Éjfélt üt az óra. A csend uralja a környéket, az emberek és az állatok mély álomba merültek, mindössze egy bagoly erőteljes huhogása tölti be a teret. Egyenesen bámulok az ajtóra, amikor egy hirtelen, már-már megszokott ötlettől vezényelve ugrok le az ágyról és indulok ki a házból. A fehér hálóingem, mint valami gyönyörű menyasszonyi uszály susog mögöttem. A mezítelen lépteim hangja, mint valami elhaló süvítés hallatszik a folyosón, ám annyira halk, hogy még a festmények sem kelnek fel rá. Thorfinn szobája előtt elhaladva hallom a testvérem halk horkolását, s belül, valahol legmélyen abban reménykedem, hogy ébredjen fel és jöjjön utánam.
Nem tudom, hogy mit csinálok vagy hová tartok. Erősen markolom a nyakamban lógó gyöngysort és régi, számomra ismeretlen, talán már kihalt nyelven hallom, ahogy valaki a fülembe suttog. Nem nézek körbe, hiszen nagyobb félelmet érzek annál, hogy kockáztassak. Anyám régi ékszere megvéd és utat mutat. Nem akarja, hogy a házban maradjak, el kell mennem messzire. A kertbe kilépve a nyirkos fű kerül rögtön a lábaim alá. Nincs kifejezetten hideg, ám a szél erőteljesen belekap a hajamba. A fák levelei felreppennek és klasszikus táncot járva esnek vissza a földre. Közeleg az ősz, s természet elhal, hogy majd tavasszal új hajtásoknak adják át a helyüket. Oly messze van még a március, s nem tudhatjuk, hogy a levelekkel együtt mi nem-e távozunk el az élők sorából.
Hirtelen hatalmas fájdalom veszi át a hatalmat a testem felett és muszáj vagyok leülni a birokot körülvevő fák közé, mielőtt tovább indulnék. Az egyik fának nekidőlve úgy érzem, már a fejemet sem bírom tartani. Valami megváltozott, valami sötét köszöntött be az életem ezen szakaszába, s érzem, hogy felülkerekedik rajtam. Mindössze annyi erőm marad, hogy anyám emlékének köszönhetően a gyöngysora után kapjak és egy kis energiát összeszedjek, de semmi sem használ.
Egy lágy női hang szeli át a levegőt. Felismerem, hogy kihez tartozik ez a selymes tónus és az irányába kapom a fejem, amennyire csak a fájdalom engedi. Nagy kínszenvedések között sikerül csak talpra állnom és megtennem azt a pár lépést, hogy látótávolságon belül legyek. Aurora kecses lépésekkel merészkedik a birtok határáig, amitől nem messze állok.
- Szép estét hölgyem – köszöntöm fennkölt hangnemben a bátyám jövendőbeli feleségét, majd a fejemet is megbiccentem. Sárosan, koszosan, tisztátalan lélekkel, úgy érzem teljesen levetkőzve állok a lány előtt, ám a hangomból teljesen más tükröződik vissza.