Posie Ogden

Ha a zene megérint, teljesen mindegy, hogy milyen stílusban játsszák.

Posie


18


Félvér


Dumbledore


Mindent eljátsszik csellón


Főnix Rendje


Jenna Coleman


Keresett

Apa, anya, gyerekek, csupa szív, szeretet.
Apa hegedű művész, meg egy beképzelt ficsúr, mert azt hiszi, a név és a nagyapám által kifejlesztett csodawiskey a minden. Csak villog és nem értem mit esznek rajta az emberek, de a pénz csak úgy folyik be a zsebeibe, ami aztán körülbelül azonnal el is tűnik, a fene se tudja hová és mire.
Anya azzal hitegeti mindig magát, hogy nem így ismerte meg apámat és egy igazán rendes, jó kiállású férfi. Világéletemben úgy emlékszem rá, hogy háziasszony volt, nincs is jobb annál amit ő főz, de aztán amikor kirepültünk a fészekből, elment dolgozni egy bájitalboltba az Abszol úton, persze jól lehúzzák, de ő akkor is csinálja, mert legalább addig se gondol apámra, ja és szereti az embereket.
A legidősebb, a tökéletes, Tiberius bátyám, mindenkit tudta, hogy a Minisztériumba fog majd dolgozni ha felnő, aztán hát nem úgy is lett? Nagy karrier áll előtte, de szerintem túl okos, nem tudom kitől örökölhette ezt a családban. Utáltam, amikor a Roxfortban a tanárok rá hivatkoztak, amikor én valamiből rossz voltam. Ő meg csak kinevetett.
A másik bátyám, nagyon menő. Három Seprű tulajdonosa, mennyit jártam én oda kocsmázni! És mennyit járok még manapság is! Volt már többször, hogy neki kellett hazahopponálnia velem, de persze sose kértem meg rá, nem is értem. Azért jó, mert a piát még mindig kedvezményesen kapom, bár már soszor elhangzott, hogy kitilt a helyről... na azt ugyan nem ajánlom!
Aztán van még egy bátyám, - nem is értem miért nem lehetett volna még egy nővérem inkább?! - akit a sors a kviddics világába csöppentett bele. Szeretem imádom mert ő megért, talán azért is mert korban közelebb áll hozzám, meg egy hülyegyerek és még a mái napig nem értem, miért nem lettünk ikrek, pedig az mekkora buli lett volna már!

A családomat nem tudom, de én Dumbledore-t követem a harcban. Szerettem volna auror lenni, úgy éreztem, ezzel többre megyek majd a jövőben, ám mivel nem vettek fel a képzésre, ezért csak úgy, egyszerűen csatlakoztam a Főnix Rendjéhez. Talán a felvételin kicsit vissza kellett volna fognom magamat és nem beszólni a főparancsnoknak.

Posie, kincsem, mit játsszol? Ez nem jó, nem hangzik jól. Nem maradnál inkább a klasszikus zenénél? Szegény csellót töknre fogod tenni. Ne csináld már, hagyd azt a próbálgatást, ez a hangszer nem erre van, ne akarj lázadni a rendszer ellen, mert különben meg fognak buktatni a csellóvizsgádon. Miért játszod még mindig ezt az undormányt? Hát nem értesz engem?
Ms. Ogden, nem ezt vártam volna magától, méghogy büntetőmunka, amikor a testvérei mind olyan kiváló tanulók voltak. Nem érdekelnek a kifogásai, sem az, hogy miért nem bírta tartani ismét a száját, ez felfoghatatlan. Ha auror akar lenni ajánlom, hogy változtasson a stílusán, hogy mondta?! Mégis mit képzel magáról, 50 pontot levonok a házától, ezért a trágár viselkedésért. Még mindig nem elég? Ajánlom, hogy ne kerüljön a szemem elé egy ideig!
Posie, add már ide nekem is azt az üveget, ne legyél ennyire magadnakvaló, egyébként is a bátyád szépen megmondta, hogy vigyáznom kell rád, nem ihatod le magad ma is a sárga földig mert aztán bajba kerülünk és tudod hogy kell a Három Seprű támogatása. Oké, oké, értem én hogy nem szorulsz a testvéreidre és hogy a magad útját járod, de ne legyél már ennyire genyó. Áú, ez fájt, hagyj már, most miért kell rögtön felkapni a vizet és csapkodni hülyeségegért? Nem, nem, nem kérek többet, köössz, szerintem ez ígyis belilul majd.
Nézd, hogy beleéli magát! Mintha nem is önmaga lenne, hogy tud egyáltalán ilyen hangszeren ilyen király zenét játsszani? Te láttál már ilyet? Te figyeld már azokat a mozdulatokat, a hideg kiráz, ember, feláll a szőr a hátamon, ne csináld már, én szerelmes vagyok, de komolyan mondom.

 Az óriási családi ház kiskoromban szinte kastélynak tűnt. A szüleim sosem olyan közegben éltek, ahol csak varázslók vannak. Talán öt éves lehettem, amikor a szomszédba muglik költöztek. Volt egy hasonló korú fiuk, akivel szívesen játszottam, persze aztán a bátyáim valahogy elüldözték őt, máig titok számomra ez az eset. Arra viszont emlékszem, hogy nagyon bántott a dolog, és hogy anyám jól letolta őket később, amiért elvették az első kisbarátomat.
Mondhatjuk akár kárpótlásnak is, akkoriban kaptam meg az első hangszeremet. Mivel apám hegedűművész, ezért ki nem találnátok, mi volt az! Hát egy hegedű! Próbálkoztam és tanultam, talán másfél éven át, de én már a kezdetektől fogva éreztem, nem nekem való ez, így hát kicsit félve, de odaálltam a szüleim elé és megmondtam nekik, hogy nem kell, köszönöm. Végül is nem erőltették annyira a hangszereket, azt hitték, egyáltalán nincs hozzá tehetségem, de amikor pár hónappal ezután az utcán sétálva megláttuk azt a csellistát, és én teljesen lefagyva bámultam őt, sőt, órákon keresztül tudtam volna bámulni őt... akkor utána minden húr elszakadt. Addig nyaggattam őket, még nem vettek nekem a hegedű helyett egy csellót. Amikor először a kezembe vettem, már akkor éreztem azt a varázslatot, ami összeköt majd minket örökre. Éjjel nappal használtam, a szüleim már hangszigetelést varázsoltak a szobámra, hogy még véletlenül se keltsem fel őket vagy a testvéreimet. Amikor nem cselló órám volt magán tanárommal - aki mellesleg nagy példaképem lett az évek során, hiszen ő volt az, aki azt mondta, kövessem a saját elképzeléseimet, találjam meg a stílusomat - a boltokat jártam, könyveket vettem, szinte a tanulás is háttérbe szorult e mellett. Egészen addig mindenki örült a sikereimnek, még a klasszikus zenéről elkezdtem kicsit modernebb felé lesni, kerestem a kihívásokat, és próbáltam más műfajokat is összefűzni. Ekkor történt az első összeveszésem a szüleimmel, de nem érdekelt. Egy szerencsém volt talán, hogy megérkezett a Roxforti levelem, és elkezdhettem az iskolát, és ott senki nem szólt bele, hogy hogyan és mit csinálok a hűn szeretett hangszeremmel.

Az évek csak úgy repültek, a zenei készségeimet a maximumra fejlesztettem, szinte már hallás után el tudtam játszani egy-egy dalt, legyen az bármilyen kihívás számomra. A Roxfort is mindig tartogatott számomra különleges dolgokat. A baj sosem került el, ha nem én kerestem, ő talált meg. Nagy számat sosem tudtam befogni, és nem is akartam, főként amikor a tanáraim testéreimhez próbáltak hasonlítani. Nem akartam senki árnyékában élni, a saját utamat szerettem volna maximálisan kitaposni.

- Posie, mit csinálsz majd az iskola után?
- Auror leszek.
- Eddig zenész akartál lenni, nem?
- Auror és zenész. A kettő nem zárja ki egymást.
- Neked könnyű lesz! A bátyád a Minisztériumnál...
- Hagyd abba! Miért kell neked is ezzel húznod? Nem fogok a bátyámra támaszkodni, jól tudod.
- Jól van, nem kell rögtön leszedni a fejem...


"Kedves Ms. Ogden,

Sajnálattal közöljük, hogy a jelentkezését a Varázsbűn-üldözési Főosztály, Varázshasználati Főosztály Auror képzésére elutasítottuk.

Üdvözlettel,
Varázsbűn-üldözési Főosztály parancsnoka."


A zene. Csak ez maradt már nekem. Az érzések, a feszültség és a nincstelenség szinte elhatalmasodott rajtam. A Roxfort után több alkalommal zenéltem a Három Seprűpen bátyám jóvoltából. Mindent itt vezettem le, és amikor már teljesen tanácstalanná váltam, ők akkor találtak rám, a Weird Sisters mentett meg a rám váró tanácstalanságtól.