Csupán a testvéreim teszik számomra otthonná ezeket a falakat, nélkülük sivár volna, nem lenne több egy temetőnél. Tagadhatom akár magam előtt is, hogy megvoltam úgy, ahogy, de az ő puszta jelenlétük az egyetlen kapaszkodóm. A szoba. A plafon bámulása. Innen figyelem a csönd hangjait, eggyé olvadok a szobával, figyelem a legapróbb zajait. De csak a kopogás az, amely felkelti még jobban kíváncsiságom. Hallom, ahogy az egyik társam ajtót nyit, majd csaj hangokra leszek figyelmes, amire fel is ülök és a hajamba túrok. Engem keresnek, hát kipattanok az ágyból és a húgaim osztálytársaihoz vánszorgok. Ijedtnek tűnnek és nem csak megjátsszák. A testvéreim fél órája mentek ki a szobájukból, mindkettő és azóta nem tért vissza egyik sem a hálókörletébe, sem pedig a háztájára. Nekem szóltak, nem akarták felverni a tanári kart. Rendben. Visszamentem felöltözni, felvettem egy kapucnis pulóvert is, majd kiszeleltem a szobából, elküldtem vissza a lányokat, majd elindultam. Ám jól tudom még én is a legfőbb szabályt. Messze nem vagyok tökéletes, annyi hibám van, mint a fene, de a lojalitásom az, ami megkérdőjelezhetetlen és megingathatatlan.
Az öcsém háztája felé megyek, ismerem a terepet, ismerem a hely szabályait és egyebeit. Még ha Mardekáros is vagyok, az eszem a helyén. Még szerencse, hogy az egyik hálókörletis társa kint bóklászott, szóval leintettem és megkértem, jelenleg szépen, szóljon már annak a jóembernek. Probléma történt. Na mi az a gáz, ami rögtön lobban, ha szikra éri? A várakozással teli indulat. Utálok várakozni. Csupán 10 percet kellett várakoznom és az én szép öcsém, jó öcsém felbukkant. - Tedd magad hasznossá, öltözz fel, túrára indulunk. - veszem fel a csuklyámat, majd rápillantok. – A húgiék eltűntek úgy…. – gondolkodás. - …. úgy fél órája. – teszem még hozzá, miért is kellene összekapnia magát minél hamarabb. A hajamba túrtam. Úgy érzem magam, mintha egy kibaszott időzített bombán csücsülnénk, amiről fogalmam sincs, mennyi idő múltán robban. Nem szoktam hozzá a tétlenséghez feszült vagy kiélezett pillanatokban - már csak azért sem, mert azoknak általában én nem nézője, hanem generálója vagyok. De ezt most nem én intéztem így. Amint készen volt, már húztunk is el, lefelé, ki az épületből, hogy a szabad levegőn vehessek egy hatalmas levegőt. - Valami gyógynövényért jöttek le.... – nézek körül, majd az erdős rész felé indulok, bár még túl kell haladnunk pár helyet, hogy oda jussunk, de ilyenek ezek a tesók. Nem vagyok valami jó gyógynövénytanból, de talán házit kaptak, valami éjszakai növényből. Tényleg...fogalmam sincs mi a helyzet.
"A varangyos békákat már hosszú ideje hozzák kapcsolatba a boszorkánysággal, gyakran tartják őket a boszorkányok segítő állatának. Kiemelt szerepük van a régi népi gyógymódokban is, különösképpen a szemölcsök és bibircsókok kezelésében (valószínűleg a „kutyaharapást szőrével” elmélet miatt). A sötét időkben a brit varangyos békák szerencsésnek mondhatták magukat, ha természetes úton vesztették életüket. Ugyanis állandóan fennállt annak a veszélye, hogy megfőzik, porrá zúzzák, megnyúzzák, vagy egy zsákban egy beteg ember nyaka köré kötik őket." Igyekszem ezt a szövegrészt minél részletesebben áttanulmányozni, hogy megismerhessem minél hamarabb a muglik boszorkánysággal összeegyeztethető állatát. Sosem gondoltam, hogy a muglik nem találgatnak, nem találnak ki saját verziókat a mágia használatára, így nagy örömmel nézelődök mugli könyvekben ezen témákkal kapcsolatban. Kopogásra pillantok fel, de akkorra már nyitva az ajtó, és egyik háztársam szól, hogy menjek ki, a bátyám keres. Fantasztikus, még ez is! Mi a fenét szeretne tőlem ilyenkor? nem mintha késő lenne, de ez az idő a pihenésé nálam, és nem szeretem, ha megzavarnak benne. Ettől függetlenül felveszem az iskolai taláromat, és lassú, monoton tempóban elindulok a hollóhátas klubhelyiség bejárata elé. meg is pillantom rögvest Aident. Arcomon látszik, hogy cseppet sem örülök, amiért megzavart a délutáni rutinomban. - Tedd magad hasznossá, öltözz fel, túrára indulunk. - ceppet értetlenül nézhettem rá, mert folytatja a mondanivalóját. - A húgiék eltűntek úgy… úgy egy fél órája. - ez már egy kicsit jobban érdekel. Fantasztikus! már megint hova az életbe mentek? Sir Cadogan nem mondott semmit, hogy terveik vannak-e. - Ez esetben iparkodjunk! - ideges vagyok, ahogy ő is. nem szoktak ennyi ideig eltűnni, és ez egy cseppet aggasztó számomra. - Valami gyógynövényért jöttek le... - ez mindent megmagyaráz. Szeretik a növényeket, és lehet, hogy bentragadtak valamelyik üvegházban, vagy tudom is én. lehet, hogy Bimba tartja őket szóval. Mindenesetre nyugodtabbak leszünk mindketten, ha a dolog végére járunk. - Semmit nem tudsz róluk? - nézek rá, hátha ő jobban értesült. Közben persze sietve lépkedek az erdő felé, remélve, hogy megleljük a lányokat.
Kezdőlap
