John Wellesley

"We both know what memories can bring
They bring diamonds and rust"

Johnny


17


félvér


Semleges


A mágián kívül? Nincs


Griffendél


Diego Boneta


Saját

Ha röviden össze akarnám foglalni családom krédóját: a túlélésre játszunk. Egyelőre az a fontos, hogy minél inkább épségben evickéljünk át a válságos időszakon, lehetőleg áldozatok nélkül. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy ha minden kötél szakad és kenyértörésre kerül a sor, akkor Voldemorttal szemben fogunk állást foglalni. Nem aranyvérű famíliaként ugyanis mindenképp alávetett szerep lenne a miénk, ennek elviselése pedig egész családom attitűdjétől elüt.

Alapvetően egy szabadságszerető ember vagyok, aki nem rajong azért, hogy nagyon megmondják neki, mit csináljon... mint ahogy a provokációkra is csak egyszer reagálok békésen, utána már képes vagyok hirtelen haragból cselekedni. Öntörvényűségem azonban nem jelenti azt, hogy minden játékszabályt felrúgnék, távolról sem... nekem is megvan a magam "becsületkódexe" aminek alapján cselekszem, többnyire másét én is tiszteletben tartom. Amíg nem rondítanak bele az enyémbe, akkor van rá esély, hogy elszabadul a pokol. Már azért is, mert nem könnyen mondok le semmiről, amit akarok, vagy amit birtoklok, harcolok, foggal-körömmel küzdök érte. Bizonyos szempontból tán nem is veszem annyira komolyan az életet, inkább látom társasjátéknak. Emellett alapvetően kedves vagyok és közvetlen. Ami viszont külön hatással van rám, az a gentil sesso, a gyengébbik nem. Mondhatjuk, hogy szoknyabolond vagyok, hiszen örömmel legeltetem szemeim bájos lánykákon s olykor nem habozok bókolni se nekik, a nők nagyobb hatalommal bírnak felettem, velük őszintébb, nyitottabb tudok lenni. A gáláns, lovagias viselkedés velük szemben szinte kötelező alap nálam.

- Futás, Jön McGalagony! - fordult be lihegve az üres terembe a folyosóról Patirck, mire a teremben komoly zűrzavar támadt: a kis társaság minden tagja, köztük én is, gyorsan pattant fel, majd kapta keze ügyébe a vajsörös üvegeket, vagy amit ért, én például gitárom, melyen eddig játszottam s már uzsgyi ki a folyosóra, hogy ahányan vagyunk, annyi irányba próbáljunk meg elszakadni és eltűnni. Nem a legjobb taktika, mert valakit biztos elkapnak, de az egy áldozata a többi menekülését jelentheti. Nyakunkba szedtük hát a folyosókat s én pár kiszámíthatatlannak szánt forduló után végül egy terjedelmesebb vadkan szobor mögött húztam meg magam összekuporodva, míg próbáltam beállítani a légzésem nyugodtra és kevésbé feltűnőre. Pedig jó ötletnek tűnt... lelépni a klubhelyiségbeli buliról, amivel a győztes kviddics meccset ünnepeltük és privát happeninget tartani egy üres teremben. Kockázatos, de bulis ötletnek, ami azt illeti. Egészen jól is ment, de úgy tűnik a kelleténél nagyobb ricsajt csaptunk s még szerencse, hogy váltva mindig kiküldtünk valakit figyelni, így még volt esélyünk menekülni. - Hiába gubbaszt ott Mr. Welesley, legfeljebb én változtathatom szoborrá. - hallottam meg a fagyosan csendülő hangot s felnéztem, hogy a tanérnő penge vékonnyá préselt ajkai által szigorúvá varázsolt arckifejezésével szembesüljek. Ó, a fenébe... - Értem tanárnő. - feleltem felegyenesedve, de lehajtott fejjel, vereségem teljes tudatában. Tehát én leszek a bűnbak, eldöntetett. - Ha elárulja, hogy kik voltak még ott magával Mr. Wellesley, akkor csak egy hét büntetést kap. - mondta a tanárnő, míg intett, hogy kövessem s megindultunk a Griffendél körlete felé. - Köszönöm tanárnő, de jó lesz nekem a két hét. - egy pillanatra megálltunk, míg a tanárnő felvont szemöldökkel nézett rám. - Ahogy akarja. - én bólintottam. Hiába, a betyár becsület kötelez és nem adnám fel a többieket a világért se. Ellenkező esetben ők se tennék és az összetartás fontos. Míg az üres folyosókon baktatunk, azon gondolkozom, hogy megérte ez? Egy részem bánja a büntetést, de a másik énem azt feleli, hogy igenis megérdemeltem a kihágást, miután lehoztuk a meccset, még ha Potter is a csapat sztárja mint fogó, terelőként bőven hozzájárultam, hogy az a borzas haja ne egy gurkó által legyen laposra fésülve... Akárhogy is, ez a kellemes este emlék marad, még a büntetés nehéz perceire is. Mert kétségtelen, hogy nehéz hét elébe nézek.