Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Amen EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Amen EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Amen EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Amen EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Amen EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Amen EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Amen EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Amen EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Amen EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 321 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 321 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (669 fő) Hétf. 25 Nov. - 6:23-kor volt itt.


Megosztás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Godric Greengrass

Godric Greengrass

C’est la vie
Mardekár
Hogyha agyafúrt s ravasz vagy
▽ Reagok :
8

»
» Szer. 9 Aug. - 1:13
Anyám küldött - minden vele kezdődik, nem lehet másként, legalábbis szerinte nem lehet, olyannak kell lennie, mint a gyom, mely megtelepszik magvaival a legkisebb repedésekben, elszipolyozza előlünk a levegőt, az éltető napfényt, beborít leveleivel, és sápadtan, magányosan állok alatta, már semmit remélve. Arcomon jól ismert évszázados ékszer: gőg ragyog, ezzel lépek be az ajtón, és csak egy kósza pillantásom adózik annak megmunkálására, a benne rejlő mágiára, és a mesternek, aki teremtette azt tulajdonképpen önnön magából. Talán egyszer én is így tehetek majd, elrejthetem az arcom kövek és mész alá, lehetek gyámkő boltozatok ölén guggolva, oszlopok és kupolák - !
De most csupa kötelesség és karó vagyok, egyenes vonalak sikoltó egyformasága sötétkék kabátban a nővéremre várván, akinek bizonyára nem okoz nagy örömet a láthatásom. Nekem van inkább szükségem rá, még ha úgy is tetszik, elkéstem ezzel a vágyammal jónéhány évet, és megmaradtam a család ölben ülő kegyetlenjének, voltam l'enfant terrible, és tessék, most úgy igyekszem kibújni valahol ezalól, mintha kényszert éreznék rá. Anyámnak nem kell tudnia, hogy valóban így is van, gyengülök és eljön hamarosan a nap, amikor puszta akarattal nem tehetek tovább úgy, mintha normális lennék.
Minthogy nem vagyok az.

Nővérem minden joggal felvértezve értesülhet ittlétemről, és minden joga megvan arra is, hogy elfordítsa a fejét előlem, a semleges testvér elől, aki eddig üzenetekkel sem különösebben kedveskedett neki - belátom, a szerepem remekül lezár mások elől, és ők sem kivételek Vadával. Hogy mégis itt állok, fejemet lehajtva, körmömmel árkokat vésve a sovány húsú tenyerembe, az annak köszönhető, hogy múlt éjjel olyan látomások törtek rám, hogy már képtelen voltam higgadtan kezelni, és szűkölve simultam meg a fürdőkád jeges karjai között, remélve valamiféle feloldozást, mintha a hajnal megadhatná azt.. de a képek nem kegyelmeztek, és én nem ismerek más személyt, akitől segítséget mernék kérni. Vagy mernék remélni..
Próbálok úgy tenni, mintha hitvány módon nem menekültem, de békejobbot nyújtani jöttem volna, mintha rendben lennék, egész önmagam, nem törmelék és szilánkos szélek vázlata, de szinte biztos vagyok benne, hogy ő átlát majd rajta, érteni fogja a bekötözött csuklóm látványát, a karikákat a szemem alatt. Túlbecsültem magam, mikor azt hittem, karizmám és becsvágyam majd szilárd fal lesz, áthatolhatatlan és vastag, egykori román templomok méhe, szűk ablakokkal, amelyeken át még Isten sem leshet be soha.. Mint minden bűnös, megkóstolhatom munkám gyümölcsét, és csak az a néhány fiolányi bájital akadályoz meg most abban, hogy felzokogjak, és kabátom ujjába töröljem az orromat, mint egy elveszett gyermek távol otthonról.
Szánalmasan festek. És még én akarok úgy tenni, mint aki felajánlani jött, nem kiszórni őrültsége üveggolyóit valaki ölébe..
De ha megkérdezné, anyám küldött. Ki más?

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Alba Minchum

Alba Minchum

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
blake lively

»
» Kedd 15 Aug. - 14:43
Milady, az öccse odalent várja.
Összerezzenek, felemelkedem a könyvtárszobában álló fotelek egyikéből, és lassú, mélázó léptekkel követem Trixy nevezetű házimanónkat a lépcsőhöz. Fogalmam sincs, miként közlekednek ezek a lények ilyen hangtalanul és csöndesen, de valahányszor felbukkannak, összerándulok a megdöbbenéstől.
Most pedig Theseus tölti be minden gondolatomat, átszínezi, átfesti az ablakon beömlő fényt, miközben a kelleténél is sokkal bővebb taláromban elindulok lefelé, a szalonba. Meg kellene ölelnem most, amikor hosszú idő után újra látom, de nem tudom, képes leszek-e rá. Nem is emlékszem, megöleltem-e valaha. Talán sosem jutottunk tovább az udvarias kézfogásnál, megszorított jobbok szótlan szövetségénél, és annyi. Annyi.

Leérve szinte azonnal meglátom. Elmosolyodok, mintha régi ismerősök, kellemes csevejeken felnőtt idegenek találkoznának.
- Örülök neked! Mi szél hozott? - kérdezem, mikor az utolsó lépcsőfokot is elhagyom. Trixy már érkezik is egy tálcát egyensúlyozva a fején, szólnom se kellett neki. Limonádét hoz, nocsak, valószínűleg tudja, hogy az öcsém még kiskorú.
De nem tudok úgy tenni, mintha nem látnám. Bal kezemet a taláromon keresztül finoman domborodó hasamra fektetem, jobbommal felé nyúlok, de a keze helyett érthetetlen módon a vállához nyúlok, és a tekintetem azonnal átalakul. Érzem, most nem a sarokba állított nővére vagyok, akivel sosem kellett foglalkoznia. Nem, most szüksége van rám.
- Mi történt? - nézek rá nagyon komolyan. Mesélj, mesélj, kérlek, nem engedlek el így, ne is próbálkozz megetetni valami mesével.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Godric Greengrass

Godric Greengrass

C’est la vie
Mardekár
Hogyha agyafúrt s ravasz vagy
▽ Reagok :
8

»
» Szer. 16 Aug. - 15:57
Még mindig van bennem valami utálatos, valami taszító: talán mondhatnám azt, mikor a társaimmal együtt egyöntetűen elfordultunk egy-egy sárvérű közeledésén, én nem értettem egyet, csak egy szokás rabja vagyok, csak beilleni vágyom, hogy teljesíthessem az elvárásokat.. de tudom, hogy nem igaz. Jelenlegi állapotom nem ment fel semmi alól, sőt, mintha még boltozatot is támasztana, hogy látványossá tegye a nyomoromat, érzékeltesse, hogy nem vagyok tévedhetetlen, de most már erős sem. Ahhoz semmiképp, hogy megvédjem magam, ha esetleg egykori lenézetteim szavukat felemelvén fölém akarnának kerekedni..
Én sem kedvelném saját magamat, az pedig, hogy éveket foglalkoztam azzal, hogy ezt elérjem, sem sokkal szimpatikusabb gőgös vonásaimnál, a mozdulatoknál, amelyekbe örökre beleégett a felsőbbrendűség tiszta tudata, mert az elfordulásom nem tört meg, holott kritikát kellene gyakorolnom, más emberré lennem a szenvedések közepette.

- Anyák küldött. Ő.. üdvözletét küldte, és ezt a levelet. Gyengélkedik, lepihent. - szinte hallom, hogy szólna ellenlábasaim rideg ítélete a fejem felett, amiért úgy köszöntöm a nővéremet, mintha tárgyaló felek lennénk háborús frontvonalak mentén, és kecses ujjai közé illesztem a még frissen lepecsételt pergament. Tekintetem épp a padló mintázatába süppedt, tudom, megint úgy tűnik, mintha derogálna mások szemébe tekintenem, mintha annyira el lennék telve önnön nagyszerűségemmel, hogy abba már nem fér bele mások létezésének elismerése.. kényelmes hazugság vagyok, kényelmes és látszólag biztonságos. Belülről annak tűnik, még ha elevenen is falom fel saját magam közben.. de mindez rögtön semmivé lesz, mikor a vállamhoz ér, és idegesen kapom fel a szemem az arcára, kibillenve a rideg magabiztosságból. - Az éjjel.. láttam dolgokat! Én is látom őket!
Ijedten hátrálok egy lépést, heves zihálásom igyekszem csillapítani erőszakkal, és visszaerőltetni az imént még olyan természetes beképzeltségem - de már késő, megtörtént, amitől tartottam, és amit titkon reméltem is. Úgy nézek nővéremre, mintha osztoznánk valami bűnben, mintha vallomást tettem volna mocskos valóm rezdüléseiről, és most várnám ítéletét egy másik elkövetőnek..
Nem tudok megszólalni, nem tudom levetkőzni a most már riadalommal vegyes vágyamat arra, hogy értsen meg, rúgjon belém, hallgasson meg - magam sem tudom, mit szeretnék, mit tegyen. Üvöltsön le, olvassa szemembe az ignoráns vétkeimet, a megjegyzéseimet, nevessen ki, ne vegyen komolyan?
Megannyi gótikus oszlop vagyok.. meg-megremegve súly alatt, mielőtt az összedől, és maga alá temet mindent: vagy mielőtt legyőzi a kételkedő tervezőjét, és állva marad.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Alba Minchum

Alba Minchum

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
blake lively

»
» Pént. 1 Szept. - 12:17
Talán mindvégig tudtam. Még ha nem is volt enyém a bizonyosság, a bőrömben hordtam Theseus keserű elutasításának nyomait, figyeltem ezt a sötétben nevelt, fiatal növényt, mert gyümölcséről ismerszik meg a fa, a szüleink nevelése pedig csupán egy része a történetnek. Az éjjel.. láttam dolgokat! Én is látom őket! Most itt van, élesen látom, mintha kiragyogna az elmúlt évek szövetéből, visszatekintve egészen kézenfekvő, egészen érthető, hogyan is kerülte el a figyelmemet éppen ez? Az öcsém szenvedései, tagadása, gúnyos fölénye mind mind egymásra épült, kemény rétegekké váltak, márványfallá kettőnk közt, visszatartó erővé, és be kell valljam, nem bántam, hogy nem jött gyakrabban. Egyszerűen nem akartam látni. A magányt, amit éreztem, nem enyhíthette a sebbe cseppentett sav, mert minden szava mart, égetett, lenyúzta a bőröm, mikor félkegyelműnek, idiótának nevezett. Felemelkedés és bukás áldozatai vagyunk mind a ketten, most már látom, és több bennünk a közös, mint Vadával valaha.
Kinyúlok utána, a zihálása megijeszt, de nem béklyózhat meg a félelem, nem, többé nincs időnk a mérlegelésre, nincs időnk az értelmetlen, meddő körökre, amiket futottunk, mert neki segítségre van szüksége. Sosem kérte az enyémet, de úgy tűnik, ezúttal fordul a kocka. Bár most sem kér. Csupán a szeme, zaklatott légvételei könyörögnek.
- Gyere ide! - kérem, a hangomra igyekszem nyugalmat erőltetni, utána nyúlok, és ha megérinthetem a kezét, ujjaim rákulcsolódnak. Évek óta nem értem hozzá. Talán gyerekek voltunk még, mikor a kertben fogócskázva megpaskoltuk a másik vállát, te vagy a fogó, de azok az idők elfoszlottak, lemálltak rólunk. - Emlékszel, mit láttál? Ha igen, ülj le, és mondj el mindent!
Ki tudja, talán valóra válik. Ki tudja, talán megelőzhető tragédiába nyert betekintést. Ki tudja, talán sosem valósul meg. De tudnom kell, és neki is tudnia kell, hogy nincs egyedül. Finom mozdulattal biccentek a szófa felé, erőszakoskodni azonban nem fogok.


Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Godric Greengrass

Godric Greengrass

C’est la vie
Mardekár
Hogyha agyafúrt s ravasz vagy
▽ Reagok :
8

»
» Vas. 3 Szept. - 17:56
Miért ilyen kedves velem,
mikor egyetlen tettem, egyetlen hangom sem érdemes rá, hogy csak így elsimuljon? Én sosem tudtam megtagadni magam, még ha pajzsként óvott is önnön ridegségem, és valahol jól is esett takarózni vele, ugyanakkor sosem gondoltam komolyan végig, hogy elhagyjam azt. Talán gyávaság, de mindig elnéző voltam kifelé magammal szemben, hagytam hát, hogy a testem kiélvezze a nyugodalmas beképzeltség minden gyümölcsét, hogy ezek között a jól tervezett falak között éljen, míg kívül tombolt a vihar.. Nincs nagyobb bírám önmagamnál, fair szerződésnek tűnt, nyugalommal fizetni nyugalomért.
De nővérem ennél emberségesebb, szinte megperzsel a higgadt szeretete és a tény, hogy nem fordult el tőlem. Nagyot nyelek.

- Mindig.. látok dolgokat. Most holttesteket láttam egy tóban, talán.. egy barlangbéliben, magas volt a mennyezet és kevés a fény. De Alba, én.. én mindig osztoztam ebben az átokban veled. - ha ő megajándékoz a kedvességével és törődésével, nem titkolhatom el előle a részleteket sem. Nem áll szándékomban ezt az évet is pont ugyanúgy eltölteni testvéreim mellett, eljött az idő, amikor nem tagadhatjuk meg magunkat egymástól.. különben nem marad belőlünk semmi. Nehezemre esik beismerni, de még talán így sem. - És a férjed.. azt hiszem, talán őt is láttam. De halott volt.
Számomra a politikának nincs értéke, nem foglalkoztat, hogy így nyerjek nagyságot, de az ő életét befolyásolja, ahogy a gyermekét is akit a szíve alatt hordoz. Minchumhoz a legkisebb hűség sem köt, ha döntéseinek lesz nehéz áldozata, ott állok majd a temetésén feketében, de a nővérem.. nem zuhanhat vele. Egyikük sem - mert nem kétlem, Vadát hamarosan nőül adják, ahogy azt szüleink már megtervezték, és nem lenne szabad kételkednem az értékítéletükben, de tennem kell valamit, mielőtt fájdalmasan késő lesz. Legyek inkább nagy ambíciók árulója, a hűtlen Greengrass, de őket.. nem hagyhatom elveszni.
Hellyel kínál, hát leülök - de a kezét nem merem elengedni.


Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Alba Minchum

Alba Minchum

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
blake lively

»
» Csüt. 14 Szept. - 13:10
Furcsa módon megkönnyebbülést érzek, mikor beszámol mindarról, amit látott, a barlangról, a holttestekről - nem a képek miatt, hanem pusztán maga a tény, hogy látja, hogy itt van a titok, a szörnyű bélyeg, amin osztozunk. A borzalom, amivel mindkettőnket megsütöttek, amiről én nem hallgattam elég sokáig, és súlyos árat fizettem érte. Ő viszont elrejtette, évekig azt hittem, a cinizmusa és megvetése a velejébe kövült. De ma, ma egészen más a tét, és valahol azt érzem, az elmúlt évek hallgatásáért mindketten meg fogunk fizetni.
- Hozatok neked egy kis vizet - vetem közbe, a manó már fel is bukkan, hogy pár perc múlva ismét visszatérjen, tálcán egyensúlyozva egy hideg vízzel teli poharat. Leteszi az alacsony asztalkára, de minden gondom nagyobb most annál, minthogy a manóval foglalkozzak.
- Máskor is láttad már ezt? A barlangot, a tavat? - próbálom a kérdéseimmel irányítani, ám amikor Theseus következő megjegyzését a férjemre teszi, és a férjed.. azt hiszem, talán őt is láttam, de halott volt, még a kézfejem is belefehéredik az erőlködésbe, ahogyan megszorítom az ujjaim közt tartott kezét. Nem engedhetem el. Ezúttal nem. Mély levegőt veszek.
- A tóban láttad őt? És a többi... holttest arcát láttad? - Várok pár percet, mielőtt folytatnám, szívem a torkomban dobog. - Ha látnád, felismernéd őket?
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Godric Greengrass

Godric Greengrass

C’est la vie
Mardekár
Hogyha agyafúrt s ravasz vagy
▽ Reagok :
8

»
» Szomb. 7 Okt. - 23:12

Apám úgy tanította, hogy nőtől segítséget kérni gyengeség, lovagiatlanság: mintha gyermekek kezébe akarnánk ormótlan súlyt helyezni. Mintha gyenge konzolra épülne boltozat - 's ha apám most látna, nem lenne büszke rám.
Nem nézek a szolgálóra, úgy érzem, az ő életének is több súlya van az enyémnél: ő végzi a munkáját, én pedig nemhogy helyt nem állok a szükség óráján, de még fel is zavarom a nővérem magányos békéjét, mintha nem menekült volna meg tőlünk. Hallgatólagosan magára kellene hagynunk, sorsával többet nem törődni - hallottam szüleinket, egyetlen hatalmas megkönnyebbült sóhaj volt minden szavuk az esküvője után, és én elárulom őket készségesen a magam érdekében, szemem sem rebben. Hogy érdemel az ilyen utód kegyelmet bárkitől?

- Láttam. - meggyűröm ujjaimat, félrefordulok, mintha fájna a kérdése, mintha erőszakkal vallatna. Nem vagyok szokva ehhez, az apám is megtartja magának ezeket a női gyengédségből csöppenő apró gesztusokat anyámtól, Vada pedig oly gyengéd, mint egy vaskerítés. Sóhajtok egyet, és kizárom a fejemből ezt a pillanatnyi ingadozásom: se nem érdemlem, se nem értem.- Igen, és alig néhányukét.. tiszták az arcok, de nem mind ismerős. Mintha.. mozgatná még őket valami odalent, de halottak. Én.. felismerném őket, de mit akarsz tenni? Miért kérdezed?
Bűntudattal terhesen sóhajtok egy újabbat, már önmagam untatva az értelmetlen hanggal, hiszen nem az saját végzetem miatt térdelek le a gyóntató elé, közvetve csak, de nem az én bőrömre megy a játék. Az én halálom a bűneimnek megfelelően halk és hosszú lesz, kellően ahhoz, hogy átgondoljam mindet, mindet, amit máshogy kellett volna tennem. Ha most a nővérem a tettek mezejére kíván mégis lépni.. de ezt a lehetőséget magamtól olyan idegennek érzem. Vajon egyáltalán képes lennék a szemükbe nézni, megküzdeni velük értük?
Képes lennék átlépni önmagamon?

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

»
»
Vissza az elejére Go down

Amen

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezetlen játékok-