Dort bei dem Haus Abendrot

Dr. Hedwig Anathema Wolff

of the astral clocktower

Becenév:

~~Bergsteigen~~ Mrs. Drake, Doktornő

Kor:

Kereken 42

Származás:

Amerikai aranyvérű*

Lojalitás:

Ilyesmivel nem foglalkozom

Képesség:

Időnyerők beható ismerete

Csoport:

Nem a klasszikus sötétmágus

Play by:

Eva Green

Karakter típus:

Még nem keresett

Apám egykor menekültként érkezett abba az új világba, mindösszesen egyetlen bőröndjében számára felbecsülhetetlen jegyzeteit tartogatva, rejtegetve, és míg össze nem akadt anyámmal, szentül meg volt győződve, hogy hamarosan a nácik kezére jut majd. Korai, látszólag értelmetlen paranoiája utóbb igazolta félelmeit, ezen a ponton azonban csupán nyakigláb kamasz, nagy álmokkal, még nagyobb adóssággal, amelyet nem remélhet megfizetni egy kezdő irodista fizetéséből.
Gálánsan emeli kalapját a kékbe öltözött kisasszony előtt, és csak akkor ejti le, mikor az rámosolyog - ismerem az összes történetet kettejükről, kettejük közös nagyravágyásáról, amely végül egy saját laborig juttatta őket. A megtett út természetesen nem bizonyult könnyűnek, sok nemtetszés szegélyezte, egy kalandos leányszöktetés, és végül a Morgensternnek megadó főhajtása apám géniusza és türelme előtt... Nem emlékszem olyan napra közös életünkben, amelyet nem tarkított némi vita közös ügyeik felett, de sosem tértek nyugovóra haraggal.
*Apám elveivel ugyan nem ütközött az Államokban tapasztalt simulékonyság a mugli lakosságot illetően, de nehezére esett beilleszkedni - saját, 'aranyvérű' német családja legkisebb fiaként hozzászokott már, hogy az elismerést ki kell vívnia, ugyanakkor elképzelhetetlennek tetszett, hogy mindezt hétköznapi emberek között tegye. Még évek telnek el, mire nem süti le hol szégyellősen, hol dacosan a tekintetét, nem markolja szorosabban a kezünket, nem úgy segít fel a kocsira a nővérem mellé, hogy látom rajta, legszívesebben ismét venné kabátját-kalapját, és távozna, mielőtt ismét elviselhetetlennek tetszik majd a légkör.. de anyám miatt, később gyermekei miatt sosem tette. Csak az otthon bezártságában, saját találmányai között, és baráti levelezésében lehetett igazán önmaga, és mikor e kettő találkozott a szalonjában, valósággal más emberré változott - könnyű volt olykor utolérni azt a szenvedélyt, amelybe az a kék ruhás fiatal hölgy nem múló rajongással szeretett bele.

Bennünket eredetileg nem szántak a tudománynak -hogy mindketten odataláltunk, puszta véletlen, legalábbis neveltetésünk fényében. Szemben azokkal a családokkal, amelyeknek gátja lett, nekünk megannyi izgalmas beszélgetés alapjául szolgált az univerzum sokrétű ismerete, és a kiapadhatatlan kíváncsiságunk.
A nővéremmel ellentétben, aki a társaságok koronázatlan királynője volt már alig négyéves korában is, szerettem rejtvényekről, feladványokról és egyenletekről diskurálni. Sosem éreztem úgy, hogy ez közénk kellene, hogy álljon: ragyogó intellektusa és nevetése egyszer sem vallott kudarcot, ha lenyűgözni kívánt vele engem is - de gyógyír volt jellegzetes szótlanságomra, bátortalanságomra, később pártfogóm lett, örök társam minden problémánk idején. Máig hosszú levelek tanúskodnak róla, egyikünk sem gép, egyikünk sem veszett el a gőg labirintusában..
Tartok tőle, hogy én nem lehetek olyan büszke anyai érdemeimre, mint ő -remegő kézzel fogtam a karomba az elsőt, egyre azon merengve, vajon melyik lehet az a pont, ahol végérvényesen kudarcot vallok majd. Nem szűntem meg kételkedni magamban, nem hagytam el megannyi rossz tulajdonságom és félelmem, melyek egyedül a szakterületemen nem mutatkoznak meg - ha mégis, eszközeim. Mentségemül szolgál általában a férjem társasága: őt még nálam is kevésbé találják megnyerőnek az első benyomás alkalmával, és valódi rejtély, vajon ő miért talált engem annak... meg tudnám magyarázni, természetesen, de sok kollégámmal ellentétben nem gondolom, hogy az emberi tényező negatívan befolyásolja a munkám.
Érzékeny vagyok bizonyos illatokra, ízekre - anyámra ütöttem, aki órákat eltöltött egy-egy parfümériában, csak a szórakozás kedvéért, és sorra mutogatta a kedvenceit, mintha régi barátai lennének. Ragaszkodom a hagyományaimhoz, ahogy ő: az ötórai teához, a férjem szerint vonzó cinizmusomhoz, fricskáimhoz, és ahhoz, hogy az ő szakterülete elavult, mi több, végtelen forrása ez előbbi kettőnek. Minden igyekezetem ellenére mégis képtelen vagyok minőségi emberi kapcsolatokat kialakítani, akaratlan feledésre ítélve minden nyiladozó lehetőséget..
Tartok tőle, hogy a világ minden ideje sem lenne elég az elszalasztott lehetőségek pótlására: talán ez vonzott a munkám irányába, és én mind a mai napig felelek hívására.

A nővérem esküvőjén pasztellkéket viselek - és egy elégedetlen arckifejezésbe csomagolt rosszindulatot, amelyet titkolni sem igyekszem a negyedik körtánc után. Ő természetesen ragyog, egyre-másra megpördül a rajongók karjában, szüntelen nevet, viccelődik, mellettem apánk büszkén figyeli a mozdulatait, és csak annyi időre hagyja abba a boldogsága feletti örvendést, míg válaszol anyám kérdéseire: nem, most nem kérek többet, angyalom, később táncolunk, ígérem, és nem, még nem oldottam meg azt a bizonyost.
Az a bizonyos ott pihen előtte, nyilván képtelen volt sok év szüntelen gondolkodása és fejtegetése után a szobája asztalán hagyni a levelet, melyet régi ismerőse fogalmazott, nem egészen egy hete. Ide látom a kacskaringós karaktereket - milyen hanyagul írja az ékezeteket - a gyűrött széleket, melyek elárulják, hogy sokat forgatták már. Mivel teljesen biztos vagyok benne, hogy zord mimikám elijesztett már minden potenciális keringeni vágyót, pennát keresek, és lopva körmölni kezdek - az én ékezeteimet jobb, ha nem is látom -egy kancsó bor mögé elrejtőzve. Maga a feladvány érdekes, de teljesen rossz irányból közelíti meg a számomra névtelen mester: sosem értettem, miért ragaszkodnak úgy ezek a britek a hagyományos térmágiájukhoz, mint a szentíráshoz. Az épület alaprajzából kitetszik, hogy egyelőre nem találtak megoldást a végleges megszilárdításra, míg maga a közeg, ahová készül, annyira túltelítődött, hogy bizonytalanná teszi a végkifejletet, lehetetlennek tűnik rekonstruálni az eredetileg ide emelt szerkezetet - mármint szerintük, persze. Hallom anyám hangját, de én sem kérek inni, én is ígéretet teszek egy későbbi tánc lehetőségére, de jóval enerváltabban, mint apám, aki előbb-utóbb beadja majd a derekát.
Majd a derekát kecsesen meghajtva mosolyog az arcomba a nővérem, rózsából készült koszorúja bódító illattal kecsegtet, egyre közelebb a rettegett keringőhöz. Egyelőre azonban csak figyeli, mivel foglalkozom, az egyik részeg nagybácsiról suttog, és valóban - anyánk rokonsága, a Morgensternek köztiszteletben álló társaság egészen az első pohár fenekéig, akkor ugyanis előtör belőlük valami kedves, pocakos németnek nevezett alak, és valódi oktoberfest kerekedik bármely elegáns összejövetelből. Az egyik ilyen alkalommal elcsentünk egy korsót, és teljes tartalmát magunkba döntöttük -kevés csodálkoznivaló eshet abban, hogy végül én a lépcsőről estem le figyelmetlenségemben. Mikor megkérdezték, hogyan szereztem a harci sérüléseimet, hegymászásra hivatkoztam - most csak egy fáradt fintorra futja tőlem, mikor az említett nagybácsi ezen a becenéven szólítva igyekszik elnyerni a kegyeimet, és egy tánc erejéig a kezem.
A kezem most fontosabb dolgokkal tölti az idejét - és mások idejét, ha már itt tartunk, és megengedhetem magamnak ezt az egyszemélyes kis viccet. A britek és az ő hagyománytisztelő térmágiájuk, amelyet mára háztartási bűbájok szinterévé tettek - lassan az ötletem végére érek. Mindössze egyetlen rétegre lesz szükségük, amely kétségkívül folyamatos energiához kell jusson, de ez nem megoldhatatlan, rúnákkal megerősíthető alkalomadtán. Egy épület, amely egyszerre létezik a múltban és a jelenben is - elvégre az idő maga fluid, inkább óceán, mint folyó, és bántóan kihasználatlan forrása a kreativitásnak. Apám végre feláll az asztaltól, karon fogja anyámat, és együtt indulnak lassúzni - egy mosollyal nézek utánuk, míg leírom az utolsó szavakat. Nem próbáltam soha megvalósítani, és tudtommal senki más sem: de tudom, hogy működni fog. Hiszek magamban.

Azon a bizonyos napon ismét kéket viselek, de királykéket - szoknyámba minduntalan beakad legkisebb gyermekem sáros csizmája, ahogy az imént elfogyasztott süteménytől morzsás ujjai a galléromba. A délutáni nap fényében mindannyian hunyorgunk, és csak addig szabadulok meg a sugarak élénk villongásától, míg átadom őt a sógoromnak: szükségem lesz mindkét kezemre és minden koncentrációmra.
Úgy érkeztem meg közéjük, ahogy apám annak idején új otthonába - attól eltekintve, hogy én két egyetemi helyemet hagytam hátra az ismeretlenért. A levelem egy héttel később válaszra talált, de rögtön kettőre: az akkor még ismeretlen Drake gratulációja inkább volt felesleges udvariasság, mint felhívás egy keringőre, de talán épp ez vezetett oda, hogy viszonoztam - ki tudja, mi történik, ha táncba kíván vinni, talán földre terítem az éles válaszaimmal, amelyekhez mostanra, három gyermek és sok év közös élete mellett hozzászokhatott. Sosem értettünk egyet a munkánkat illetőleg, ő megmaradt annak a rosszul gombolt elveket valló, de bájosan komor férfinak, aki kiérkezett elém az állomásra, és aki elém sietett a felvételem után, hogy személyesen gratuláljon. Eleinte nem értettem közvetlenségét, majd azt sem, mi foghatta meg a jellememben olyannyira, hogy a kezemet is megkérje, de mivel a kezem épp beleillett valakiébe, aki változtatni akart a világon, eszembe sem jutott elhúzni mellőle.
Most bizonyára kételkedve erősíti valahol mögöttem a bizonytalanok táborát -az a bizonyos sokat emlegetett téma maradt az asztalunknál az esküvőnk után is, és ahogy eredetileg, később sem értettünk egyet a megvalósíthatóságában. Szerintem mindez kreativitás és gyakorlat kérdése, és erre oktatom a diákjaimat - az ő diákjait, emlékeztetem magam, elvégre én felelni tartozom a dékánúrnak, akármilyen csípős megjegyzéssel is emlékezem meg róla a hallgatók előtt - természetesen az ő módszertanával szemben. Az ágy közös, míg a párna nem.
Még csak azzal sem vádolhatom, hogy híján lenne a misztikumnak és a járatlan utak felfedésének - most azonban nekem lesz igazam, bármit is hisz. Az épület egykori tervrajza megelevenedik előttünk, és egy győzedelmes mosollyal fordulok hátra, lásd csak, drágám, hiszen ezért viszed ezt az akadémiát, ezért a sok óra és szervezés: a tudomány, a mágia határtalan, de a figyelmes elmét semmi nem állíthatja meg - főleg a tér és az idő nem - a felfedezésében.
Az épület, amely egyszerre létezik a múltban és jelenben: alaprajzában rúnák biztosítják a szilárdságát. Tudom, hogy megkérdezed majd, hol a komplikáció, hogy fog összedőlni a kártyavár, de ne légy kishitű: ha jelentkezik, majd kijavítom. A művem nem ellentmond az eddig ismert törvényeinknek - az eddig ismert törvényeink vallanak kudarcot, amikor érvényesülnek. Holnap talán megértjük, pontosan hogyan, meghazudtoljuk magunkat, kételkedünk és újra megtervezzük..
Nem próbáltam korábban megvalósítani, és tudtommal senki más sem: de tudtam, hogy működni fog.
Hiszek magamban.

Gratulálunk, elfogadva!

A szív bőségéből szól a száj.

Kedves Frau Bergsteigen,

Kérlek, bocsáss meg ezért, de amikor valami ilyen fenségeset és ilyen zsigerien bonyolultat kell értékelnem, vagy legalább méltányosan kifröccsentenem elfogadás gyanánt az orrom vérét - nem, neked nem ezt terveztem -, akkor az ilyen apró momentumok, mint a lépcsőről való lezúgás, mert az ember lánya első alkoholmámorban azt sem tudja, hova tegye a lábát, vagy a kék szín különböző árnyalatainak visszatérése, egészen elvarázsol. Olyan apróságokat szeretek karakterekben, amik másoknak olykor lényegtelenek, és látod, benned is éppen ezt a momentumot leginkább, legjobban, azt a fiktív hegymászást, ami egy ilyen eredeti becenevet eredményezett - nem csodálom, hogy egyszerre vagy tovaűző inspiráció és szenvedélyes tudatosság a férjed számára. Be kell vallanom, még mindig nem értem teljesen a tudományos felfedezéseket, amiket ketten tettetek, de mint már írtam, nem kell mindenkinek - vagyis nekem - mindent értenem ahhoz, hogy érvényesnek, elbűvölőnek, és nem túl közvetlennek tartsam.
Valami ilyesmit érzek Hedwig esetében, aki minden ambícióm felett van, és éppen ezért már abban is nehéz biztosnak lennem, hogy vér folyik az ereiben, és nem valami fluid kivonata a tudományos kíváncsiságnak. Ez a nő egyszerre bájos és idegen, nekem legalábbis, de van egy férfi, aki mindenkinél jobban érti, és - mit tagadjam? - izgatottan várom a játékaitokat! (Azért én is kapható vagyok turpisságokra, ezt ne felejtsd el!)
A terepet meg már biztosan ismered.

Foglalók • Hírek • Kapcsolatkereső • Halálfaló lista • A Rend

» Haus Abendrot
» Abendrot

Dort bei dem Haus Abendrot

Dort bei dem Haus Abendrot

Similar topics

Similar topics