Eoghan Fionn MacNamara

Zord bűnös vagyok, azt hiszem,
de jól érzem magam.
Csak az zavar e semmiben,
mért nincs bűnöm, ha van

Eoghan


huszonhét


mugliszármazású


szabadság, szerelem!


az átlagemberrel ellentétben az öt helyett hét ízt vagyok képes megkülönböztetni


mágiahasználók


Allan Leech


keresett

Hinni valamiben, valami nagyban, valami változásban, és aztán belekapaszkodni, s a karmaidat is belemélyeszteni, nem ereszteni, töretlenül magadhoz láncolni, s makacsul ellenállni mindannak mi kezeid közül szeretné kitépni, mert Írország folyton küzdött, s küzdelme nem lehet hiábavaló! Édesapa szerint nem, de édesapa részt vett a nagy éhségsztrájkban s bele is halt. Édesapa hű híve volt Írországnak, a független Írországnak, s még fegyvert is fogott kétszer, s egy gyanútlan polgárt is lelőtt, a kert végében temettük el, a szőlősben, s ahol eltemettük ott a szőlő dúsabban termett, s édesapa szerint ez azért volt, mert a föld meghálálta  a hűséget, s most édesapa is ott fekszik a szőlősben a hitszegő mellett, s édesanya sohasem sírt miatta, mert édesanya is hitt abban amiben édesapa, s mindketten küzdöttek, küzdöttek a földért amit konokul az angolok akartak elragadni tőlük, mert nagyapa esküdt szegett, s mert mindenki fegyvert fogott a hazáért, s a szőlős, s a birtok engem illet édesanya szerint, de édesanya nem érti, nem érti mi folyik a világban, nem érti, hogy mi mit jelent, s hogy mi az egyenlőség, nem tudja mi az hogy harcolni, messze menekülni, s sokáig bujdosni, a hazát hátrahagyni, mert édesanya a szőlősben van, s ő nem követett el semmi bűnt, őt nem akarják felakasztani, s nem üldözi egy másik világ, ő nem küzdött az elnyomás ellen, az ellen ami ellen én küzdöttem, miatta nem öltek, s miatta nem haltak.  Édesanya szabadsága csak egy föld, csak egy halott férj, s a mellette fekvő hitszegő, édesanya nem tudja, hogy mi az a forradalom, nem állt a frontvonalba, nem sorozták be katonának, sem itt sem máshol.

Elsők közt hallatni a hangját, nem állni a hitszegőket, feltétel nélkül hinni valamiben: ezt nem lehet könyvekből kiolvasni, s nem lehet mástól ellesni, ez belülről fakad, évek alatt érik meg, akár a jó bor, s minél később kóstolja az ember, annál markánsabb ízt érez, s ez az íz a torkot marja, s türelmetlen elánnal nyúl az ember a következő pohár után, s ugyan azt az érzést várja, ugyan azt az erős intenzitást, s másodszor is meglep, másodszor markánsabb, más ízt hagy hátra, s végigcsorog az áll vonalán, le a frissen mosott ruhára, s foltot hagy, örök pecsétet, s ha kimosnák, a hiányát akkor is érezné, mert markánsan elegáns, s markánsan valós, sohasem fogja vissza magát, sohasem hagyja magára, csak küzd, küzd az elérhetetlenért, az egyetlen dologért amiben hisz: a szabadságért! S maga nem láthatja elég jól, mert a szabadság nem csak benne rejlik, ott van a nyáron érett barackban, a patak hűs vizében, a reggeli nevetésben, s ezért félnek tőle, mert szabadságot lát mindenhol, s feltüzelték, mindig friss fával táplálták, s ő sohasem félt küzdeni, sohasem félt volna az életét adni, s most meggyalázták, messzire űzték, olajjal akarták eloltani. De az a tűz ami régóta lángol, szinte kiolthatatlan, mindig marad parázs, mindig marad száraz fa amit rá lehet dobni, s ő is újra lángol, nagyobb tűzzel ég, nagyobb akarat van benne.

 
- S magát Eoghan holnap reggel akasszák föl itt a templom előtt!  -
- Áruló! Kegyeletsértő! Hitszegő!
- Felbujtásért, zendülés szervezéséért, hazaárulásért halálra ítélem!
A kezem kötél szorítja, a lelkemben pedig tűz tombol, látom magam előtt, látom a sok halottat, a zendülést, látom édesanya arcát amikor holnap meghallja, látom a büszkeséget benne, mert most fia is a hazáért veszik el, s az ő háta nem törik meg, az ő családja sohasem hajtott fejet az aljasoknak, kik zsarnokként uralkodnak a népen, s elveszik azt amit el lehet venni. S én reggel büszkén jelenek meg itt, mindazokra gondolva akik mind az életüket adták: életüket a szabadságért, az elnyomás elleni küzdelemért, emlékszem majd Dwyer arcára amikor eltalálta a puska, s a kezemet szorongatta, s utolsó leheletével az ingnyakamba markolt, emlékszem mindazokra akikre rárobbantották az utcavégi kis házat, s hogy senkiben nem volt félelem, mert félni itt nekünk nincsen mitől, az élet bennünk zakatol, s mindazokban kik képesek belátni az igazat, képesek küzdeni, s nem tartanak semmitől, mert az igazság az nem fájhat jobban, mint a hazug valóság, nem fájhat jobban ez, mint mikor anyák kezéből tépik ki a gyermeket, s a halál ilyesféleképpen, ilyen módon megváltás is lehet: a muszlimok feltétel nélkül hisznek istenükben, s istenük kegyébe fogadja mindazokat akik érte harcoltak. S az én Istenem? Az én Istenemnek nincsenek követelései, az én Istenem új keletű, keletről jött, s hullámként söpör végig egész Európán, s csak azokat rántja magával akik értették, hogy a haza hív, azokat kik mások nevében is harcolni mernek, s nem riadnak a puskától, nem riadnak a szólástól.
Megértettem, hogy rám itt nem vár más csak halál, nemes halál, büszke halál, s én büszkén fogadom majd, hogy mindenki lássa: van még miért küzdeni s van miért élni.
A levegő megfagy, s mindenki mozdulatlanná lesz, a bíró aki az ujjával mutat felém, a nép, kik nem értik mi történik itt, s csak szitkozódnak, csak én tudok mozdulni, s ott a fal felől a négy alak, a köpenyben, s sietve jönnek felém, kezükben a pálcájuk pihen, s már talán van okom félni, több okom, mint az akasztástól, mert az akasztás egyszerű: fulladásos halál, kicsit fáj csak, de ez más.
- Eoghan MacNamara a Mágiaügyi Miniszter nevében ezennel letartóztatom -
- A meghallgatása két hónap múlva esedékes, addig a mágusok börtönében tartjuk ..-
S a hangok összemosódnak, s tudom, hogy mennem kell, messzire futnom, mert rosszabb jár a tettemért, mint halál: csókot kapok, mely kiszív belőlem mindent, s ettől félek, pedig félnem nem szabad, mert félni csak azok félnek akiknek van mitől, s én édesanyára gondolok, arra, hogy mit sem tud, erről a világról: a hosszú harcokról, a kegyetlen álruhásokról, s a fajtámnak szánt üldöztetésről.
S ebben a percben tudom mit tettem: öltem. Nem csak lázítottam, nem csak fennhangon felszólaltam. Embert öltem, igazi embert, igazi pálcával, s nem puska volt, nem beazonosíthatatlan: én ott voltam, s a pálcám úgy szegeztem rá, hogy érezze, semmit sem ér a nép ellen, mert elnyomni nem lehet, kiirtani lehetetlen, hiszen ott lobog bennünk a tűz. Ott van bennünk az élni akarás.
Eltűnök.