A süveg mégis tudja és mennyire elámulna, létezik valami ilyesmi, fensőbb hatalom, szinte isteni erő. A muglik képesek lennének istenként imádni egy koszos sapkát. Faggatózása mérhetetlenül bosszantó, megbámulom a muglik ragacsos, visszás pultját és fejben elküldöm a búsba fajtájukat. Rántok egyet vállamon, tisztában vagyok vele mennyire mogorva-kamaszos, röhejes, hogy ebben a szerepben tetszelgem. Míg ő tanárbácsiskodik, veséjét átlyuggató pillantással bénítom, bénítanám, ha hatna rá a gyűlölet. Még ha igaza is van a függés-erőszak koncepciójában sem egyszerű, mint gondolja és lám máris fejemhez basz egy billogot, mint a nagytöbbség, gondolatban meghajolok, halálos átkokat szórva, érzéketlen vagyok. - Hogy egy jelentéktelen féreg mondjuk hozzám vágná csúnya vagyok? Valóban leszarnám Mr Valentine, mint ahogy minden normális ember, hiszen a férgeket eltapossuk, nem adunk a véleményükre. Lesz szíves leszállni az Achilles sarkamról maga…szemellenzős, boldogtalan idióta Fröcsögöm bámulva a kaját, amint kihozták és átkozva magam, voltam olyan eszelős felkeresni. Túl sokat mondtam, hallgatni és csendben meghalni, ez lett volna a megoldás, elkéstem már vele, hogy ilyen nagy legyen a pofám. - A családi kötelék a legnagyobb baromság, szemfényfesztés, ami létezik és maga elég szerencsétlen, hogy a saját fejlődését, alakítását ettől teszi függővé. Ráncolom az orrom megvetően, el sem tudok képzelni, akár egy random kötődést, vagy természetes alturizmust, tőlem annyira idegen a fogalom, míg mások képesek a szeretetbe kapaszkodni, számomra hideg, értem senki nem adta az életét, zsarokká lettem formálva bizonyos sötét nagy fasz nyomdokaiban. Összehúzom a szemem, ahogy próbál kifogni rajtam. Lehet, hogy az arroganciáját tőle örököltem? Makacsul ragaszkodik a saját, ostoba berögződéseihez. - Shakespeare vígjátékait hagyjuk ki a buliból, Thomas Mann pedig unalmas, én a világirodalmi remekekre gondoltam. Csak Shakespearet vagyok hajlandó aláhúzni. - Persze, ha úgy vizsgáljuk, hogy alapvetően tele van fordulatos lelki drámákkal, vérrel, árulással, a gonosz megtestesülésével, akkor sok ilyen mű van, viszont a felsorolt elemek legalább egyikét egy jó könyv nem hagyhatja ki, elvégre senki sem akar berregő dínókról, vagy szivárványt fingó pónikról olvasni. Habár…erre is van példa, Narnia krónikái. Persze, ha azt vesszük, ott a szülők halottak, majd a végén a gyerekek is szörnyet halnak, szóval ez sem nyert. Egy sütiemberkékről szóló faunokkal teletűzdelt mese vége is halál. Ilyen az emberi természet… Nézek rá pofátlan, nem adom a harcom, apa feszül fiának. Illetve, akarom gondolni… mágus a muglinak. Megcsap ez az ital, magam sem értem hogy nem próbáltam még ezt a seggrészegedés dolgot, voltam akkora orbitális barom józanon túlélni egy erőszakolást. Pótolok, ledöntöm az egészet, de király lesz eltalálni így a legközelebbi kandallóig! Már szédülök, vigyorogva nézek rá, hogy kutatóorvos leszek. - Ha meg nem ölöm magam. Még nem döntöttem el. Inkább ez sanszos, bár rohadtul elkéstem vele, mint mindennel. Tíz évesen kellett volna, talán hamarabb. Szóval nézzen nyugodtan szánalmasnak, hogy hezitálok, megérdemlem. Ugyan olyan szánalmas vagyok, mint maga. Biztosan ezért hív folyton a fiának. Keserű szavaim méregnek érzem és csak a látvány zökkent ki, ahogy ezt az állat kaját zabálni lehet. Mekkora száj kell ehhez? A pultra borulva röhögök rajta, ahogy a hús kibuggyan a dagadt bucik közül. - Sokszor éheztetett, ja. Én a magam részéről szétszedem az enyém és tépkedni kezdem a sajtdarabkát. - Biztos sok furcsa mugli étel van… Csak picikét gabalyodik nyelvem, pssszt.
Csak nevetek a puffogásán, lám telitalálatom volt! -Erről beszéltem, közöltem pár gyengéd és kiakadsz. Önuralom fiam, igencsak hasznos ám! - Somolygok a gondosan borotvált bajszom alatt, mondhatni ezt a csatát én nyertem. Bár csak sóhajtok hogy a családi köteléket ilyen formán lekezeli, értéktelen kacat kategóriába gyömöszöli. -Azért mondod mert nem volt benne részed. Nincs nagyobb öröm, mint mikor az újszülötted a karodba foghatod. De ha Isten is úgy akarja és Te is ki mered próbálni akkor rájössz majd miről beszélek. Ha mást azáltal hogy belehabarodsz egy lányba. Vagy... fiúba. Jelen esetben mindegy, ha viszonzott. - Bár nálam a szerelem érzet régen megkopott emléklap, hol van már a kamaszkorom! Jézusom, ilyenkor érzem magam csak öregnek, alig emlékszem milyen szerelmesnek lenni... szomorú. -Thomas Mann a világirodalom kiemelkedő alakja! Attól hogy Te unalmasnak véled még az marad. - Kérem ki Tom nevében is. De az érvelése nagyon kölykös, komolyan figyelnem kell mit hablatyol nekem össze pónikról meg sütiemberekről, régen volt már hogy mesét olvastam fel Abelnek... -Minden az adott fókuszon, az olvasóközönségen és a jó írói vénán múlik. Ki akarna arról könyvet olvasni, hogy valaki éhes és ezt boncolgatja? Pedig Hamsun Éhsége erről szól, fantasztikusan megírva. De még ne olvasd el, eléggé depresszív tud lenni ha épp rossz a kedved. De a lényeg csak annyi volt Sylvester, hogy vannak vidámabb könyvek és néha érdemes lenne akár könnyedebb témában is kézbe venned, mert jót tesz, ha nem csak a sötétséget látod mindenben, hm? - Rémesen harcias, de szerintem csak ki van éhezve egy kis szellemi vitára, így nem kárhoztatom, inkább iszunk, de csak sóhajtok miket nem mondd. -Meglehet. Kicsit emlékeztetsz a fiatal önmagamra. De a halál a semmi, utána csak elvesztegetett lehetőségek tárháza marad. Élni nehezebb, de szerzel barátokat, kialakítasz egy olyan életet, amibe nem szól bele senki és jól érzed magad, például kutatsz, akkor rájössz butaság a halál gondolata. Meg kell tanulnod szeretni az életet, akkor is ha amaz folyton arcon köp. Ne hagyd győzni, elég harcos lelkület vagy, kár lenne érte. - Aki beszél ilyenekről az küzdeni akar, alapszabály, szóval jó hír, hogy kimondja aggályait, jó esélyei vannak. Legalább megnevettetem a kajálással, noha nem értem mi olyan fura rajta. -Remélem szenved a lelke... gyereket éheztetni... egyél! - Hát én az ellenkezője vagyok, csak azért nem kövérek a gyerekeim mert ügyelek - ügyeltem és az anyjának is kikötöttem - mozogjanak rendesen. -Hogy milyen étel? Egyszerű szendvics ez, ne viccelj. Na ne hercegnősködj hogy madárfalatkákban kívánod megenni, harapj már bele! - Enni is meg kell tanítani? Állok elébe, egy férfi tudjon hamburgert enni, hogy nézne már ki ha késsel-villával úriasan fogyasztaná? Na ugye!
Abuzál a rohadék, jogtalan karcolgat, figyelmezető mérges szemvillanásom jelzi, ideje leállni. - Semmi joga kioktatni, most álljon le! Feldughatja minden tanácsát a hülye, mugli valagába. Résnyire szűkült, utálkozó szemeim mögött próbálok életben maradni, miközben azt darálja milyen érzés egy saját, próbálok megfeledkezni a fülemben zubogó, förtelmes zúgásról, nem, nem létezik rosszul hangolás, dobolás, fénypászmák, enyhe hányinger. Ahogyan sosem tartott, nem fog engem, de ájtatosan mesél, hogy Abelé minden ilyen, avagy megkapja mindenki más, a normális kategóriájában illegő. És én? Megfulladok… Se megmentő palló, segítő jobb a vihar tengerén, semmi más, csak a gyűlölet, annak szikrái elnyomják a könnyeket, felsértett nyelőcsövemen szavak bugyborékolnak. Forró a katlan. - Ne merjen buzizni még maga is Könnyebb arra koncentrálni, Brysen nem volt még nővel hahaha-hehehe, folyosókon dáridózó hormonfűtötte gyökerek kérdezgetik „szűz vagy?” miközben belőlem kiégettek minden ilyesmit. Rossz ötlet volt, baszná meg az ideáit meg a kurva kölkeit, az összes babát, rohadjon meg mindenki! Makacson bámulom a pult koszos felületét, maradékok szószba tapadva, löttyök ömlevényei, mert a muglik undorítóak és mindenért felesleges erőfeszítéseket tesznek. Mann-ra vállat rántok és próbálom nem megjegyezni az ajánlott olvasmányt, semmit ettől az emberből, minden szavával billogot éget belém, egyre mélyebb cafatokban és genny szivárog a sebekből. Hogy én őrá? - Nem, cseppet sem hasonlítunk. Én is ezt hittem, de bizonyos események rossz perspektívákat szülnek, tudatlanul okosan beszél az ember. Sok emberért kár, sok jó íróért, aki alkotott, harcosért, többen választottak már a könnyebb utat, ha a valóság elviselhetetlen volt és kárhoztatja őket valaki? Mártírok, hősi halottak, nálam pedig az egésznek semmi tétje, elfelejtenek, mint ahogy a szél fújja arrébb az elszáradt leveleket. Eltolom a tányért, túl sok durva dolgot mondott. - Elvette az étvágyam. De az ital jó volt, köszönöm, a világ végre elmozdult. Esetleg rendelhetne nekem még egyet? Ha már így alakult, lehúzom az öreget, aztán egy jobb pillanatomban faképnél hagyom.
-Ez kölcsönös, nem gondolod? Fegyverszünetet ajánlok. Egyikünk se oktassa ki a másikat, hm? - Én se kapok ívet, Ő se, fő a békesség. Tanácsot persze mindig szívesen fogadok, Ő is talán, bár szerintem Ő ahhoz is túl makacs. Igazi kamasz! -Én nem mondtam, csak nem akartam előítéletes lenni, haladnom kell a korral. - Utalok arra ha mindenkit heteronak állítok be az sem jó, szidtak már meg, hogy ne legyek diszkriminatív... régen mennyivel egyszerűbb volt valahogy... Nehéz vele, de mondjuk sosem gondoltam azt bármelyik kamasszal ne az lenne. Inkább csak sóhajtok, megfognám a kezét hogy figyeljen, de mielőtt rátenném a kezem megállítom a levegőben. Ahh... nem szereti ha hozzáérek, jó, visszaveszem a kezem. És közli nem is hasonlítunk. Hát de én látom... -Sylvester, vesztettem már el kollégát így. Te élni akarsz, különben nem keresel meg, nem beszélgetsz velem, nem kérsz megerősítést. És én hiszem, hogy felül tudsz kerekedni a múlton és szebb jövőt álmodni, teremteni. De ha akarod, akkor találkozzunk rendszeresen és mesélj nekem. Napról napra többet tudok meg rólad és egyre kevésbé lesz rám igaz a tudatlan jelző, ha rólad van szó. Mit szólsz? - Mint tanár, mint ember szeretnék ennek a kölyöknek segíteni, nincs senkije és ha rám esett a választása, akkor bíznom kell a döntésében, megfelelek az elvárásoknak. Legvégső esetben még mindig kérhetek szakembertől segítséget. -Hah nehéz eset vagy hallod. Az ital sem old meg semmit. Csak akkor rendelek ha eszel még. Csont és bőr vagy, egyél. - Ha eszik rendelek még egy kör italt, ha nem eszik nem. Nem akarom hogy lerészegedjen, nem ez volt a cél eredetileg sem. -Úgy érzem bánt téged még valami, amit nekem sem akarsz elmondani. Van olyan személy, akinek el tudnád, mit gondolsz? - Nem tudom mi nyomja még ezeken felül a lelkét, no meg hogy cipelhet ennyi mindent egyáltalán, de jó lenne ha lenne még valaki akiben hasonlóan megbízik, vagy legalább is hajlandó elbeszélgetni vele.
Mogorván nézek rá és hallgatok, baszhatja, hogy kezesbárány legyek. Máshoz sem értenek, mint prédikálni, ráadásul vizet bor helyett. Mit tud egy mugli? Egyetlen fia Abel, az is mekkora nyomorult lett. Nagy levegőt veszek, elég zsizsergő már bennem megint ez az átkos kínlódó viszketés, nem tudom minek nevezni egyszerűen, de alig viselem el, hogy ez itt az apám és nem tudja, Abel a szíve csücske, fogdosna, ez az egész kezd tetőfokára hágni. Zihálva meredek rá, az ötlet nem hagy levegőhöz jutni, hogy rendszeresen járjak hozzá, tenyerembe temetem fejem, kérdezni magamtól: ezt akartam? Így nem, rászegezett pálcával, visszaadva, de milyen emlékét és hol az igazság ebben? Hogy nem tudja…mi a faszért akarna így segíteni? Dühödten csapok az asztalra, talán érzi, hogy ellene irányul most minden gyűlöletem. Bazd meg, hogy nem voltál ott, felcsináltad anyám és csak egy kibaszott mugli vagy! Bazd meg, hogy engem basztak meg, nem volt egy rendes apám, helyette nevelgetted az olyan gyökereket, mint Abel. Dugd fel a kurva könyveid és az összes okoskodásod, mert a te hibád is! - Felejtse el, ahogy azt is elfelejtette, hogy volt egy fattya, abban úgyis olyan jók a muglik. Nem, nem érdekel, honnan vágná mi az? A saját fajukról sincs tudomásuk, ostobák, még az elnevezések kitalálásához is…kevesek. - Nem, már, köszönöm és hagyjuk a személyeket, felejtsen el és tudja nem átkozom meg, nevezze dacnak, irónának inkább, emlékezzen rá, hogy semmit sem ért és kísérje sírig a megoldatlanság Mert nem hiszek benne, hogy Rookwood valaha is megtöri, nem hiszem el, hogy elfogadna annak, lehetek-e az fia valakinek. Lehetetlen, ostoba voltam, egyedül magamat átkozhatom. Viharosan hagyom el a helyszínt és a legközelebbi sarkon hoppanálok tova.
Wow, eléggé dühös, rajtam vezeti le, de hát valakin le kell nem igaz? Amíg nem önmagát bántja, meg lehet oldani. Meglep az asztalra mért erős csapás, de nem tántorodom meg, nem vonom vissza a szavam meg nem történtté téve, mert nem akarom. Elhúzom a szám, valahogy nem azt érzem hogy komolyan gondolja, olyan fájdalmasan csengnek a szavai. -Nem vagyok babonás, megátkozhatsz, ha attól jobb, de tessék. Ezen a számon elérsz. - Adok egy névjegyet. Anno csináltattam mikor magán órákat adtam, szóval most erre pont jó lesz. Remélem elteszi, tudom hogy el akarja, én pedig türelmesen várni fogom míg újra megkeres. Jó gyerek, figyelem és megértés kell neki, nem keresett volna meg hogy aztán ne tegye többet. Persze miután fizetek és kimegyek utána hiába nézek mindenfele mintha a föld nyelte volna el... különös, de csak sóhajtva útnak indulok, a feleségem már biztos aggódik megint túlórázom.
Kezdőlap
