Nincs Isten...

Rowan & Alec

Egy újabb nap itt a Roxfortban... kezdek belejönni ebbe a tanársegédkezésbe, bár hozzá kell tenni, Clive is szokja még a dolgot. De elég háklis, minden csak egy tucatban lehet és hasonlók, ki tud készíteni vele. Hagyjuk is, inkább szétnézek könyvek után, mert kellene nekem is egy plusz könyv az órákra. Sajnos néha én fogok tartani egyet-egyet, hiába gondolom úgy, nem vagyok egy tanár alkat. Épp a polcon kutatok az idei tankönyv után, amit Clive adott fel, mikor hallom valaki belép a terembe. Nem szentelek sok figyelmet neki, elvégre ez egy tanári, de mikor végre felállok és felnézek a könyv mögül... kiesik a kezemből. Merlinre... valaki bedrogozott? Ugye csak ennyi... ugye nem a valóság hogy az öcsém áll pár méterre tőlem?! Ösztönösen hátrálok egy lépést és a zsebembe nyúlok hogy a kezem ügyében legyen a pálcám, de megszólalni nem merek vagy csak nem tudok. De... a végén egy szót sikerül kinyögni... az sem szerencsés.
-Row? - Jah, van pofám becézni, de miért is ne? Nem is tudom mikor láttam utoljára, de bárhol megismerem. Az ember a mumusát csak megismeri nem? Ó tényleg! Lehet egy mumussal szórakoztat valaki? De várok még a commiculussal, félek nem hatna...

to Alec

A kastélyba lépve, már előre kellemes mosoly játszik ajkaimon, hogy vajon mikor találkozok össze az én semmirekellő testvéremmel, és vajon mennyire áll meg benne a sz...vér is hogy meglát. Az első lépés akadélytalan, lepakolok a számomra kijelölt lakrészen, ami egy háló és egy fogadószoba amolyan irodaféle is egyben. Egészen pofás, nem is gondoltam volna hogy egyszer én is egy ilyen asztal mögött fogok tepsedni, hogy aztán dolgozatokat javítgassak és órákat tartsak a kicsiknek, amikor a professzor elfoglalt. Elfoglalt, perszeh... Na mindegy.
Második utam a tanáriba vezet hogy megismerkedjek a kollegáimmal, és leadjam a profomnak a befgadónyilatkozatom, miszerint hivatalosan is én leszek a segédje, és így bizonyos előnyökhöz és extrákhoz juthatok, pláne hogy Lestrange. Már csak azt kell kiderítenem hogy a jobb vagy rosszabb fajtába való-e.
Megbeszélem amit kell és tovább is indulnék mikor egy ismerős alakot veszek észre. Valószerű hogy ő hamarabb kiszúrt, mert elejtette a könyvét is, és nem tagadom élvezettel tölt el a látványa is hogy mennyire ledöbbent.
- Alec! Drága bátyám, úgy örülök neked - mosolygok negédesen, és aki nem ismer, még akár igazinak is hiheti a mosolyom. Pedig csak leplezi az igazi érzéseimet. Közelebb lépek hozzá, mert zseniális tervem van arra hogy hogyan rémisszem halálra. Egyszerűen csak.... kitárom a karjaim, és szoros ölelésbe vonom. Minden porcikám irtózik ettől a testiségtől, pont Vele, de a reakciója öregem... Esküszöm mindent megér.
- Alec? Jól vagy? Olyan fehér vagy, hívjak gyógyítót? - aggodalmaskodom, ahogy eleresztem, de szemeimben a gonosz fény villan fel, hiszen mindez csak játék, amit már mesteri szinten űzök az ő kárára.

Not gonna die || lesz ez jobb is

Rowan & Alec

Nem, ez nem mumus... álmomban sem tudnám elképzelni hogy drága bátynak hívjon, mégis megtette... Merlin szent szakállára... tuti valóság és csak eljátssza, hogy megváltozott! Mert tuti nem változott meg, ahhoz kevés lenne a csillagok együttállása, hatvan sárkány unikornis vért lefetyelve vagy bármi absztrakt. De ez semmi... komolyan. Annyira ledermedek már csak a tudattól is, hogy itt van - végtére is mi a fészkes fenét keresne itt, hát ez a Roxfort!!! - mikor... közelebb jön olyan... hogy is hívják ezt? Jah igen, szeretetteljesen! Meg akar ölelni bazdmeg! Már csoszognék hátrébb, de Ő elevenebb és gyorsabb, csak a szám sikerül némileg eltátanom, mikor... félek elájulok, de megkapom az első ölelésem az öcsémtől. Reszketek a karjaiban, teljesen elsápadtam és izzad a tenyerem.
-Nem.... - Lehelem, mert... komolyan megölelt? Létezik? Ez durvább mint bármely átok, ez... jesszus hozzám ért!!! Olyan nyeszlett hangom van hogy kiszáradt a torkom, hogy csak Ő hallja valószínű, végtére is közel áll.
-Mi a fenét keresel itt... - Még mindig szorítom a pálcát a zsebemben, remegve, mert... túl valós. Itt van, én meg csak nagyot nyelek, de porzik a torkom, szinte a nyál is karistolja, levegő sincs. Reszketve guggolok le a könyvért, végig Őt nézve, majd úgy szorítom a mellkasomhoz azt a nyavalyás szart mintha megvédhetne bármitől is. Felállok, de majdnem eldőlök, elvesztettem egy pillanatra az egyensúlyom is. Aztán leesik..
-Te megöleltél... - Lehelem, de nehéz eldönteni undorodom vagy örülök ennek, mert valahol... beteg mód jó lenne valami családi szeretet féle érzet, de ez akkora f.szság, hogy pont Tőle, hogy ha nem lennék ennyire ki kiröhögném magam. Így... csak elborzadva nézem a jelenést, aki nagyon is hús-vér alakban van itt. Még jó hogy nem vagyunk egyedül, lehet nem lenne jó vége részemről.

to Alec

A tökéletes tervem, tökéletes hatást vált ki belőle, és nehezemre eisk elfojtani a kitörni készülő hangos nevetésem, ahogy szinte megremeg a karjaim között. Ami nem csoda mert a talár kidolgozott testet rejt, és a mágiám mellett a testem is edzettem ám, hogy tökéletes összhangban legyek önmagammal. Érzem a reszketését, ahogy alig áll meg a lábán és szorosabb vonom a gesztust, ahogy a fülébe súgom.
- De igen - alig hallható, alig moccan a szám, de biztos vagyok benne hogy ő tökéletesen hallja, és mire elengedem a helyzet még jobb lesz. Tökéletesen lefagyott.
Elégedett vagyok magammal, és kényelembe helyezem magam az egyik közeli kanapén, ajkaimon szelíd mégis éles mosoly. Már mestere vagyok a legilimenciának is amihet természetes tehetségem van.
~ Hát nem téged....~ üzenik a szemeim, de a hangom nyájas és már már kellemetlenkedő.
- Mit? Hát felkészülök a munkámra. Végzős vagyok és Sötét Varázslatok Kivédéséből fogok Ravasz Pluszt tenni és kell a tapasztalat, Lestrange professzor pedig van olyan jó hogy lehetőséget adjon nekem - mosolygok, ahogy elnevetem magam most már a nyilvánvaló sokkhatásra amit okoztam. Úgy van bátyám, szokjad csak a jelenlétem, mert ez még csak a kezdet. Hosszú és csodás tanév elé nézünk úgy hiszem. Lezseren keresztbe teszem a lábaim.
- Igen, nos ezt testvérek szokták tenni ha hosszú idő óta nem látják egymást - magyarázom meg, de a mosolyom mást mond. Megöleltelek, mert tudtam hogy halálra fogsz rémülni tőle, ezzel is megmutatva mennyire keveset érsz! Ezt persze megtartom magamnak.

Not gonna die || lesz ez jobb is

Rowan & Alec

Nem mondom, nekem is van fizikumom, elvégre ha több tonnás állatokkal dolgozol és azok makacsok nem árt az erő, no meg a kitartás ha futni kell... nem szégyen az, néha pedig kifejezetten hasznos, de ez mind cserben hagy, nyárfalevélnek érzem magam, őszi, lehullott fajtájúnak, amit összemorzsol a kegyetlen szél. Jelen esetben az öcsém, aki megölel. Ez egy rossz álom. Ez... hagyjuk. Még azt is mondja elkéne nekem egy gyógyító, de nekem nem az kell bazdmeg, hanem hogy elmenj! Hah... nem fog, sosem hagy békén, ennyi év után miért ide jött?! Igaz, nem tudom mit dolgozik, nem érdekelt, de hogy Ő is itt legyen... ugye... ugye csak látogatóban van?! Ettől még kevesebb oxigént bírok belélegezni, mi van ha... ha... És de. Nincs Isten... Megsemmisülten sütöm le a szemem, fel kéne mondanom. Komolyan fontolóra veszem, de... bassza meg hány sárkánnyal volt már dolgom?! Pont az öcsémtől kell fosnom még mindig?! Próbálom összeszedni magam, hogy nincs világvége, maximum kicsit. Elszántabban nézek a szemébe, bár még mindig futkos a hátamon a hideg.
-Nagyon... kedves tőle... - Úgy szorítom a könyvet, hogy belefehérednek az ujjaim. Sötét varázslatok kivédése mi! Testhezálló feladat... mint nekem Clive mellett... bassza meg, nem kéne hirtelen itt hagynom szerencsétlent, csomó mindent rám osztott már, egyedül nem is bírná... nem mondta, de tudom hogy sok a dolga. Meg tényleg rendes volt velem, elég gáz lenne hirtelen felszívódni. Rowan gondolom elégtételnek venné... abból nem kérek.
-Hát... csodás. Akkor újabb hét évünk van a következőig... - Nagyon remélem legalább is, mert még egyet nem bírnék ki. Hozzám ért bazdmeg! Na meg látom rajta nem miattam van itt, de nem is tanulni, hagyjuk már, Ő meg a tanulás! Mert én még hagyján... de Ő!
-Nem hittem volna hogy gyerekeket akarsz tanítani... Mert azt is kell, ugye tudod? - Kérdezem halkan, de azért hallani fogja. Nem bírom elképzelni tanítani, annyira arrogáns és lekezelő! Szinte dühös is leszek, de mivel eleve reszketek túl sok változás nem látszik rajtam.

to Alec

Az ölelés sokkal többet elárul nekem mint azt Alec hinné. Ahogy a testét ölelem, érzem hogy az évek alatt amíg nem láttuk egymást kicsit emberesebb lett, mármár férfiasabb és a fizikuma sem olyan rossz de persze arányaiban én mindig is jobb voltam, és puszta ököllel is több kárt tudok benne tenni, mint azt elsőre gondolná, de nem lehet.
Vissza kell fognom magam, és visszaszorítani a vágyat hogy itt helyben úgy megátkozzam hogy a szent mungóba kerüljön. Vagyis inkább a varázsvilág hullaházába, de nem kockáztatok. Nem állna jól nekem az azkaban, azt mondják hideg van ott, én pedig mindig is utáltam a telet. A tavasz és az ősz az én hónapjaim.
Mosolyom mit sem lankad a megjegyzésére.
- Oh igen, módfelett. Bár ez neki is jó, mert így könnyíthetek a terhein és nekem is tapasztalatot ad - válaszolok ahogy kényelembe helyezem magam és onnan pislogok fel rá. Mosolygok, de a szemem nem. A szememben látszik az, amit nem mondok ki, és amit mélyen legbelül érzek. Nem megölelném, hanem egyszerűen csak megölném, megvan hozzá az erőm, és nem lenne lelkiismeret furdalásom sem. Biztosan nem lenne! A család szégyene.
- Oh annyi azért nincs. Szép évünk lesz együtt, még a végén megesik mégegyszer... - nevetek halkan és idegborzolóan. Pontosan tisztában vagyok vele, milyen hatással vagyok a testvéremre annak ellenére is, hogy én vagyok a fiatalabb. Fiatalabb és sokkal jobb! Megremeg a mosolyom ahogy eszembe jut, mennyire szívesen a képébe vágnám hogy neki kellett volna ezt a terhet viselnie, nem nekem.
- Semmit nem tudsz rólam Alec, még a végén kiváló tanár leszek - ami természetesen kizárt hiszen nem adnám fel a hivatásom, és nem is igazán akarom reklámozni a jelenlétem mibenlétét. Ő úgyis tudja, hogy nem csak ez hozott ide, de egy Lestrange kapóra jön hogy leigazolja nekem a gyakorlatom.

Not gonna die || lesz ez jobb is

Rowan & Alec

Némileg hihetetlen hogy itt állok - már amennyire stabilan - és beszélgetek vele, míg kényelembe helyezi magát. Csak így, szimplán leül, mintha mi sem lenne természetesebb jelen helyzetben. Ráadásul itt lesz tanársegéd, mint én... egy Lestrange mellett... hiába vagyok mardekáros, azaz voltam, de hirtelen örülök hogy egy McGonagall mellett kötöttem ki. Ez a páros taszít. Bár hirtelen nem tudom ki a tanár, már csak a neve miatt is rosszul vagyok, annyira passzol Rowhoz.
-Tudom... - Préselem ki magamból, bár nekem tapasztalat ilyenformán már nem kell Clive-tól de mégis hasznos vele dolgozni, sokat tudok tanulni Tőle. Érzem - vagy csak tudom? - hogy megvet, de nem tudom azért, mert maradtam sárkány kutató vagy mert Clive mellett kötöttem ki, esetleg szimplán azért, mert apáék lenéznek vele együtt.
Ahogy közli megölelne megint esetleg csak úgy, valamikor idegtépő, de hogy... ó bassza meg... egész évben itt lesz! Alig bírok nyelni akkora a gombóc a torkomban, szinte csúszkál a pálca a markomban, amit áldásosan rejt a talár.
-Te se sokat rólam... engem már most kedvelnek a diákok. - Vetem oda flegmán, bár ez kérdés így van-e, Dixon kedvel, de hogy mások... Clive-ot könnyebb, tanárosabb is, de ég bennem a dac, hogy odamondjak Neki valamit! -Meg nekem ez csak kiegészítés... amolyan hobbi. Neked kétlem. - Csikorgatom a fogaim, mert nagyon idegesít az öntelt képe! Persze, ebben is jobb akar lenni, naná! Nem egy kibaszott verseny ez, de mégis azzá teszi! Még a végén megemberelem magam és tanár leszek tényleg, hogy odateszem magam, Clive úgy is mondta vegyem már komolyabban magam. Nesztek! Még jó hogy nem pergament szorongatok vagy élőlényt, már kampec lenne neki, így a kemény fedél még kitart, bár a kezem zsibbad, hogy nem kap vért, de leszarom.

to Alec

Nagyon nonszensz gondolat hogy itt állunk a tanáriban és beszélgetünk, mintha tényleg csak nemrg váltunk volna el egymástól, de nincsenek illúzióim. Tudom hogy én vagyok a jobb, és ezt meg is fogom neki mutatni. Újra és újra, mert nem hagyom hogy biztonságba ringassa magát hogy nem fogok neki ártani. Oh, dehogyisnem!
Elmosolyodom, de tudom hogy nem lesz könnyebb nekem, hiszen azt hallottam ez a Lestrange nem éppen tipikusan hű a családja nevéhez, de nem érdekel különösebben. Nem kell nekem mindennapi kapcsolatban lennem vele, elég ha teszem amit mond és segítek neki, a magánéletemhez és a személyes motivációimhoz semmi köze nincsen, és nem is szándékozom beavatni. Figyelnem kell, nyitva tartani a szemem, és néha találkozni valakivel, aki elviszi a jelentésem a Nagyúrnak. Nem tudhatjuk mi az az információ amire szüksége van, így mindent összegyűjtök majd.
- Tudod? - vonom fel a szemöldököm, ahogy kényelembe helyezem magam, és folytatom.
- Nos, még mindig többet mint az fordítva lenne, és nem különösebben érdekel, milyen népszerű vagy a diákoknál. Te sose nőttél ki igazán közülük - válaszolok, hiszen valahol hiszem hogy még mindig ugyanolyan komolytalan, célok nélkül mint amikor ott hagyott minket, és ezzel véglegesítette a sorsomat, amit sosem bocsátok meg neki.
- Neked csak hobbid van Alec. Életcélod nincs, és lehet hogy neked elég ennyi hogy elbohóckodsz pár diák előtt, kedvelnek megtapsolnak és nagynak érzed magad - sóhajtok fel teátrálisan, hiszen tudom hogy a jelenlétem arra is ösztönözni fogja hogy ne legyen léha, hanem emberelje meg magát. Oh a versenyszellem... Vajon mire lesz elég?

Not gonna die || lesz ez jobb is

Rowan & Alec

Hány éve is volt hogy elmentem otthonról? Kilenc? De mintha egy pillanat lett volna, mert itt áll, azaz most már ül előttem Rowan. Kilenc évnyi tapasztalatot gyűjtöttem, sárkányokat kutattam, neveltem, idomítottam - már amennyire lehetséges az utóbbi. Halálos mérgű és erejű kígyókkal bájcsevegtem... de az öcsém az az öcsém. Egyszerre gyűlölöm és kötődöm hozzá csak mert a vérem, csak mert kisebb. Nagyon nem kellene, hiszen tudom olyan szégyenfoltnak tekint, akit ki kellene irtani és égetni az otthoni családfáról, hogy nyomom se maradjon. Lehet a falon már nem szerepelek, de még élek. Kérdés ez mekkora hibának számít a családom szemében. Sajnos én még nem ástam bele magam a tanári karba, akinek olyan a neve még kerültem is. Végtére is... ki tudja kivel ápol jó viszont az apám vagy épp az öcsém. Lestrange-el úgy fest igen...
-Hogy őszinte legyek Rowan, az egész család nem érdekelt... - Csak egy kicsit, titkon, de sosem olvastam nővérünk egyetlen cikkét sem, sosem látogattam haza. Ha valaki hátat fordít valaminek csinálja rendesen nem?
-Lehet nem akarok. Nem akarok olyan begyöpösödött lenni mint az Apánk... Te már mutatod a jeleit... - Arrogáns, ki ha én nem, de most már azt is hiszi felnőtt férfi, aki parancsol mindennek ami él... Dühtől és undortól vonaglik az ajkam, mert rémesen haragszom a szüleinkre, hogy büszkék arra, ilyen lett az öcsém. Ez lenne az aranyvérűek mintapéldája? Szerintem egyenesen szégyenteljes. Ettől nem fogom jobban kedvelni a többi muglikedvelő aranyvért, ennyi sznobság belém is szorult, de ezt a fajta gőgöt ki nem állhattam mindig is.
-Miből veszed, hogy nincs? Ha nem lenne, nem tartanék semerre, pedig én tartok. Nem érzem magamat nagynak, de értékelem amit itt teszek. Ez elég, de Te ezt sosem fogod megérteni. Ez a különbség kettőnk között. Az nem életcél hogy úgy táncolsz ahogy mások fütyülnek Neked és várod a jutalomfalatokat Rowan. Megalázhatsz ahányszor csak akarsz, de végső soron mindig én fogok felülkerekedni. Tanárkodásban is. Én már eleve kollégája vagyok évek óta Clive-nak, most is az maradtam minden tekintetben. Te csak diákja leszel Lestrange-nek, ugye tudod? - Némi blöff, mert nem ismerem a másik professzort, de annyira, de annyira oda akarok szúrni Neki valamivel! Borzalmasan nagyon! Le akarom egyszer törölni azt az önelégült vigyort a képéről! Itt tudom nem fog megátkozni, nem teheti... hogy egy kihalt folyosón mit tesz velem... az már más kérdés. De csak azért sem fogok most kihátrálni, pedig tudom hogy Ő az erősebb és a talpraesettebb. Mindig is így volt és van ami nem változik. De nincs hova futni, az az igazság. Ha akar, bármikor utánam jöhet. Így legalább tisztában leszek azzal, hogy minden nap életveszélyben vagyok. Már ha meg mer ölni a Roxfort falain belül... vajon itt mennyivel vagyok nagyobb biztonságban, mint odakinn? A félelmet csak rövid ideig nyomja el a haragom, így még most lovagolom meg az indulataim, utána csak a félelem fog maradni... le kell védenem a szobám is... Oziriszt is fel kell készítenem. Lehet Clive-ot sem ártana... bár Őt nem kéne belekeverni, nem? Vele nincs baja Rowannak. Remélem...

to Alec

Nem is tudom pontosan hány éve már hogy Alec ott hagyott minket, de nem is érdekel. Egyszerűen megszűnt a testvérem lenni amikor végleg kilépett az atyai ház ajtaján, és mindent felrúgott, ami miatt nekem kellett megtennem mindent, ami az ő kötelessége lett volna! Végtelenül gyűlölöm ezért, mert végül is valahol az ő hibája hogy most itt vagyok, és azt kell tennem amit al egkevésbé sem akarok. Jó pofát vágni hozzá, és úgy tenni mintha minden rendben lenne, és tényleg jó testvérek lennék, holott már iskoláskorunkban sem voltunk azok soha. Nyilván, megvan az oka.
- Igen, tudom. Téged soha nem érdekelt, éppen ezért értél olyan keveset Apánk szemében és ugye tudod esélyed sincs már a családi örökségre?- kérdezem, mert abban nem vagyok biztos, mennyire van tudatában annak, hogy a neve apa előtt felér egy szitokszóval is, és nem is szándékozik semmit sem hagyni neki. Örülhet hogy az élete még megvan, és nem küldtek utána senkit. Nem egy halálfalót ismerek aki tökéletes bérgyilkos és még a pálcája nélkül is halálos veszedelem. Mint Nakashima.
- Olyan én sem. Ugyan Alec, nem ismersz honnan is tudhatnád hogy minek a jeleit mutatom? Én tudok haladni a korral, és sok mindent a hasznomra tudok fordítani - mosolyodom el olyan jegesen, mint ahogy csak tudok, és ismerős lehet neki ez a mosoly. Már régen is jól ment, és azóta csak fejlődtem. Van mire magabiztosnak lennem.
Gúnyos félmosollyal veszem tudomásul hogy máris kihoztam a sodrából, és kezdi elveszteni a hidegvérét amit a kirohanása is igazol, de én már rég túl vagyok azon hogy hagyjam magam kibillenteni és rezzenéstelenül hallgatom a szavait. Lesz még ennek böjtje, de lesz ám... Ha kettesben leszünk valahol. Várjál csak Alec...
- Sosem volt, és nem vagyok benne biztos hogy előnyödre vált ez a pár év távol mindentől. Ne becsülj alá, elég sok mindent megértek, maximum nem foglalkozom vele, amellett pedig... Nem tudhatod mi az én életcélom, aminek egyik állomása ez, hogy itt vagyok. Oh meg foglak, ne izgulj édes Bátyám kellemes együtt töltött év lesz ez - nevetek fel dallamosan és aljasul, azzal a fajta nevetéssel amit annyira utál bennem. A gyermekded sértése lepereg rólam.
- Ugyan Alec. Engem nem érdekel mije vagy vagy mije nem vagy Clive-nek, és az sem hogy Lestrange minek tart. Mellékes. A tanulmányaimra koncentrálok első sorban és ha órákat is kell tartanom, hát megtartom - vonom meg a vállam. Feltűnik ám hogy a keresztnevén hívja tanárát de nem teszem szóvá, még nem. Egyszerűen megtartom magamnak az információt.
- Tényleg, ha már itt vagyunk! Nem akarsz nekem idegenvezetést tartani? - kérdezem kaján vigyorral, hiszen a roxfortos évei malatt sem volt olyan zug, ahol nejártam volna. Élveztem a prefektusok fürdőjének kényelmét is, persze illegálisan.

Not gonna die || lesz ez jobb is

Rowan & Alec

Felhorkanok, mert ne már... komolyan ezzel jön?!
-Kit érdekel? De, érdekelt, egészen addig míg rá nem jöttem nincs értelme hogy érdekeljen. Leszarom az örökséget és az is hidegen hagy az a vén öregember mit gondol! - Aki nem is olyan vén még, de attól még nem érdekel. Érezni fel is háborít a feltételezés, hogy érdekel az öröksége... nem kell tőle semmi!
-Hmpf, na igen. Mégsem érzem rajtad, hogy saját akaratodból lennél itt, velem ellentétben! - Kiráz a hideg ettől a mosolytól. Mintha nem is az öcsém lenne, hanem egy ijesztő idegen aki felvette az arcát. Igaz, elég rég viseli már... Nem is nehéz felmérgelnem magam rajta mert könyörgöm, miért nem látja el van baszva a családunk és neki is azt kellene tenni amit akar? Kétlem hogy ezt akarná... miért is akarná?! Próbálok odaszúrni Neki, mert annyira de annyira utálom hogy ennyire önelégült, de persze pléhpofával fogadja, rezdüléstelen a rohadt életbe már! Csak csikorgatom a fogaim, nem érdekel szerinte mi vált előnyömre és mi nem, bár én félek Ő sem úgy fejlődött "előnyére" mint az egészséges...
-Ha te mondod... - Hagyom rá, de csak látszólag, jobb lesz elkerülni. Főleg mert érzem egyszer úgy is megtalál ha egyedül leszek és akkor nagyon meleg ölelést fogok kapni... csak éljem túl. Már fájnak az ujjaim úgy szorítom a nyomorult könyvet, muszáj engednem a szorításon, kényszeredetten, feszengve húzom ki magam és ernyesztem el a fogást lazára.
-Mellékes, értem, de itt most mint tanársegéd vagy így nem tarthatod mellékesnek. Ha Lestrange nem akar maga mellett tudni nem fogsz maradni. A tanuláshoz Neked meg nem kell suli, hagyjál ezzel... - Nem vagyok hülye, bármit megtanul könyvből is, ehhez nem kell neki senki. Persze nem jut eszembe a valódi ok, mindenféle más kavarog a fejemben inkább.
-Minek, ismersz mindent. Tudod mi hol van és hogy működik, teljesen jó itt, ha már muszáj társalogni... Hidd el, nem változott semmi pár év alatt. Meg annyira odavagy a fene nagy önállóságodért, találd fel magad öcsi... - Dehogy megyek én ki vele hogy aztán berántson egy sötét folyosóra és megátkozzon! Lehet nem vagyok a legokosabb varázsló de hülye sem vagyok.
-Inkább végezd a dolgot, amiért jöttél, én is végzem a sajátom, beszélgetnünk sem kell. Jobb is lenne ha nem tennénk, gondolom. - Mindig ő szégyellt engem, én Őt nem, csak nem értettem egyet a nézeteivel. Igyekszem elnyomni a fájó érzést a hangomból, de nehéz. Nem én akartam hogy kitagadott legyek és utált, egyszerűen csak nem lettem elfogadva önmagamként. Nem tudom bánni amit tettem, semmit sem, bár tudom Ő ezt sosem fogja megérteni.

to Alec

Felhúzom a szemöldököm és a mosolyom megrebben. Méghogy nem érdekli mi van családdal. Ebben nőtt fel, és ha...
- Ha nincs az a vén öregember te se születsz meg, és nevelődsz fel. Egyébként ne aggódj, már majdnem ki vagy tagadva, de az biztos hogy senki nem vár haza igazán. Tekintheted magad árvának ha jobban tetszik - teszem hozzá, és palástolom a nyilvánvaló dühömet. Nyolc éve még simán nekimentem volna az összes általam ismert átokkal, hogy mit merészel de azóta lehiggadtam és átestem egy alapos kiképzésen is. Megkeményedtem és racionálisabban gondolkozom mint akkor, szóval nem téved sokat ha azt gondolja, idegen vagyok neki. Tényleg az vagyok.
- Oh, pedig azért vagyok itt. Ez a poszt csak egy állomás, és ne aggódj, én nem ragadok meg itt, mint te... Hátat fordítottál a családnak, így hát nekem kell helyt állnom - ejtem el fél mondatban az egyik okot amiért gyűlölöm és a megölelés helyett megölni lenne kedvem. Képes is lennék rá, megvan az erőm. Már akkor megvolt amikor innen kikerültem.
- Nem te mondod meg minek tarthatom és minek nem. Ha Lestrange nem akar, akkor is azt hiszed hogy nincs más tervem? Akkor átigazolok másra, engedélyezni fogják nekem, és ha elfelejtenéd színjelesre vizsgáztam heted év végén is. Ugyanmár, valahol meg kell tanulnom a praktikákat amit nem írnak le a könyvek - sóhajtok teátrálisan, de csak megjátszom, ő is tudja. Mert nekem tényleg nem kell iskola, de nem húzhattam ki magam a kötelesség alól, és sok már-már baráti kapcsolatom szövődött itt. A Lestrangek normálisabb ágával is.
- Hogyne ismernék, de nem mondhatod hogy nem követek el mindent hogy kijöjjek a kollegáimmal, ami te is vagy - vigyorodok el sunyi rókás mosollyal, amit viszont túl jól is ismerhet. Könnyű lesz összeférhetetlenségre hivatkozni. Talán már már túl könnyű is.
- Ahh ünneprontó vagy, bátyám - helyezkedek el hogy leteszem a lábam a földre és kissé előrehajolok hogy a könyökömmel a térdemre támaszkodhassak. Az arcom még mindig kisfiús és ártatlan. Természetes sármom része.
- Megbántassz Alec. Szavaid mérges tüskeként szúrnak, hát ennyit jelentek neked? - bánatos szemekkel nézem, hiszen mindketten tudjuk mi az igazság. Még ennyit sem jelentek neki.

Not gonna die || lesz ez jobb is

Rowan & Alec

Felhúzom az orrom és résnyire szűkítem a szemeim, mi van, apa ezzel tömte a fejét? Rohadt vén gazember!
-Nevelődöm? Mondhatom kurva sokat nevelt rajtam... Az hogy nem jó csinálj mást fiam nem nevelés! Hah, nem akarok hazamenni, jó nekem itt. Felőlem lehetek árva is ha apánknak így jobban tetszik mert derogál neki ami lettem vagy inkább ami nem lettem.... - Mondom nyílt fintorral, látszik bennem is van düh, csak épp egész más mint benne. Nem tudok tisztelni valakit, aki bábukat akar emberek helyett, akinek fáj elfogadni ha valaki nem kibaszott ambiciózus és netalántán a saját életét akarja élni! A helyt állására csak szemet forgatok.
-Ha ezt akarod egészségedre... De ha csak azért csinálod hogy apuci kedvence légy akkor nem kéne törnöd magad, mindig is az voltál. Amúgy a család fordított hátat nekem, csak úgy mondom. És ha itt ragadok se bánom, jó itt. - Vetem oda foghegyről, még a hangom is kicsit hangosabb, holott nem szoktam hangos lenni. De egyszerűen annyira idegesít a hozzáállása! Mondjuk nem gondolnám hogy itt maradok, szeretek utazni... de ha itt maradok is azért lesz mert ezt akarom, nem úgy mint nála, hogy ahogy fütyülnek úgy táncol!
-A jegyeid nem minden, a tanársághoz kevés. És van amit nem lehet megtanulni öcsikém... - Például kedvesnek lenni. Azt nem tanulja meg sehol ha eddig nem tanulta meg. Nem akarom kirúgatni de be akarom Neki bizonyítani hogy a jegyek és tudás nem minden sok más affinitás is kell a tanársághoz! Bassza meg, meg kell kérdeznem Clive-ot Ő hogy csinálja...
-Sok kolléga van még, válogass kedvedre.... Én elfoglalt vagyok. - Vetem oda negédes mosollyal. Kollégák lettünk... de fura hallani, mi, akik mindig is különböztünk most mégis találtunk egy közös pontot. Kár hogy nem érzem valóban közösnek...
-Ez nálam szakmai ártalom, bocs. - Mondom sértetten valahol, még hogy én vagyok az ünneprontó, eddig annyira jó volt itt bassza meg! Most meg... most meg megint gyomorgörccsel kel elindulnom a folyosókon...
-Kétlem hogy valaha meg tudtalak volna bántani... Ne játsszál már velem. Szeretek itt lenni, csak... hagy élni. Nem leszek az utadban, ne félj... - Összezavar ez a bánatos nézés, de úgy hiszem színészkedik megint. Nem én bántottam folyton Őt gyerekként sem, nem én nyaltam apu talpát és égettem be előtte. Én próbáltam volna közeledni, de úgy éreztem sosem engedi, hát nekem a családból egyedül Ő a fontos. De tudom hogy ez is hülyeség, sosem szeretett, ahogy a többiek sem, mert túlzottan kilógok. Ha nem lennék párszaszájú lehet a hugrabugba vagy a griffendélbe kerülök, nem is a mardekárba... bár én jól éreztem a házamban mindig magam, tudom hogy Rowan szerint nem vagyok odavaló. Sóhajtok egyet és elhúzott szájjal elindulok a kijárat felé, ha utánam jönne se érdekel, bánom is én ha megátkoz... előbb-utóbb megteszi úgy is akkor meg túl is eshetünk rajta... Ha nem jön akkor meg... hát... azt is megértem. Úgy is összefutunk még, attól tartok.

» Isten vagyok minden istenek közt

Nincs Isten...

Nincs Isten...

Similar topics

Similar topics