Megvan a nagy ötlet - égeti a koponyámat, cigarettára gyújtok,
idegesen fel-alá mászkálok, vázlatokat körmölök, elvetem őket, nevetek és iszom: két napja, de pontosan tudom, mihez fogok kezdeni azzal az őrült energiával a kezeimben, a fejemben, a lelkemben. Táncolni fogunk, és fények lesznek újra, taps és eufória - vörös és arany, szikrák és a frissen ácsolt fa illata, mennydörgés, és a kurva mocskos anyja mindenkinek, aki az utamba akar állni -
Hát persze, mi lehetne ennél pompásabb, nagyszerűbb, csodálatosabb? Nagy szavak, de engem nagy szavak írnak le: nagy balek, nagy álmodó, nagy idióta, és itt van apa és anya, itt Gil, és mindenki, aki szerint egy vérfarkas feküdjön be az ágya alá, vagy a koporsóba, és élje le ott maradék idejét, de én nem vagyok ők, én élni akarok, a francba is..
Először a húgommal osztottam meg, aztán Kejrával. Szép sorban azzal a pár emberrel, akik hittek és hisznek bennem: egy cirkusz. Miért nem jutott előbb eszembe? Mind Operát vízionálunk a tehetségemmel kapcsolatban, hatalmas, széles színpadot és profizmust, de miért ne lehetne show, miért ne kezdhetném onnan, ahol a közönség még őszinte, még tényleg valódi a mosoly és az eksztázis? Tudom, hogy a Minisztérium mit mondana, de őket valahogy véletlenül elfelejtettem megkérdezni - úgyis hónapok, ha nem évek kérdése, hogy feltűnjek nekik, egyelőre lefoglalja őket a semmi magas szintű imitálása.Miért ne használhatnánk mágiát, ha helyén kezeljük? Miért tartanám meg magamnak mindazt a víziót, amit elképzeltem, és aminek a megvalósításán a húgommal többet dolgoztam, mint ahány percig érdemes volt komolyan venni a Roxfortot? Egy ajtó, amit kinyitunk rájuk: számukra a mágia nem eszköz, hanem a szemeket megtöltő csoda, valami, amit úgysem értenek, de ami elkápráztathatja őket is. Mióta természetes pálcát viselni, bármikor elővenni, használni - mikor gondolunk bele igazán, milyen hihetetlen ez? Még a korlátaival is.. én nem leszek a korlátja.
Végigszaladok a sétányon, beszerzek mindent, ami a plakátokhoz fog kelleni -persze itt nem tehetném ki őket, de majd elterjed szóbeszéd útján, és mi lehetne ennél jobb reklám? Csak akkor állok meg, mikor észreveszem azt a srácot ott, a kirakatnál. Szőke, hozzám képest alacsony, mintha itt sem lenne -
de nem ezek a részletek érdekelnek, hanem az élénk társalgás, amit a kígyóval folytat odabent. Vajon tényleg azt hitte, hogy ezt nem veszi majd észre senki..?
- Hé te ott...! Igen, te, Interjú a Kígyóval! Az vagy, aminek gondollak...? Nem érdekel egy munkalehetőség..?