Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Prostituáció EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Prostituáció EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Prostituáció EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Prostituáció EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Prostituáció EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Prostituáció EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Prostituáció EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Prostituáció EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Prostituáció EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Yeva McGonagall

Yeva McGonagall

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Csüt. 26 Okt. - 1:53

Köztudomású tény, hogy velünk együttélni olyasféle élmény lehet, mintha az ember beköltözne azoknak a mugliknak fenntartott felnőtt játszóterek egyikére, ahol mindig akad tükörterem, vattacukor, de igazán soha nem lehetünk biztosak benne, mi fogad a következő sarkon. Mármint köztudomású tény a szakma berkein belül, ezért is bámul mindenki úgy, mintha órabért fizetnének, és épp főiskolásként statisztálnánk a Szent Johannához, mikor rájönnek, hogy egy civillel élek együtt, és még nem törtem szét a fején egyetlen tányért, nem gyújtottam magunkra az alkotmányt és főleg, hangsúlyozom, főleg nem üldöztem el a behangolással a reggeli rántotta felett. Elfelejtik talán, hogy csodás rántottát készítek - csak takarítani ne kelljen! - és ideális lakótárs vagyok. Ritkán vagyok otthon, ha meg igen, akkor duplán éreztetem magam, és minden csupa tánclépés, asztalon dobolás, pörgő szoknya, énekhang, kellékek mindenfelé.
A mai menü egy családdráma - már a kifejezés is épp olyan jól sejteti a végkifejletet, mint bármi más szavak egybeírása - és ennek megfelelően, illetve a karakternek megfelelően matrózblúzban, combközépig érő zokniban ülök a tükör előtt, és igyekszem könnyeket kicsalni magamból, de vagy én felejtettem el megbántott tinédzsernek lenni, vagy ez nem az az éjszaka. Már csak a vígjátékokból ismert átkopogó szomszéd hiányzik, aki gúvadó szemeit közepesen borzasztó szóviccekkel üti el, míg végül mindketten dalra fakadunk.
A lépések nyilván a piktorhoz tartoznak, nyilván elfelejtette a kulcsát, nyilván ez meg az, mindenféle izgalmasabb dolgok, mint az én péntek estém iskoláslányként hasalva - már végképp feladtam a szakmai alázatot - a tükör előtt.
- Tudod, sosem késő azt mondani a szakmámban, hogy fiatal voltam és szükségem volt a pénzre. - valami elbűvölőnek szánt vigyort is virítok, de olyannak hat, mintha Matilda péntek este szeretne elkéredzkedni bulizni a barátjával, és apuka ennek nem igazán örülne. - Az ember azt hinné, több szóvirág nem süthető el a prostituáció és a színészet között, és deeee. És te most éppen jössz, vagy mész? Ha nem vagy nagyon elfoglalt, tarthatnánk felolvasóestet egy üveg borral hármasban: persze csak ha ébren maradhatok takarodó után is.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Bob Hughes-Hallett

Bob Hughes-Hallett

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
laura pergolizzi

»
» Csüt. 26 Okt. - 10:20

Ritkán gondolkodom azon, milyen pontosan Yevával élni, milyen hallani az esti motoszkálását a fürdőből, milyen reggelente két bögrébe kávét tölteni egy helyett, milyen arra hazajönni - haza -, hogy valaki már vár, hogy valaki számít az érkezésemre. Annak idején, mikor tizenhat évvel ezelőtt a magam lábára álltam, és köszönöm szépen, mindenki forduljon fel, na, akkor egészen biztos voltam abban, hogy az együttélés nem nekem való. Egyszerűen, mert nem kedvez se a művészetnek, se a magánéletnek. Aztán beengedtem Marie-t, nos, tulajdonképpen be se kellett volna, de ő jött, jött a rigorózus ragaszkodásával a napirendhez, jött a szöszmötölésével, az apróságaival, a hullámzó hangulataival, jött a fakó hangon előadott magyarázatával, hát ezért, és gyűlöltem a szüleit, mert lemondtak róla.
Csakhogy az Marie volt, és vele osztozni az életemen egyáltalán nem emlékeztet arra, ahogyan mostanság Yevával vagyunk. Talán azért, mert Yeva maga a rendszertelenségbe oltott magabiztosság, uralja a teret, ha belép, sőt, még a hiánya is. Yeva valószínűleg azért is más, mert önálló - sosem kellett meghatározott sorrendben kiraknom a ruháit, vagy a reggeli rutin egyes lépéseit a keze ügyébe adnom. Más, mert örökké emlékezni fogok arra az estére, amikor először játszani láttam, és hogy milyen furcsa érzés volt utána kibújtatni a blúzából - egy részem azokat a jegyeket kereste rajta, amikkel a színpadon megbabonázott, de sokkal többet találtam.
Emlékeztetem magam, folyamatosan, még akkor is, amikor megpillantom a matrózblúzban, a zokniban, már megszoktam, érdekes mi mindent képesek vagyunk ismerősként köszönteni, ha néhányszor belebotlunk. Mosolyogva kerülöm meg, a kabátomat a földre dobom mögötte, igazán nem számít. Egy újabb kibaszott nap Timurral a műteremben. Nem számít.
- És ehhez mit szólsz? "Életem legizgalmasabb időszaka volt, de nem szívesen beszélek róla." - Ez az ő szakmájában biztosan kérdés. Semmi pénzért nem lennék színész, szerencsére tehetségem sincs hozzá, ugyanakkor őt látni újra és újra, az olyan mintha, egyre mélyebbre hatolnék a már ismert rétegek otthonossága és az újak vibráló különcsége közt. A takarodóra tett megjegyzésén elvigyorodok, amit csak a fürdőszobai csap fölé szerelt, csálé tükör lát. Megmosom az arcom. Egész délután főttem az idegességtől, a félelemtől, hogy az a barom esetleg megint a sarokba dob egy vásznat, amin napok óta dolgozom, és nem, nem, nem. - Hát... jó, csak a számon kívül mást ne kelljen használnom. Hozom a bort, ha hozod a szöveget. - Szólok ki, megtörlöm az arcom, vajon a mi törülközőnk is torinói lepellé válhat egy nap? 

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Yeva McGonagall

Yeva McGonagall

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Csüt. 26 Okt. - 13:26
Szeretjük azt hinni, hogy minden történetünk sosem hallott varázslatos orgazmus, mindenen lehet egy jó röhögni, vagy legalább megjegyezni róla a nevünket: de less be egy színész magánéletébe, és a várt hétköznapiság helyett ott is csak dráma van, miértnemjöttélelanyámhozvártunk veszekedések, megbízhatatlanvagy perlekedések - azt viszont készséggel elismerem, hogy valami hisztérikus könnyedséggel teszünk úgy, mintha rendes, tisztességes pillanataink nem is lennének, pedig vannak. Szégyelljük is őket valami egészen bájos ridegséggel, ó én ugyan nem töltöm otthon a szabad estéimet, a minap is megismerkedtem azzal a cseh rendezővel az ivóban, látnod kellett volna -!
Már nem emlékszem, Bobbal kapcsolatban voltak-e ilyen félelmeim, vagy inkább attól tartottam, hogy két nappal később kimenekül a csukott ajtón. És hát persze vajon milyen érzés egy piktor mellé letenni a fejem minden éjszaka, aztán minden reggel - délben, ha nincs próba, hála az isteneknek -mellőle felemelni? Nem mintha nem tudnék elköteleződni egy-egy döntés mellett, nevetségesen gyerekes érvnek fel tudnám mutatni a kedvenc karaktercipőm, amit sosem csalnék meg a nagy pillanatokban, na de egy ember egészen más dallam, egészen más figyelni a vendégszobából festőműhely átalakulását, esetleg félálmosan kávé felett értekezni a legbordóbb burgundiról - és kajánul vigyorogni, hogy tudom, utóbbi is árnyalat, ezt neked, sztereotípiák a francia nyelv és a színjátszás langymeleg kapcsolatáról! Röviden szólva, bár ez esetemben mást jelent: voltak kétségeim, vajon mi történik majd.
Most egy üveg borom van az asztalon, meg rajta a kezem, ahogy kibontom.
- Már nem is tudom, melyik énektanárnőm fogalmazott így: "Inkább kurva légy, drágám, mint elfelejtve!" Aztán gondoskodott róla, nehogy elfelejtsem, és rávágott a térdemre minden hamis hangnál. - csak két bögrét találtam, nyilván valaki elfelejtette elmosogatni az ehhez illőeket - és igen, nyilván én lehettem az, de reggel alkut kötöttem magammal, és ha beágyazok, mosogatnom már nem kell. - Hogy is hívják az új megrendelőd...? Valami folyó a neve, ugye? Legalábbis arra emlékszem.. Látom, kellőképpen lefárasztott.
Utóbbit már csak a hatás kedvéért teszem hozzá, valahogy örökös szokásom a saját hangom hallatásán túl másokat is rákényszeríteni, hogy hosszas körmondatokban nyilatkozzanak meg aktuális állapotukról, meséljenek egy-két izgalmas történetet, és úgy általában, engedjék el magukat mellettem. Ami Amurt illeti - és szinte biztos, hogy ez a neve! - nem kifejezetten örülök, hogy ilyen hatást gyakorol Bobra, de művésznek a tapasztalat, a szenvedés drága kincs, csak valami furcsán normális aggodalom motoszkál bennem érte.
- Ó a szád tökéletes lesz a szeánszra. Egy száj sok mindenhez ért...! - és kész, bor kész, Yeva kész - egy decens kötött pulóverben a kevésbé decens öltözéke fölé - Van még itthon sajt is, ha jól emlékszem, meg lekvár. Foglaljon helyet Monsieur, az előadása hét perc múlva kezdődik!

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Bob Hughes-Hallett

Bob Hughes-Hallett

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
laura pergolizzi

»
» Csüt. 26 Okt. - 18:48

Örömmel tölt el, hogy Yeva a kezébe veszi az irányítást, jelen körülmények közt ugyanis még levegőt venni is nehezemre esik. Hihetetlen, ugye? Pedig egész nap mást sem tettem, csak ültem egy széken, a vásznon futtatva az ujjaimat, színt kevertem, ecsetet mártottam, miközben megrendelőm ragadozószemei mindvégig a hátamba fúródtak, jóformán éreztem a leheletét a nyakamon, és tudtam, milyen biztos a pozíciójában. Ő a megbízó, én a megbízott, a munkát pedig valóban messzemenően jól kifizeti ahhoz, hogy összecsapva adjam ki a kezem ügyéből. De bármennyit is csúsztat a zsebembe, a tudat, a bőrömbe költözött undor mindvégig elkísér - az undor, mert most, amikor túlléphetnék szőkefürtös gyermekek és karcsú agarak skiccelésén, míg azok öt percig nem tudnak a helyükön ülni, most jön a feketemunka, amiben azt reméltem, legalább élvezet lesz megmártózni, a téma változatossága miatt. Tévedtem.
- Rátapintott a lényegre - állapítom meg kelletlenül az énektanárnőjére vonatkozó aforizmát hallva, azt hiszem, az a nő igazán értette a dolgát, nincs jobb a testi fenyítésnél, ha el akarsz érni valamit, ugye? Kezet mosok, mert szeretnék még Yeva pulóverénél is decensebbnek látszani, majd magamhoz ragadom az egyik bögre (!) bort, és szétvetett tagokkal elterülök a kanapén, mintha egy, már jó ideje betiltott családi repülőszőnyeg gázolt volna át rajtam. Beszív, kifúj, kortyol. Csak a szemem rándul meg, mikor Yeva a megrendelőmről érdeklődik, hogy lőném fel a Holdra! - Amurra gondolsz? Ma hosszú napunk volt.
Kortyolok ismét, hogy elfordíthassam a tekintetem Yeváról; nyilván nem világosíthatom fel Timur mesterkedéséről, amibe éppenséggel engem is bevont, azt pedig nem tudnám elviselni, hogy az én kedves barátném igya meg a levét, ha bármi rosszul sül el. Nem akarok hazudni neki. Sose akartam. Most éppen csak... sodródom, azt hiszem. Leteszem a bögrét a szebb napokat látott kávézóasztalra, majd előredőlve a térdeimre támaszkodom. - Hét perc? Hét perc? Mademoiselle, hát ezért fizettem? Ha nem kezdik el öt percen belül, levonulok a pénztárhoz, és visszakövetelem a galleonjaimat! - Heveskedek, de mint mondtam, nem vagyok színész, a vigyort a képemről nem sikerül letörölni.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Yeva McGonagall

Yeva McGonagall

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Szomb. 4 Nov. - 5:42

Amur.. még a neve is úgy hangzik, mint a függönyszakadás, a lepattanó mikrofon, ha muglik előtt játszunk - mint a kitört cipősarok, a kimaradt végszó, pont annyira várunk is rá, valahol sejtve, hogy jönni fog az, figyelj csak, motoz már, és csak idő kérdése, mikor akarja elorozni a főszereped..
Már beismertem magamnak, hogy féltékeny vagyok - nem az érzéseim miatt, hanem mert megmosolyogtat, kihúzza a derekamat, megnedvesíti az ajkam, amikor Bob nevét suttogom, szerelmes tinédzserré varázsol, aki a kapuig fut dobogó szívvel, kibomló fonással - ezért a bor, ezért az imádat, mert fűszer ez, és minden estével újabb hódítás, mikor hazaér. Most már az enyém, órákra, de nagy gyermek vagyok, és ha fáradt lenne rám, hát majd holnap féltékenységből énekelek, féltékenység lesz az a táncmozdulat, a fene vigyen el engem ezért.
- Úgy gondolod...? Azt hiszem, remek kurva lennék, mit szólsz? Türelmes vagyok, megújuló energiaforrás, és főleg, anyám vonásait meghazudtolóan jól áll nekem a vörös: kész pazarlás. - de csak kuncogok, az ilyen jelzők igazán nem jelentenek semmit, franciásan izgalmasak, főleg, ha az embert nem bántja már igazán semmi, ami a külsejéről vagy viselkedéséről szól. A múltkor is kivívtam az alsó szomszéd rosszallását, pedig igazán csak egy apró ária volt a lépcsőházban: az ő halkan elmormolt kurvája burkolt elismerésnek tűnt inkább, arra pedig úgy ácsingózunk, hogy valóban kurvának tűnünk: a lélek kurvájának, talán? De nem illik ilyen mély filozófiai eszmefuttatásokat lefolytatni, mikor itt a kedves. -Uram, uram, hát nem tanult semmit...? Nincs nagyobb gengszter a színház személyzeténél: hát megkockáztatná, hogy inkább velük néz szembe helyettem? Ők csak a pénzéből forgatják ki, de én még a szívét is ellophatom..
Az asztal szélére ülök, felhúzom a térdeimet, és kihajtom a szövegkönyvet: éles grimasz lesz az arcom a kezdősorokra, mivel a karakter még mindig menthetetlenül unszimpatikusnak tetszik. Kinézek mögüle, és úgy döntök, adok neki egy másik hangot.. talán egy apró változtatást a vonásaimon, nagy, búzakék, szomorú szemek, rózsás arccsont, Franciaország romlott, tejfehér levendulás ajkait, amelyek elmosolyodnak, közelebb lopóznak hozzá.
- 'Morel bácsi...! Morel bácsi, azt ígérted, ma játszani fogsz velem, de te mamához jöttél, vele tűntél el a szobában.. Morel bácsi, hát tényleg jobban szereted őt nálam?'

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Bob Hughes-Hallett

Bob Hughes-Hallett

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
laura pergolizzi

»
» Kedd 7 Nov. - 20:31

Yeva szemérmetlenül derűs, mint mindig. Én romos háznak érzem magam mellette, amin tűzvész söpört végig, ami új lakóra vár - talán éppen ő, ez a keresetlenül bájos, talán éppen ő söpör majd ki mindent, amit az előző tulaj otthagyott, ő festi ki új, élénk színekkel a falakat, ez a barackízű, ez a nyárba hajló, aki olyan furcsa, csiklandós érzést kelt a gyomromban, akinek még ilyenkor is tetszeni akarok, pedig fáradt vagyok, Istenem, de rohadt fáradt! Timur nem hagy élni, nem hagy levegőt venni a mázolmányok nélkül, nem hagyja, hogy bármit belevigyek a képekbe magamból, az eredeti művészt kell utánoznom, még akkor is, ha az eredeti művész mondjuk nyolcéves lehetett, egy vemhes macskával és egy kanna benzinnel a két kezében.
– Az lehet, de nem vagy sem együttműködő, sem alázatos – márpedig egy kurvának mindenekelőtt tudnia kell, mikor fogja be a száját – felelek vissza, hangom érces, de ezúttal a saját emlékeimtől. Egy pillanatra hátra hajtom a fejem, két kezembe temetem az arcom, és jólesik, hogy nincs idebent senki más, csak én – nincs itt anyám, aki mindenkinél jobban értette, miből áll a testedet, vagy éppen a gyermeked testét áruba bocsátani, és nem, ez nem olyasmi, amit a gyermeked megbocsát, amit a gyermeked elfelejt, még akkor sem, ha enni kellett, ha fűteni kellett, ha bármi kellett.
De nem akarom, hogy a hangulatom bekormozza Yeva aranyló jókedvét, nem akarom, hogy ez az egymásnak adott értékes idő korrodálódjon, megpróbálok teljesen az előttem kibontakozó jelenetre koncentrálni, arra, ahogyan felül az asztalra, a hatalmas szövegkönyv legyezőként terül el előtte, iszom egy korty bort, mielőtt a tekintetem túlságosan meredtté válna. Mert Yeva hiába fogja fel játéknak, a szavai valahol mélyen fájnak, valahol látom a jelenet recto-versóját, és örülök, hogy nem kell mást tennem, csak ülnöm.
- Gyönyörű vagy - tátogok, nehogy megzavarjam az előadást, de remélem, itt is olyan sikerrel olvas szájról, mint a színpadon. 

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Yeva McGonagall

Yeva McGonagall

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Hétf. 29 Jan. - 19:16
Aki ismer, tudja, sosem volt igazán gondom azzal, hogy produkáljam magam, játszi könnyedséggel, azzal a kelletlen pofátlansággal, miszerint igényt tartok a rajongásra cserébe a hatalmas nehézségekért - az például eszembe sem jutott soha, hogy szégyellnem kellene magam, ha másként bukkanok fel, mint ahogy megismertek. Deperszonalizált helyzet, elismerem, de mindig váltogattam az arcomat, ha már ezzel a lehetőséggel áldottak meg: képzelj csak el egy tömeg közepén, nincs, aki könnyebben lelécelne! Ha épp arra adtam volna a fejem, kiváló auror, vagy épp az ellenkezője lehetnék.. de ehhez ugye túlságosan szeretem az elismerést, ez a két szakma pedig nem épp erről szól.
Az, hogy sosem mutatom kevésbé szép arcom, csak természetes - nem létezne a kozmetikumok varázslatos világa, ha mások nem értenének egyet velem ebben, csak a módszer különbözik.
- A régi idők nagy kurváinak sosem.. azt hiszem, ez csak olyan pálya lehet, mint a politika: mindig hallgatsz, csak eleinte muszáj, utána pedig szükséges. Persze minden egészen más, ha nem önként döntöttél mellette. - sokszor maradok karakterben, amikor rám lenne szükségük: rosszul disztingválok, pedig a korom éppen elég gyakorlattal kellett volna, hogy felruházzon, és én ehelyett felhengeredem az ölébe bűnbánóan, mert volt valami a hangjában, ami aggaszt. Nem vagyok vak, csak megszoktam, hogy a dráma pillanatnyi, délibáb inkább, ami majd megszűnik a következő felvonásban, vagy amikor a függöny az arcom elé csúszik vissza. Távol tartottam és tartom magam a realitástól, amit nem lehet elviccelni, ami lehet inspiráció, de tanár sosem igazán, és ami halálra ijeszt mindünket idebent, a nagy gyerekeket a karaktercipőikben. Ejtsd csak ki a szádon, hogy számlák, kötelesség, felelősség, és a világirodalom leglátványosabb lelépéseit produkáljuk: épp ezért vagyunk tökéletesen alkalmatlanok arra, hogy egy normális kapcsolatot tartsunk fenn. - Tudod, mit? Ez bolondság, kit érdekel, mit írtak ide le? Úgyis improvizálni fogok, képtelenség mindezt megtanulni anélkül, hogy ki ne ölnéd belőle a karaktert.. fogjuk meg máshogy. Te milyennek képzeled? Csak az arcom figyeld.
Belehajolok az aurájába, és elképzelem előre: eddig is egy porcelánbaba benyomását keltettem, de legyen hát sovány, egy dacból nem evő gyerek, akinek bűnös szexuális kisugárzását már megénekelték jóval előtte - de őt ez nem érdekli, beharapja kis cseresznyeajkait, duzzogva összehúzza a szemét. Bobnak jobb szeme van az emberekre, Bob jobban ismeri őket nálam - azt is látta, amit én nem akartam.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Bob Hughes-Hallett

Bob Hughes-Hallett

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
laura pergolizzi

»
» Hétf. 29 Jan. - 19:47

Olyan, mintha ketten lennénk idebent, mintha Yeva hangja valahonnan a gyomrom mélyéről szűrődne fel hozzám, és becsukom egy pillanatra a szemem, csak azért, hogy azután ismét kinyissam, megrészegülve a közelségétől, ettől a személyes tereket áthágó bájtól, amit nem tolhatnék messze, még akkor sem, ha akarnám. Éppen ellenkezőleg, mintha mindig akarnám, hogy itt legyen, hogy valahol magamban érezzem, hogy többé ne két test legyünk, hanem egy gyönyörtől fel-felbugyogó egység, és szeretem nézni, szeretem hallgatni, ahogy a gyerekek hallgatnak ki titkokat a szülők beszélgetéséből. Elmosolyodok, kevésbé keserűen, mint az előbb, hát mi mást figyelhetnék, ha nem az arcodat, te kedves, te drága, te rossz, akinél mégis mindig lecsendesül a szívem?
Fél kézzel követem a karod vonalát, ezek a hosszú ujjak pedig most bizonytalanok, pedig máskor olyan kérlelhetetlen, múzsacsókolt magabiztossággal fogják az ecsetet. Simítom, előbb a felkarodat, majd a válladat, hogy az arcodhoz érjek, hogy ismét feltérképezzem ezt a titokzatos domborzatot. Másik kezem a derekadon, ha nekem a kanapé részévé is kell válnom ezért, akkor is húzlak, még közelebb.
- Lássuk csak... - Gondolkodva hagyom az ujjaimat, megérintik az orrodat, a szádat, az álladat, egy tincset a füled mögé tűrök, és abszurd módon boldog vagyok. - Van benne félelem, az biztos. Félelem attól, hogy Morel bácsi valóban nem hozzá jött, de ugyanakkor fél attól is, hogy talán mégis. Fél az anyjától, aki valami paradox módon vetélytárs is, akivel Morel bácsi eltűnik a szobában, de hát az anyai ölelésben kellene biztonságot lelnie, és értetlen, és egyszerre kacér, mert végre az övé a figyelem, amit talán nem is élvez, de mégis, ez mégis az övé. - Sóhajtok, a szavaim párásak a múlt meddő sóhajtásaitól, hányszor éreztem ugyanezt, hányszor léptem túl magamon, pedig csak gyerek voltam, védelemre szoruló, ártatlan gyerek, négyévesen már nem szűz. Hirtelen félelem költözik a szemembe, ahogy Yevára nézek. Talán tudja...?

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Yeva McGonagall

Yeva McGonagall

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Szomb. 3 Márc. - 19:35
Talán azért rezonálsz oly könnyen és áramvonalasan - halld csak, milyen simulékony az írásom, ha rólad esik szó, ha rólad kell szót ejtenem, mintha igazán tűzre gyúlnék, mintha tényleg őszintén én lennék - mert te is művész vagy, csak másként, mint mi. A mi játékunkban általában nincsen tisztelet, még akkor sem, mikor mi követeljük azt a közönségtől, vagy egymástól - lemásolunk, ellopunk, felnagyítunk, és aztán részvétet várva zokogunk, miután lóvá, vagy inkább szamárrá tettünk, kérlek, nézd csak, itt van minden hibája az emberiségnek, gőg és gyűlölet és bujaság, és te nekünk bocsájtsd ezt meg, de rajtunk keresztül magadnak is, és úgy hajtsd le fejed a párnádra este, hogy a lelked kisírta és nevette magát...
Te más vagy, te tisztelettel alkotsz, csupa erény, de közben ott a szenvedély, és hopp, bevonódtunk, és mégsem törtünk hozzá darabokra. Megcsókollak, te bolond, te mindennek szellemóriása. Nem értem, miért maradsz mellettem, miért figyeled szórakozottan villongásom, de nem kérdezlek meg, nem kell tudnom: én nem tisztelek semmit, és te mégis szeretsz.
- Szeretném, ha egyszer te rendeznél.. tényleg szeretném. Szeretnék a vásznad lenni, de az is, amivel megérinted, az, amit felviszel rá, ami rögzíti a festéket, és végül az, ami megelevenedik belőle. - mint egy macska, törleszkedem a keze után, a figyelme után, szeretem megkapni és megtartani is azt. Valahogy mindig másra vágytam mindenki mellett, és biztos voltam benne, hogy mindig fejezet vagyok, nem történet, és akkor itt vagy te, és könyvtár vagyunk. - Szerinted mi a történet vége...? Írtak neki egyet, de az most nem érdekes, egyáltalán nem érdekes. Ha te dönthetsz, mi történik Morel bácsival és anyával?

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

»
»
Vissza az elejére Go down

Prostituáció

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezetlen játékok-