Deena Shacklebolt

It's a Man's Man's World

Dee, D.


36


Aranyvér


team Shacklebolt


-


Mágiahasználók


Ruth Negga


Mindenazegyben

Summertime, and the livin' is easy

Hajnalban hazaérni és kenyeret dagasztani anyém receptjének nyomán, aztán befeküdnini az ágyba. A férjem illata, a frissen mosott ágynemű puhasága, a biztonság és bizonyosság. Mély, álomtalan álmot aludni, délbe kelni, reggeli vár az asztalon, Kingsley bacönös rántottája, kávé tej és cukor nélkül. George hajtát órákig fésülni, Kingsley időrendi sorrendbe rakja George rivvallóit, ki akar adni egy könyvet. Erősen szorítom őket a keblemre, mielőtt visszamenének a Roxfortba. A King’s Crossról visszaérve a ház urát várom türelmetlenül, a könyvtárban rendezgetek,  ha hazajön mindig ugyanolyan lelkesedéssel rajongom körül. Mint egy gyermek, csüngök minden szaván, és mint jó tanítóm, számon kéri a házi feladatomat. Alkonyatig jazzet hallgatni, míg ő el nem alszik a karjaimban, belebújni a legkényelmesebb taláromba és reggelig búcsút venni a közös otthonunktól, amit annyira féltünk, hogy mást jóformán be sem engedünk.  

I put a spell on you

Deena Shaklebolt a felelőtlen anya, a rossz feleség, a türelmetlen nő, aki elvárja, hogy tálcán kínáljanak neki mindent. Leplezetlen unalommal tekint végig a díszes egybegyűlteken, szájából tétován lóg a cigaretta. Senkihez sincs egy kedves szava, mindig csak magában mosolyog más nyomorán.

Deena Shaklebolt a forrófejű picsa, aki minden veszélyes küldetésbe belevág, nem gondolva arra, hogy két árvát hagy hátra a világnak. Koszos vérfarkasok társaságában mutatkozik. Szégyentelen, arcátlan és szembeköpi a hagyományainkat. Nem gondol senkire és semmire, csak magára.

Deena Shaklebolt a férjét sem tiszteli, féltékeny minden nőre, aki a közelébe megy, és még csak kényszerből sem mutatja, hogy mennyire örül a sikereinek.

Deena Shacklebolt nem közénk való, soha nem is volt az.

It's a new dawn
It's a new day
It's a new life

A gyermek olyan mohón csüng a mellemen, szinte beleszédülök a fájdalomba. Mintha az életet akarná kiszívni belőlem, de olyan nyugodt, csendes most, olyan ártatlan, és olyan ártatlanul göndörödnek apró fürtjei, hogy még a szisszenést is magamban tartom.
- Hogy hagyhatták magára? Milyen ember képes ilyesmire? Milyen anya képes ilyesmire? – le sem veszem róla óvó tekintetemet, választ sem várok igazán, csak nekidőlök a falnak, aztán csüggedten húnyom le a szememet, hüvelykujjommal szórakoztatottan simogatom a fejét, miközben hallgatom Crowley neszezését, aki az üres házban most próbál nyomokat találni.
Mikor pár hónappal ezelőtt meglátogattam őt a Minisztériumban, szó szerint szemberöhögött, amit akkor még túlságosan is a csöpp szívemre vettem. Ha akkor tudom, hogy egy seggfej, és még az oka is megvan rá, talán megspórolok egy pár lázas, vívódással telt órát, mielőtt visszamentem hozzá, ahogy aztán a rá következő két hétben szinte minden áldott nap.
Azt mondta, nem a magamfajta kislányoknak való ez, én meg azóta is érzem, hogy minduntalan bizonyítanom kell neki, bizonyítani akartam, hogy engem aztán nem lep meg semmi. Anyám már túl volt három gyermeken, amikor megharapta egy vérfarkas, azt hittem, mindent tudok róluk, azt hittem, nem lep meg semmiféle kegyetlenség. És most tessék, hónapokkal később itt kuporgok egy idegen ház padlóján, egy idegen gyermekkel a karjaimban, miközben az enyéim otthon az igazak álmát alusszák, de ki tudja, lehet, hogy éppen az anyjuk után sírnak. George egész biztos sír, Kingsley sokkal fegyelmezetteb annál. Szemeiben látom a megértést, még akkor is, ha csupán két éves. Tudja, hogy az anyjának szüksége van erre, hogy belepusztulna, ha otthonülő, kitartott, kellékfeleség lenne belőle.
Pedig eleinte élveztem a pompát, a csillogást, az estélyeket, hogy az emberek megbámulnak és összesúgnak a hátam mögött, egyébként cseppet sem diszkrét módon. „Milyen arcátlan." "Micsoda romlott cafka." "Láttad milyen kérges a tenyere, és az a vadság a szemében..." "Azt mondják Shacklebolt szó szerint megvásárolta az apjától, akinek még kenyérre is alig futotta”
Chicago déli részén apám dohányfüstös jazzkocsmájában, de még a Ilvermory tornyában ülve is olyan sokszor álmodoztam erról, hogy egy vagyonos úr majd maga mellé vesz. Hát hogyne élveztem volna mindent, ami a Shackebolt névvel járt? Ha az nem minden intrikától mentes, akkor is. Ha néha a rosszindulat már annyira bántó volt, lúgos vízként marta a bőrömet, én akkor is rájátszottam, ha pletykáltak, hát okot adtam a pletykákra.
De minden csoda három napig tart, esetemben három évig. Bár mondhatnám, hogy benőtt a fejem lágya, de inklább csak meguntam. De piszkosul. Munkát akartam, amibe beletemetkezhetek, hogy mindig valami jól irányzott kifogással elhárítsam a sociel elite invitációit. De valljuk be, három osztállyal egy jenki fekete nő, aki ráadásul két karonülőt nevel közben, az esélyek nem túl bíztatóak. Tudom, hogy Crowley is csak azért vett magához, hogy napi három órában legyen, aki a rémunalmas papírmunkákat intézze, és hogy tisztességes kávét főzzön. Crowley egy barom, de nem hibáztathatom érte, az egyetlen vérfarkas az egész Minisztériumban, és senkit sem érdekel, hogy milyen piszkosul jól végzi a dolgát. De azt hiszem nem kell ecsetlenem, hogy mennyire szar neki.

Első látásra beleszerettem a ködös kis szigetbe, ami nem olyan nagy dolog, hamar esem szerelembe, forrón, lázasan, szenvedéllyel és mérhetetlen lelkesedéssel. Így kevés dolog marad, ami a szalmaláng kihunyása után velem marad.
A jazz, Kingsley, George, a férjem, és a Lucky Strike, a tejben áztatott feket tea és műnyúlbőr papucsom, ami kiállta az évek próbáit.   
A szobát betölti a sütötökös sütemény illata és Billie Holiday érzéki dalai, az elnyújtott szaxfonszólók, a szívem is sajog belé, de a gyerekek kitettek magukért, hogy jobb kedvre derítsék az anyjukat. Roxfortos történeteket mesélnek, míg leszáll az este, és én egy pillanatig el is felejtem a külvilág szinte teljesen megszűnik számomra. Mert ez itt a mi erődünk, ahol ritkán fogadunk vendéget, azt se túl szívesen, de legfőképpen nem hozzuk be a munkát. De akkor is.
Crowley halott.
Willoughby halott.
Jefferson a Szent Mungóban fekszik felismerhetetlenségig tele zúzódásokkal és harapásokkal, meglehet, hogy megéli a reggelt, de komoly összegett tennék fel arra, hogy hamarabb vetné ki magát az ablakon, ha éppen magához tér és lábra tud állni.
A vérfarksok különösen agresszívek voltak ezen a nyáron.

Magamra öltöm a skarlátvörös estélyiruhát, de a testem minduntalan kikívánkozik belőle, mesztelenül akarok feküdni az ágyon, amíg a nap első sugarai be nem törnek a keleti fekvésű szobába, magzatpózba kuporodva és az anyám után sírni. Mert, nem, még véletlenül sem Crowleyt siratom.
De Shaklebotéknak jelenésük van, a high society nem felejti el a nevünket, sőt, mintha túlságosan is gyakran kerülne fel  a nevünk azokra az átkozott listákra, de tudom, hogy nem nekem szól, hanem a férjemnek, aki az őt megillető módon, egyre feljebb lép azon a bizonyos ranglétrán.
Pedig minél magasabban vagy, annál mélyebbre zuhansz, vagy fűbe harapsz, ahogy Crowley tette, bár ő inkább az orrát hordta magasan, mert egyébként egyebe nem volt, de még azt is elvették tőle. Kisemmizték. És ha én próbálnám azt mondani, hogy ez nem is a vérfarkasok műve, hiszen egy volt közülük, hanem inkább a minisztérium ármányos terve, hogy félreállítsák, akkor ugyebár én is fűbe haraphatnék. És egyébként is, én csak egy nő vagyok. Ne szóljak bele.