Saving

Alec

Ki más segítene? Az egyetlen barátságos élőlény volt velem ebben a rémálomban a hozzám egyszerűen szóló Alec Silverlake.
Az egy dolog persze, hogy füvet is adott, de vegyük csak, hogy varázslatra próbált oktatni és megpróbált megtanítani kviddicsezni, vagyis minden olyan tevékenységet, mint egy rendes apuka, ahogy azt egy magamfajta kábé képzeli.
Közelebb van legalábbis ahhoz, amit én valaha képzeltem, mert egyetlen és éppen még nem baszta át a fejem annak ellenére, hogy varázsló és mert vissza kellett térnem ebbe a kibaszott tébolydába, itt állok az ajtaja előtt, gombóccal torkomban most, hogy vége a téli szünetnek.
Már csak azért is, mert biztos pontnak látom a mindenkori rémálomban, mert egyetlenségének ténye cseng fülemben, mint utolsó mentsvár.
Soha nem akartam őszintén beszélni az emberekkel, de most hogy a menőségi álarcomnak vége és én átváltoztam már mindegy, lehetek akár önmagam is.
Kopogtatok az ajtaján, majd nagyjából köntörfalazás nélkül ölelem át, zokogva.
Ciki és van köztünk tíz év se, kurva kínos, de egyetlen, semmi másom nem maradt. Talán a csótány mélyére néz, nem zavarják majd a csáprágók, a mugli kipárolgásom, vagy visszatetsző fizimiskám, csak egyetlen egyszer nézzen rám újra emberként még akkor is, ha soha többé nem változom vissza.
- Kérlek…
Jutok el idáig zihálva, ha engedte, hogy mellkasába fúrjam a fejem, mert ilyet nem csináltam volna, nem létezett körülmény, amiért bevállaljam, épp csak a mágia anomáliákat hoz létre a rendben és kicsavarja a valóságokat.
- Kérlek hagy beszéljek veled, kérlek segíts… Te, te vagy egyetlen, aki nem küldött el, aki nem gyűlölt soha
Megállok, hiszen nem elég feltételezni, még elküldhet a rákos búbánatba, lehet őszinte, gondolhat féregnek, eltiporhat. Vagy egyszerűen csak rám nézhet, remélem úgy, mint egy emberre, hogy embernek képzeljem magam legalább addig, amíg a közelében vagyok.

Dixon & Alec

Épp a tankönyveket és a mindenféle tollakat, karmokat, hasonló bemutatódarabokat pakolom vissza a Clive által gondosan kategorizált polcokra, mikor kopogtatnak. Úgy sejtem az egyik harmadikos diák hagyott itt valamit, noha míg pakolásztam nem tűnt fel a dolog, így könnyed léptekkel szelem át a termet és nyitok ajtót de... nagyon meglep hogy hirtelen megölelnek, valaki a mellkasomba fúrja fejét. Kell némi idő mire rájövök Dixon az, egy ideje nem láttam mert Avery ügyelt rá, hagyjam békén a fiát. Ahogy realizálom Ő szorít ilyen vehemenciával magához kezeim a hátát és a fejét simogatják, döbbenetemben megijedni sincs időm.
-Semmi baj Dixon, persze, gyere, héj, héj... - Fejtem le magamról finoman, hogy leguggoljak egy szintben legyünk és megsimogassam az arcát, hiszen sír! -Semmi baj nincs, bármi is történt megoldjuk közösen, jó? Itt vagyok, gyere be, ülj le, gyere. - Terelgetem, majd becsukom az ajtót és egy pálcasuhintással bezárom, ne lehessen bejönni olyan könnyen, majd leültetem egy székre és mellé ülök, szorosan, átkarolva, dőljön vissza ha akar, simogatom a fejét és a hátát megint, a vállát, hátha kicsit megnyugszik. No meg igyekszem leplezni döbbenetem, hogy ugyan mi történhetett ami így felzaklatta? Ki bántotta így?

...

Kedvenc kis tanítványom és a wtf?! helyzet... mert ez az uram bocsá'

*

Alec

Nekem biztosan elmentek, nem is kopogtattak előtte, csak kirohantak az ajtón, el az agysejtjeim, Averyk üldözték messzire.
Nincs senki a világban, aki szeretne, aki emberként szólt volna hozzám dicstelen, Roxfortos pályafutásom alatt és mint bezárt vad dörömbölök most annak az ajtaján, aki mégis megpróbálta.
Azt hiszem azért zokogok mellkasában keservesen, szánalmasan, elveszve és vigasztalhatatlan, talán rádöbbenni nehéz, hogy az eldobottakat valójában nem karolják fel, elfogadni mégis a buzik – most már így hívom őket árulását, a tényt, maholnap meghalok, az ellenreakcióim mennyire nem szeretnék, de ha mégis, szörnyű szenvedések árán hogy milyen gyenge vagyok, zéró fájdalomtűrő küszöbbel, rettegő mágiával itt, mugliként, mint nyúl a rókaólban, mint áldozat, akit szándékosan űztek be.
Benne sem bízhatok, mégis kell az a part amire kimászom, fuldoklom, jelenleg nem csak képletesen, saját könnyeimben, ebben az egész tetvedék vigasztalhatatlanságban meg a behugyozós rémálmokban, csak üvöltenék, egyszer, engedtessék meg.
Még utoljára Alec tanbá, tessék engem emberszámba nézni!
Akkor is, ha nem tudja, most se küld el a rákos faszba, kapaszkodom belé, soha ennyire mélyen, vagy szánalmasan, gyerekesen nem viselkedtem még, hiszen olyan tudatosan fojtottam el minden kötődést.
- Hosszú, a lényeg az, hogy meg akarnak ölni. Mármint nem úgy egyszerűen, vágod? Rajta vagyok valami listán, azért mert…féreg vagyok, mugli. Bántott…Ő, bántott és azt hiszem a buzik direkt csaltak tőrbe, most meg már az egész kibaszott család rám van szállva. Meséljek róla? Meséljek róla, mond? Mert azóta egy kukkot sem szóltam róla senkinek, hogy megtörtént, nem bírtam. Azóta nem tudok varázsolni, semmit, abszolút. Nem is akarok. El akarok innen menni. Akkor mugli leszek, csótány, mindig is az voltam. De egyedül nem megy.
Zihálom hüppögve, szinte szédülve, ahogy levegővételeim és zokogórohamaim közt nem kap elég oxigént az agyam. Nekidőlök, mielőtt lefordulnék a székről és beszélnék csak beszélnék, még egyszer, utoljára.

Dixon & Alec

Fogalmam sincs mi lelte. Ez a szomorú helyzet, hogy fogalmam sincs. Nem olyan srácnak tűnt, aki sírva rohanna hozzám, emiatt is lep meg hogy Dixont még is így látom. Zokogva, összetörve, sutba dobva minden fiús büszkeségét, nagyzolását és arcoskodását, hogy mint egy gyerek keressen vigaszt mellkasomban, karjaimban, szavaimban. Betámogatom, mondhatni fel sem fogja, csak mint valami zombi követ, cselekszik, mert noszogatom, de számára toporog a világ, kimászik belőle a tudatosság és csak a reszketegség húzódik meg testében, az is csak félszegen. Hallgatom zavaros szavait míg simogatom, remélve lesz valami minimális hatása, amolyan balzsam zaklatott lelkére.
-Egy: nem vagy féreg, csak mert muglik a szüleid. Érted? Kettő... mesélj róla, kérlek, ki bántott? Kétlem Avery vagy Lestrange direkt csinálták volna. Nem vagyok oda a családjukért, de Ők maguk amolyan kitagadottak, megtagadták felmenőik és rendes életet próbálnak élni. De nyugodj meg, velem biztonságban vagy. - Most úgy is gondolom valós amit állítok, ha valaki most is kergeti, elüldözöm, megvédem, hiszem erre szorul és védekezésben jól vagyok. Szorgosan simítom ki újra és újra haját az arcából, egyenletes légzésemmel csitítom az övét.
-Hallgatlak, mesélj, mi a baj? Mi történt? Vigyázok Rád. - Mert valahogy úgy érzem nagyon nem érzi biztonságban magát, ez az első amit megpróbálok elérni nála, mint valami riadt kisállatnál: biztonságot. Most ez a legfontosabb, úgy tud megnyugodni, elcsitulni, gondolkodni.

...

Kedvenc kis tanítványom és a wtf?! helyzet... mert ez az uram bocsá'

*

Alec

Tisztában vagyok vele mennyire gáz, minden, ami most történik és az összes felé mutatott nagyzolásom csúnya, karcos darabokra hullik, de olyan lényegtelen minden, amikor az ember saját életért keccsöl, csúszkál, mint disznó a jégen. Átváltoztam és csótányként lényegtelen mekkora bolondot csinálok magamból, bizonyos ponton túl már nem létezik méltóság.
Lényegtelen Alec, láss ennek, bogárnak a szent varázsló cipőtalpadon. Összetaknyozom.
- De, de nem számít, elmegyek innen akkor és megszabadulok ezektől a nevektől, nem…kellenek. Avery… az apja, elég durva varázslatokkal.
Kiráz a hideg, vagy egyfolytában csak rángat, hogy émelygek, már csak a szó hallatán és tökéletesen tisztában vagyok vele, ha volt is valaha mágikus képességem, elvesztettem. Semmi keresnivalóm már itt, ilyen formában.
- Alec, őket nem érdekli, nem tettek semmit és inkább csak azt mondták nem tudnak velem mit kezdeni. Ők már nem az első olyan család, aki ezt vágja a képembe ahelyett, hogy megpróbálná és tudtam előre, érted? Számtalan volt már...
Zokogom, túl őszintén és túl bő könnyhullatással, hiszen annyira elegem van már és lehetett volna eszem hamarabb elszökni, hogy utcagyerekként eszembe se jusson kötődni.
- Ugyanígy reagált mindenki, mugli vagy varázsló, hát ezért nem szerettem őket, mert a vége mindig ugyan az, ezt talán nem közvetlen Avery okozta, hanem az apja, de kurvára bántott, férgek...
Sóhajtva, küszködöm le torkomon a gombócot, hogy folytatni tudjam, mert azt mondja beszéljek és így, a megsemmisülés torkában igazán nem számít már semmi, akkor lököm a vakkert, hogy...hogy mit érzek, tudok olyat, csak nehéz szavakba önteni, ami idáig gondolatban volt meg.
- A nevelőim vertek, vagy megaláztak, változatos volt, szóval én úgy álltam a dologhoz nem fogok nyitni. Érted? Tudtam, hogy ez lesz a vége. De olyan erős dologgal még nem találkoztam, mint Avery apja. Nem csak, amiket mondott...de erre szerinted mi volt a reakció? Nem tudunk mit kezdeni a depresszióddal Dixon. Amikor ez nem depresszió, vagy nem tudom, hiszen buta vagyok. Nem értek a pszichobablához, de a válasz a részükről is ugyanaz, hogy jól gondoltam és nem különböznek azoktól, akik vertek, vagy Averytól, aki megkínzott és meg akar ölni és már a lánya is üldöz, meg rajta vagyok valami listán, mint sárvérű, abban segíts csak, hogy tüntess el, nem tudom meg akarok-e halni, akkor szerettem volna, de nem tudom.
Jó hülye vagyok, annyi szent, zihálok, ahogy meredek rá, csak egy gesztus volt, szóba állt velem, hajlandó volt valamire megtanítani, jelentéktelen számára biztos, de kaptam tőle gyógyszert, akkor is, ha bajba került miatta és ezzel máris többet tett, mint bárki a világon. Ezért találtam meg most ezzel, lehet hogy az utolsó napjaim egyikén, biztos elege van... de ha merek még bízni valakiben, az ő.

Dixon & Alec

-Megértem hogy elmennél és magad boldogulnál, de Dixon, van bármi amivel önállóan boldogulni tudnál? Nekem volt a Te korodban, én sem mentem haza, de... - De félek Dixonnak rohadtul nincs ilyen indíttatása és nem is tenne jót neki ha egyedül lenne. Igaz nekem ott volt még akkor Leo, nem voltam egyedül, de neki egy állata sincs. Aztán mondja Avery apját. Nos... Richardot pont az apja miatt utáltam zsigerből eleinte. -Értem... sajnos vannak ilyenek tudom miről beszélsz. De lehet ellenük védekezni Dixon. Megtanítom és nem kell félned tőlük. - Rowannál nem lehet durvább az öreg reményeim szerint és akkor Dixonnak átadhatom amit én tanultam. Nekem nem volt konkrét tanárom, autonóm szedtem magamra amim van, épp ezért Dixon jobb lehet nálam, sokkal jobb. De inkább csak simogatom szorgosan, talán a törődő érintések halma elcsitítja a lelkét, legalább egy csöppet.
-Legalább Téged ha csak egy percig is de akartak Dixon... Engem mióta elmúltam hét nem igazán aztán a suli után egyáltalán nem. De azt elhiheted pont emiatt tudom milyen Neked és engem érdekel, érdekelsz. - Furcsa, arról a két jómadárról csak jókat hallottam erre tessék... lehet egy kamasz fiúval nem tudnak mit kezdeni? Előfordulhat. Inkább noszogatom mondja el, jöjjön ki belőle aztán mint egy puzzlet megpróbálom összerakni a részleteket, nem is szólok közbe, csak simogatom és ölelem, érezze biztonságban van, megteheti. Az a rész mondjuk meglep, hogy közölték nem tudnak mit kezdeni a depressziójával. Lehet mégsem estek az almák messze a fájuktól? Hát nem tudják milyen ez? Kisfiús lázadás az övék, nem elvek tagadása, mint az enyém? Bár én tudom nem vagyok nagy nevek gyermeke, nem vagyok tehetséges sem semmiben, nem is igen érdekelt senkit apámnak egy fia van kettő helyett. De... tudniuk kéne ez nem depresszió, ez... magány.
-Nem akarsz. Azért mert vannak akik szerint selejt vagy nem leszel az. Vagy akkor rögtön ketten vagyunk azok és ehhez semmi köze a véredhez, én is csak félvér vagyok, mit számít? Ha valaki azt mondja ostoba vagy és semmire sem jó, hát mondja, ettől még nem lesz igaza. Hidd el. Elhiszed nekem? - Simítok bánatosan az arcára, mert én legalább tudtam olyan átkokról amik kínoznak, nem mind tapasztaltam Rowan vagy épp mások által de legalább tudtam mire számítsak. De én rémes testvér vagyok, a nővérem a létezésem is tagadja az öcsém pedig legszívesebben megölne. Apa meg nem akartam lenni, milyen gyereket nevelhetnék én fel?! Csak az állatokkal találom meg a közös hangot egy vagy két alkalomnál tovább. Emberek között egy kezemen meg tudom számolni a kivételeket...
-Dixon... én pocsék testvér vagyok és fogalmam sincs hogy kell apáskodni. Szóval én tényleg nem tudom hogy kell ezt jól csinálni, de nem idegen amit mondasz nekem, tehát megértelek. Az... öcsém előszeretettel átkozott meg hol közönség előtt hol ha kettesben voltunk, ezért én nem mentem haza 15 éves korom óta. De vagy itt laktam a iskolában vagy nyáron gyakorlatra mentem rezervátumokba, de én azt élveztem. Neked... a varázsló világ zavaros a mugli meg nem teljesen neked való lásd be hogy több vagy annál, noha bírom a muglikat, de... az Ő fegyvereik és védelmük kevés ide. Én megtaníthatlak... védekezni. Támadni nem, én defenzív mágus vagyok, sosem bántottam volna az öcsém, mert... Ő az öcsém. De ha akarod, akkor én megtanítalak amire csak tudlak és közösen kitaláljuk hogy tudnál... boldogan élni. Mert lehetséges csak elérni kva nehéz lesz ilyen emlékekkel, tudom, mert tapasztaltam. Eleinte utálni fogsz mert sok lesz de hidd el, megéri. Csomó király dolog van, amit egyszerűen meg kell tapasztalnod mielőtt meghalsz. Hmm? - Törlöm le finoman a könnyeit az ujjammal, majd próbálok mosolyogni is rá, lássa nem lehetetlen a helyzet noha aggódom érte és ezt nem is tudom elnyomni. Hogy el tudom-e tüntetni... az sem lehetetlen, de hát a vadonban nekem könnyű volt, Dixont nem száműzném oda.
-Amúgy... jól gondolod nem vagy depressziós csak magányos és csalódott. Ennyi a bajod, nem több, nincs veled semmi baj. - Suttogom neki a hajába, ha hagyja szorosabban megölelem, közben gondolkodom mit is tehetnék érte hogy ne adja fel, ne érezze ennyire kilátástalannak a dolgokat. Nekem is volt többször ilyen korszakom, nem egy éjszakát átsírtam miatta, de nekem nem volt senkim soha csak a kígyóim. Neki talán még ennyi barátja sincsen ha hozzám jött...
-Vigyázom rád, ha akarod... De ahhoz Te is kellesz, tudod-e? - Kérdezem, mert hát ha nem hagyja akkor kevéske esélyem lesz, Clive-nak is segíteni akarok, sőt kell is, a munkám is el kell látnom, Lemont sem hagyhatom magára, tehát kell Dixon is ehhez, beszéljen és jöjjön, legyen velem. Neki is akarnia kell, nem erőltethetem rá ezt és nem is akarom. Szeretném ha érezné ebben semmi kényszer nincs, mint az összes többiben előtte.

...

Kedvenc kis tanítványom és a wtf?! helyzet... mert ez az uram bocsá'

*

Alec

Meredek magam elé, értelmezem, próbálom és nem selejtebbnek érezni magam a bogárnál, de még az is boldogul önállóan.
Mert nincs olyan válaszom, ami ide passzolna, mert fogalmam sincs, ha feleleveníteném a hippi mozgalmat, nem vadásznának-e le közben, csak szemeim telnek meg béna és tehetetlen könnyekkel, ahogy elszörnyedve bámulom és szám tátom csak szólásra, de mindössze egy rekedt kis nyögés buggyan ki rajta.
Nem, nem lehet és jönne fel torkomon a sok rekedt kifogás, mint kosz a lefolyóból, de eldugultam és rohadt nehéz bármit is mondani.
- Te is tudod, hogy lehetetlen, hogy én hozzá képest és azóta nem is tudok, egyáltalán nem is tudok!
Fakad belőlem riadt kiáltás, mert azelőtt is láthatta nem sokra vagyok képes, csak a pofám járt és feleslegesen, na az a semmi rosszabbodott, minden, amit mond lehetetlen, reménynek állítja be, de elfogy méginkább, ahogy rádöbbenek, nincsen.
Bár simogat és ez valahol jó, ott a felszín alatt örülök, azt hiszem, már amennyit felfogok belőle, csak sípol a tüdőm, ahogy vehemensen próbálok levegőt szívni, vagy megszólalok hozzá fejhangon.
- Ki akart? Egy percig se, ezek egy percig se, már akkor furák voltak, amikor jöttem, direkt csinálták, nem, nem akartak és neked, neked rendes szüleid voltak, akkor? Hogyhogy nem?
Látszik, hogy ez nem megy a fejembe, de olyan lassúnak, butának érzek magamban minden gondolatot, mintha röhejes lenne az összes ebben a világban.
Normális esetben minden porcikám sikoltana, hozzám ne merj érni bazzeg és most, hiába nem tudja milyen egy báty, apa, akármi ehhez hasonlatos, mégis olyan kissé és hüppögve, magamon kívül, igyekszem figyelni
rá, miért ért ő meg, mert aha elszökött, egy gonosz testvér, valami megfogható fogalom, valami bólogatás, sok repetitív aha, ha ő elszökött, én is kérem, egyáltalán nehéz úgy gondolni rá, mint igazi felnőttre.
Zihálva bámulok rá és bólogatva, ő elment, én is el akarok, de a kettőnk közötti lényeges különbséget nem látja.
- De én mugli vagyok és ott a helyem, nem tudom megtanulni ezt mind, nem vagyok te, olyan erős, félek a lényektől, még a szellemektől is, mindentől itt, épp csak tőled nem, talán nevetséges, de egyetlen olyan vagy, ne…ne haragudj
Hebegem, ráakaszkodom, kullancsként, hulladékként, de nem ő a kukás ember és semmi értelme, hogy tanítson, nem tudok varázsolni. Az is tényként hasít belém, sosem járom ki a hatodikat. Hogy tettem le anno az RBF-et, ami ide sorolt, fogalmam sincs, kihullott minden tudás a fejemből, a valaha ismert mind elpárolgott.
- A szex, próbáltam, de nem érted milyen nehéz ez, én rájöttem sosem voltam idevaló, te és én köztünk ez a nagy szakadék, hogy te az vagy, igazi, én nem…érted?
Nem hiszem, mert az, mert minden aznak fogalma sincs milyen, ha nem az valaki és már gondolni sem merek a szóra, kimondani borzongás, én a csótány, kevés az életre talán méltatlan, én sajnálom minden olvasatlan könyvem, vagy nagyravágyásom, amivel részese akartam lenni ennek a világnak, vagy szeretetet képzeltem oda, ahol sosem volt.
- Szerintem minden bajom van már
Csak hogy ne ússza meg ezt se, de ijedten bújok hozzá és ahogy ölel, megint felszakad belőlem a keserves zokogás, talán azért is, mert nem érti, vagy mert érzem a kettőnk közötti hatalmas szakadékot, mert ő várat akarna belőlem építeni, de a szarból nem lehet és nem tudom mi ez a motiváció nála, nevezzük emberbaráti szeretetnek, távoli szimpátiának. Végülis nem várhatok tőle semmit, teljesen biztos, hogy rossz döntés volt bekopogni akármilyen ajtón, hiszen a szörnyek között remélek barátságot.
- Az, amit akarsz nem fog menni, nem tudok varázsolni...
Pattanok fel nagyon riadtam, azt hiszem ennyi voltam. A régi pergamenek elfeledett információja, aki senkinek nem elég fontos, de hiszen sosem hagyta. Hátrálok az ajtó felé, elvégre Alec akármilyen jó fej havernak is tűnt, mit várhat az ember az akármilyen jó fej haveroktól? Biztos nem azt, hogy majd megvéd, vagy hőssé válik, maximum rábaszik a másik vállára és kiköp a földre, hogy ez szívás.
Az ajtajához hátrálok és gondolom majd csak feltépem valahogy és ja, észre sem vettem különben itt milyen meleg, hogy különben ez is bizarr és varázslat, amitől én egyre rémültebb vagyok.

Dixon & Alec

-Dehogy lehetetlen, a pillanatnyi blokk el fog múlni, menni fog, de ahhoz előbb meg kell nyugodnod. Nem arra értem ne sírj, arra hogy lelkileg megnyugodj. Ez... ez idő lesz. És nem lehetetlen, én nem vagyok valami jó varázsló, de ki bírom védeni az öcsém elit mágiáját. Ha nekem megy, neked is fog. - Így gondolom, noha magam sem tudom nem vagyok én olyan béna, de hit kérdése amúgy is az egész, emiatt lényegtelen. Inkább ringatom és simogatom, egyelőre nincs sok hatása, de ha kicsit csillapszik már megéri.
-Szerintem akartak, anélkül minek energiát szánni rá. Ez nem olyan hogy apám lefeküdt anyámmal és megfogant, akkor már nem vetet el. Az örökbefogadás akarás. Hm, nem olyan lettem mint akarták. Fogalmam sincs kire ütöttem a családból, lehet fattyú vagyok, nem tudom. - Mát ha tudja mit jelent szó, manapság a mugliknál nincs jelentősége, itt a varázslóvilágban még igen. De érezheti tompa fájdalom már az enyém, hogy nem kellettem és váltig állítom Dixont akarták csak... fogalmam sincs mit történt. Kicsit ki is fejtem, hogy nem minden család tökéletes akkor sem ha mindenki vérszerint kötődik, az embereken múlik. Talán így elfogadja, hogy értem mi baja és miért rázta meg jobban mint engem anno. Én tudtam mi vár rám, Ő nem. Így elszenvedni egy átkozást...
-Nem vagy mugli. Varázsló vagy, csak nem tanították meg neked hogyan használd az erőd, ennyi. Oh, örülök, hogy nem vagyok ijesztő, szerintem sem, bár néha jó lenne kicsit annak lenni, tudod, tekintély meg minden, olyan... Minerva McGonagallos acéltekintet! - Mosolygok rá, olyan kis aranyos, hogy kijelenti nem vagyok rémisztő. -A szellemeket megértem, borzalmas ha átlebegnek rajtad. De a lényektől nem kell, azt speciel tényleg meg tudom tanítani miért nem. Állatok, nem többek. Szóval mondom, ha megnyugszol menni fog megint minden, csak most ehhez kötöd a félelmeid. De nem ehhez kell, az a baj, hogy egyedül vagy. Azaz voltál, mert már itt vagyok! - Hát... nem tudom ez mennyire pozitívum, komolyan, de valóban itt vagyok, nem megyek, maradok ám, segítek. Ha hagyja, persze. Aztán mondom azt is még csomó dolog van ám ami arra vár, elsajátítsa, kipróbálja, megtapasztalja és... hát... oké a szexre is gondoltam, de be kell szívnom ajkait hogy rögtön kimondja amit gondol. Főleg mert butaság.
-Ha te nem akkor én sem. Ha én igen, akkor te is. Különbözőnek látsz minket, de nem vagyunk. És... ah igen a szexre is gondoltam, de nem csak a szexre, csomó más is van. Bár a szex kva jó, de na. Repülni se rossz legyőzöd a félelmeid, nem? Meg közösen megélni dolgokat, barátokat találni, igazit, nem felszíneset, az is nagyon különleges. Ez mind rád vár ám. - Próbálom győzködni amennyire tudom, de kicsit nehéz, mert ilyenkor rideg a világ és inkább kisírnánk magunk az életből... engem sosem vigasztalt senki... nem tudom hogy kell.
-Csak rád aggatják és elhiszed. Nincs semmi bajod, csak... félsz megismétlődik és megint megalázó lesz és fájni fog és nem tehetsz ellene semmit. De már nem vagy egyedül, van aki vigyáz rád és mondom, nem két perc lesz mire megtanulsz védekezni de menni fog az. Csak bízz egy kicsit bennem, meg magadban is. Ha utóbbi nem megy akkor bennem, bebizonyítom menni fog. - Komolyan mondom, jobban ölelem hogy így zokog és bújik, olyan törékenynek tűnik, kivételesen erős felnőttnek érzem magam, egészen fura, de még inkább szorongatom és adok csókot a hajába, ölelem a hátát és a fejét.
-Most. De később újra menni fog. - Ez tény, most is tudna ha nem félne. De sajnos ez nem egy mumus, egy kommikulusz nem űzi el a démonait. Ha mégis kiszabadul és hátrál akkor sem fog tudni kimenni, lehet elfelejtette de bezártam az ajtót mágiával, ne zavarjon meg minket senki.
-Gyere vissza, csinálok egy teát. Ahhoz hogy kimenj el kéne mondanod egy alohomorát. El tudod varázsolni, ki is tudsz menni, hidd el, próbáld csak meg, de én remélem maradsz. Mint mondtam, ahhoz hogy segíthessek Te is kellesz, nélküled nem megy. De lehetünk egy csapat. - A pálcám direkt az övemen hagyom és mondhatni mugli mód állok neki teát forralni, mindenféle nyugtató növénnyel kevert gyümölcsteát készíteni.
-Gyere ide mellém, kétlem egyedül akarnál maradni. Én utáltam egyedül lenni... mai napig utálok, de nekem... én... megszoktam hogy nincs senkim. Neked nem kell. - Sóhajtok egy bánatosat, mert lehet rájött pocsék választás vagyok és legközelebb messze elkerül. De ha már itt ragadt valamicskét azért tennék érte, ha aludna egy kiadósat már az is nagy érdem lenne, kicsit erősebb teát keverek, hátha hatni fog.

...

Kedvenc kis tanítványom és a wtf?! helyzet... mert ez az uram bocsá'

*