Az 1978/1979-es tanév a lázadás tanéve lesz! Jósoltam meg még valamikor másodikban, ami természetesen be is igazolódott. Ki gondolta volna, amikor még elsőben ilyen-olyan megpróbáltatások után nagy nehezen összeverődött a kis bandánk, hogy a hatodik tanévünket úgy kezdjük, apa lakókocsijával érkezünk meg a Roxfort birtokára? Ráadásul néha én vezettem is!
Ha eddig talán nem is mi voltunk azok, akiket a legmenőbbnek tartottak a suliban, biztosan még mindig beszédtéma, ahogyan az utolsó pillanatban, kapuzárás előtt fékezünk le nem messze az egyik viadukttól, hogy utána még épp időben megérkezzünk a beosztási ceremóniára. Legalábbis mindent megteszünk azért, hogy azt gondoljuk, az emberek emlékeznek rá. Még ha ebből semmi sem igaz tulajdonképpen.
- Én azt hallottam, minden évben csak egyszer látni a kastélyban. – folytatom elszánt diskurzusunkat Dellamortról, a gonosz szellemről, aki állítólag idelent, az alagsorban szokott kísérteni. Persze itt, a Roxfortban egyáltalán nem ritkák a szellemek, ám van valami egészen izgalmas abban, hogy tilosban járunk, ráadásul éjnek idején. A halloweeni vacsora után szöktünk el, hogy mindenki be tudja bizonyítani a maga igazát. Aztán a végén úgyis kiderül, hogy az én verzióm volt az igazi végig. A fejemen megigazítom a nyúlfüleket, amiket anyai hagyatékból készítettem jelmezül. Ha jelmezben lát a szellem, akkor nem tud bántani, még ha olyan primitív és egyszerű is, mint amilyen ez a nyuszifül. Bár Morci megpróbálkozott a hajam kiegyenesítésével is, de halott ötlet volt az egész.
- Száznegyvenkét éve, éppen Halloween éjszakáján a halálba kergette szíve hölgyét. Féltékenységből haragudott rá annyira, hisz holta után sem tudta elengedni a lányt. Nem tudta elviselni, hogy éli tovább a saját életét, épp ezért kísérteni kezdte. – magyarázom, ahogyan az egyik sarkon befordulunk, amerre az állítólagos szellemet sejtjük. Azt írták valamelyik könyvben. Vagy mi találtuk ki… már nem igazán tiszta nekem sem, hogy indult ez az egész.
- A lány, akit szeretett, egyébként épp úgy nézett ki, mint te, Morci. Barna, egyenes haj, pici ajkak, szép szemek. Ám Dellamort szelleme addig kísértette őt, míg véget nem vetett a saját életének. Éppen itt. Ebben az alagsorban. Pedig annyi idős lehetett, mint mi. – suttogva mesélem a történetet tovább, a logikai buktatókkal nem is foglalkozok persze. Hogy üldözhette volna évekig, ha annyi idős, mint mi? Mit számít az? Elveszi az egész éjszaka élményét, ha ezzel foglalkozunk. Amúgy is mindenki tudja, hogy nekem van igazam Dellamort történetével kapcsolatban.