A Maeda család egészen a Nara korig visszavezethető. Az összes háborúban a nyertes felek mellé álltak, a férfiak minden harcban az első sorokban küzdöttek. Még a muglik között is elterjedt, hogy aki élvezi a Maeda támogatást, a győzelem ízét is érezni fogja. Boszorkányaik kiváló bájital készítők, varázslóik páratlan harcosok voltak. Feltétlenül tisztelték és tisztelik ma is a vérük tisztaságát, sosem jutna eszükbe varázstalan emberrel kezdeni. Címerükön sárkány található, mivel többen is sárkánykórban szenvedtek, de japán családhoz méltóan előnyt kovácsoltak belőle; már a X. század óta Japán legnagyobb sárkányrezervátumát vezetik.
A legújabb generációjuk nem muzsikál valami szépen - Ryota, a legfiatalabb testvér szenvedélyes lénykutató, viszont a vízi szörnyekre specializálódást tervezi. Nozomi, a legidősebb nővér látnok, viszont csak kisebb látomásai vannak, ami a család szemszögéből semmit sem ér. Meada Nobuoki, a klán következő vezére pedig alig képes varázsolni, sokáig azt hitték kvibli lesz. A családfő egyetlen reménye Nanami, aki ősei útját követve kiváló vizsgákat tett a Mahoutokoro falai között, bájitalait pedig még a tanárai is dicsérik. Még Japánba is eljutott a Sötét Nagyúr tevékenykedésének híre, így gondolkodás nélkül odaküldték Nanat, hogy bizonyítsa, a Maeda család ma is éppolyan erős, mint volt.
Nana azonnal izgalomba jött, ő maga is részt akart venni háborúban, mint felmenői a kedvenc történeteiben. Bár hallott Dumbledore híres észjárásáról, mégis jobban szimpatizált a fiatal és erőteljes Voldemorttal. Nem is volt kérdés, hogy arra az oldalra áll, akik ugyanolyan becsben tartják a varázslói vért, akárcsak családja.
Céltudatos, erős lány. Ha valamibe belekezd, teljes erővel a célra koncentrál. Családja mindenben támogatta, mégsem nőtt fel burokban, nem is volt sokat otthon. Ha nem a Mahoutokoroban raboskodott, akkor Japán szerte utazott, ezt a bájitalai eladásából finanszírozta. Ami eleinte jó hobbinak tűnt, hamar kifizetődővé vált, rengeteg italt eladott illegálisan. Mire ezt megtudta az aurori parancsnokság, addigra olyan befolyásos ügyfelei lettek, akik azonnal elsimították Nana bajos ügyeit. Mert volt belőle, nem is kevés.
Az otthon rendes, jól nevelt lány ha kimegy, előbújik belőle a kisördög. Imád mások orra alá borsot törni, és mivel van benne egy kis őrültség is - na jó, egész nagy adaggal kapott - a leglehetetlenebb módokat eszeli ki. A kezdetleges gyermeki viccekből megtanulta hogyan kell tervezni, azóta pedig komolyabb terveit mindig részletesen kidolgozza. Míg régebben mindig kellett valaki, aki falazott neki, mostanra már csak szórakozásból szerzett maga mellé embereket.
Általában egy cserfes lány, hisz még csak alig múlt 21 éves. Szereti a lazacos sushit, fahéjas almás teáért cserébe eladná az életét is. A csini csajos holmik nem Nana világa, jobban szereti a kényelmes, egyszerű darabokat. Sok mindenbe szerelmes; a csokis fánkba, a naplementébe, kedvenc énekese hangjába, a hárfába és az európai magassarkú cipőkbe, amiket soha nem venne fel.
Varázspálcája cseresznyefa, amiért meg is dolgozott az iskolában. 12 hüvelyk hosszú, pixiszárny a magja. Rugalmas, a bűbájokhoz a legalkalmasabb.
Végre.
Egész nap ez az egy szó járt a fejemben, miközben végeztem a dolgaimat. Délelőtt odaadtam a tartozásaimat, így végre nem kellett több bajitalt főznöm japánoknak. Nem mintha gondom lenne vele, vagy sajnálnám tőlük, egyszerűen csak nem akartam ilyen dolgokat Angliából intézni. Hét év után végre kiszabadulhatok innen.
Ahogy a ruháimat a bőröndbe dobáltam, halkan dúdolni kezdtem. Az öcsém csendesen jött be a szobába, észre sem vettem, míg nem szólalt meg.
- Szóval tényleg elmész.
Hiába hozta rám a frászt, meg sem rezzentem. Már hozzászoktam a lehetetlen szituációkhoz, elég ritkán lehetett kibillenteni a normál hangulatomból.
- Ja.
Ryota elnevette magát, lehuppant a földre az üstöm mellé. Végignézett a szobámom, amin mintha egy vihar söpört volna végig. Tekintetében olyan értelem tükröződött, ami nem vallott egy tizenhat éves fiúra.
- Jó neked.
- Ugyan már - legyintettem. - Ha elvégzed a sulit, te is lelécelhetsz.
- Te is tudod, hogy nem fognak engedni.
Hátradőlt, nem foglalkozott azzal, hogy több zacskó hozzávalómra is ráfeküdt. Nagyot sóhajtott, majd hirtelen pattant fel, mikor megérezte a kiméra mérget.
Nem tehettem mást, kinevettem, ahogy a hátát kaparta.
- Nana, csinálj valamit!
Kacarászva kerestem ki az ellenszert, meg sem tudtam szólalni közben. Tudtam, hogy fáj neki, de még annak tudatában sem tudtam jobban sietni, hogy akár bele is halhat. A megfelelő fiolát megtalálva a háta mögé léptem, hogy megfelelően lekezeljem.
- Fájni fog egy darabig, de megérdemled. Máskor ne fetrengj egy bájitalfőző padlóján - dorgáltam meg komolyabban is.
- Tanizawahoz mész?
Meglepett a kérdése, egy pillanatra el is kerekedett a szemem.
- Miből gondolod?
Ryota megvonva a vállát fordult szembe velem.
- A felesége leszel, nem?
Nevetnem kellett volna, elviccelni az egészet, de csak nagyot nyelve megráztam a fejem. Kicsit még mérges is lettem, hogy ilyet feltételez.
- Ne beszélj butaságokat, ő ugyanolyan barátom, mint neked.
- Mégis te hisztiztél hónapokon át, mert nem egy suliba kerültetek.
Ez már több a soknál. Igen, mérges voltam, amiért ő a Roxfortba került én pedig a Mahoutokoroba, de nem hisztiztem. Csak nem tetszett, hogy olyan ritkán láttam.
Akkoriban még Dai volt az, akit szerettem heccelni. Nem tudom, ki kezdte, de mindig csináltunk valamit, amivel megnehezíthettük a másik életét. Aztán egyszer csak megváltozott, utána már együtt szemeltünk ki másokat. Az egyik szünetben pár évfolyamtársam cikizett, hogy stréber vagyok meg bájital kotyvasztó, akkor lépett közbe ő.
Az emlék miatt kicsit megenyhültem, de akkor sem hagyhattam Ryotát ebben a hitben.
- Most hagyd abba Ryota, vagy a végén megbánom, hogy kentem rád ellenszert - ujjamat felemelve fenyegettem meg.
Most rajta volt a sor, hogy némán nyeljen egyet, de szegény fiú még hátralépni sem mert.
A varázspálcámhoz léptem, majd annak pár suhintásával figyeltem, ahogy a készletem minden darabja a számára kialakított helyre repül a bőröndbe. Csak azokra koncentráltam, nem Ryotára.
- A Sötét Nagyúrhoz megyek, nem Daisukehoz. Halálfaló leszek, megnyerek egy háborút és visszaállítom a családunk hírnevét - Ryotára néztem, hogy nyomatékosítsam a mondanivalómat. - Nem játszadozni megyek el, nem fogok szórakozni. Dolgozni fogok, mert az összes testvérem közül csak nekem van ennyi eszem.
Valahol mélyen tudtam, hogy ez nem a teljes igazság. De ezek a falak arra köteleztek, hogy azt mondjam, amit kell, és nem azt, amit szeretnék.
Ryota mérgesen fújtatva hátrált ki a szobából. Nem akartam megbántani, hiszen szerettem, ahogy mindenki mást is. Viszont abban volt némi igazság, hogy a családban rám hárultak a komolyabb feladatok. Nem akartam ezt, de hát ember tervez, Isten végez.
Miután végeztem a pakolással, a nappali felé vettem az irányt, hogy elbúcsúzzak. Apám a szokásos helyén ülve böngészett valami újságot, anyám pedig édességet nyammogva meredt ki az ablakon.
- Felkészültem, most pedig indulok - jelentettem be.
- Ne hozz szégyent ránk - morogta apám, a kezével már intett is, hogy mehetek.
Kicsit komolyabb beszélgetésre számítottam, főleg, hogy most messzebb megyek, mint a Mahoutokoro.
Még anyám sem állt fel, szóval valami lehetett a háttérben, amiről én nem tudtam. Talán Nozomi az agyukra ment megint valami olyan jóslattal, hogy vegyenek esernyőt, mert estére beborul.
- Nem fogok. Akkor... sziasztok.
Furán éreztem magam, de elhessegettem az érzést. Fogtam a bőröndjeimet, kimentem az udvarra, ahonnan már lehetett hoppanálni.
- Tudtam, hogy nem fogsz elköszönni - szólalt meg a húgom, a kis emlegetett szamár.
- Nozomi, keress egy tanárt, vagy valami, és próbáld meg tovább fejleszteni a képességed. Így nem sokra mész vele - feleltem egy sóhajtás után.
- Maeda Nanami... - kezdett bele komolyan. Nem szokása a teljes nevemen hívnia, így érdeklődve fordultam felé. - Rossz oldalra állsz. Bár szövetségesed kitart melletted, a vezetőtök egyetlen hibát fog elkövetni, ami végzetes lesz. Ha nem változtatsz, könnyen a saját vesztedet is okozhatja.
Pár pillanatig csak meredten bámultam, aztán kitört belőlem a nevetés.
- Komolyan mondtam Nozomi, szerezz egy mentort.
Felemeltem a kezemet, intettem neki, aggodalmas tekintetével kísértve hoppanáltam Angliába.
Kezdőlap
Szép és erős. Ez a két szó jutott először eszembe amikor elolvastam a töridet. A családodról tökéletesen írtál. Nagyon tetszett hogy így kifejtetted a történelmeteket. Kíváncsi vagyok rá, hogy a játéktéren mit fogsz majd alkotni, hogyan sikerül beilleszkedned az angol társadalomba és miként fogod tovább vinni a családod hagyományait! 
