I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 0
| » » Pént. 27 Okt. - 16:19 | | Te, aki táncra hívtad a hajnalt, ujjaid köré csavartad párolgó fellegeit és szemgömbbe zártad a gyönyörűséget, te, akinek csontjaiban végigremegett az orgazmus mennydörgése, ezer tűvel felszántottad a puha húst és aki éjszakába üvöltötted magvaddal a magányt - te most látsz engem. Igen, itt állok veled szemben a tömeg ölelésében, ez az én arcom, és te ismersz engem, úgy gondolod, jobban, mint magad. Rajtam keresztül ismered magad, bennem ismered magad igazán, mert voltam létra, ház, volt otthon a bordakosaram, abban aludhattál, voltam kenyér, harapnivaló bor és méz, soksok méz - és én kitéptem magam az ereidből, eltéptem a köldökzsinórod, mitöbb, hagytalak sírni az éjszakában egyedül - A zavargó emberkabátok között ott áll a lány, meztelen bokája mosolygó arcban teljesedik ki, ahogy sálját fel-felkapja a szél, beesett arccsontja között még a pókfonál emléke, de csak hideg ujjlenyomat az, sós tengeri homok van a helyén, örök zöld ragyogás észak méhéből. Megfordul, beleveszik a kavargásba, füst lesz a kéményen át, és ha nem sietsz, London megint lenyeli, megint lenyeli a húgodat. |
|