A téli szünet mindig hangulatosan telik a Byrd családnál. Az első napokban szinte órákig tudunk mesélni egymásnak az elmúlt hónapok történéseiről. Na meg persze elengedhetetlen az a kis szidás is, ami az iskolában történtek végett érkezik. Idén már most lehetett részem ebben, hiszen a szeptemberben elkezdőtött tanév után nem sokkal már rosszban sántikáltam. Sokszor és sokat voltam büntetőmunkán, még ha ezt legtöbbször teljesen jogtalannak is tartottam, hiszen a saját öcsém rótta ki rám őket, a házvezetővel való egyeztetés után. Szívás. Nagy szívás.
Tudom, hogy pontosan ez miatt történt, hogy a szüleim Lilou gondjára bíztak ezen a napon. Nem bántam, mert szerettem vele lenni, és csak reménykedni tudtam, hogy valami izgalmas programot talált ki, és nem fogjuk magunkat szétunni. Bár amennyit találkozunk, ez szinte lehetetlen mostanság.
- Szóval, hová is megyünk pontosan? - Tekintetem gyanakvó, London utcáit járjuk már egy jó ideje és szükségem lenne valami meleg italra, mondjuk egy vajsörre? Szinte összefolyik a nyál a számban ennek gondolatára. - Ugye meghívsz majd egy vajsörre is vagy valami? Nem csak céltalanul fogunk sétafikálni az utcákon, gondolom. - Apró pimasz mosoly jelenik meg az arcomon és tekintetemmel követem a nővéremet. Ahogy lassan felnövünk, egyre több hasonlóságot látok benne és bennem. Többet, mint a másik nővérem és köztem.
- Egyébként jó egy kicsit eljönni abból a bolondok házából... - Forgatom meg szemeimet. Persze imádom őket, meg minden, csak... meg minden.

Jo & Lilou

állatok a kertben

Sosem értettem, anyáék mit akarnak elérni ezekkel az időtöltésekkel. Persze, nem azzal volt bajom, hogy húgommal legyek, hanem  mögötte lévő oknak. Egyértelműen nevelési célzatú kiruccanásnak tartották, gondolom én hogy "tessék, itt a hollóhátas nővéred, aki elért valamit az életben, legyél olyan, mint ő". Márpedig én legyen az utolsó, aki azt akarnám, hogy olyan legyen, mint én. Ó, ha anyáék tudnák, velem mennyi minden nem stimmelt.
Szóval eszemben sem volt Jonak prédikálni, sőt. Csakis biztatni tudtam abban, hogy érezze jól magát, más nem számít. Tudtam, ha végre kitalálja, mi szeretne lenni, akkor el is fogja tudni érni. Ha hát végül a sárkányok mellett dönt, annyi baj legyen! Legalább lesz kifogásom, hogy meglátogassam azokat a dögöket.
Ha nem lett volna a kviddics, tudtam, hogy valami lénypályára léptem volna. Hollóhátasként a tudást imádtam, nem a magolást, és a LLG órák voltak a napjaim fénypontjai. Az volt az a tantárgy, amit nem magolnom kellett, ami tényt, bármit, ha egyszer meghallottam, akkor már nem lehetett kiverni a fejemből. Erre az irányra készültem, ez lett volna a B tervem, hacsak nem kapom meg egy fél évvel a RAVASZ előtt a levelemet.
- Türelem, mindjárt meglátod - forgattam meg a szemeimet, ahogy zsebre tett kézzel befordultunk az egyik sarkon.
Egy sétányra tértünk rá, ami már szinte egyenesen a célunkhoz vezetett. Joval ellentétben engem nem kifejezetten a veszélyes lények vonzottak - bár azok felé is szívesen kacsintgattam -, hanem minden érdekelt,  szó legszorosabb értelmében. Ideiglenesen bérelt lakásomban a kviddicskönyvek mellett az állatosak voltak még legnagyobb számban... nem is beszélve az ezernyi más könyvről, de az most mindegy. Hollóhát. Khm.
- Nyugalom már, azért ennyire idiótának ne nézz -  csóváltam meg a fejem. - Bár vajsört nem hiszem, hogy fogunk találni... - vigyorodtam el.
Még egy utolsó kanyar, még pár méter, és megtorpantam. Apró ütközést éreztem, értetlen tekintetet a hátamon, hogy miért álltam meg, de aztán megfordultam, és vigyorogva a mögötte lévő kapura mutattam.
- Íme, születési helyed! - konferáltam fel az attrakciót.

324 szó ☾ outfit

Tekintetemmel hosszassan követem Lilout. Kicsit gyanakodva nézek rá. Nem tudom hová megyünk. Nagyon keveset jártam az utóbbi években Londonban, maximum valami ismertebb helyre jutottam csak el ha éppen úgy volt, na meg persze a kihagyhatatlan Abszol út, ami minden évben iskola kezdés előtt - minimum- esedékes. Manapság már egyre többet. Ebből is látszik, hogy kezdek felnőni.
Egy-egy béna mozdulattal a kanyarokban, mágnesként követem a nővéremet. Mint mindig, most is elkalandozom. Sokszor eszembe jutnak a muglik és az életük, és pont ugyan ennyiszer felteszem magamnak a kérdést, hogy hogyan tudnak mágia nélkül élni. Pedig oly lehetetlennek tűnik. Nekem báris. Sosem szeretnék megszabadulni ettől az adottságtól. És persze ha majd sárkánykutató leszek, akkor aztán végképp nem is lesz rá lehetőségem.
- A francba. - Sóhajtok a vajsörös megjegyzése hallatán. Pedig olyan jól esett volna! - Jól van, jó lesz más is, csak valami legyen. - Forr a vérem, mit mondhatnék még erre? Egyszerűen csak nem tudok nyugton maradni, és hát ezt Lilou tudja talán a legjobban a családból. Ő az, aki felé a legtöbbet engedek és mutatok. A sétány mentén nemrégiben elültetett fákat lesem, majd a hervadó, megfagyott virágokat. Még mindig nagyon utálom a telet, lehetne már végre tavasz, amikor minden olyan illatos és zöld lesz. Úgy várom! Aztán hirtelen megtorpanunk és én Lilou hátának ütközöm. Még jó, hogy nem estem el, biztosan hülyének néztek volna az emberek! Felsszisszenek.
- Mi történik? - Szinte azonnal megkapom a választ kérdésemre. Megérkeztünk. A kapura tekintek, a London Zoo szinte el sem kerülheti a figyelmemet, oly óriásival van feltüntetve. Először kicsit felvonom a szemöldökömet és magamban elgondolom, hogy ugyan, Lilou, nem vagyok már 10 éves! De aztán mégis pontosan úgy viselkedem.
- Juhúúú! Akkor én biztos az oroszlánok között cseperedtem. - Kuncogok fel, persze értem én a viccet. Kacsintok, mielőtt tovább indulnánk. - De Te szerintem a majmok között... - Felnevetek. Olyan jó egy kicsit gyereknek lenni. Egy kicsit saját magamnak, mint régen, amikor még mindannyian önfeledten nevettünk mindenen. Bár engem most sem gátol meg semmi abban, hogy nevessek. Bármin.

Jo & Lilou

állatok a kertben

- Ugyan már, mindketten tudjuk, hogy sasok között a helyem - vigyorogtam, és kifújtam a levegőt.
Ez pedig többszörös célzás is volt. Először is, madár, mint a nevem is, meg amióta az eszemet tudom, imádtam ezt az állatosztályt, ahogy a szaktudomány hivatalosan is jellemzi a kategóriát. Ha a kviddicset belevesszük, ami a legegyértelműbbet a jelentések közül, csakis a Hollóhát maradt, mint szeretett házam címere.
Akaratlanul is megkönnyebbültem, bár nem értettem, miért. Elvégre tudtam, hogy imádni fogja, de mégis... mióta már a Roxfortban sem látom annyiszor, mint korábban, sokkal jobban elidegenedett tőlem. Tudtam, hogy el fog jönni az idő, mikorra annyira megváltozik felnövés közben, hogy rá sem fogok ismerni. De a saját érdekében reméltem, hogy ez még egy kicsit arrébb van.
- EL NE süsd a hárpiást poént, mert azon nyomban dehoppanálok, és itt maradsz egyedül - szakítottam félbe, mikor láttam, hogy nyitná a száját.
Igyekeztem pangási időre szervezni az ideértünket, így nem kellett hosszasan sorban állni a jegypénztárhoz. Nagyon régen jártam már itt, de emlékszem, hogy teljesen elvarázsolt a hely. Anya már teljesen elfáradt, szinte lihegett, én meg csak futottam és futottam, egyik kifutótól a másikig, megállás nélkül, és hollóhátas agyam egyszerűen el sem tudta hinni, hogy mennyi tudás kerülhet most a birtokába.
- Sajnos vajsör itt nem lesz, de majd meghívlak valamire a büféből - kacsintottam, ahogy beléptünk a hatalmas kapun.
A bejárattól nem messze egy hatalmas térkép volt az út szélén az állatkertről, meg is álltam előtte, hogy szemügyre vegyem, mi merre található.
- Szóval a gond az - szólaltam meg -, hogy  ez a hely hatalmas, így esélyünk sincs bejárni az egészet, úgyhogy tessék, válassz te, melyik irányba induljunk el.
Körülnéztem, rengetegen voltak körülöttünk. Kellemes nap volt, bár a napnak nem volt sok ereje, nem adott meleget, de legalább nem volt csontig hatoló hideg sem. Ha lett volna gyerekem, tuti én is elhoztam volna ilyenkor amolyan előkarácsonyi ajándékként, pont megfelelő volt a sétálgatáshoz az idő.
Csak remélni tudtam, hogy nem romlik el. Késő délután még edzésem volt, és semmi kedvem nem volt csuromvizesen, a sárban csúszkálva fel-alá futkározni, mint a mérgezett egerek, "immunrendszer erősítés" címen. Igen, Morgan. Rád nézek.

352 szó ☾ outfit

- Igen igen, ezt már sokszor hallottuk. - Forgatom meg a szemeimet vigyorogva, majd tekintetemet hosszasan Liloun pihentetem. Mindig is irígy voltam rá ilyen szempontból, még ha ezt sokszor nem is említettem meg neki. Olyan sokat elért már az életében és olyan jól állnak neki ezek a dolgok. A példaképem. Csak tudnék is róla többször példát venni, talán nem járnék olyan rosszul.
Felkuncogok. Kijelentése emlékeket hoz elő, szerintem ez a tekintetemből is látszik. Sokszor piszkálódunk egymással és amióta már nem vagyok olyan kicsi, olyan fiatal, nekem is nagyobb lett a szám. Sokat tanultam a társaságból, és hát többször volt lehetőségem az idősebbekkel is lógni a tesóim végett.
- Most az egyszer megkíméllek. Csak azért, hogy tudd, mennyire szeretlek. - Az érzelmi "zsarolásban" mindig is jó voltam, és hát neki aztán szerintem végképp nem kell bemutatkoznom. Ugyan érhetik meglepetések, amióta kevesebbet találkozunk, de attól még ugyan úgy rengeteg mindent megosztok vele ami a mindennapjaimban történik.
Örülök neki, hogy nem kell sokat várnunk, mert tipikus türelmetlen fajta vagyok. És egyébként is most bezsongtam, mint egy kisgyerek amikor csokoládét ígérnek neki. Sokszor még mindig kislánynak érzem magam a testvéreim mellett. Rengeteg szokásom visszatér ilyenkor, amit egyébként a Roxfortban már elhagytam. De előttük még lehetek ilyen. Lassan haladtam Lilou mellett. A térkép előtt állva elmélkedtem, ha már választásom van, vajon mit is válasszak. Közelebb léptem és jól megfigyeltem az állatokat, az út haladási irányát, és körülnéztem.
- Hát, szerintem induljunk meg arra. A ragadozók mindig érdekesek! - Fejemmel biccentettem csak a kívánt irányba, nem akartam mutogatni, mert rengetegen jöttek közben a táblához és a közelünkbe is. Megfogtam Lilou kezét, és kivergőtem magunkat onnan valahogy, lehetőleg senkit ne lökjek fel, majd szabad utat találva, már irányba is voltunk.
- Szóval, mi újság? Mesélj valami szaftos sztorit, amit anyáék előtt nem hoztál fel. Kívácsi vagyok, mi történt veled ebben a pár hónapban. Persze azon kívül amit megírtál levélben. - Még nem döntöttem el, én mit fogok mesélni neki, amikor visszakérdez, ha visszakérdez. Talán a kalandjaimat a tiltott rengetegben? Vagy a sárkánytojás kutatást? Elgondolkodtató.

Jo & Lilou

állatok a kertben

- Rendben, akkor arra.
Sosem szerettem a tömeget, és most nem egy nagyobb létszámú partiról beszélek. Hanem akkor, amikor teljesen józanul szinte alig tudsz moccanni, amikor folyton idegenekbe ütközöl, elszakadsz a többiektől, sietni szeretnél, de totyogni is alig bírsz...
Kicsit féltem a tömegtől. Néha nagyon. Attól is függött, milyen tömegről volt szó, kikkel vagyok, józan vagyok-e vagy ittam. De most nem ijedtem meg, bár sokan voltak, nem volt tömött a hely, és tudtam, amint elindulunk egy úton, megtizedelődik az ott nézelődőknek a száma. Húgom keze a csuklómon is egy jó támpont volt, így biztos lehettem benne, hogy nem vesztem el őt a tömegben. Mondjuk, akkor mondhatnám, ha kérdezik, merre van, hogy "Nyugi, csak az oroszlánokkal etettem meg".
Meg is ölnének anyáék.
- Hmm, valami szaftosat, azt mondod? Nem igazán jut eszembe, azon kívül, hogy Rob dobta a barátnőjét, és most épp azzal nyaggat, hogy hozzam már össze az egyik csapattársammal. Vagy veled, neki mindegy. Úgyhogy ráborítottam a hamutartójának a tartalmát - nevettem, ahogy eszembe jutott az arca.
A csapaton kívül Robbal találkoztam a legtöbbet. Egyikünk sem vallotta be a másiknak, de tudtuk, hogy nem bírnánk ki hosszabban egymás társasága nélkül. Ahhoz túlságosan is  egymáshoz nőttünk.
- De akkor mi lenne, ha te kérdeznél? - vetettem fel, miközben az első állatokhoz értünk az ösvény mentén. - Amolyan kérdezz-felelek szerűen. Kérdezz "bármilyen szaftosat, amit anyáék előtt nem mondanék" - használtam fel a szavait egy vigyor kíséretében.
Előttünk egy hatalmas, ketrecszerű kifutó állt, benne... sasokkal. Vigyorogva néztem Jo-ra, aztán vissza a fenséges madarakra.
- Na látod, még az állatkert is tudja, mi a legfontosabb - kacsintottam.
Elgondolkodtam, vajon miről tudna kérdezni. Van olyan, amivel zavarba hozhat, amit nem szívesen válaszolnék meg? Nem ugrott be ilyesmi, de biztos voltam benne, hogy tud majd találni. És én mondtam, hogy kérdezz-felelek, annak meg szabályai vannak, az egyik az, hogy mindent megválaszolunk, és mindent őszintén.
Egyáltalán mire lehet kíváncsi? A kviddics az úgysem érdekli, a csapat pletykáinak nagyrésze pedig benne van a szennylapokban. Kábé onnan hamarabb értesülünk róluk, mint magától a játékostól. Robról nyíltan beszélek, magamról meg...
Tudtam, hogy túlgondolom, azt is, hogy nem szabad egy ilyen buta játékba ennyi logikát belefektetni. Összeráncoltam a homlokomat, aztán lenéztem az arcára - és a szeme csillanásából már tudtam is, hogy van félnivalóm. Hogy tud majd olyat kérdezni, amit nem mondanék.

381 szó ☾ outfit

Legtöbbször határozottan vágok neki a dolgoknak, és hát egyértelműen most sem kellett túlsokáig haboznom, hogy mit nézzünk meg ha már itt vagyunk. Persze jobban érdekel Lilou, hiszen olyan keveset találkozunk, és régen annyira sokat beszélgettünk. Kicsit felléplegzem, amikor kilépünk a tömegből, és a mosoly visszakerül az arcomra.
- Szegény csaj... - Vonom meg a vállamat majd felhorkantok amikor a rólam szóló kijelentés jön és a hamutálas jelenet. El is képzelem. Nevetés tör ki belőlem. - Megérdemelte. Remélem sikerül összehoznod valakivel és engem kihagy a repertoárból. - Nem kell nekem pasi. Persze, bírom őt meg minden, de nincs szükségem ilyen srácokra. Főleg, hogy tudom, hogy milyen a jelleme. Egyébként meg jól kijövünk, csak ne legyen köztünk semmi több. Persze gondolom Lilou sem örülne neki, lehet tényleg bedobna itt valamelyik ragadozónak etetésre, hacsak a gondolattal is eljátszadoznék.
- Én kérdezzek? hm... - Megállok a ketrencnél, a madarakat kezdem el nézni. - És akkor nálad mi a helyzet pasi ügyben? - Nem jut eszemben hirtelen semmi jobb kérdés. Ez meg amúgy is foglalkoztat. Tekintetemmel ismét felé fordulok, a madaras megjegyzésére pedig csak elvigyorodom és megforgatom szemeimet. Közben több féle lehetőség is cikázik a fejemben. Meséljek neki Jimről? A sárkányokról? A tojásvadászatról? Vajon mit szólna hozzá?

Jo & Lilou

állatok a kertben

Fellélegeztem, mikor továbbra is nemtetszését fejezte ki Rob közeledése ellen. Már vagy három éve próbálom távol tartani őt tőle, mihez kezdenék, ha egyszercsak Jo is közölné, hogy miért ne? Valószínűleg ott helyben megetetném őket a cápákkal, vagy a szomszéd vérengző kutya gondjaira bíznám őket, az tuti józanító hatással lenne rájuk. Persze, ez nem Rob ellen volt - na jó, igen, de nem úgy -, sosem mondtam ki, de imádtam őt, és szinte össze voltunk nőve, néha félelmetes volt, mennyire egy rugóra tudott járni az agyunk. Szinte tudnék vele olyan beszélgetést folytatni, amiben neki ki sem kell mondania a reakcióit, anélkül válaszolok rá, és ez fordítva is igaz. De sosem engedtem volna őt Jo közelébe, és ezt ő is tudja - ezért annál jobban akarja. Egyszerűen nem az a típus volt, akivel biztonságban merném kettesben hagyni, és Jo szívét pedig a lehető legmesszebb kell tartani tőle. Hajlamos úgy bánni velük, mint a gumilabdákkal - aztán meglepődik, mikor már nem pattannak vissza többször, vagy megrepednek egy-egy ütközéskor. Ilyen szempontból mindig is javíthatatlan volt.
Gondolatban megtörlöm nemlétező izzadságcseppektől gyöngyöző homlokomat, mikor meghallom a kérdését. Úgy látszik, ma nem volt formában. Ijesztő érzéke volt rátapintani a lényegre, mikor az ember azt a legkevésbé sem akarta - pláne akkor, ha a szóban forgó személy azt sem tudta, hogy van egyáltalán lényeg. Gyakran paráztam, főleg ilyenkor, hogy mi lesz a következő kérdése, hisz ha nem is volt titkolnivalóm, mindjárt talál hármat is, de most hál' Merlinnek nem talált ilyen pontot.
Ezt a kérdést túlontúl egyszerű is volt megválaszolni.
- Semmi - húztam el a számat, a ketrectől úgy egy méter távolságban lévő korlátra könyökölve. - Lassan kezdem megutálni az összeset - válaszoltam, figyelve, ahogy az egyik madár elrugaszkodik egy faágról, és végigvitorlázik a kis tavuk felett. - A kviddicsezés elátkozott randiügyben.
Még egy kicsit álltam, és nézelődtem, aztán tovább indultam a következő kifutó irányába.

308 szó ☾ outfit

- Ennyi? Hát feletébb unalmas vagy... - Húzom el a számat, miközben tekintetem mosolygós és remélem tudja, hogy ezt igen csak viccnek szánom, sosem gondolnám komolyan. Ma valahogy nem tudom mi lenne az amit ki kellene filézni vele, amibe úgy bele tudnék nyúlni, hogy azt csak öröm lenne nézni. - Nem hiszem el, hogy semmi nincs az ég világon. Még a végén egyedül vénülsz meg. Nem leszel leszbikus ugye? Mi van azzal a sráccal, hogyishívják...Curt? - Sosem érdekelt, mégha a szomszédunk is volt. Őt se én, valószínűleg a nagy korkülönbség miatt, de hát na, mit is vár az ember ilyen esetben? Régebben Lilou többször tett nekem róla említést, így hát most miért ne kérdezhetnék rá, még ha teljesen lényegtelen is a dolog. Nem veszem le róla a tekintetemet, érdekel a reakciója, maximum annyira, hogy néha egy-egy pillantást vetek az állatokra. De a madarak még annyira nem izgatnak, haladunk már tovább, a lényegfelé.
- A múltkor LLG-ből vettük a sárkányokat, és a tanár mesélte, hogy járt már Romániában a rezervátumban. Arra gondoltam, nyáron én is elmennék oda. Jim is velem jönne szerintem...- Előbb vázolom fel neki inkább ezt az igen merész és bizarr ötletet, mint anyáéknak. Na meg persze nem mindegy az sem, hogy kivel megyek. Nem tudom Lilou mennyire ismeri - vagy kedveli - Jimet, már régóta barátok vagyunk de úgy konkrétan még sosem beszéltem neki róla, mármint maximum egy-egy szavakban.

Jo & Lilou

állatok a kertben

- Ja, tudom, mondták már - vontam meg a vállam. - Most mondanám, hogy a kviddics az egyetlen megmaradt izgalmas részem, de nálad az még rosszabb - forgattam meg a szemem vigyorogva.
A szél, ami végigfújt a sétálóutcán hideg volt, de jól esett. Sosem voltam fázós, ez jól is jött, és a hideg szélben a pályákon töltött órák és napok az évek során csak még jobban megedzettek. Az állatokat sem zavarta különösebben - a fák, az építmények között viszonylag védettek voltak, és hatalmas bundájuk miatt amúgy sem hatott volna rájuk. A hiúzok bundája annyira bolyhosnak és puhának tűnt, hogy legszívesebben jól megölelgettem volna őket. De persze, ellene is voltam ennek, mint ahogy az egész állatkertnek is, véleményem szerint az állatok sokkal jobb helyen lettek volna a vadonban, még ha akkor nem is láthatnám őket; válhattam volna természetjáró etimológussá, ha a kviddics nem jön össze, mint Dian Fossey, én is beköltözhettem volna a gorillák közé - na, majd egyszer, ha már visszavonultam a sporttól.
De ha már itt volt, nem tudtam mit csinálni. Azzal, hogy én nem látogatok állatkerteket soha, semmire sem megyek, ha meg már létezett, senkinek sem ártok, ha fényévente egyszer beteszem ide a lábam.
- Én, leszbikus? Jó vicc - nevettem el magam. - Szerintem ismersz eléggé ahhoz, és hallottál elég pletykát rólam a suliban - amit nem cáfoltam és nem is igazoltam -, hogy tudd, nem esélyes.
Curt nevét hallva felhorkantottam. Hogy alakuljon köztem és közte valami? Marhajó vicc, itt a zombiapokalipszis.
- Azt sem tudom, merre van - csóváltam a fejem. - Felőlem akár menyasszonya is lehet már, bőven elérte azt a kort, és sose mesélt ilyenekről, és nem beszéltem már vele jó ideje.
És ha belepusztulok sem találok senkit, aki segíteni túllépni rajta. Bár lenne valaki, valaki, aki az ő szöges ellentéte, akinek sikerülne velem elfeledtetnie őt... akiben nem őt keresem, hanem aki mellett eszembe sem jut.
Meg amúgy el is viselhetne az illető. Az se egy utolsó szempont. És ha nem reménytelenül futkosnék utána, hanem akarna valamit.
Abból már elegem van.
Jo-ra néztem.
- Addigra már betöltöd a tizenhetet, nem? ráncoltam a homlokomat, ahogy elfordítottam a tekintetemet az egyik hiúz helyes füléről, és tovább indultam. - Oda mész, ahova akarsz. Csak tudnod kell megvédeni azt a Jim srácot és magadat is egyszerre, benne nem bízom - jelentettem ki egy félmosollyal.

386 szó ☾ outfit

Továbbra is mosolyogva tekintek a testvérem felé. Régebben valahogy önfeletebben tudtunk beszélgetni, most kicsit úgy érzem, hogy valami mintha megváltozott volna közöttünk. Talán az évek, meg hát csak furcsa, ha az ember nem látja a barátját vagy épp a testvérét hónapokig. Persze azért nagyon remélem, hogy ettől függetlenül nem fog soha semmi elromlani közöttünk, mert azt nem bírnám ki. Ki boldogítanék, amikor itthon vagyok? Vagy mi lesz velem, ha kijárom a Roxfortot? Arra gondoltam, hogy majd Jo nyakára költözöm. Persze ezt még ő nem tudja, de majd tudni fogja...
- Jójó, persze, csak vicceltem. - Forgatom meg szemeimet a nagy magyarázkodás közepette, nem tudnám elképzelni róla, hogy leszbikus lenne. Aztán kicsit más témára ezevek, és nagy figyelemmel hallgatom végig Lilout, ahogyan Curtről beszél.
- Nem is emlékszem, hogy mikor beszéltél róla ennyire... érdektelenül. - Összehúzom a szemöldökömet, de kicsit azért még mosolygok mellé. - Szóval, nem érdekel. Szerelmes vagy? - Vágom rá határozottan és egyszerűen, és csak reménykedni tudok benne, hogy a testvérem nem fog lecsapni vagy bedobni az állatok közé, hogy ne kelljen engem hallgatnia többet. Így hát kicsit jobbnak találom, hogy témát is váltsak.
- Aha, be. - Végül is ebbe bele sem gondoltam. Még mindig csak azon aggódtam, hogy majd mi lesz velem, meg hogy anyáék úgysem engednek el. De Lilou válasza meglep, és kicsit felszabadít. A vigyorom óiási.
- Miért nem? Pedig szerintem ő is meg tudja magát védeni. - Nem is értem, miért nem bízik meg Jimben... vagyis na jó, de, megértem... - Mindegy, de tutira fel fogok rá készülni előre, mert nagy dolog lesz és nem hagyhatok ki semmit sem. Nagyon bulis lenne, ha a Roxfort után oda mehetnék dolgozni... - Tudom, hogy otthon nem nagyon örülnek ennek a kijelentésemnek, mert féltenek. Viszont nekem ez az álmom, és nem csak egy ilyen hirtelen fellángolás, hanem már régebb óta tartó, és véget nem érő rajongás. Lilou biztos megért. Ő mindig megért.