Revrik Lamerin Stormheart

Rövid idézet ide

  Rev

   
  17

   
   Arany

   
   Voldemort

   
   Animágus, Sólyom

   
  Mardekár

   
   Kevin Zegers

   
   Saját
   

A családom tipikus aranyvérű apa és mániája mizériára épül, és mivel ebben nőttem fel, nem ismerek mást, tehát feltételezem ez így rendben van. Apám Vendel a családfő és nem tagadott hogy kit támogat inkább, a kapcsolatai révén bár nem nevezhető kifejezetten halálfalónak, nem viseli a jegyet, mégis a nagyúr támogatói közé sorolandó. Anyám teljesen más eset, ő olyan mintha mindig el lenne varázsolva, és mintha nem is ebben a világban élne. Ő csak szeret minket, és igyekszik megadni mindent, és ezért én is nagyon szeretem. Annyira... tiszta. Mentes apám minden hazugságától, és ármánykodásától. Isabelle meg.... Isabelle. A húgom, és mégsem. Apám fogadta örökbe kicsi korában, legalábbis nekem így mesélték, de aztán később kiderítettem az igazságot is. Gyakorlatilag elrabolta a szüleitől, akiket megölt, mert erős benne a Látás képessége. Igazából nincs semmi bajom vele, az egészséges testvéries vérszíváson kívül. Erős boszorkány, és mindig felébreszt bennem egy kényszert.... egy kényszert arra, hogy birtokolni akarjam. Mert az enyém.

Nos, ez nem egy egyszerű kérdés. Nem tartom magam annyira gonosznak mint mondjuk Bellatrix Lestrange akit volt szerencsétlenségem ismerni , de azért nem tagadhatom le azt sem, hogy miért vagyok Mardekáros. Mert az vagyok, és ennek fényében szívesen fitogtatom a tudásom, ami nem alaptalan hiszen azért rengeteget tanulok, de tény hogy túlzásba sem viszem, iskola első azért nem leszek. Kellően kellemetlen társaság tudok lenni, de nem vagyok egy társaság szíve lelke típus, jobb nekem ha alig pár ember van körülöttem, de azok olyanok akikben megbízom. Nehezen osztogatom a bizalmam is, és eljátszani könnyebb mint megszerezni, vagy megtartani. Persze, nem lehetetlen, és szívesen cseszegetek én is más házakat, mint minden rendes mardekáros. Van, amin nem változtat az ember. Vannak dolgok, amik fontosak nekem, ilyen Isa is, és a saját bűnöm hogy nem feltétlen tudok ránézni húgomként. Tudom, hogy nem az, az istenit és.... Megőrjít a gondolat.
   

Mágiatörténet óra, vagy valami hasonló van, fogalmam sincs miről beszél a tanár, egyszerűen fizikailag fájdalmat okoz nyitva tartani a szemeim, szóval inkább becsukom, de annak meg az egyenes vonzata hogy el fogok aludni ha nem figyelek. Érzem is hogy húz az álom, így inkább kinyitom a szemeim és megtámasztom a fejem. Legalább látszódjon úgy hogy ébren vagyok ha már amúgy nem. Aki ezt az órát kötelezővé tette, biztos vagyok benne hogy soha nem ült végig egyetlen egyet sem. Akkor tudná micsoda kínzás ez a diákoknak. Pláne, a kialvatlan diákoknak, és azoknak  akiknek mint nekem, máshol járnak a gondolatai. A pennám hegyével egy pacát ejtek a lapon és abból kiindulva firkálni kezdek... Isabelle-re gondolok, mint mostanában olyan gyakran. Pedig nagyon nem kellene, én is tudom...

Fogalmam sincs mi vette rá apámat hogy megtegye, amit tett. Isabelle még kicsi volt amikor hozzánk került, és először én is azt hittem hogy édes testvérek vagyunk, aztán kiderült hogy nem. Nem tudtam miért, ezért amikor nagyobb lettem, kíváncsi lettem és próbáltam kideríteni mi történt, és szerencsémre sikerült is. Apám beszélgetett valakivel, én pedig hallgatóztam az ajtónál. Rossz szokásom, bár hasznos mert olyan információkhoz is hozzájuthatok, amikhez amúgy nem jutnék szóval annyira mégsem sajnálom. Szeretek tudni dolgokat, akár csak azért is, hogy később felhasználhassam majd. Bárki ellen, nem vagyok válogatós, ha sarokba szorítva érzem magam, akkor kész vagyok kiadni mások féltett titkait is, bár nem szívesen teszem ezt, többnyire megmaradok kevésbé gonosz mardekárosnak.

Izzy...Belle. Hattyúcska. Mindegy minek nevezem, de akkor sem tudom kiverni a fejemből. Nem a húgom, szóval tekinthetek rá nőként, de együtt nőttünk fel, szóval... megtehetem? Figyelmen kívül hagyhatom hogy egy szülői pár nevelt fel minket és önző módon kifejezhetem az igényeim felé? Vajon érez irántam valamit? Végül is az elrablója fia vagyok, bár mivel nincsenek emlékei a szüleiről talán... talán kedvelhet jobban mint egy báttyot. Mindenesetre eléggé elfantáziálok róla hogy ténylegesen bealudjak az órán, és valaki oldalba könyököl, amikor vége van. Huh, szépet álmodtam, egy hófehér hattyúról.....