Kimondottan élvezem, hogy végre vége a mai napnak, egyre húzósabb a suli mióta véget ért a szünet. Morogva rúgom le a cipőmet a Mardekár klubhelyiségében, majd befészkelem magam kedvenc fotelembe, táskámból előhúzom a másnapi leckét és ahogy rápillantok elnyomok egy fintort. Hát hogy a nyavalyába csinálom én ezt meg? Nem is értem mit várnak tőlem. Sóhajtva fogok hozzá a könyvek bújásának és igyekszem erőltetni magamra a koncentrációt... El kéne mennem röpködni egyet... Cikázik a gondolat a fejemben, de még mindig nem mozdulok, peregnek az órák, lassan mindenki fel sétál a hálójába, én még mindig a kandallót bámulom, kissé kinyújtózóm, majd körbenézve meglepetten konstatálom, hogy itt ugyan egy lélek se maradt. Füttyenteni szeretnék egyet, de nem teszem meg. Összecsukom a könyvem, kiengedem lófarokba kötött hajam, majd elpakolok, reggel megint megpróbálom. Ma ez már nem fog menni. Megkordul a gyomrom, kihagytam a vacsorát, kellene legalább egy nasit szereznem. Felpattanok a fotelból belebújok a cipőmbe vissza és elindulok a klubhelyiség ajtaja felé, a konyhát szeretném megcélozni ami nincs is olyan messze tőlünk, aminek kimondottan örülök mert már hulla vagyok. Kilépve a gyéren megvilágított folyosóra elindulok a konyha felé, hogy még bezsebelhessek néhány rágni valót, a portré előtt megállva elkezdem csiklandozni a kis sárga körtét, melynek hatására az ajtó hamarosan kitárul. Ideje volt már. Mélyet sóhajtva belépek és körbenézek...