|
Oldalköltözés
Kedves Mindenki! Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : ) b & caelor & effy
|
Friss posztok | Alastor Moody
Szomb. 25 Dec. - 10:27 Alecto Carrow
Vas. 5 Dec. - 0:12 Practise makes perfect... really? Alex R. Emerson
Szer. 21 Júl. - 14:54 Lucius Malfoy
Pént. 9 Júl. - 1:06 Vendég
Csüt. 8 Júl. - 9:43 Lucius A. Malfoy
Szer. 7 Júl. - 16:18 Yves McGonagall
Szer. 30 Jún. - 3:38 Martin Nott
Kedd 29 Jún. - 2:33 Anathema Avery
Kedd 29 Jún. - 0:34 |
Erre kószálók Nincs Jelenleg 458 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 458 vendég A legtöbb felhasználó ( 531 fő) Hétf. 25 Nov. - 3:14-kor volt itt. |
|
|
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 0
| » » Szer. 14 Márc. - 20:32 | | Roméo Francis Betranche Mert túl rövid ez az élet és túl drága Ahhoz hogy én legyek az igazam hazugsága Becenév: Roméo Kor: mindenkinek azt mondom, hogy harminc, és elhiszi aki akarja Származás: Aranyvér Lojalitás: a családhoz, s egykoron szélsőséges eszméket támogattam, akkor amikor tényleg harminc voltam Képesség: egészen sok témában jártas Csoport: mágiahasználó Play by: Harrison Ford Karakter típus: egy csoda kereste Otthonról hozott finom távolság, csak leheletnyi, alig érezhető, csak néha a szigorban, a kemény tekintetben, a modorban, a megjelenésben, hogy ő több a fiúnál, s habár hasonlítanak: az orruk, a pillantásuk ha meglepik őket, s néhány mozdulat is, de ő azért több, mint a fia, hiszen ő családfő, a fa törzse, s belőle fakadnak az ágak, s neki mindig elégnek kell lennie, elég erősnek, elég masszívnak, hogy a hátán terheket cipeljen, hogy megpakolhassák az élete kosarát, s ő sosem rest cipekedni, minden súlyt átvállalni, s úgy vinni, mintha sajátjai lennének. S ott a lány, akivel semennyire sem hasonlítanak, aki nem több puszta létnél, egy gyümölcsnél ami nem a saját fájáról szakíttatott, s mégis sajátjaként szereti, mert a család az övé, mert ő a fatörzs, s nem fél, nem fél magára vállalni, nem fél többnek tűnni, nem fél kiállni s mindent helyesnek tekinteni, mert őt aztán nem lehet megítélni, s ha meg is lehetne, hát ki merné megtenni? Ki merne a fa törzsébe ami olyan magasztos, olyan vaskos baltát vágni? Meg aztán ha mer is, vágja csak belé, a fa nehezen dől ki.
Alkohol pára, pír az arcodon, könyvekbe bújtatott igazság: olvasott, nagyon is olvasott, s mindenhez van hozzáfűznivalója, mindenhez van egy-két szava, s nem tudja semmi sem meglepni, s ha mégis akkor azt igyekszik jól leplezni, mert őt nem érheti váratlan, mert nem hisz a váratlanban, csak abban ami valós, igazi. Egykoron sok minden volt: gyógyító, párttag, lelkes harcos, fiatal férfi a fiatal férfiak szeleburdiságával, s ő aztán tényleg az volt: kapós, s a rózsalugasba szédítette a lányokat, hogy ott lopjon csókot, mert azok még lányok voltak, fiatalok, s akkor ő még tényleg harminc volt, tényleg értett valamihez, s nem ostoba könyveket olvasott még ostobább elméletekkel, akkor Descartes érdekelte és Rimbaudot olvasott, pedig megtiltották neki, de ő szerette áthágni a szabályokat, s még most is szereti, titkon néha szamárfüllel jelzi meg, hogy hol tart a könyvben, pedig a felesége gyűlöli, s ekkor ő igazán boldog, mert bosszanthatja kicsit, s nem azért mert nem szeretné, hanem mert minden olyan megszokott körülötte, s ez a megszokás mindig is keményen hatott rá, mindig is küzdött ellene, mert ő sohasem akart egy valami lenni, egy skatulya, egy jól megérdemelt szidás, mindig valami több akart lenni, mindig más, s most mégis : csak egy fa.
A whiskey a pohárban - pedig bort kellene innom, vöröset, ami itt termett a birtokon, mert mi szőlőtermesztő család vagyunk, s a bor a pincében halomra áll, a whiskeyt meg hozatni kell drágán, s a feleségemnek ez mindig is szemet szúr, a füstölt szagú hordó odalent a pincében, mintha számítana, mintha lenne bármi abban a hordóban a jól megérdemelt, megpihentetett italon kívül - s a tűz ropogása ott a kandallóban, mintha szükség lenne arra, hogy a tűz ropogjon: hűvösben mindig is jobban fog az elme, s az ember is hamarabb alszik el, de ilyen korban, harmincon csak pár nappal túl az ember már nem úgy alszik, s ha aludhatnékja is van, akkor az biztosan délután három és négy óra tájékban jelenik meg ásítás formájában, egy apró süteménnyel, a fotelben elbóbiskolva, s nem ilyenkor, nem a ropogó tűz mellett, nem egy könyv társaságában, nem verseket olvasva, nem az asszony hiányában: mert ebben a korban, ennyi évet leélve egy asszony mellett - és a harminc itt már tényleg harminc! - megszokássá válik minden, egy megrögzött mozdulattá. Ágyba becsusszanni, néhány szót váltani, s aggódni, folyton aggódni fölösleges dolgokon, s mindez olyan, mint most whiskeyt inni és a tűz mellett könyvet olvasni. Átlagos, s ha lehetne ebbe én most belehalnék, mert megőrjít az átlagos, megőrjít az unalom, s milyen kellemes is lenne a fotelban ülve meghalni, így ahogy mindenki ismert, ilyen átlagosnak, ilyen megszokottnak, mert csak az asszony tudja igazán milyen volt a harmincéves férfi: talán délceg, talán sármos, de mindenképpen kalandos, lovagmesékkel, bűnös érzésekkel, a rózsalugassal, az anarchizmusban való hittel, a kávészem rágással, a hosszú-hosszú sétákkal a rózsás felé. S ha kinézek arra a rózsalugasra, most is látom az akkori magamat: a fiatal férfit hátul összekulcsolt kézzel, tömör eleganciával s különböző lányokkal. Mára nem sok minden változott, de az épp elég. A fiatalból koros lett, az elegancia megmaradt, a lányok szintúgy eltűntek, s csak én maradtam meg a menyem, akinek megígértem, hogy megmutatom a kertet. S ezen is bosszankodnom kell, mert nem nekem kellene, hiszen én már mindet megéltem, s mutogattam én már kerteket, különleges növényeket, s beszéltem én már eleget fiatal lányokkal. A fiúnak kellene, vágyakozva, türelmetlen, s minduntalan várva a kis menyemre, mert a lugasba innen nem látni be, s hiába keresünk rajta fogást, foghatatlan. Eldugott kis zug a kertben, egy titkos hely, s őriz is megannyi titkot. Az enyémet, meg a menyemét már egészen biztos. |
| | |
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 6
▽ Avatar : luca hollestelle
| » » Szer. 14 Márc. - 21:37 | | Gratulálunk, elfogadva! A szív bőségéből szól a száj. Kedves Monsieur Betranche, Azt kell mondanom, a korát még csak megsaccolni se tudom, és éppen csak annyira érdekes, mint a keménykötésű könyv gerince, ha megtörik, rá sem hederítünk, én legalábbis nem, mert annyi minden van a lapokon, aminek íze van, fűszeres és sármos, biztosan nem könnyű olvasmány, de vannak benne részek, ahol az olvasó felkacag, meg olyanok is, ahol a könnyeit nyeli, de szigorúan pátosz nélkül, mert a pátosz tilos egy bizonyos kor után, kövérít és nyújtja az arcvonásokat, most hogy mondja, hány éves is...? Van ebben valami kellemes bizsergés, ahogy itt ülünk, és életet látunk a sorokba, megszokássá szelídült házasságot, gyermekeket, különböző utakkal, és Odüsszeuszt, egy meglett embert, ahogy évtizedeken át hazafelé hajózik Ithakába, ilyennek látlak téged, púder és széptevés nélkülinek, aki mégis tekintélyt parancsoló, és melyikünk merne csodálkozni, hogy Mademoiselle Delacournak nem fűlik a foga a "menyét léthez", mikor szakíthat arról a fáról mást is? Nagy izgalommal várom, mi lesz végül ennek a modern Odüsszeusznak a sorsa, ha már úgy tűnik, visszatérő vendége lesz ama bizonyos rózsalugasnak. (A járást ismered már, igaz?) |
| | | |
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |