Sidonie Irene Turpin

stars can't shine without darkness

Sidie, Sid, S.


16 esztendő


aranyvér


semleges


véla


hollóhát


Josefine Frida Pettersen


keresett

Édesapám, Arcturus Turpin a Mágiaügyi Minisztérium dolgozója. Aurorként tevékenykedik és a munkája megszállotja. Mióta elváltak a szüleim nem nagyon tartom vele a kapcsolatot, mivel teljesen belebolondult a munkájába. Folyamatosan halálfalókat üldöz. Már idejét sem tudom, hogy mikor kaptam tőle utoljára baglyot vagy mikor látogatott meg. Ha emlékeim nem csalnak gyermekkoromban szerető édesapa volt, mindent megtett értem és az öcsémért. Az idő változik, Arcturust sem nevezem már az apámnak.
Édesanyám, Celestina Goyle a Sötét Nagyúr hű híve, a halálfalók egyike. Gondolom ezen a ponton nem kell tovább elemeznem, hogy miért váltak el apámmal. A nézetei eléggé szűk látáskörűek, maradi asszony, ellenzi a mágusvér felhigítását. Attól függetlenül, hogy vele élek nincs köztünk semmiféle kapcsolat. Én nem támogatom, amit csinál, szeretnék kimaradni belőle, így úgy döntöttünk nem zargatjuk a másikat. A legtöbbször úgysem vagyok otthon, a nyarat meg kibírjuk együtt.
Az öcsém, Filius Turpin a Roxfortba jár, ugyanúgy, mint a nővére. Mindössze egy évvel fiatalabb nálam, egész jó kapcsolatot ápolok vele, mindenben kikérjük a másik véleményét. Úgy tartjuk Filiusszal, hogy a nagyszüleink tragikus halála után már csak egymásra számíthatunk.

Sokan azt mondják éles az eszem, akár a penge, így nem is volt kérdés, hogy melyik házba oszt be a teszlek süveg. Anyám és apám kissé csalódottak voltak, mikor megtudták a hírt, mivel az előbbi a mardekár, míg az utóbbi a griffendél büszke növendéke volt iskolás évei alatt. Eléggé különbözük a szüleimtől, másak a nézeteink és jellemileg sem vagyunk egyformák. Imádok új dolgokat létrehozni, új varázsigéket létrehozni, s azokkal kísérletezni, hogy működőképesek-e vagy éppen bájitalokat kotyvasztani. Talán ebből is látszik, hogy szeretek eltérni a jó, régi, bevált módszerektól, nem bírom elviselni, ha valaki túlzottan maradi. Minden percét kiélvezem az életemnek, nem akarok egyedül maradni soha, talán a szüleimmel való viszony ébresztett rá arra, hogy rettegek a magánytól. Mindenki elől titkolom az otthoni helyzetet, elég ha én és az öcsém tudjuk, nem szeretem, ha csámcsognak rajtunk az emberek. A pletykáktól a falra tudok mászni, nem szoktamaz emberek orrára kötni minden egyes apró mozdulatom. Szeretek titokzatos lenni, még ha nem is vagyok az. A legjobb és egyben a legrosszabb tulajdonságomnak a makacsságot tartom, nem tudom eldönteni, hogy pontosan melyik kategóriába illik bele jobban.

 - Mindent bepakoltál, Filius? - kérdezem kíváncsian egyenesen az öcsém szemeibe nézve. Nem méltat válaszra, csak megforgatja a szemét és otthagy, míg a szájába folyamatosan tökös derelyéket töm. Tátott szájjal nézek utána, nem szokott ilyet csinálni, habár valószínűleg én sem viselkednék másképpen a helyében, hiszen ma már vagy ezredjére teszem fel neki az imént említett kérdést. Mentségemre szóljon, hogy muszájnak érzem a tesóm faggatását a témában, hiszen mindig elfelejt valamit és holnap utazunk vissza a Roxfortba. Tavaly vettem is neki egy nefelejts gömböt, de megsértődött és egy hétig nem szólt hozzám.
Morcosan baktatok fel a lépcsőn, hogy a szobámba érjek. Alig várom, hogy betöltsem a 17-et és végre hoppanálhassak, utálom azokat a fránya lépcsőket használni, mindig kifulladok, mire felérek. Habár a Roxfortban sem jobb a helyzet. Apropó nyár utolsó napja - jobban mondva estéje -, apropó Roxfort. Még nem készültem fel rá, hogy visszatérjek. Félreértés ne essék, mert imádok ott tanulni, de úgy érzem idén minden megváltozik. Néha vannak ilyen rossz érzéseim, de megpróbálom kizárni őket és csak a jó dolgokra koncentrálok. Az éjjeli szekrényemre pillantva rögtön meglátom a képet a hollóhátas barátnőimmel. Én éppen nevetek rajta, kissé előre dőlök és a szél hátrafújja a hajam. Gwendolyn furán néz rám, s közben elhúzza a száját. Elladora mosolyogva integet a kamerának, míg Olympe rettegő tekintettel esik hátrafelé. Pontosan emlékszem arra, amikor a kép készült. Életem egyik legcsodásabb napja volt, nem történt semmi nagy dolog, szimplán boldog voltam, egy percig sem voltam egyedül aznap. Már hiányoznak a lányok, s hiányzik még valaki más is.
Egész nyáron alig tudtam kiverni a fejemből Laze-t, folytonos kapcsolatban álltunk a vakáció ideje alatt, de a leveleink legtöbbször csak egy jelentéktelen kis mesének tűnhetnek a kivülállók számára. Szokásunk kódolt üzeneteket küldeni egymásnak az unalmas mágiatörténet óra lefolyása alatt. Az ágyam mellett lévő gitár után nyúlok és pengetni kezdem a húrokat, most nem éneklek, a gondolataimra koncentrálok. Irány vissza reggel a Roxfortba! Új tanév, új remények, s új félelmek. Nem tudom, hogy mi vár rám. Talán a kapcsolataim átrendeződnek, lehet más emberekkel fogok megismerkedni, bármi megtörténhet. Egy dolog biztos: soha többé nem veszem fel a jóslástant, mert annál nagyobb időpazarlás nincs.
S mi a legjobb az egészben? Ennyi idő után újra belenézhetek Laserian Lambrick elbűvölően gyönyörű barna szemeibe.