felnövekvő fiúgyermekek is jószerivel kaptak, így szőve tovább a vonalat. Több kontinensre is eljutott Magda neves történész-régész nagyapja - mint például az Egyesült Államok, ahol le is telepedett -, de különösen Afrika területein folytak ígéretes ásatások. Édesapja restaurátorként tevékenykedik.

A Brisbane család tősgyökeres angol. Generációk óta szorgos gazdálkodással foglalkoznak, az utóbbi évtizedekben azonban már bájitalokkal, s így gyógyítással is. Néhányan új gyógymódokon, főzeteken dolgoznak, édesanyja saját patikát üzemeltet.

Halk modorú, finom, akkurátus. Tartózkodása szelídséggé lassan oldódik. Akadnak pillanatok, amikor melankóliába merül, belső vívódásait csendesen dolgozza fel, fájdalmát igyekszik palástolni, a lehető legkevesebbet láttatva a külvilágnak mindabból. Noha a felszínes szemlélő a nyugodtsága, finom arcélei láttán naivságot vélne benne, botor dolog volna ilyesmivel megbélyegezni. Tisztában van az élet farkastörvényeivel, a sötét, demagóg nézettel; előbbi tulajdonságát levetkőzte az évek során, s mintegy szkeptikus, analitikus figyelem alakult ki benne. Ösztönös mechanizmus ez, érezvén, a jövőben jobb eséllyel vészelheti át az esetleges tragédiákat. Ugyanis bizonytalan önmagában. Kételkedésbe burkolózik, úgy hiszi, törékeny, aki képtelen megvédeni magát, s szeretteit éles helyzetekben. Aggódó, pesszimista oldala ilyetén kerekedik felül rajta, költözik be olykor mindennapjaiba.
Meddőségének tudata idejekorán ráébresztette arra, micsoda selejt nő… Férfiember közeledését nehezen veszi, évek múltán ugyan, de forrni hagyja már az emlékek sebeit; lelke vágyik a biztonságra. Odaadással teli lénye virágzásra vár, hiába fojtja el.

Lágyan aláomló szoknyáját épp megemelve, a formaságoknak eleget téve rogyasztja meg térdeit, egy szelíd főhajtás kíséretében. Pillantása Frank felé nyújtott kezére barangol, s előrébb lép, ujjait meleg bőréhez érinti, puhán cirógatva végig tenyerének szegleteit. Dombok, s lankák; keze megpihen e marasztalásban. Balja férje vállán gyöngéd érintéssel tudatja bizalmát, mikor megérzi érintését derekán. Milyen erő, mit képvisel mozdulata, szenvedély, mi magának sajátítja közelségét. Mellkasa mélységéből sietősen gomolyog a lélegzet, éltetését szüntelen táplálja meghittségük tudata s illata. A vonzó pillantás biztos ígérete a folytatásnak.
Enged.
Táncuk kezdő lépését Frank nyitja s diktálja, Magda engedelmesen követi. Így a tökély, mely tetszetős rendbe szedi együtt mozduló alakjukat.
Mondhatna valamit. Akármit, ami épp átsuhan benne, az ajkak mégsem nyílnak. Pillantása ott pihen Frank égkékjeiben.
Szemeinek csillogása fakulni látszik… Biztos fogása egyre csak enyhül...
De nem vétenek lépést, hisz' nem ők volnának. Ösztön diktál, zavartalan harmóniájuk páratlan a külső szemlélőknek. Azonban csupán sajátjuk ez a két személyesre szűkült világ.
Hódol a férfi vezetésének. Idomul. Követ.
Érintésének forró nyomai hűlnek sorban...
Tekintete fagyos, dér csipkézte erőtlen ajkai kérik, pihenjenek meg. Lépteik ringatózássá csitult üteme lassacskán abbamarad. Orvosolandó szívdobbanásainak így sem állhat ellent, bármily’ rendületlen is a tudat. Testébe érkező gyülemlett erők beférkőzni látszanak, semmilyen erő nem befolyásolhatja; semmiféle mosoly, mellőzés nem válna gyógyírrá.
- Mi a baj Drágám? Mit érzel?
Tekintete fürkésző. Magas homlokán sokatmondó fájdalom adja hírül, gyöngyözése nem megtévesztés: egy világ pusztul odabenn. Nincs magánál. Érzékeit játékszerként hajtja uralma alá szíve. Elkapja szoborszerű, merev tekintetét, jobbja mégis Magda orcájára simul. Borzongató, szerető simítás, mit hátrahagy dermedő, szaggatott cselekvése. Sose látta szebbnek a Nőt, mint most.
- Gyere, üljünk le!
- Festők keze nyomán sem születtek tökéletesebb vonások...
Lábai alatt hirtelenjében inog meg a föld, így érzi, de csupán létének biztos talajáról lett száműzött; földre zuhan, Magda utána kap, mellé térdel.
- Frank!
Hitetlenkedés hangja tör fel a mulató nép torkából. Elnémul a muzsika, táncos lábak vernek gyökeret, aztán felhúzzák tartózkodó falaikat. Átlépni nem szándékoznak, teendőjük az ámulat.
- Frank, nézz rám! Nézz rám!
Nem kap tekintetet; oldalára fekteti görcstől elkínzott testét, remegő ujjai féltőn kutatják pulzusát, szakítják ruhájának anyagát. Mind verítékes...
- Gyógyítót! Hívjanak gyógyítót azonnal!
Lélekjelenlét nem dívik, bár lassan, de oldódnak a láncolt lábak, a buta siserehad mégis, akár a nehéz levegő, úgy feszül kettejükre.
Ölébe vonja. Benne fájó sejtésként tör fel a bizonyosság; mégsem akarja hinni. Nem szabad.
- Mindjárt jobb lesz minden, itt vagyok, ne félj...
Rázkódó teste csónak, emlékeinek életre kelt tengerén, utolsó boldog, könnyed villanásain.
Zihál. Csak fekszik. Felkelni nincs ereje.
- Lena... Haldoklom...? Mondd meg...
- Cshh... - aggodalom szőtte sóhaja így vész bele ordító némaságba - Csak maradj velem... Maradj velem, hallod?
Nem hallhatja.
Könnycseppje indul útjára, leesvén kísérve párja sorsát. Kiserkenő, vöröslő vér hagyja el férje ajkait, megfestve ezzel igazgatott, gyűrött ruháját. Nincs többé maradása.
Pillantás enged pillantást...
A csend megszüli a szavakat. Magda szavait.
- Szeretlek.