Bernhart Grey Silverstein

Az állati elme soha nem felejt; és az emberek állatok.

   Bernie, Grey, újabban Tanár is

   
   35

   
   Félvér

   
  Dumbledore

   
  Párszaszájú

   
   Professzorok, Legendás Lények Gondozása

   
   Tom Wlaschiha

   
 Saját

   

A családom mindig is remek volt abban, hogy próbál kívül maradni a konfliktushelyzetből, és sosem foglalt állás, ha csak nem volt nagyon muszáj. A szüleim még élnek, valahol Wales területén. Nem tartom velük a kapcsolatot, bár nincsenek is rossz érzéseim velük szemben, ők csak próbálták a legjobbat megteremteni nekünk. Nekem, és a testvéremnek. Egy öcsém van. Nem vagyunk igazán jóba, mert nekem nem tetszett a családom nevelési szisztematikája, és az első adandó alkalommal leléptem otthonról, és azóta... hát nem igen keressük egymás társaságát. Váltunk párszor levelet, a kötelező udvariassági körök miatt, születésnap és ilyenek de semmi egyéb. Nem lehet mindenkinek szerető családja.

Nem is tudom milyennek mondanám magam. Átlagosnak és mégis valamiképpen különlegesnek. Vagy különcnek? Az is meglehet. Sosem voltam egy harsány, figyelemfelkeltő személy, de az emberek valamiért mégis észrevesznek, még ha nem is csinálok semmit, akkor is. Nem tudom mi vonzza rám az emberek pillantásait, hiszen nem tartom magam különösebben jóképűnek vagy átlagon felülinek. Kicsit melankólikus félmosoly jellemez a legtöbbször, de nem vagyok mindig szomorú, inkább csak olyan elgondolkodó azt hiszem. Állatokkal foglalkozom, többnyire mágikus lényekkel, de a specializációm a sárkányok felé húz. Kivételes érzékkel bírok ezek felé a lények felé, és az egyik legjobb sárkányszakértő vagyok. Ugyanakkor remekül kijövök a thesztrálokkal vagy hippogriffekkel is, szeretem őket. Néha kicsit szétszórt tudok lenni, amikor egy kutatás kellős közepén vagyok, akkor elveszítem az időérzékem és van hogy az íróasztalomon alszom el, és miután felébredek folytatom is a munkát. A kitartásom és türelmem szinte végtelen mind az állatokkal mind a diákokkal szemben, igaz csak ettől az évtől jöttem ide tanítani.
Általában helyén van a humorom, és nagyon nyitottnak, segítőkésznek tartom magam, és sosem utasítottam még el diákot aki kérdésével hozzám fordult, mert mindkettőnk érdeke hogy megtanulja az anyagot. Próbálok nem túlságosan szigorú lenni de engedékenynek sem lenni, keresem az arany középutat, de ha helyzet megkívánja akkor kiszabok büntető munkát is a pont levonás mellé. Olyan embernek tartom magam, akivel lehet alkudozni és általában a büntetés is valami plusz munka szokott lenni, ami később a diákok előnyére válhat.
Magamról nem nagyon szoktam mesélni, de ha kérdeznek akkor válaszolok, egyszerűen nem tartom fontosnak hogy iskolán kívül milyen hírem van a nemzetközi életben, itt én is csak egy egyszerű tanár vagyok.
Nem mondom azt hogy nincs bennem rossz tulajdonság, mert akad és a veszélyes lények mindig is kihívást jelentettek nekem, és olykor nem teljesen legális úton módon jutok egy-egy példányhoz vagy szerzek be valamit amire szükségem lehet. Azonban amíg senki nem tudja, senkinek nem fáj.
   

 A tiltott rengeteg nem véletlenül tiltott a diákok számára, de egy képzett tanárnak kicsit kevésbé veszélyes, főleg ha elkerülöm a kentaurok területét. Találkoztam már velük, és illően bemutatkoztam hogy néha fognak itt látni, de az iskola tanára vagyok, és nem keresem a bajt velük. Eredményes találkozó volt, hiszen még élek, pedig tudom hogy ők nem egy barátságos népség. Talán soha nem is voltak azok, érdekes és titokzatos népség, nem sok időt töltöttem még az ő tanulmányozásukkal, eleve más a szakterületem. Nem kentaur kutató vagyok, én a pikkelyes nagyra nőtt tüzet okádó lényekre specializálódtam, szüleim nagy bánatára.

Azt szerették volna ha valamiféle mágiaügyi minisztériumi pozíciót töltök be, és nem mindenféle vadállattal foglalkozok, de engem nem érdekelt már akkor sem az ilyen aktatologató munka, én mindig a kalandot kerestem. Gyerekként is sok balesetet szenvedtem el, mert mindig másztam, kúsztam és olyan lényeket kergettem amiket nem kellett volna. Anyáméknak szerintem számtalan szívrohamot okoztam, amikor sérülten véresen de boldogan állítottam haza és elmeséltem miféle új barátot szereztem.  Próbáltak beszélni nekem szépen, aztán kiabálva is, büntettek volna de azt is kikerültem, végül inkább az öcsém felé fordultak reményeikkel telve, aki kevésbé önfejű volt mint én. Mindig én voltam a kezelhetetlen a szemükben, pedig felnőtt fejjel rájöttem, nem voltam az csak nem tudták hogyan kössenek le, és mivel foglaljanak le engem. Az öcsémmel könnyebb dolguk volt, Rick mindig szelidebb és befolyásolhatóbb volt és most aurorként tevékenykedik. Szép és kemény szakma, de nem adnám fel érte a legendás lényekkel való foglalkozást, semmi pénzért sem. Ez nem csak egy munka, ez egy életstílus és életérzés.

Nem is tudom mikor kezdtem el a sárkányokkal foglalkozni. Már a roxfortos éveim alatt érdekeltek, és ebbe az irányba mentem tovább, sok időt töltöttem a világban utazással, és mindenhol tanultam valamit. Úgy tűnik különös érzékem van az állatokkal való bánásmódban, meg tudom nyugtatni az ideges példányokat, és magamhoz tudok csalogatni a legvadabb jószágot is. Amolyan mágikus lényekkel való suttogó-nak tartanak, de sosem vágytam ilyen hírnévre, és egyszerűen csak mentem amikor kritikus esetekhez hívtak ki hogy segítsek megoldani a helyzetet. Elég sok esetben lett sikeres a részvétem, de valahogy menekültem a rivaldafény elől. Oké, hogy ebben jó vagyok de nem azért hogy villogjak vele, vagy hogy ebből csináljak felhajtást. Ezért is kaptam az alkalmon amikor felkértek erre az állásra, hiszen elég sok mindent tudok ahhoz, hogy ne legyen nehézségem az oktatással.

Az erdőben végre megtalálom amit keresek, egy magasabb sziklacsúcson egy fészket, amit most ki fogok rabolni. Tojáshéjakat keresek amit majd a következő órámon feladatként adok ki, hogy miféle állathoz tartoznak. Nekirugaszkodom a mászásnak, és egy órával később indulok vissza az iskola felé, kicsit szakadozottan de elégedetten.