Családnak lehet ezt nevezni? Azt se tudom, ki az anyám meg az apám. Erősen hallgattak, mikor megkérdeztük őket. Az igazi családnevemet sem tudom. Mindenkinek csak keresztneve volt, Helaine, Nouvel, Ruskin, Ludlow. Az a bizonyos Livia. Annyira hasonlítottak egymásra, kizárt, hogy nem testvérek. Ezek közül valamelyik az anyám, valamelyik meg az apám.
A négy másik kölyök, akivel felnőttem, valamennyire a rokonaim voltak. Sötét hajuk, sötét szemük volt, orruk szabása majdnem megegyezett az enyémmel. Corwin. Ephram, Orabella, Lael. Én voltam a 3. gyerek. A középső.
Corwint gyűlöltem. Olyannyira, hogy mielőtt elhagytam a birtokot, megöltem. El kellett volna már mennie. Kirakták őt is. Ő azonban visszatalált, mint egy kártevő pióca és az életemre tört.
Így hát megöltem. Feldaraboltam, és odaadtam a kutyáknak.
Ephram nem sok vizet zavart. Utánam hagyta el a birtokot, mert képtelen volt megtanulni minden bűbájt meg átkot, fogalmam sincs mi lehet vele. Lehet meg sem élte a távozását – egy év alatt sok minden történhet.
Lael, a legkisebb, még akkor meghalt, mikor ott éltünk mindannyian. Akkor bújt elő, mikor nem kellett volna. A temetésére egyikünk sem jöhetett le.
Orabella velem szökött el. Nem vett részt a gyilkosságban, de végignézte. Nem szólt egy szót sem, csak követett.
A legelső emlékem ahogyan az anyámnak titulált nő megveri a bátyámnak titulált gyereket. A sarokban ültem, vigyorogva figyeltem, amint a következő pofon miatt a srác arcáról messzire szállt egy könnycsepp. A kipirosodott pofán tökéletesen látszott a nő törékenynek tűnő tenyerének lenyomata. Jó érzés volt látni, hogy megbűnhődik. Azt kapta, amit megérdemelt. Ugyanazt élte át, amit nekem kellett miatta. Mondjuk ő nem tudott akkorát csapni, mint ez a nő.
-------------
Négy srác, egy lány, különböző korú, eltérő, de mégis kicsit hasonló kinézetű. Egy nő, három férfi, hasonlóak, meg megannyi megszálló halálfaló. Hat sír a hátsókertben, egyiken az állt: Livia, testvér és anya, 36. A többin csak elkopott nevek, valami Beathe, Ofra, Shamus, és a maradékon nem is volt véset, vagy az idő lemosta lassan a felületes betűket. 56 év, 42 év, egy óra, 4 nap, halva született. Halvány emlékképek egy síró csecsemőről, akinek torz feje volt.
Egy hatalmas birtok, termőfölddel, egy nagy villával, két kisebb házzal. Az egyikben tanultunk, a felnőttek oktattak minket ott.
Nyolc kutya, az összestől féltünk.
-------------
Nekünk nem szabadott előjönni a padlásszobából mikor vendégek voltak a birtokon. Titokban kellett tartani a létezésünket. Bűnös események szüleményei vagyunk.
A tizenhat földszinti és első emeleti szobában voltak elszállásolva a bajba jutott halálfalók, a fenti emeleten voltak a felnőttek, mi meg a padláson ilyenkor. Mosdóba is csak ebédidőben mehettünk el, és este kaptunk ételt a következő napra.
A padlás ablaka le volt deszkázva, csak egy apró sávon keresztül sütött be csak a nap. Ebben az egyetlen vékonyka sugárban sütkérezett Orabella, a padlón feküdt, selymes haja kiterült körülötte, kifejezéstelenül bámult felfelé. Lael az ablakból kukkolt. Két halálfaló beszélgetett anyánkkal, vagyis Helaine-nel. Valami iskoláról beszéltek.
Roxfort. Ott tanul a gyerekem, mondja a halálfaló.
Mardekáros ő is, nem? Kérdezi a másik.
Nagyon kár, hogy nekem sohasem lehet gyermekem, panaszolja Helaine.
Itt van mind az öt. Téged hallgatnak éppen. Legalább az egyik a tiéd, Ephram szeme pontosan a tiednek a másolata.Lael azután be nem fogta a száját, azt akarta tudni vannak-e mások is. Vannak-e más gyerekek is, van-e egy hely, ahol együtt tanulnak. Iskola. Egy iskola, ahol megszabadulhatna Ludlowtól meg Ruskintól, akik állandóan verték őt.
Azután, hogy aznap hajnalban Lael leszökött a padlásról és egyenesen ahhoz a halálfalóhoz tartott, aki a suliról mesélt, anyánk behurcolt minket a mi saját kis iskolánkba. Ott feküdt Lael holtteste, mereven, élettelenül bámult ránk. Megtanultuk, hol a helyünk. Megtanultuk, hogy az a mi iskolánk, nem a Roxfort.
Hét darab sírkő. Lael, 12 év.
-------------
Orabella követni kezdett engem. Én tizenöt voltam, ő tizennégy. Bárhova mentem, a nyomomban volt. Éjszaka az én szobámban aludt, este el kellett kísérnem a mosdóig. Ha a padláson éjszakáztunk úgy kellett aludnunk, hogy ő a falra felkenődve, én szorosan mellette.
Egyik éjjel nem voltam otthon. Egy kibaszott tehenet kellett hazaterelnem, ami elkóborolt, mert nem figyeltem eléggé.
Mikor hazaértem a tehén nélkül, elfojtott sírást hallottam Orabella szobájából kiszűrődni. Benyitottam, és ott találtam Corwint, ahogyan megerőszakolja a lányt, arcán az élvezet torz vigyor formájában nyilvánult meg.
Kidobtam azt a szemétládát az ablakon.
-------------
Corwin betöltötte a tizennyolcat a zuhanását követő harmadik hónapban. Helaine kedvenc kis tanítványa volt, mindent jól tudott, ő volt a tökéletes gyerek. Arra azonban nem volt felkészülve, hogy csak úgy kirakják a világba minden nélkül, vezetéknév nélkül, család nélkül. Ránk is ez a sors várt pár éven belül. Kidobnak minket. Azonban egyelőre megszabadultunk a legnagyobb szemétládától. Én fellélegeztem, ahogyan Bella is. Szavak nélkül megbeszéltük, hogy erről az éjszakáról nem szólunk senkinek, csak örülünk, hogy vége.
Elterveztük Bellával, hogy ha utánam jöhet 18 éves korában, akkor megkeres. Nyomokat hagyunk egymásnak a nagyvilágban. Az első lányunknak Honorine lesz a neve. A fiunknak Lael.
Ennek a féregnek azonban vissza kellett jönnie.
Egyikünk se tudja pontosan hol a birtok. Szinte soha nem hagytuk el. Ruskin kitörölte az út emlékét Corwinból, így nem találhatott volna haza. Máig nem tudjuk miképp tért mégis vissza. Senki nem szólt egy szót sem, se Helaine, se Ludlow, se Ruskin, az a kurva Nouvel se. Corwin a Sötét Jeggyel a karján mászkálhatott bármerre, bármikor, akkor is, ha vendégeink voltak. Mint egy előkelő vendég, úgy fennhordta az orrát.
-------------
A tizennyolcadik szülinapom előtt egy héttel pakoltunk össze Orabellával. Nem beszéltük meg, hogy jön, de aznap este velem aludt, ő is pakolt. Már majdnem minden elő volt készítve, és pont kapóra jött, hogy Corwin őrködött aznap éjjel.
Avada kedavra.A bátyám szeméből olyan gyorsan hunyt ki az élet, hogy majdnem lemaradtam a kielégítő pillanatról. Ahogyan a földre rogyott, tudtam, ez az este már csak jól végződhet, még ha magam is elhalálozom. Még ha az enyém lesz a nyolcadik sírkő is.
Egy súlyos bárd.Ahol egykoron Lael kis teste terült szét, ott Corwin bőrébe mart bele a bárd, áthatolt az izmaim, a csontjába beleállt. Számtalan sújtásra sikerül csak kettévágnom, majd három fele, négy fele, egy kar, két kar, egy láb, két láb. Vér mindenütt. Az arcomon, Bella arcán. A feslett fehér ruháján.
Nyolc kiéheztetett kutya.Az égtelen ugatást és csaholást gyorsan felváltotta a mohó szaglászás. Igyekeztem mihamarabb bedobálni a darabokat, hogy elfuthassunk, mire befalják.
-------------
London. 1974.
Nagy város. Fel se tűnt senkinek két kopott, koszos fiatal. Biztos az utcán élnek, gondolták az emberek.
Nem volt hova mennünk. Voldemorthoz fordultunk. Halálfalók lettünk, ahhoz értünk. Ölni, pusztítani. Nyomorogni. Elviselni a nyomorgók látványát.