Tizenöt házimanó ült a nappalimban Weird Sisters pólókban. Nyolc fiú, hét lány házimanó - legalábbis én így számoltam. Mielőtt elloptuk őket egy pálcafákat feldolgozó üzemből, igazából sosem gondolkodtam el rajta, hogy tulajdonképpen vannak házimanó lányok és fiúk, akik talán szívesebben élnének együtt, házasodnának össze vagy lennének pici házimanóik, minthogy munkavédelmi szerelés nélkül fát fűrészeljenek és cipeljenek egész nap rabszolgamunkaként. Egyáltalán a házimanók házasodhattak? A gyerekeiket megtarthatták? Nem tudtam, de most, hogy tizenöt manó tömte magát pizzával a nappalimban és a fülük előre-hátra csapkodott, miközben ritmikusan bólogattak egy felrakott Weird Sisters lemezre, akár meg is kérdezhettem volna. Csakhogy most volt ennél nagyobb gondunk is Yoyóval, amit a negyedik sör után sem tudtunk megfejteni: mi szart fogunk kezdeni a manószökevényekkel? - Nem t'om, Yoyo, nem vihetjük vissza őket, de itt sem maradhatnak. Mármint nagyon bírom őket, a Nooky nevű hihetetlenül jófej például, de nem maradhatnak velem. Ha megtalálják itt őket, akkor biztosan az Azkabanban kötünk ki, mert tutira nem legális felszabadítani egy tucat házimanót a gazdájuk engedélye nélkül. Elbaszott ez így... Neked megvan még annak a fura ügyvéd csávónak a névjegykártyája? Tudod, akivel a múltkor koktéloztunk... Én szerintem legutóbb a kártyával szívtam fel azt a hupilila port, amit Fletchertől vettem. Utána láttam Hugrabug Helgát a mikrómban. De mindegy, nem is ez a lényeg... Mi a Merlin aszott balheréjét csináljunk most? - Homlokráncolva pillantottam Nookyra, aki éppen az új Fenderemet próbálta pengetni. Hatalmas volt rá a zenekaros pólónk, egészen a bokájáig ért, de rettentően büszkén viselte élete első rendes ruhadarabját. Különösen tetszett neki a logónk fölé rajzolt szivárvány - aláírtunk egy petíciót, hogy az Abszol úton is tartsanak Pride felvonulást, de persze a Wizengamot jó nagy többséggel visszadobta. Szarjanak sünt. A sörösüvegemre kiült párára egy ujjal mosolygós fejeket rajzoltam. Sajnos én nem vigyorogtam úgy, mint a rajzok.
I solemnly swear
I am up to no good
Joseph Bradley
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Billie Joe Armstrong
»
»Kedd 19 Jún. - 14:24
Yoyo & Myron
Utólag belegondolva jobb lett volna, ha fel sem kelünk ma reggel. Ne is értettem, miért akartunk elmenni egy pálcafákat feldolgozó üzembe körbenézni, amikor sosem érdekelt minket a gyárlátogatás, hacsak nem járt vele ingyen sör, whiskey vagy bármi más alkoholtartalmú és folyékony készítmény. Na de pálcafa... ahhoz volt a legkevesebb közünk, elvégre egyikünk sem akart a zenélés mellett elmenni pálcakészítőnek. Határozottan rossz ötlet lenne, amikor már az meglepő, hogy eddig a saját pálcánkkal nem öltük meg magunkat. Nem igazán értettünk a varázsláshoz, hiába jártuk ki a Roxfortot - az is alig sikerült. Most meg itt ültünk, Myron lakásán, ahol alig fértek el a manók, hiába voltak olyan kicsik. Az egyik lányka éppen a hűtőajtót nyitotta és csukta be, már vagy harminc perce ezt csinálta, minden alkalommal rácsodálkozva, hogy hideg jön ki onnan és van bent almalé. Nem tudom, hogyan lehet az, hogy még nem látott sem almalevet, sem pedig hűtőszekrényt, mindenesetre eddig nem volt okunk beleszólni. Amíg nem akar beleinni, nincsen probléma, azt pedig nem azért nem akartam, mert sajnáltam tőle, hanem mert nem hittem, hogy tiszta az az almalé. Ha nem tévedek, én magam öntöttem bele a maradék vodkát, nem kéne, hogy legyen egy részeg házimanónk. Ki tudja, mit művel egy manci, ha jól bebaszik. - Valahol muszáj lesz valami helyet találnunk nekik, csak nem lehet olyan nehéz -vontam meg a vállamat. -Egy biztos, hozzám nem jöhetnek, mert nem férnek el. -Igazából elfértek volna, csak nem akartam, hogy legyen otthon még valaki, akiről gondoskodnom kell, abban ugyanis nem voltam jó. Volt egy kutyám, Joey 2.0, de ő elég igénytelen állat volt, őt nem volt nehéz életben tartani. Egy manóval más lenne a helyzet. -Mit szólnál hozzá, ha odaadnánk őket jótékonysági célra? Úgyis mindig adunk pénzt, biztos lehet manót is adni. Nem, ez egy hülye ötlet... Alapítsunk egy manómenedéket, az majd megoldás lesz, gyűjthetjük nekik az adományokat és majd vígan eléldegélnek ott. -Nem, ennél rosszabb ötlettel ha akartam sem tudtam volna előhozakodni. De jobbal sem.
I solemnly swear
I am up to no good
Myron Wagtail
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Deryck Whibley
»
»Vas. 1 Júl. - 23:18
Yoyo & Myron
Lassan epilepsziás rohamot kaptam a kinyíló, majd becsukódó hűtőben felvillanó fénytől. Mellesleg félpercenként dőlt rám a hideg, mikor a manó kitárta az ajtót és bedugta a túlméretezett fejét a hűtőbe, hogy aztán felsikkantson: almalé! vagy éppen tojás!, amit nem tudtam mire vélni. Yoyo homlokráncolása arra engedett következtetni, hogy jól emlékeztem, és az az almalé, amire így rálelkesült a manci, annyira nem is almalé, inkább valami vodkakoktél a sokféle receptünk közül. A legtöbb receptünk amúgy ihatatlan volt, kezdve roxfortos éveink első ilyen baklövésével, ami azzal az ártatlan gondolattal indult, hogy "turbózzuk fel a vajsört". Megtettük és elég hamar kiderült, hogy a vajsört nem igazán kéne vodkanaranccsal vegyíteni. - Nem, a jótékonysági manóárverés tutira nem jó. Biztos valami elmebeteghez kerülnének, aki manókat kínoz a pincéjében vagy valami ilyesmi. A manómenedék sem jó, mert ha reklámoznánk, a régi gazdájuk megtalálná őket. Gondolom, keresni fogja a manóit... - Idegesen tépkedtem a söröm címkéjét, a papírfecniket az asztal közepére hajítva. Néhány félrement és Yoyo hajában kötött ki, de gondolom nem vette zokon, mert a sörényének már épp olyan mindegy volt, mint az enyémnek. Versenyezhettünk volna, melyikünk frizurája keserítene el jobban egy fodrászt, pedig most nem is festettünk nevetséges színűre hirtelen felindulásból, teljesen betépve. Pedig ez már többször megesett, mint indokolt lett volna. Próbáltam végiggondolni, hol gondoskodhatnának ennyi házimanóról. Felmerült bennem, hogy esetleg a Minisztériumhoz fordulhatnánk, azt hazudva, csak úgy találtuk a szökevényeket. De nem bíztam meg a minisztériumi dolgozókban, korrupt egy bagázs volt, tele beltenyésztett aranyvérűekkel, akik segítségnyújtás helyett lehet inkább hazavitték volna magukkal az összes manót vécét súrolni. Magunknál is tarthattuk volna őket, de egyszerűen nem fértek el, még akkor sem, ha szétosztottuk volna őket a bandában. Aztán beugrott a nagy terv. - Dumbledore! - vigyorodtam el olyan szélesen, mint az a beszívott macska az Alice Csodaországban rajzfilmben. - Elvisszük őket a Roxfortba, majd az öreg Dumbó ad nekik munkát. Vajból van a szíve, egy igazi télapó. Holnap elszállítjuk a mancikat a Roxfortba, a többit meg majd Dumbledore megoldja, neki biztos lesz valami zseniális terve. Most, hogy rendtagok is vagyunk, talán nem hajít ki páros lábbal minket, hogy vigyük vissza az összes manót oda, ahonnan loptuk őket. Mármint bajtársak lettünk vagy mi... Az csak számít valamit, nem?
I solemnly swear
I am up to no good
Joseph Bradley
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Billie Joe Armstrong
»
»Szer. 4 Júl. - 13:56
Yoyo & Myron
Én nagyon szerettem a borzasztó ízű kotyvalékainkat, pláne ha éppen egy bájitaltan óra után történt a dolog, mert legalább elkönyvelhettem magamban, hogy annyira mégsem vagyok béna cuccok összeöntögetésében. Bájitaltanon nem ment, minden felrobbant, mérgező lett vagy olyan szinten más hatást váltott ki mindenből, hogy az egyenesen értelmezhetetlenné tette. A tanár sosem értette, mit hogyan csináltam olyanra, amilyen lett, de folyton bőszen jegyzetelt. Szerintem regényt akart írni a legszerencsétlenebb diákjáról. Remélem, nagy sikereket ért el vele. - Nyilván keresni fogja őket, nekünk meg majd egy jó kis pert akaszt a nyakunkba. Van egy olyan érzésem, hogy sejti, hogy mi hoztuk el a mancikat, elég ferde szemmel nézett ránk már ott is. Nem is értem, miért, semmi rosszat nem tettünk. -Valóban nem, de elég volt ránk nézni. A hozzánk hasonló kis punkokat a legtöbb ember úgy gyűlölte, mintha a dementoroknál is szörnyűbb lények lennénk. Pedig esküszöm, nem voltunk azok és nagyon békések voltunk, ha nem rúgtunk be annyira, hogy rettenetes ötletek kezdtek el kipattanni a fejünkből. Akkor is legfeljebb vandalizmusig mentünk el, ami után hamar eliszkoltunk, úgyhogy semmit nem tudtak végül ránk bizonyítani. Egyszóval tiszták voltunk, legalábbis jogilag. Azt nem állítom, hogy alkoholtól és fűtől is. A Minisztérium emberei nagyon is meghurcoltak volna minket a manók miatt. Nem bírtam őket, mindannyian rohadékok voltak és előbb csesztek volna ki velünk mint hogy teljesítsék a kérésünket és megfelelő helyre juttassák a mancikat. Azt meg nem szerettem volna, ha pert akasztanak a nyakunkba, nem voltam ilyesmire felkészülve lélekben. - Gondolod, hogy Dumbledore csak úgy, kérdés nélkül befogadja őket? Nem kell jelentenie a mancikat a Minisztériumnál? Na mindegy, igazából nekünk már nem lesz akkor problémánk velük, Dumby pedig mindent meg tud oldani. Ha szerencsénk van, nem is fog úgy nézni ránk, mint akik nagyon rosszat tettek, hiába igaz, ha úgy nézzük. -Nem is értem, mit agyalok ezen annyira. A problémának vége lesz, mi megmenekülünk a gonosz Minisztériumtól meg a manók előző gazdájától, a gondolkodás meg amúgy sem az erősségem. A manci közben kivette az almalevet és kérdés nélkül beleivott. Pontosítok: kiitta az egészet, egy húzásra. Falfehérre sápadtan meredtem rá, remélve, hogy a manók nem fogékonyak az alkoholra és nem fog totál berúgni. Félek.
I solemnly swear
I am up to no good
Myron Wagtail
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Deryck Whibley
»
»Csüt. 12 Júl. - 0:56
Yoyo & Myron
- Tuti a tetoválások miatt. Olyan hülye konzervatív csávónak tűnt, aki rendszeresen használja a huligán szót. Biztos ránk gyanakszik majd először, hogy rohadna meg... - Pedig tényleg semmit nem csináltunk a gyárban attól eltekintve, hogy Yoyo lepattant egy üvegfalról, én meg hangosan nyerítettem rajta a röhögéstől. A többi gyárlátogató végig minket bámult, többnyire rosszallóan, a gyerekek inkább őszinte csodálattal. Tanácstalanul megvontam a vállam, mert én sem tudtam többet nála a házimanó-törvényekről. Még abban sem voltam biztos, hogyan működik ez az "adjunk ruhát a manciknak és attól felszabadulnak" dolog. Lényegében meglepett, mikor sikerrel jártunk és velünk jöttek az új Weird Sisters pólóikban és sapkáikban. - Szerintem úgy fog nézni ránk, mint két kibaszott idiótára, de ez nem újdonság és igaza is lesz. Amíg befogadja a manókat, engem biztosan nem érdekel. Ha elzavar minket, akkor... akkor majd improvizálunk, úgyis abban vagyunk a legjobbak - vontam meg a vállam. A következő pillanatban szemtanúi voltunk annak, ahogy a házimanó egyetlen húzásra megitta az összes töménnyel kevert almalevet. Halálra váltan bámultam Yoyóra, de ő is csak úgy tátogott, mint egy buta aranyhal ahelyett, hogy csinált volna valamit. A manó közben vidáman cuppantott egyet, látszólag nagyon ízlett neki a koktélunk. - Bassza meg, mi van ha alkoholmérgezést kap? - nyögtem fel. Nem vihettünk be egy szökött mancit a Szent Mungóba, de azt sem hagyhattuk, hogy itt haljon meg a piától. Most kezdtem csak felfogni, mekkora hatalmas gyökérséget csináltunk... már megint.
***
Fél órát vártunk, amíg be nem ütött az alkohol hatása. Addig elszívtunk az erkélyen egy nyugtató jellegű spanglit és megbeszéltük a többi manóval, hogy kérdés nélkül ne igyanak bele semmibe, egy részeg is elég volt köztük. A Dilly nevű manci nyelve percről percre jobban összeakadt, ha beszélni próbált, tántorogva nekiütődött a társainak, majd valami különös táncot is megpróbált lejteni, mire végre összecsuklott. A kanapéra tettük és továbbra is kétségbeesetten álltunk felette. - Itathatnánk vele egy csomó vizet. Meg van egy józanító bűbáj, Duke mutatta valamikor, de totál elfelejtettem... Ugye nem lesz rosszul? Nem akarok manót hánytatni... - A többi szökevény körbeállt minket, mintha mindentudó bölcsek lennénk.