Joanne Byrd

Rövid idézet ide

Csak Jo


16


Félvér


Dumbledore


-


Griffendél


Anastasia Milli


Keresett

Apa, anya és öt gyerek. Teljesen átlagos család a mai világban. Igaz nem vagyunk aranyvérűek, mégis büszkén állunk ki a pódiumra. Mindenesetre mindegyiküket szeretem a magam módján. Különböző egyéniségek vagyunk, néhányan más házakba is kerültünk. George a legidősebb közülünk, régebben sokat foglalkozott velem, ámbár mégis úgy érzem, hogy manapság vajmi keveset tudok róla. De azért bírom a hülyeségeit, persze én már most felülmúlom!
Judy, a nővérem. Kicsit kikészít, hiszen akárhányszor találkozunk csakis arról áradozik, hogy milyen volt ezzel a sráccal, milyen volt azzal a sráccal és hogy mennyire jól smárolnak. Uglh. Fúj, kérlek Judy, kímélj meg a mocskos részletektől!
Lilou, a fiatalabbik nővérem. Mindig is irígy voltam rá, hogy apa és anya ilyen szép nevet adtak neki. Ez nem igazságos! Persze, ettől függetlenül még imádom. Talán ő az, akiről tudom, hogy mindig számíthatok rá és minden titkomat rá merem bízni. Nem csak testvér, de barát is.
Jordan, Jordan, Jordan. Drága öcsém. Régebben mintha az ikrem lettél volna, úgy viszonyultam hozzád. De aztán felnőttünk. Idősebb lettem és a népszerűség magába vonzott. Milyen gáz már amit csinálsz? Azt hiszed, most hogy prefektus lettél, neked már mindent lehet? Na meg állj, rajtam biztosan nem látsz át!

Őszintén nem érdekel a jó és a rossz közötti háború. Ha valamelyik oldalra kellene állnom, az egyértelműen az iskoláé, Dumbledore pártja. Nem félek, nem érzem úgy, hogy kellene valamiért. Csak élem az életem, és megpróbálok magasról tenni rá, hogy mi történik körülöttünk.

Igazi Griffendélesnek tartom magamat. Mindig is tudtam, hogy nem fogom követni a testvéreimet, egyik házba se illettem be amelyekbe ők jártak. Határozott és magabiztos vagyok, mindig is az voltam, sosem féltem kimondani amit gondolok és megtenni sem. Ugyan ebből mindig akadtak problémáim, a kíváncsiság már kiskoromban és a vakmerőség nem csak jót hozott a fejemre az évek során. Talán abból a részből, hogy a családunkban a fiatalabbak közé sorolhatom magamat, mindig védve voltam a szülők által. Persze mondhatjuk, hogy mára ez már megváltozott valamilyen szinten. Érdekel a tanulás, a mágia, de azért persze nem viszem túlzásba. Éveim nagy részében felfedeztem és kutattam, és már az első legendás lények órámon tudtam, hogy ezzel akarok foglalkozni a későbbiekben. Tőlem bármit kérdezhetsz a lényekről, biztosan tudom a választ rá! Manapság már rám is igaz, hogy azt tanulom meg ami érdekel, de nem mondanám, hogy a végső vizsgáim ettől rosszak lennének. Amikor kell, mindig odateszem magamat. Nyugodtan szállj velem vitába, makacsságom úgysem fogja engedni, hogy neked adjak igazat! Kamaszodom, ezzel együtt pedig kezdenek előjönni a női hülyeségek, amiket sokszor próbálok figyelmen kívül hagyni, nem mutatni a külvilágnak, de persze magamban ugyan úgy rágódom rajta. Sok az energiám, amit nem mindig tudok levezetni, Lilou hiába próbál rávenni a kviddicsre, egyszerűen nem érdekel. Miért nincs valami más sport, amit lehetne űzni a varázsvilágban?

 Alig vártam már ezt a napot. Amióta a legidősebb fivérem elindult a Roxfortba, csak arról álmodtam, hogy végre én is indulhassak. Miért nem lehet már korábban menni? Anya, miért kell nekem itthon tanulni, ha ők a Roxfortban mindent megtanulnak a varázsvilágról? Sosem értettem. Aztán teltek az évek. Egyre csak féltékenyebb voltam, hiszen már három testvérem is az iskola padjait koptatta. Hamarosan eljön az én időm is. Mindig csak ezzel nyugtattak. De nem tántorítottam, én most akarom! Elképzeltem, mi lenne ha felszöknék a vonatra. Vajon észre vennék, hogy nem tartozom még oda? Vajon mit kapnék érte később otthon? Biztosan nem sok jót, és még Lilou sem lenne ott, hogy megvédjen valami frappáns kijelentéssel. Így hát inkább elvetettem, évről évre.
Majd eljött az én időm, betöltöttem a kort és megkaptam a levelet a Roxfortból. Úgy örültem ennek, mint még soha semminek ennyire! Többet láthatom a testvéreimet, de ugyan anyáék hiányozni fognak majd, de ez mellékes. Akkor úgy éreztem, minden vágyam teljesült.
A már jól ismert kilenc és háromnegyedik vágány nem mutatott semmi újdonságot számomra abban az évben. Az arcok voltak csak ismeretlenek, kíváncsian kutattam, hogy vajon kik lesznek az évfolyamtársaim. Most csak Jordan ült a kocsin amit anyáék toltak, én már a saját cuccomat vihettem. Egyébként sem engedtem volna meg nekik, hogy hozzáérjenek. Szegény kicsi Jordan! Most biztosan ő is hasonló érzésekkel van mint ahogyan én voltam minden évben. Egyedül marad otthon anyáékkal, nem mondhatnám, hogy irígylem. De jövőre már az ő ideje is eljön. A búcsú gyors volt és könnyek nélküli, talán nem erre számítottak, de hisz miért sírnék? Talán ez életem egyik legboldogabb napja. Oly gyorsan futottam fel a vonatra, izgatottan és élményekre várva, hogy a testvéreim követni nem tudtak. Tudtam, hogy a testvéreim majd a saját társaságukat keresik, én pedig csak egyik fülkéből a másikra tekintettem, aztán egy velem egykorú társasághoz ültem le végül.
- Azt mondták, valami próbák is lesznek! És ha nem megyünk át, akkor nem is tanulhatunk az iskolában... - Erre érkeztem, kuncogásom áthatotta az egész teret, mindenki szeme rám szegeződött. A pillantásuk nem volt valami baráti, megálltam az ajtóban.
- Ugyan már, csak a Teszlek Süveget rakják majd a fejünkre és ő beoszt minket egy házba. Buta mese amit veled elhitettek! Szerintem én a Griffendélbe kerülök majd. Hát ti? - Aztán elindult a vonat, én pedig oly lendülettel estem a fiú ülébe, hogy azt öröm volt nézni. Elvörösödve keltem fel, majd foglaltam helyet a szemben lévő ülésen és a kínos csend után barátokra tettem szert. Barátokra, akikkel a következő években együtt bolondoztam, kalandoztam, tanultam és ismertem meg a varázsvilág azon részét, amiről még álmodni sem mertem soha!


- Sárkányok? Jo, azok igazán veszélyes lények! - Összefonott karral álltam a barátom előtt, miközben felvont szemöldökkel pillantottam rá, majd az előttem lévő LLG könyre mutattam. Már mindent kikölcsönöztem ami erről szólt, nem meglepő, hiszen első évtől kezdve tudtam, hogy ez fog érdekelni a legjobban és ezt szeretném csinálni a hátra lévő életemben.
- Hát nem érted? Pont ez a legérdekesebb az egészben! Hogy veszélyesek. És annyira gyönyörű állatok! Volt olyan "idomár" is a varázsvilágban, aki simán megszelídített egyet és hallgatott is rá. Hát nem izgalmas? De jó lenne ha nekem is ilyen szerencsém lenne! Talán ha lenne egy tojásom... - Elmerengve lapoztam ismét a könyvbe. A velem szemben álló pedig csak a fejét rázta, és tekintete komolyan aggódó volt.
- Jo, ne mondd azt nekem, hogy most egy sárkánytojást akarsz szerezni valahonnan... ahogy ismerlek... - Amikor meglátta a tekintetemet, azt hiszem, teljességgel bolondnak hitt. Hiszen komolyan elhatároztam, hogy márpedig én bizony szerezni fogok egyet, ha az életem is múlik rajta!