I solemnly swear I am up to no good C’est la vie | » » Csüt. 2 Feb. - 13:43 | | Ignatius Goyle Rövid idézet ide Becenév: Ig Kor: 17 Származás: Aranyvér Lojalitás: Saját magához leginkább, de Voldemort Képesség: Animágus - Keresztes vipera Csoport: Mardekár Play by: Joe Cole Karakter típus: Canon William Goyle, az apám. A vére olyan tiszta, mint sok más aranyvérűnek nem. Úri neveltetésbe részesült, a nagyszüleim pedig oly nagy vagyont, házat hagytak rá amikor meghaltak, hogy három generációval később sem lesz szükség kuncsorgásra. Viszont van egy nagy hibája: a nők utálják mert egy vadbarom. Theodora Goyle, az anyám. 18 évvel ezelőtt megszállottan követte apámat, csakis magáénak akarta a férfit. Persze az apám nem viszonozta ezt a rajongást, ő inkább az elhidegült kapcsolatokra esküdött mindig is. Hogy közelebb tudjon férkőzni hozzá, szerelmi bájitalt adott be apámnak és ezzel az egy alkalommal megpecsételte sorsukat. Megfogantam én, ők pedig kénytelenek voltak a látszat miatt összeházasodni. A kapcsolatuk mit sem változott az évek alatt, apám erőszakos, agresszív személyisége már szinte teljesen lenyüstölte anyámat, aki még mindig mellette van, de magam sem tudom, hogy miért. 17 évvel ezelőtt megszülettem én, Ignatius Goyle, aki egy szerelmi bájital eredménye vagyok. A vérem tiszta maradt, a neveltetésem is, de gondolom mondanom sem kell, hogy milyen lettem. Az lettem, amit a szüleim csináltak belőlem.
A családom mindig is a sötét oldal felé húzott, ezért nekem sem volt más választásom. Legszívesebben csak saját magamra gondolnék és elhúznék innen valamerre, messze, de nem tehetem ezt, hű kell maradnom a hagyományokhoz, a tisztáságunkhoz s ehhez ha háború szükséges, hát akkor háborúba fogok menni.
Áh, szóval szeretnéd tudni, milyen is lettem az évek alatt? Hát jó. Rögtön térjünk is a lényegre. Nem tudok szeretni. Nem is akarok. Soha nem érzek bűntudatot. Könnyen bepöccenek. Imádom az agressziót. Élvezem amikor bánthatom az embereket. Nem bírom az elutasítást. Hajlamos vagyok birtokolni másokat. Először mindig a megnyerő arcomat ismerik meg az emberek. Bosszúálló típus vagyok. Sosem hagyom magam, csak ha úgy akarom. Szerencsejáték az életem jelentős része. Beleviszem az embereket a rosszba. 80%-ban illegálisan cselekszem, illegális dolgokat használok. Nagyképű vagyok, egoista, szadista, maximalista. Ha a akarlak, az enyém is leszel. Onnan pedig már nincs menekvés.
A listát a kezembe vettem mielőtt elindultunk volna a King's Corss vasútállomásra. Már gondosan elkészítettem hetekkel ezelőtt őket, igen, több is van, hogy ne kelljen mindig újat meg újat írogatnom. Jól megnéztem, mielőtt zsebbe dugtam, a dobókockámmal együtt, majd apám végszavára már hopponáltam is el itthonról. Otthon édes otthon. Áh, de nem fog hiányozni. Már hetedik éve, hogy ezt a pályaudvart igen sűrűn látogatom. Mit mondhatnék, őszintén utálom mert túl sok itt az ember. A mugli, főként. Nem is értem miért nem tudtak csinálni végig egy varázsló részt is benne, ne kellene vegyülni az itt mászkáló másfajtákkal. Zsebbe dugtam a kezem, és kicsit idegesen birizgálni kezdtem a kockámat. Akkor nyugodtam csak meg, amikor átléptünk a kilenc és háromnegyedik vágányra. Az apámtól nem vettünk könnyes búcsút most sem, és inkább már vártam is, hogy végre lelépjen vagy az egyik aranyvérű halálfaló haverjával kezdjen el pacsizni. Fellélegezhettem. De ahogy ismét körültekintettem és a zaj megcsapta a fülemet, őszinte fintor ült ki az arcomra. Már sajnálom, hogy vége a nyárnak. Pedig jókat elszórakoztam, sokkal szabadabb lehettem és már jövőre határaim sem lesznek. Ennek gondolatára felderültem. |
|