A Chant Cosmetics moderált sikert aratott a vásárlók körében. Tény, valóban nem sikerült a lehető legjobb alkalmat megtalálnom az üzlet megnyitására – az emberek nem szívesen töltik az idejüket vásárlással és a galleonok pazarlásával, sokan még csak nem is adnak magukra, mert napjaikat inkább azzal töltik, hogy egy láthatatlan ellenféltől rettegnek, akinek még a nevét sem tudni biztosan. Pedig hogy nem szereltem volna fel eléggé, azt nem lehetne állítani – a polcokon ízlésesen rendezve sorakoznak a tusfürdők, samponok, púderek, pigmentek, balzsamok és hidratálók, az egész üzletnek pedig rusztikus, vintázs hangulatot kölcsönöznek a bútorok. Cseppet sem túlzsúfolt, a környék összes boltja közül pedig ez engedi be a legtöbb napfényt. Ez részben azért van, mert egy bűbájjal rá is segítettünk, hogy mindig úgy tűnjön, mintha állandóan aranyórát élnénk, mikor hajnaltájt a legszebbek a fények.
Nem kifejezetten vagyok izgatott az interjú miatt. Látszatát kell keltenem annak, hogy nem véletlenszerűen választom meg az alkalmazottakat. Azt pedig nem kell tudniuk, hogy valójában miféle munkát csinálnak nekem Wellingtonék. Bár a pontos megnevezés a társadalmi felelősségvállalás lenne, hiszen a közt szolgáljuk azzal, hogy olyan dolgokba ártjuk bele magunkat, amikbe mások meggondolnák kétszer is, beleártsák-e magukat, vagy sem. Arra talán nem vagyunk alkalmasak, hogy ott legyünk a fronton, ahol a „valódi” harc folyik, de a magunk módján megteszünk mindent azért, hogy egy kis fényt vigyünk abba az elképesztő sötétségbe, amit a Nagyúr az országba hozott. Nem csoda, hogy sötétnek nevezik, ennyi esze van neki is, meg a csatlósainak is.
- Oh, Ms. Stel, már vártam magát. Köszönöm a pontosságát. – millió dolláros mosoly, fülig érő ajkak, diszkrét felsőbbrendűség. Minden, ami jobb napjaimon engem meghatároz. Most épp a jobb napom élem, ám ennek részleteit és rejtelmeit épp elég, ha Cailinnal és Rabastannal megosztom, de talán még nekik is sok ez az egész.
- Catriona Hepburn. A Chant Cosmetics tulajdonosa és szellemi alkotója. Mint látja, már megnyitottunk, de nem éljük épp a legforgalmasabb napunkat. Hétfők. – kezet rázok vele, érezheti a határozottságot és energikusságot, amit páran nem igazán tudnak elviselni. Na jó, nem fogok hazudni, tulajdonképpen egész sokan vannak, akik nem tudnak hova tenni.
- Üljön csak le, és ne interjúként tekintsen erre. Inkább gondoljon ránk úgy, mintha csak beszélgetnénk. Nehéz volt idetalálni? – kérdezem, bár nem hiszem, túlzottan nehéz volt kiszúrni a boltot. A kanapés, dohányzóasztalos részhez vezetem, az ablakon közvetlen besütő mű-fénytől minden olyan, mintha aranyban úszna. De épp ez teszi ezt a helyet vonzóvá.

Mindenki szereti, ha hízelegnek neki. Ez épp velem lenne másként? Magamhoz mérten visszafogottan, de magabiztosan zsebelem be a bókokat, miszerint mennyire tetszik neki ez a hely, meg minden, amit kitaláltam – nem csodálom persze, magam is büszke vagyok rá, különben pedig elképzelésem sincs, miért nem jutott ez még senkinek sem az eszébe. Egyelőre nincs nagy forgalom, főleg, mert a választék sem akkora, amekkorát annak idején, mikor diákéveimben megfogalmazódott bennem az ötlet, megálmodtam, másrészt pedig, mert a legnagyobb durranásaimat egyelőre nem sütöttem el. Még Rabastan sem tud arról, hogy miféle karácsonyi kollekcióval készültem; a kedvencem az ízesített ajakbalzsam, ami fagyöngyöt varázsol a fejed felé, ha meg akarod csókolni. Hogy sikerre is vidd a pillanatot, már csak a kellő önbizalmad szükséges hozzá. De mégis kinek ne lenne önbizalma narancsos-fahéjas, vagy épp mézeskalács ízű ajkakkal?
- Keményen megdolgozok a sikerért, Nathale. Nem baj, ha tegeződök, ugye? Másképp olyan formális... Bár nem tűnsz olyan fiatalnak. – apró, alig látható grimasz az arcon, ami a másodperc töredéke alatt változik át angyali mosollyá. Az önéletrajza egy tekercsbe tekerve a kezemben pihen, lábaimat pedig keresztbe rakom a fotelben ülve. Azt tudja, hogyan kell hatni a másik ember egojára, de ez ide kevés lesz. Magasak az elvárások, hiszen meg kell felelni a kuncsaftoknak, a kollégáknak, meg végérvényesen nekem. Tudni, ismerni és szeretni kell mindent azokból, amiket eladunk, aztán pedig az sem árt, ha valaki összetevő-allergia miatt be tudja azonosítani, mi az, ami számára nem megfelelő. Valamint jól kell kinézni. Nagyon jól kell kinézni. Hogy árulhatna egy pattanásos tinédzser szépségápolási szereket különben is?
- Megjegyzem, az amortentia használata tiltott, az ilyen sálakat a Mágiaügyi Minisztérium Bizarr Találmányok Szabadalmi Hivatala bevonta, ha rendelkezel ilyesmivel, akkor mihamarabb add le a Minisztériumnak megsemmisítésre. – kacsintok rá játékosan, miközben az önéletrajzát bontom ki olvasható állapotba. Kérdések teljes sorát írtam le, válaszok egész armadáját várom.
- A közbiztonság ott kezdődik, hogy vannak dolgok, melyekről nem beszélünk. – felelem felvetésére. Háború van ugyan, de olyan helyzetben vagyok, hogy ebből igen keveset érzek meg. Épp ezért mindent megteszek azért, hogy segítsek annak, aki nálam szerencsétlenebb. Ugyan, nézzenek csak rám! Rólam ki gondolná?
- Látom, hogy a Minisztériumnak dolgozott amneziátorként. Aztán egy hosszú, üres időszak... mi történt? – előre dőlök kissé, simára balzsamozott hajam féloldalasan lelóg a vállamra. Ha alkalmazni fogom, ha megfelel az elvárásoknak, akkor tudnom kell róla mindent. De ha titkolni valója van, akkor egészen biztos, hogy nem őt keresem. Különben sem értem, mi oka lenne bárkinek arra, hogy egy amneziátori állás után egyszerű, bolti kisegítővé váljék.

Ugyan az állásinterjút, mint eseményt, komolyan veszem, mégis igyekszem a lehető legkellemesebb környezetet teremteni ahhoz, hogy ne feszélyezve érezze magát. Akkor tudsz igazán érvényesülni, ha azt érzed, megnyílhatsz, nem ítélnek el, valamint kíváncsiak is azokra az értékeket, amiket képviselsz. Én pedig értékeket árulok – ezért megkövetelem, azok is értékesek legyenek önmagukban, akik a találmányaimat kiadják másoknak. Mégis, nem fér a fejembe, miért akarna valaki egy ilyen helyzetben dolgozni azután, hogy az előbb még a Mágiaügyi Minisztériumtól várta a havi fizetését. Ami biztosan több, mint amit én tudok ajánlani. A pergamenen, amin a nő önéletrajta szerepel, hatalmas kérdőjel díszíti a sort, hogy biztosan emlékezzek arra, ezt meg akartam kérdezni.
- A hosszút. – somolygok az orrom alatt sokat sejtetően, mint amikor adoniszt akarom az ágyba csalogatni, holott ilyenről most szó sincs. Nem csupán a kíváncsiság, hanem inkább az is motivál, hogy tudjam, mi a magyarázata. Nagyon halszagú ott az a néhány év, mintha konkrétan megszűnt volna létezni. Nem kívánok persze feleslegesen beletenyerelni a magánéletének intim részleteibe – elképzelhető, elveszített valakit, és nehezen tudta feldolgozni, nem értem. De miért akar bárki is egy minisztériumi állás után itt dolgozni? Itt, nálam.
Aztán a kérdésemre választ is kapok. De olyat, hogy köpni, nyelni nem tudok. Felveszem a rám jellemző, hallgató arckifejezést, a mimikáimnak ura vagyok, történetére pedig odafigyelek persze, de nem gondoltam, a hosszú tényleg ennyire hosszút jelent majd. Hát nem mondhatom, hogy nem teljesítette, amit kértem tőle.
Tisztában vagyok vele, egy amneziátornak mi a munkája, de nem szólok közbe, nem szakítom meg, csak hogy nekem legyen igazam. Biccentek egyet, ahogyan mesél, a szemkontaktustól pedig nem tartok. Ám ahogy az arcára nézek, nem tudja elkerülni a figyelmem, milyen nyúzott a bőre. Mintha egy hatvan éves pillantana rám vissza.
- Nem, nem hallottam róla. – válaszolok, mikor a gyilkosságról kérdez. Három éve, amikor az történhetett, valószínű, épp a szüzességem vesztettem el a seprűtárolóban. Kviddics játékosokkal azóta sem randizok józanul, bár nem volt olyan borzalmas, mint amilyennek el szoktam mesélni. Oké, igazából nem kellett sok idő hozzá, hogy lehúzzam a bugyimat, akkor ez még jó ötletnek tűnt, a kínos pillanatokon pedig könnyű felemelkedni. Nem mintha most sokkal érettebb lennék, talán nem is változott olyan sokminden, ellenben tizenöt évesen tényleg, de tényleg semmi máson nem járt az eszem, mint a fiúkon. Nem sok dolog van, amiben el tudom engedni magam, azért pedig talán nem vagyok hibáztatható, hogy nem a Reggeli Prófétában olvasgattam a „Ma kit öltek meg?” rovatot szabadidőmben.
- Hát... Nem is tudom, erre mit mondjak. – felelem monológja végén. Arcom kicsit elsápad ugyan, de az alapozómtól ebből mi sem látszik. Mindig formában vagyok, még az ilyen helyzetekben is. Összecsavarom az önéletrajzot, leteszem azt a dohányzóasztalra, majd felállok a székről, amiben eddig ültem.
- Jaj, drágám, hát mit ne mondjak... tényleg elhagytad magad. Állj fel, először is mossuk meg a bőröd. – utasítom. Nem vagyok biztos benne, hogy tudom alkalmazni, ennek pedig az elhangzottak alapján egyetlen oka van: problémás. Én pedig kerülöm a problémás alakokat. Nem véletlen, elköteleződni sem tudok. De ha amneziátor, ha valóban az, és esetleg megbízható... akkor lenne egy ötletem valamire. Feltéve, ha tényleg megbízhatok benne.
- Hallottam róla, a dementorok még a varázserőt is kiszívják az emberből. Úgyhogy most kapsz tőlem egy szépségkúrát. Én állom, és ne aggódj, nálam jó kezekben vagy. Közben legalább a termékeimmel is megismerkedsz. – a bolt egyik legillatosabb részéhez, a szappanokhoz kísérem. Itt találni mindenfélét, az apró, masnival átkötött szappanokon a bolt elegáns logojatisztán látható. Nem bontok újat, a csapoknál a teszterek közül bármelyiket választhatja. Pálcaintéssel egy aranysárga törölközőt lebegtetek kézmagasságba számára, hogy meg tudja törölni az arcát, ha végzett.
- Na, most azt fogjuk csinálni, hogy kényelmesen elhelyezkedsz a széken... – suhintok egyet, és az ülőalkalmatosság, amin egy perce még helyet foglalt, megnyúlik, hogy lábtámasza legyen. Kozmetikázásra alkalmas. ...ellazítod magad, és hagyod, hogy dolgozzak. A bőrödnek segítségre van szüksége, már most. Sugárzod magadból az apátiát, ez meg így nem helyes. – fő az őszinteség. Nem mondanám a szemébe, hogy olyan sok negatívat áraszt magából, hogy semmiképp sem alkalmaznám. Legalábbis nem eladónak. De vannak más utak is, amikkel hasznos lehet. Na jó... talán ha nem interjúra jött volna, gond nélkül elmondanám, szörnyen fest. Bár két év Azkabanban, teljesen megértem. Még egy ok, ne akarjam bajba keverni magam.
- A bájitalokhoz mennyire értesz? Hozzávalókhoz? A világ mely pontjain jártál eddig? – válogatok a különböző arcpakolások között. Komplikált a probléma, de ha belőle nem csinálok királylányt, akkor húzhatom is le a rolót.

Nem az volt a terv, hogy instant bemutatót tartsak a termékeimből, mindenesetre nem látok más megoldást. Ez az öreglány elképesztően fiatal, mégis, olyan mértékben elhagyta magát, amit mindeddig nem gondoltam lehetségesnek. Ez pedig no-go, senki sem engedhetné meg magának. Nem csodálom, csak úgy áramlik belőle az a rengeteg keserűség, amit az évek alatt felhalmozott. Mintha magába zárt volna valamit az említett dementorokból és az Azkabanból, melyet nem tud, nem akar elengedni. Úgyhogy mindenképpen jót teszek vele, ha legalább megpróbálom rendbe hozni az arcát – mert Catriona Hepburn nem ismer lehetetlent. Ki tudja, talán ha embert faragok belőle, még ki is plakátolhatnám.
- Tehát a legfőbb dolgokkal ezek szerint tisztában vagy a bájitalok terén. Ez nekem éppen elég. – válaszolok, miközben a kezemre húzok egy pár hófehér kesztyűt, amit a kozmetikázáshoz szoktam használni. A különböző tégelyek közül válogatok, először is szükség lesz egy előkezelésre, eközben a bőrtípusát is meg tudom vizsgálni, majd a megfelelő kenőcsök kombinálása a bőr típusa szerint, arcterületenként, végül pedig egy jó alapos hidratálás. Azok a dementorok sok erőt, energiát, de még a fiatalságát is kiszívták belőle, de el kellett telnie annyi időnek ahhoz, hogy visszaszerezze régi formáját. Minden bizonnyal a nem megfelelő táplálkozás és az önsanyargatás miatt jutott erre a horribilis szintre, ezt pedig már pszichés okok intézték el neki. A kezelésem önmagába véve nem lesz elég ahhoz, hogy meggyógyuljon, de kiváló seggberúgás lesz neki, ami után újra öröm lesz tükörbe néznie, hogy aztán haladhasson végre az útján.
- Mandzsúria. – ismétlem szavait, mialatt odatipegek mellé vagy nyolc, egymástól teljesen különböző csodaszert tartalmazó, javarészt már teszternek felbontott tégelyt. Bevallom, fogalmam sincs, az hol van, talán Indiát tippelnék, de nem kérdezek rá, nem akarom erősíteni a szép, de buta sztereotípiáját. Kivéve persze, ha hasznom van ebből. A férfiak rendszerint amúgy sem szeretik az okos nőket.
- Most hunyd le a szemed, és lazíts. Egy kis hideget fogsz érezni, ne lepődj meg rajta. – figyelmeztetem előre, majd kiveszek egy keveset az egyik jégszínű krémből. Összedörzsölöm a kezeimet, majd nekikezdek az eldolgozásának az arcán. Valóban hidegnek érezheti, mint amikor egy késő novemberi hajnalban a hideg utcára lép, a csípős levegőtől pedig egészen pirossá válik az orra. Csak ezúttal nem kell attól tartania, lebetegedhet. Itt, a kezeim között biztonságban van.
- Az egyetlen megtévesztő bűbáj, amit ismerek, az az, hogy hogyan változtassam cseresznyeszínűvé bárkinek az ajkát. Sárkányt még sosem láttam, nem is kifejezetten vágyom rá. Legfeljebb a vérükre – a sárkányvér kiváló tisztítószer alapanyag lehet, de túl értékesnek tartják hozzá, hogy csak úgy kiadják. – sóhajtok fel. Régi ötletem, hogy sampont készítek belőle, a recept vázlatát megírtam, egy alkalommal pedig kis adagban el is készíthettem azt – de még alakítanom kell rajta. Még ha sárkányvérhez is tudnék könnyen és egyszerűen is jutni, így is túlzottan költséges lenne a gyártása. Nem is beszélve arról, hogy romlandó, legfeljebb egy hónapon belül az egészet el kell használni, különben mehet a lefolyóba.
- Tudod, a bolt mellett rengeteg mást is csinálok. Dolgozom a recepteken, a termelésen, a Roxfortban pedig gyakornoki állásom is van. Ez mind szép és jó, de sajnos kissé időigényes. – kezdek bele, mialatt az arcát masszírozom. Mellékesen még mugli születésűeket is mentek, de ezt már csak gondolatban teszem hozzá. Érintésem helyén még mindig érezheti azt a hideget, ám ez inkább frissítő hatású, és egyáltalán nem hasonlít a dementorok által árasztott hűvös ürességre.
- Olyan emberre van szükségem, aki mozog a világban, független, mobilis. És meg tudja védeni magát. Olyan embert keresek, akinek van ideje arra, amire nekem nincs, és képes felkutatni nekem az újabb, frissebb, jobb minőségű alapanyagokat. – vezetem fel neki a dolgot. Végülis, ő csak nyer vele. Kap egy jó munkát, célt, ebből az apátiából is kilábal, és akkor majd az arca is olyan lesz, mint a régi. Nekem pedig nem kell hét felé szakadnom. Nem teljesen jó?