Évekig mesélhetnék arról, hogy milyen hülyeségeket szoktunk csinálni Shannel... hát szerintem a legtöbb ember elbújhat mellettünk. Úgy ismerjük a Rengeteget mint a tenyerünket, s elég sokszor elkísért már engem oda, ahol a kísérleteimet szoktam végezni a varázslényeken. Csak ő tudja egyedül ezt a titkomat, még a saját húgomnak sem mondtam el. Félek, hogy nem értené meg azt, hogy mit miért csinálok, de Zabini szerencsére nem kérdezősködik erről, jó barát módjára jön velem mindig és bevállalja a büntetéseket is, ha arról van szó. És szerintem a mai nap is ezzel fog zárulni, mert most elég sokáig kell lent tartózkodnunk. Vadászni megyünk, megpróbálunk elkapni egy unikornist, és azt fogjuk vagy fogom felboncolni. De ehhez jó mélyre kell ásnunk magunkat hiszen ezek az állatok ritkák, és időbe telik keresni egyet.
Ő tud a Jegyről, de soha nem szól érte egy rossz szót sem és ennek nagyon örülök, nem kérdezősködik, mint a többiek. Mint például a húgom... vele erről nem nagyon tudnék beszélni azért mert kiabálás lenne belőle. Majd egyszer talán ő is a megfelelő oldalra áll. S ha jön ő is, akkor Zabinit is rántani fogom vele.
Muszáj volt külön-külön indulni, mert ha együtt megyünk akkor tuti, hogy lebukunk. Nem bírunk ki öt percet sem röhögés nélkül és ez este eléggé visszhangzik az iskolai falain belül, főleg azért mert olyankor síri csönd van. Szépen lassan elkezdek sétálni az erdő felé, a kapucni a fejemen, hogy az éjsötétje teljesen elnyeljen és úgy mozogjak, mint az árnyék. Nem szeretném, ha valaki meglátna még diáknak sem szabad, mert olyat látna ami miatt ki is csaphatnak. Amint közel értem a célhoz, akkor ha hanghatására összehúzom magam. Már épp kezdeném el a kamu magyarázkodást, amikor meghallom Shane hangját és elvigyorodom.
- Ohh bazzeg, a szívem megállt te hülye! Vigyorgok rá én is és kezet fogok vele, majd megveregetem a vállát.
- Ó! Még szép! Csak meg ne ijedj a vérfarkasoktól bent. Kacsintok rá, majd indulok is befelé a tiltott helyre egy lumost mormogva útközben, hogy jobban lássak.
- Valamelyik éjjel láttam egyet bent a mélyében... és szerintem most is arra lesz. Valami terv, amivel elkapjuk? Vagy spontán és rábízzuk magunkat a sorsra? Kérdezem tőle a szemem sarkából rápillantva. Jahj, végre új patkányom lesz, akit kedvem szerint vághatok fel. Tökéletes program a haverommal.  

- És ha ijedségemben az egyik főbenjáró átokkal kínállak meg, akkor mi lett volna? Akkor tuti nem nevetnél. Villan meg egy másodpercre a szemem, de aztán el is nevetem magam. Ő azok a kevesek közé tartozik akiket nem hiszem, hogy tudnék bántani. Még ha a Nagyúr parancsolja meg akkor talán, de megölni akkor sem tudnám ezt az idiótát. Kár lenne érte, nem fárasztana le senki két perc leforgása alatt.
- Azt hiszem igen.  Mondom neki a szemébe nézve.
- Egy rejtélyes szerkezettel kiderítettem. Mutatok fel nevetve a holdra. Na igen, azért ezzel nem nagyon kéne viccelődni, nem poénos farkassá válni. Szeretem tudni, hogy mit mikor teszek. Vagyis legtöbbször tudom... ha nem iszok.
- Ó, pedig lett volna rá jelöltem. Forgatom meg a szemeimet. Sőt elég sok jelöltem is lenne rá, máshogy kifejezve magam az egész mugliszármazású női egyedet feláldoznám legszívesebben. Jajh, bocsánat szakmai ártalom.
- Hát a kísérletek szempontjából jobb lenne ha élve kapnánk el, de ha holtan még az is megfelel. Talán tudok kezdeni azzal is valamit. Azt mondják, hogy a vére elég értékes dolog. Vonom meg a vállam. Persze, én nem pénzért adnám  el ezt a dolgot, hanem információkért. Fontos információkért.
- Hogy állsz a nőkkel? Pillantok rá a szemem sarkából, majd újra az ösvényre nézek és hallgatom a neszeket. Minél beljebb érünk az erdőbe, annál sötétebb lesz. Kicsit megszorítom a pálcámat, majd hirtelen a kezemet a barátom mellkasa elé teszem.
- Nem találod azt furcsának, hogy már teljesen bent vagyunk a közepén és semmi nem állta az utunkat? Vagy azt, hogy nem láttunk semmit?  

- Bár ez is igaz. Ja, még szerencséd. Meg az is az, hogy én ilyen jószívű ember vagyok és nem tudnék bántani egy lelket sem. Vigyorgok rá. Hát ezt én sem hittem el, én és a jóság két külön fogalom lett az évek során. Még amikor kisebb voltam, megtalálható volt bennem némi érzelem az emberek iránt, de most már nagyon nem. Ha tehetném mindennap megkínoznék vagy megölnék valakit, mert már nekem az lett a szórakozás.
- Az biztos, hogy izgalmasabb lett volna ez a dolog. Kacsintok én is rá mosolyogva, mert persze, hogy tudom, hogy mire gondol, hiszen elég ideje ismerem már, meg hát a képességem is ott van, amivel beletudok látni más gondolataiba. Ez az adottság néha átok, hiszen előttem nincsenek titkok és olyan dolgokat tudok meg, amiket nem akartam.  Mocskos részleteket emberekről.
- Ha holtan kapjuk el, akkor a vérét el tudom adni értékes információkért, amik segíthetik az ügyemet. De ha élve, akkor kísérletezni fogok rajta, hogy mennyi kínzást bír el a teste, mielőtt az őrületbe kerül és meghal. Vonok vállat mosolyogva, úgy beszélek a dologról, mintha ez mindennapi dolog lenne. Shane előtt nem fogok titkolózni, tudja azt, hogy mire vagy kire esküdtem fel.
- Inkább több, mint kevesebb nem? Kuncogom halkan.
- De hát, Shane! Hisz menyasszonyom van. Mondom ártatlan fejjel, de már tör ki belőlem a röhögést, de már az erdőben nem lenne tanácsos ezt elengedni.
- Nem, nem szokott. Legtöbbször valami nagyobb vad mindig az utamat állja, vagy hallom a farkasok vonyítását. De most semmi. Ez furcsa, roppant furcsa. Suttogom az utolsó szavakat halkan, majd hirtelen a pálcámat az egyik fa felé szegezem.
- Mintha hallottam volna valamit... Mondom neki teljesen kikerekedett szemekkel, de végül leeresztem a fegyveremet és elnevetem magam.
- Csak hülyülök, haver. Paskolom meg a vállát, és ebben a pillanatban látom meg az áldozatunkat.
- Az egyszarvú!  

Van néhány olyan gyenge pillanatom, amikor eszembe jutnak azok az idők, amikor még nem volt gondunk semmire. Csak tanulni kellett és megfelelni a család elvárásainak. Azon izgulni, hogy a mardekárba fognak-e beosztani és félni attól, hogy ha nem oda akkor ne a Hugrabugba vagy a Griffendélbe. A halálfalóvá válás az első sárvérű szívatásától kezdődött és egészen a Sötét Jegyig jutott. Nem tudom, hogy Shane mit szeretne az élettől, hogy csatlakozni fog-e hozzám. Nagyon szeretném, ha a külvilágban is ugyanúgy mellettem lenne, mint itt az iskolában. Nem hiszem, hogy tudtam volna találni nála jobb cimborát.
- Muszáj mindig lennie egy tervnek előre, cimbi. Mert ha nincsen, akkor hamar hullazsákban találhatod magad. Főleg a mostani időkben. Mindig kell egy A és egy B terv. Mondom neki mosolyogva a dolgokat, miközben továbbra is megyek előre az erdőben.
- Ami pedig az elkapást illeti... nincs tervem. Improvizálok. Kacsintok rá vigyorogva, miközben tovább folytatom az utamat. Persze, hogy van tervem, csak egy kicsit húzni akarom az agyát. Nem vagyok bolond, hogy csak úgy vakon belevágok egy ilyen kalandba. Erősebb nálunk, de mi ketten vagyunk. S ha megtudjuk lepni, akkor nyert ügyünk van.
- Ezért vagy te a barátom! Nevetek halkan miközben megveregetem a vállát.
- Persze, tudom mire gondolsz! Egy jó nagy adag tál finom kajára. Tudom, hogy köze nincs ehhez, de úgyis tudja azt, hogy értem. Főleg, hogy tud a képességemről is.
Fogom a számat, hogy visszatudjam tartani a nevetésemet. De, ez rohadtul vicces volt. Látta volna az arcát.
Amint meglátjuk az áldozatot, gyorsan az egyik faháta mögé simulok, és onnan lesem őt. Sóhajtok egyet halkan, majd hirtelen kiugrok a fedezékemből és a lény felé tartva a pálcámat kimondom a varázsigét.
- Incarcerandus A lény nyakára szorulnak a kötelek és próbálom erősen húzni, hogy sikerüljön is leteperni a lábáról.
- Ugyanezzel a varázsigével a lábát! Kiáltok oda Shanienek. Hát megkezdődött az A terv. Az élve elkapás.