Argus Frics

„Szólnom kellene Fricsnek. Úgy bizony, szólnom kellene neki, hogy láttam valakit, akit nem láttam.”

Frics


43 éves


kvibli


szabályok és egy kicsit Dumbledore


Mindenhol ott vagyok!


varázstalanok


David Tennant


canon

Család? Hát, nem is tudom… Ott van például anyám, aki egész nap takarít, főz és mos egy több, mint tizenkét fős családra. Mindezt mágiával ugyan, de még így is lenyűgöző teljesítmény. E mellett pedig jut ideje a gyermekeire is. Arra a kettő igazira. Vagy apám, ki éjt nappallá téve tologatja az aktákat a Minisztériumban. Még ő sem hiszi el, hogy bekerült álmai munkahelyére, holott nem a legmagasztosabb munka portásnak lenni. De nem is vagyok biztos abban, hogy tényleg portás, mert amiket el szokott mesélni, valami sokkal több lehet. Őszintén, sosem kérdeztem… És ott van Alice, az egyetlen testvérem. Igazi nővérem, ki szabadalom nélküli mágikus találmányokkal foglalkozik. Javítja azokat, visszadobja a tervezőkhöz, vagy egyenesen a szemétbe hajítja a terveket. Változó, de az biztos, hogy már nincs rám annyi ideje, mint eddig volt. Na meg persze ott vannak az elárvult unokatestvéreim, akik csak a pénzt herdálják. Skandalum! Ilyen család mellett kinek van ideje Dumbledore ellen fordulni? Hisz ő az egyetlen mentsváram ebben az istenverte mágusvilágban. Főleg, hogy a felsoroltak közül egyedül csak ő él...

Most komolyan jellemeznem kell magam? Hisz ez egy egyszerű felvételi… Mindegy, oké, de csak Dumbledore kedvéért.
Ami azt illeti, biztos van valami elviselhetetlenül különleges bennem, mert elég sokan utálnak. Lehet azt nem kedvelik, hogy szeretem rendesen követni a szabályokat, vagy azt, hogy makulátlan tisztaság legyen körülöttem. Szívesen vagyok fent éjszakánként, és ilyenkor általában szeretek járkálni a lakásban, vagy a kertben, bár, ha a Roxfortban fogok dolgozni, akkor ezt járőrözésnek is hívhatjuk igazándiból, nem? Kívülről mogorvának tűnhetek, de ez igazándiból csak egy álca, hisz belülről segítségért kiáltok minden adandó alkalommal. A legnagyobb bajom azonban megakadályoz ebben. Túl büszke vagyok ahhoz, hogy segítséget kérjek. Büszke vagyok, de nem igazán tudom, hogy mire. Talán arra, hogy nem vagyok olyan, mint körülöttem mindenki, ez mégis fáj. Hisz ők többek nálam. Lehet ezt nem tudom feldolgozni. Szomorúan bevallom - persze csak önmagamnak -, hogy nem ismerem magamat túl jól, ezért vagyok ilyen durva a többi emberrel. Ellenben a macskákkal jól szót értek. Mindegyikük egy apró szeretetgombóc, és erre van leginkább szükségem, valamint a munkára, hogy elterelje minden bajról a figyelmem.

„Félrerángatom a harangkötelet,
Falbaverdesem szegény fejemet.”

- Alice... - suttogom magam elé testvérem nevét. Megint elment, és megint nélkülem. Pedig már harmadéves, nekem pedig elsősnek kellene lennem... De nem vagyok, és már soha nem is leszek. Nem vagyok varázsló. Csak egy szerencsétlen, elcseszett alak vagyok, aki nem képes arra sem, amire a családjában mindenki más. Igazából nem is tudom, hogy mért születtem meg... Egy ekkora szerencsétlennek a világra jönnie is kár.

---

„Könnyes, miként a kő alatt a föld.
Könnyes, miként az ablak üvege.”

Mellettem suhan el egy fénycsóva. Nem tudom, mi lehet ez, de a méregzöld színe egy cseppet sem biztató. A becsapódás irányába nézek egy pillanatra. Nem is tudatosul bennem, hogy mit látok, de érzem, hogy arcomon könnyek kezdenek versenyt futni, lábaim pedig sután, nehezebben, mint bármikor máskor a holttest felé mozdulnak. Nem lehet! Nem halhatsz meg, Alice! Tarts ki... - térdeimre rogyok, és ölembe húzva próbálom támogatni, de semmi haszna. Meghalt. Az átok gyors és kíméletlen. Ahogyan az is, kinek varázspálcájából indult.
- Mindenki meghalt! - hallatszik az előszobából egy érdes hang. Ő ölte meg Alice-t, és engem is látott... Szóval ennyire nem vagyok fontos, csak mert nem vagyok varázsló?

---

Tisztelt Igazgató Úr!

Elnézést, hogy a tanév kezdete után zavarom jelentéktelen problémámmal, de nem tudok tovább a családi házban élni. Minden a szüleimre és a testvéremre emlékeztet, így arra szeretném kérni, hogy vegyen fel a Roxfortba. Bármilyen munkát elvállalok, amit csak rám szab, csak hadd menjek oda. Önben tudok csak bízni, hisz Ők is ezt tették.
Remélem levelem célba ér. Nem kedvelem túlzottan a bagolypostát, de máshogy nem tudtam elérni. Ha megesik rajtam a szíve, a felutazás miatt ne fájjon a feje. Megoldom.

Tisztelettel Argus Frics

---

„Hová forduljon az ember, ha nem tartozik a harcosok közé,
nem dob be ablakot, nem tép föl uccaköveket?”

Kibámulok a sötétségbe. Minden feketébe öltözött, mintha érezné, mekkora gyász fogott el egy évvel ezelőtt, és velem együtt kitartana. Ez badarság természetesen, fals elmélet. A világ rendje, hogy éjszaka és nappal más külsőt ölt magára a föld. Semmi köze hozzám. Hisz az egész világnak semmi köze hozzám. A szüleim sokáig mondogatták, hogy igenis hasznos tagja vagyok a társadalomnak, de ezt valahogy mindig is nehezemre esett elhinni. Hisz ők mágusok voltak, tagjai a Főnix Rendjének, jó emberek. Én meg csak egy senki, aki maximum a diákokat kapja el a folyosón és feltakarít, meg nyilvántartást ír a csirkefogókról. Másra nem vagyok jó, és ebbe már némileg beletörődtem. Nem is akarok már ennél több lenni.