I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 0
| » » Kedd 1 Május - 20:36 | | Clyde Foster Mindig azok csúsznak el, akik túlságosan óvatosak. Merésznek kell lenni. Becenév: Nincs Kor: 25 Származás: Félvér Lojalitás: Dumbledore Képesség: Legilimencia és oklumencia Csoport: Mágiahasználó Play by: Brant Daugherty Karakter típus: Keresett Család… milyen nehéz is ezt az egyetlen szót kimondani, belesuttogni a sötétbe. A plafont bámulva csak egy gondolat jut eszembe: Vajon apa büszke lenne rám? Már elvégeztem a Roxfortot, mikor anyával együtt meghaltak… elmentek… magunkra hagytak. Jól emlékszem, ahogy Julia a testük fölé hajolva zokogott és faggatott: „Mi lesz most velünk? Hogyan tovább?” Nem akartam könnyezni, nem akartam gyengének tűnni, még mindig azt a menő griffendéles srácot adtam, aki az iskola falai között voltam… aki könnyedén kezeli a dolgokat. A húgomnak persze fogalma sem volt arról, hogy éjjel, behúzódva a hálószobám egyik sarkába, anyáék boldogan mosolygó képét szorongatva mantráztam: „Gyertek vissza hozzánk!” Esélyem sem volt őket visszarángatni az életbe és bár átkozhattam magamban a halálfalókat és feltehettem a kérdést ezerszer: miért pont a Foster családot szemelték ki maguknak, választ nem kaptam. Ettől fogva küldetésemnek éreztem, hogy megtudja, mit vétetettek éppen az én szüleim és hogy Dumbledore-t támogatva harcoljak a sötétebb oldal ellen.
Mindig is olyannak láttam magamat, aki Edward Foster – apám – tökéletes mása. Nem csak külsőre, ott volt az a belső lüktetés, az az erő, az az elszántság, ami egyébként benne is ott dolgozott mindennap. Ugyanilyen határozottsággal végeztem a munkámat mindennap. Sosem hagytam, hogy mások apró-cseprő lelki baja megzavarjon… egészen addig a napi, míg Doris Edwards nem került a kezem közé. Volt valami abban a lányban… valami, ami újra és újra előjött még azután is, hogy kicsaltam belőle a vallomását. Annyiszor álmodtam róla azóta is… vajon miért?
Az ágy közepén feküdtem, a nap egyenesen az arcomba sütött. Különösen bosszantó volt ilyesmire kelni, arról nem is beszélve, hogy éppen oldalra akartam fordulni, mikor egy testbe ütköztem. Egy formás, szépséges, puha, női testbe… erre pattantak ki annyira a szemeim, mintha minimum egy vödör kávét döntöttem volna le. Annabella, a húgom legjobb barátnője volt még mindig ott, akit éjszaka csábítottam az ágyamba. Ébren volt, gyönyörű kék szemeim egyenesen az én tekintetembe fúródtak. – Jó reggelt… – köszöntött. Felemelte puha kezét. Hosszú, kecses ujjai végig cirógattak kissé már borostás arcomon, miközben elbűvölő mosoly húzódott végig az arcán. Tökéletesen, gond nélkül tudtam meg, mire gondol: „Szívesen kelnék mindennap a te ágyadban, Clyde.” Ezt pedig olyan előre mutató képsor követte, ami rám nézve egyenesen ijesztőnek bizonyult. Először is ott volt a boldog család képe, ahol én, ő meg a kis Clyde éppen a tengerparton sétálunk. Az esküvőnk is bevillant, ahol fehér galambok repkedtek, valaki rózsaszirmokkal szórt minket… elképesztően nyálasnak bizonyult ez a kép. Nekem egyenesen öklendezni támadt kedvem tőle. Ezt végül is sikerült úgy ahogy visszatartanom és némi gondolkodás követően ki is pattantam az ágyból. A takarót tekertem magam köré, gondolván, elég volt a jóból a csajnak. Vége volt a jó bulinak már. – Szép reggelt! Itt a ruhád…Felemeltem a földről a cuccait és rádobtam az ágyra. Szigorú tekintettem bámultam rá, remélve, hogy neki kezd az öltözködésnek, én meg végre egyedül lehetek. Jó lett volna ettől a piócától egy újabb félreértésig megszabadulni. Persze nem is azért rángattam az ágyamba Annabellát, mert egy észlény volt. Sokkal inkább azért, mert formás kis teste volt. – Mire vársz? – kérdeztem. A lány ugyanis tátott szájjal bámult hol engem, hol a ruhakupacot, amit gyűrötten dobtam elé. Láttam, hogy könnyes lesz a szeme. Remegő kézzel nyúlt a piros ruhácskája utána és máris belebújt. Éreztem, hogy csalódott, hogy gyűlöl, hogy megalázottnak érzi magát, de nem hatott meg. Egy cseppet sem foglalkoztatott a fájdalma, csak meg akartam tőle szabadulni, mielőtt Julia rájön, mit is tettem az éjszaka. Kétlem, hogy Annabella nagy büszkén beszámolt volna neki erről, így azóta sem gondoltam az ügyre… sőt hasonlóan jártam el egy másik barátnőjével is, Lilyvel. Ahogy mondani szokták: nőből sosem elég. |
|
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Griffendél Ha vakmerõ vagy s hõsi lelkû ▽ Reagok : 47
▽ Avatar : Josephine Langford
| » » Szer. 2 Május - 10:08 | | Gratulálunk, elfogadva! Üdvözlünk köreinkben, reméljük jól érzed majd magad nálunk. Üdvözöllek itt kedves Clyde! Szomorú, ami a családoddal történt és őszintén megértem, hogy aurorként tengeted ezek után a napjaidat. A szülők elvesztése, főleg ilyen fiatalon, mély nyomot hagy az életben, és nem könnyű túltennie magát az embernek rajta. Talán ennek tenném be egyrészt azt is, ahogy a jellemed alakult, amilyen személyiség lettél. Persze ez nem hátrány, főleg, ha úgy látod magad, mint apád. Nagyon nőcsábász vagy te, kíváncsi leszek, hogy Dorisszal a kapcsolatod hogyan fog alakulni a jövőben. Mindenképp kíváncsi leszek erre a "háromszögre", mindig is érdekes volt az ő plotjuk Shanennel és hát te pedig csak a hab a tortán leszel. Nagyon tetszik, ahogyan írsz, és remélem, hogy még sokat fogunk majd látni tőled a játéktéren is! Ne is habozz tovább, foglalózz le kérlek, és utána pedig kapd is el őket egy játékra. |
|