Én nem haragszom rád.
Mit tudok én az igaz szerelemről?

Bérénice

Te most is egy románcról beszélsz, arról, a legkevesebbet nyomja a mázsákból - és hallgatsz róla, hogy hátrahagytad apát, anyát, hátrahagytál engem, ezek szerint nem egy viszony kedvéért.
Tél van, Inès, és te még mindig arról beszélsz, ami nyáron történt.

Apáék letették a megszeghetetlen esküt azért, hogy neked ajánlják fel a vőlegényed. Lásd, míg te egy romantikus regény hősnője vagy, a mi fejezeteinket az író épp kitépi a kötetből.
De tudom, te nem tehettél mást.
Bérénice

Minden bizonnyal azért engedtem, hogy megszökj, hogy az azóta eltelt időt körmönfont intrikával tölthessem, és kompromittáljam a szavahihetőségem, valamint azt, hogy a történet bármelyik szereplőjét megkérdezvén lebukjak.
Nem próbállak visszacsalni, úgy főleg nem, hogy annyira sem tartod a szüleinket, hogy megértsd, számukra a boldogulásod - a szerelmes, leányregényes boldogulásod a gondtalan anyagi helyzettel és biztonsággal - a legfontosabb, engem pedig egyszerűen hazugnak titulálsz.
Te kerestél engem, én pedig tények elé állítottalak.
Tégy vele, amit jónak látsz.

Emlékszel arra a délutánra, amikor korán vacsoráztunk, és az asztalnál először említettem anyánknak Edgar nevét? Azt mondta, megbánom majd, én pedig azt, hogy soha nem bántam meg semmit.
Nos, megbántam, hogy nem törtem fel hamarabb apa szekrényét - és megbántam, hogy nem kényszerítettem ki hamarabb a válaszukat. Túl egyszerűnek, már-már szürreálisnak érződött, hogy ne válasszanak Edgarnak egy érdemesebb partit.
A szüleink másnap asztalhoz ültek, kialkudták mindkettőnk életútját abból a helyzetből, amelyből ez lehetetlen, ha nem áll mögötted kellő fedezet, ők pedig az életüket ajánlották annak. Te hozzámehetsz Antonhoz, én hozzámehetek Edgarhoz, ha pedig megszegnénk valamely módon a lefektetett szabályokat, a birtokunk minden tulajdonjoga a családfőt illeti, így ő semmiképp nem veszthet rajta.
Mellékelem a szerződés másolatát, nem tartom meg magamnak.

Jaj, ezt el is felejtettem.
Szegény Eoghan, milyen érzéketlen vagyok.

Ezt talán magával Antonnal kellene megbeszélned - mi egyelőre nem tudjuk, mit tehetünk. És bocsáss meg, hogy ezt mondom, de csak azért engedheted meg magadnak, hogy közönyösségnek tekintsd a viselkedésem, mert nem töltötted velünk ezt az időszakot. Úgy képzeled, egyikünknek sincs fogalma sem az önálló döntésekről és a valódi életről.. arról, amit most épp el fogunk veszíteni, és te ebben a helyzetben kéred rajtam számon egy idegen sorsa feletti érdektelenségemet. Hogy mi a véleményem róla, nem befolyásolja a végkimenetelt.
Ígérem, nem hagyom, hogy a gondjaink elhomályosítsák az új, tapasztalatokkal teli és szabad életed.

Ugyanazért, amiért én most nem kérlek arra, hogy gyere haza. Azt szerettük volna - ezek szerint Anton is - hogy boldog legyél.. mert menni akartál.
Eoghan egészen egyértelműen megfogalmazta: ha nem hagytuk volna, együtt kellett volna élnünk a boldogtalanságoddal. Nem vagy gyerek, Inès, és ezért nem is kezeltünk akként. Az, hogy ennek milyen következményei vannak, nem a te hibád.

Én nem felelhetek a szüleink döntéseiért, és főleg nem kérhetem rajtuk számon őket - legalábbis igazán, eredményesen biztosan nem. Megpróbáltam, és csak ugyanazt mondták, amit az előző levelemben: azt akarják, hogy boldogok legyünk, és a nyilvánvaló felháborodáson és aggódáson túl azt gondolják, jelenleg az vagy. Nem mutattam meg a leveleidet nekik.
Ha tényleg haza szeretnél jönni.. a saját akaratodból tedd. Tudom, hogy azt fogod válaszolni, ezek után nem maradhatnál semmiképp, de ők tudni fogják, ha csak nyomásra engedelmeskedsz.. nem tudom, mire szánják majd el magukat ennek tudatában. Ha tényleg haza szeretnél jönni.. előkészítem számodra a terepet.