Szinte már én éreztem magam kellemetlenül, mikor szegény lány kezébe nyomtam a kötegnyi dolgozatot, hogy adja össze rajtuk a pontokat. Persze járhatott volna ezerszer rosszabbul is, ha mondjuk Lumpsluck kitakaríttatta volna vele a csupa mocsok bájitaltan szertárat, így mégis csak számolnia kellett... helyettem. Valahol mélyen persze örültem, hogy nem nekem kell számolgatnom a pipákat az elsősök mágiatörténet dolgozatán, de őszintén szólva nem hittem benne, hogy a büntetőmunka megoldást jelentene Miss Svenson problémájára. Nyilvánvalóan okkal fajult el a vitájuk Regulus Blackkel és nem szűnt meg a konfliktus attól, hogy egymást bámultuk néhány órán keresztül. Éppen csak nem mertem közölni az aggályaimat McGalagonnyal, akitől a diákéveimen és a harmincon túllépve is tartottam némileg. Mégis ki nem? Mióta Dixie hozzánk került, nagyjából minden másról elvonta a figyelmemet. Éppen elég gond volt vele ahhoz, hogy más ne is igazán tudjon aggasztani, pedig az érkezése előtt volt más, aminek a terhe a vállamat nyomta. A Sylvesterrel való beszélgetésem után egyre jobban a frusztrált a gondolat, hogy a vértisztaság radikális eszméje és Tudjukki őrült bandája már a Roxfort falain belül is megvetette a lábát. Nyilván előtte is sejtettem, de könnyebb volt struccpolitikát folytatva ignorálni az egészet és megelégedni azzal, hogy valamilyen módon a diákok fejébe szuszakoljam azt a rengeteg dátumot a vizsgák előtt. Ez az eset azonban újból elgondolkodtatott. Mégis mivel haragíthatta így magára Regulus Black Aprilt, akit az elmúlt években én egy végtelenül rendes rendes lánynak ismertem meg? A legegyszerűbb az lett volna, ha elengedem a kérdést, végigülöm ezt a néhány órát a teremben, majd további szép estét kívánunk egymásnak és nem kérdezek semmit. Mert talán csak én gondoltam túl mindent, talán csak egyszerű gyerekes csipkelődés történt kettejük között. Vagy nem. És azok után, hogy ebben az iskolában hat éven keresztül senki sem vette észre mekkora a baj a Brysen fiúval, nos... nem akartam jóhiszeműen átsiklani semmi felett sem. Leraktam a könyvet, amit eddig lapozgattam - amúgy sem figyeltem oda rá, nem tudtam volna elmondani, miről olvastam az utóbbi néhány percben. - Eddig nem vettem észre, hogy ennyire nem kedvelitek egymást a Black fiúval - szólaltam meg hosszas hallgatás után. - Legalábbis feltételezem, történt valami, amiért ma egymásnak ugrottatok. Vártam, hátha elmond valamit magától. Nem akartam sem tolakodónak, sem erőszakosnak tűnni, mert az nem lett volna célravezető és azt sem akartam, hogy kellemetlenül érezze magát. Flora ugyan három évvel fiatalabb volt Aprilnél, de már most tapasztaltam nála, hogy olykor az életképtelen kutyánk segítségét is hamarabb kérné, mint egy felnőttét. Pedig Kenyér tényleg nagyon ostoba kutya volt.
Jól tudom, hogy ezerszer jobban jártam, hogy Avery professzorhoz osztottak be büntetőmunkára, de ennek ellenére is fájdalmas sóhaj szakadt fel a torkomból, mikor a kezembe nyomta azt a mázsányi papírtömeget. Azzal is épp annyira tisztában vagyok, hogy örülnöm kellene, amiért csak büntetésre ítéltettem és még nem csaptak ki az iskolából, azonban az már kicsit sem tetszett, hogy Black még kevesebbel megússza az egészet. Pedig ha tudná, mikor kell befognia a lepénylesőjét, vagy legalább arra képes lenne, hogy csak igazság hagyja el a száját, akkor a kettőnk dolga se fajult volna idáig. Sőt, azt se tudnám ki az a Regulus Black. De nyilvánvalóan nem így történt, a múlton pedig sajnálatos módon nem tudok változtatni. Unottan számolgatom össze a pipákat az elsőévesek dolgozatán, bár bevallom - jobb szórakozás híján -, ahová Avery professzor egy hatalmas kérdőjelet firkant, ott a kelleténél talán kicsit tovább legeltetem a szemeimet. No meg jót is derülök a kicsik egy-egy érdekes megfogalmazásán. Van egy-két különösen nagy fantáziával megáldott gyerek, aki azt hiszi a mágiatörténet dolgozatán segít a képzelőerő. Talán a professzor úrnak ez nem tetszik, én mégis jókat derülök a leleményességeiken. Végtére is, ha már ennyit vesződtek azzal, hogy valami őrültséget kitaláljanak... Szinte megijedek, amikor a professzor megszólal, még a penna is majdnem kiesik a kezemből. Meglepettségemben rögtön felnézek rá és igazán eltűnődöm azon, vajon miért várt ennyit ezzel a kijelentésével, hiszen már órák óta itt ülünk néma csendben. Igaz, még mindig jobb, hogy eddig várt, hisz nem tudnám hosszasan elemezgetni a témát. Sőt, valójában említést se érdemel, de még mindig neki felelek szívesebben, mintsem Lumpsluck-nak, bár talán ő nem is kérdezősködne. - Sosem voltunk jóban, csupán eddig szerencsésen elkerült engem a magát felsőbbrendűnek képzelő aranyvérű gőgjével. - nem szabadna ennyire utálatosnak hangzanom, különben a végén még ennél is jobban megütöm a bokámat. Zavarodott pillantásomat visszakapom a dolgozatra és ráírom az összeszámolt pipák számát. Majd egy mély lélegzetet véve, szemeimet továbbra is az asztalra szegezve erőt veszek magamon, hogy újra megszólaljak. - Tudja, engem nem érdekel, ha bármi pletykát is terjeszt rólam Black. De amiket apámról mondott... az megbocsáthatatlan. Igaz szó talán sose hagyta még el a száját, mégse kell bűnhődnie semmiért. - nem ismerem túlságosan Regulus előéletét, de tiszta sor, hogy az arany vérének, a Mardekárnak és a Black névnek köszönheti, hogy annyi ember veszi körül. Merthogy nem a jóságának és a fantasztikus természetének, az biztos. Fellapozok még egy dolgozatot és azon is összeszámolom a pipákat, majd miután végzek vele, a kész kupac tetejére helyezem. Sóhajtva tekintek a balomon lévő, kisebb kupacra, ami innen úgy tűnik, hogy fogyni nem akar. Inkább úgy fest, mintha bizonyos időközönként még gyarapodna egy-két dolgozattal. Ó, bárcsak azt mondhatnám, hogy ez nem lehetséges, de itt, a Roxfortban bizony bármi megtörténhet.
I solemnly swear
I am up to no good
Richard Avery
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Iwan Rheon
»
»Hétf. 30 Ápr. - 13:38
April & Avery prof
Olyan estét vizionáltam magamnak, ahol Rodyval kihagyjuk a roxforti vacsorát és inkább elmegyünk valahova kettesben, gyertyafénnyel, egy pohár borral és mindennel, amit a nyálas romantikus regényekben megírtak. Ezek a terveim a Griffendél és a Mardekár pontjaival együtt úsztak el, és a családias hangulatú olasz étterem helyett a saját tantermemben ültem, Rody barna kiskutyaszemeinek látványa nélkül. Persze csakis magamra haragudhattam, amiért ilyen jóhiszeműen tervezgettem tanítási időben. Megigazítottam a védőborítót A szilmarilokon - imádtam Tolkient, diákkoromban sokat cukkoltak vele a többiek, hogy miért rajongok ilyen butaságokért - miközben Aprilt hallgattam. Tudtam, miféle "aranyvérű gőgről" beszél, életem első felét én magam is abban töltöttem. A családom benne volt abban a bizonyos huszonnyolcban, azok közé tartoztunk, akiket elsőnek tartottak az egyenlők között, a legtisztább vérű családok egyikének. Ebben a szellemben neveltek, de ellenben Regulus Black szüleivel, elbuktak. A saját bőrömön tapasztaltam, milyen az, mikor az aranyvérűek rajtad élcelődnek, és a kedves kis ugratásaik nem tartoztak életem legfelemelőbb pillanatai közé. A szomorú azonban inkább az volt, hogy az általános hozzáállás azóta sem változott, tartva a nagy befolyású szülőktől, ezek a gyerekek mindent megúsztak. Legyen szó éppen valaki elhunyt édesapjának az ócsárlásáról vagy "buziviccekről". - Regulus viselkedése természetesen elfogadhatatlan, feltétlenül megemlítem majd Lumpsluck professzornak, hogy ezúttal tegye félre az elfogultságát. Azt sajnos nem ígérhetem meg, hogy hatása is lesz. - Nyilván mindketten tudtuk, hogy nem lesz. Lumpsluck cseppet sem beteges klubja tehetséges fiatal fiúknak és lányoknak (vagy éppen nem is olyan tehetségeseknek, csak szépen csengő családnevűeknek) egyenlő volt egyfajta védettséggel. Diákkoromban egy ideig engem is lelkesen meginvitált minden vacsorapartijára, a kitagadásom után viszont a meghívók elmaradtak. Ami azt illeti, nem bántam. - Mindig azt mondom a lányomnak, hogy ha bántják, akkor se folyamodjon erőszakhoz. Egyrészt azért, mert az még semmilyen problémát sem oldott meg hosszútávon, de még inkább azért ne, mert nem nőtt elég nagyra ahhoz, hogy ő kerüljön ki győztesként. Halványan elmosolyodtam. Tényleg mindig ezt tanácsoltam Florának, akárhányszor sárvérűnek vagy strébernek nevezték, ő pedig tépelődött, hogyan védhetné meg magát. Okos lány volt, jóval okosabb a többieknél ahhoz, hogy pusztán a szavak erejével visszavágjon. Ahhoz viszont túl törékeny, hogy mással próbálkozzon - én pedig túlságosan aggódtam érte. - Most olyan időket élünk, mikor sokan jogtalanul megtehetnek bármit. De nem szabad alkalmazkodni hozzájuk. Már jó pár éve tanítalak, April, és nem állítom, hogy megismertelek heti egy-két óra alatt, de abban biztos vagyok, hogy ez a módszer nem vall rád. Bár Lestrange professzor kétségkívül értékelné a kiváló pálcafogást, amit ma bemutattál, csak inkább a Sötét Varázslatok Kivédése vizsgádon, nem a folyosón. - Micsoda szerencse, hogy engem küldtek felügyelni, nem pedig Rodyt. Őt ismerve képes lett volna megdicsérni Aprilt a remek technikájáért és akkor jött volna rá, hogy ostobaságot csinált, mikor jól leteremtettem volna érte utólag.
Kezdőlap
