*Végre megérkeztünk az Abszol Útra, indulhat a túra. Lobogtatom a kezemben a levelet miközben menetiránnyal hátat fordítok és boldog mosolyt villantok apura, végül cinkos kacsintást lövellek a húgom felé és már ott sem vagyok. Vörös talárom csak úgy úszik mögöttem ahogy jobbra balra cikázva kerülöm ki az embereket. Hallom ahogy apu mormog valamit, de a varázspálca boltig meg sem állok. Bepillantok az üvegen, majd határozottan lenyomom a kilincset és be is lépek. Mire elérem a pultot és az eladó is előkerül újra nyílik az ajtó, hátra sandítok bízva benne hogy az apuék, és ha ők azok vigyorogva mutatom, hogy én értem oda elsőnek. Viszont elég bátortalan vagyok először pálcát fogni, így előre toloncolom a húgomat ha sikerül, én pedig belecsimpaszkodom az apuba. Onnan kellő távolságból mérem fel, hogy mi történhet.* -Apu, mi lesz ha nem sikerül?-*mostanában annyi rossz történt, nem mindig tudtam megmutatni apunak amit mielőtt nem látta sikerült. Kicsit elhúzom a számat ahogy nézem a húgom bátorítón elmosolyodom, fogja csak meg ő először a nyújtott pálcát én valahol mélyen nyuszi vagyok ehhez. Persze ha csínytevésről lenne szó nem kellene a szomszédba mennem ötletért. Fejecskémben megfordul, hogy meg kéne pörgetnem az ujjam arra gondolva, hogy legyen itt rendetlenség, de végül csak nem teszem, nem akarok megint mindent a manókra fogni és nem akarom azt sem, hogy bárkinek baja essen.* -Én félek!-*motyogom döbbenten a húgomat fixírozva és aputól várok valamilyen tanácsot. Ha nem lesz pálcám nem mehetek a Roxfortba pedig tuti jó hely.* -Apu...-*pillantok fel rá tétován és megrángatom talárja szélét.* -Milyen varázslónak lenni?-*teszem fel egészen halkan a kérdésemet, hogy csak ő hallja. Még nem akarok menni, pedig látom, hogy az eladó nekem is készíti a pálcát. Szinte hamuszürke arccal indulok a pult felé, de apa kezét nem akarom elengedni. Aztán a húgomra pillantok hogy lássam mit vált ki belőle a pálca, mintha mosolyogni látnám. Én is szeretnék.*
I solemnly swear
I am up to no good
Vendég
C’est la vie
Vendég
»
»Szer. 13 Júl. - 13:33
A papa kezét szorongtaom, miközbenszabad kezemben a kis listámat tartom, tekintetem néha rátéved, és olyankor mindig egy boldog mosoly ül ki az arcomra. El sem hiszem, hogy szeptembertől végre a Roxfortba járhatunk majd! A magam részéről mindig is imádtam az iskolát, teljesen magával ragadott a sok történet, amit Nancy-től hallottam, amikor csak tehetem arra kérem, hogy meséljen nekem. A szívem szinte már a torkomban dobog, és a tenyerem is izzad, a papa is biztosan észrevette, hiszen az ujjaim végei már elfehéredtek kezének szorításától. Kadie apró kis kacsintását egy biztató mosollyal jutalmazom, és tekintetemmel követem alakját egészen addig, míg el nem tűnik a hatalmas tömegben. - Siessünk - felpillantok apára, és nagyobb léptekkel folytatom tovább az utat egyenesen Mr. Ollivander boltjáig. - Később mindenhova be kell néznünk, olyan sok klassz dolog van itt . csillogó szemekkel pislogok a kirakatokra, egytől egyig varázslatosak. A szó szoros értelmében, varázslatos az egész hely. A boltba lépve halkan köszönök, egy pillanatra megtorpanok az ajtóban, és kétségbeesetten pislogok körbe a telezsúfolt helységben, segítségkérően nézek a nővéremre, de szerencsétlenségemre az a hatalmasnak mondható önbizalma neki is eltűnt, így alig pár pillanat alatt már én állok az öreg, ősz hajú úr előtt, aki talán azóta itt van, hogy ez a hely i. e. 382-ben megnyílt. Tényleg nagyon öreg. S, bár kedves mosolyt villant rám, én mégis félve lépkedek még közelebb. Néhány pillanatig eltűnik egy hatalmas kupac doboz mögött, amik mögé óvatosan kukucskálok be, hogy láthassam kotorászni a polcokon, amelyeken egytől egyik varázspálcákkal teli dobozok sorakoznak. Határozott arckifejezéssel emel ki egy dobozt a helyéről, a pultra rakva óvatosan veszi ki a pálcát a helyéről. Csillogó szemekkel figyelem azt a gyönyörűséget a kezében, míg ő elmondja, pontosan milyen pálcáról is van sz. Én viszont szinte nem is figyelek, csak meg akarom végre érinteni azt a pálcát! Mintha csak hallaná a gondolataimat a kezembe nyomja a pálcát. Azonnal jóleső melegség járja át elsőre csak az ujjaim hegyét, majd szépen lassan végigszalad az érzés az egész testemen. Széles mosolyra húzom az ajkaimat, és csillogó szemekkel pillantok az öreg úrra, aki mindent tudóan bólint egyet. - Nézzétek! - boldogan futok a papa és Kadie elé, hogy aztán pár lépésnyire tőlük a pálcát a magasba emelve aprót suhinthassak vele. A pálca apró, ezüstösen csillogó szikrákkal szórta tele a helyiséget, pár pillanatra fényárba borítva az egyébként egész sötét helyet. Ajkaimat résnyire nyitva nézem végig az egészet, majd boldogan vigyorgok a nővéremre. - Most te jössz, Kadie - rá mosolygok, majd apró puszit nyomok az arcára biztatásképpen.
Tudtam, hogy nagyon várják már ezt a napot. Mivel még mindig tartott a szabadságom, vagy nevezzük inkább kimenőnek, ezért boldogan jöttem el velük ide, megvásárolni minden egyes apróságot, amit csak el szeretnének vinni a Roxfortba. A listát, amit a levéllel kaptak arról, hogy milyen dolgokat kell megvenni, jól ismertem már. Anno én is sokáig nézegettem ezt és aztán évekig hordtam magammal a szükséges felszerelést, minden szeptember elsején. Remélem, ők is ilyen boldogan fognak majd hozzáfogni ezekhez a dolgokhoz. Már nagyon kíváncsi vagyok, mi fog nekik a legjobban tetszeni az első évben. Kyra szorítását nem bánom, csak gyengéden fogom aprócska kezét, miközben Kaderie lépteit vizsgálom, hogy ugyan merre is kell mennünk. Persze a legjobb helyre indultunk el elsőre, Ollivander pálcaboltjában, ahonnan mindannyiunknak van a pálcája. - Jó napot Mr. Ollivander! - Köszöntem egy apró bólintással, és sorba álltunk. Kaderie kicsit meghátrált, amin igazából meg is lepődtem, ezért Kyra indult előre, és az öregúr már indult is megkeresni a neki megfelelő tárgyat. Közben az idősebbik lányom pillantott fel rám, kérdést feltéve nekem. Elmosolyodtam sejtelmesen és gyorsan vissza is válaszoltam. - Sikerülni fog drágám, hidd el, Ollivander úr tudja, mire lesz szükséged. - Közben Kyrára esik a pillantásom, miközben észreveszem, hogy egy pálcát máris a kezében fog és siet felénk. Végigsimítok Kaderie haján. - Ne félj kicsim, nézd csak, Kyrának is sikerült. Hidd el, neked is rögtön meglesz a pálcád. - A kisebbik lányom hangjának örömére őrült boldogság töltött el. Végre lesz pálcájuk! Olyan gyorsan felnőnek, hogy igazából már észre sem veszem, és egy pillanat múlva azon kapom magamat, hogy hetedévet fejezik. Úgy repülnek az évek, hogy borzasztó. - Nagyon szuper, ügyes vagy Kyra! Milyen varázslónak lenni? Nagyon jó érzés! Amikor elkezdtek tanulni csupa olyan dolgokat a Roxfortban majd, amit el sem hittetek eddig... olyan jól fogtok tudni varázsolni az első év végére, hogy Nancy már nem is fog kelleni a házba! - Nevetem el magam, miközben óriási beleéléssel mesélek és figyelem a Kyra mutatványát, ami azt jelzi, hogy a pálca tökéletes a gazdájának. Nem bánom, hogy Kaderie a pulthoz húz magával, aprón elmosolyodom az öregúr felé, aki biztosan rögtön megtalálja a pálcát a lányomnak, és mind kíváncsian figyeljük, mi fog történni a következőkben. Ez az ember csodákra képes, sosem tudtam elhinni, hogy ennyire jól ért a pálcákhoz! Hiszen annak idején, nekem is a tökéleteset adta elsőre a kezembe.
Nagyon félek, vissza is táncolok a pulttól Kyra-t tolom előre valamilyen oknál fogva úgy megtántorodok, hogy apu kezét kezdem szorongatni és furcsa tőlem nem megszokott kérdéseket teszek fel. Pedig aztán bátorságból nem szenvedtem soha hiányt. De van amikor engem is elhagy a bátorságom. Valójában csak percek telnek el, mire apa válaszol és a húgom egy puszi kíséretében tol előre. Az éger pálca amiben főnix toll volt felgyújtotta a számlatömböt, a húgomnak az első pálca már tökéletes volt, én a negyedik után kicsit elbizonytalanodtam. Apa mellé léptem és halkan megjegyeztem neki, hogy nem is vagyok igazi boszorkány így. Persze ő megnyugtatott és visszatolt a bácsi elé, hogy újabb próbát tegyek. A tizenegy hüvelykes rózsafa pálca sárkányszívhúr maggal már tökéletesen a bizalmába fogadott. Ujjongva mutattam meg apunak és én biztosra vettem, hogy a reklámokban látott röpködő szívek most az én fejem fölött is ott vannak. Amint apu fizet köszönök és már száguldok is ki a boltból. -Nézd, nézd, nézd!-mutatom a húgomnak mielőtt visszatenném a dobozába a pálcát és oda nem adnám apának. Fülig érő vigyor terül el a szám szegletében, ami fogalmam sincs hogy lehetséges, de megcsináltam. Végül apura pillantok, hogy elmondja hová térünk be legközelebb. Most már azért nem kóricálok el, pedig nagyon szeretnék, egy-egy kirakat előtt mégis megállok és csak nagy sokára szakadok el onnan, így apáék után kell futnom, csak a tesóm talárja a nyomravezető. Belecsimpaszkodok újra apa kezébe és úgy vonulok tovább, mint egy jó gyerek, persze a kis okos kobakom már teljesen máshol járt, újabb csínytevésen jár az agyam. Mi máson, ugyebár. Aztán újabb üzletnél kell, hogy megálljak, mert a seprűket is meg kell néznem ugyebár. Valahol még mindig ott buzogott bennem hogy sikerült a pálcás részt kisebb sokk után kiheverni. Azt hittem már sosem lesz pálcám, főleg miután a negyedikkel "rendet tettem" Ollivander boltjában. Valójában azt hittem, hogy itt derül ki, hogy nincs is varázs bennem. Nem is figyelek az orrom elé, így megbotlok és nem sokon múlik, hogy a tesómra zuhanjak.