„Megrezdűl a feje sok öregnek erre, egymásután mégis mennek a nyughelyre.” A hírhedt Toldi ide illik, bármit is tennék ez ellen. De nem akarok semmit sem tenni. Nem érdekem. Az viszont annál inkább, hogy rejtve maradjak. Egyelőre nem vagyok feltűnő, karomat elfedi éjfekete talárom, esélytelen, hogy kivillanna az alkarom. Esetlegesen az égett kezemet nézheti meg néhány pimaszul érdeklődő egyén. Bár, ahhoz sincs semmi közük. Nem szenesedik tovább, nincs vele semmi baj. Meggyógyulni már egyébként sem fog…
Járom a folyosókat, mintegy járőrözve, mégis úgy, mintha valóban csak egy látogató lennék. Minden ajtót megnézek magamnak, az ablakokat felesleges, nem jut ki rajta senki, de azért a biztonság kedvéért a zárakra a talárom takarásából eresztek egy-egy varázsigét, hogy csak kulccsal lehessen kinyitni. Más kérdés, hogy egy konkrét kulcsra gondolok, ami csakis nekem van. Szeretem ezt az igét, még berontani sem lehet az ilyen nyílászárókat... Ugyanígy járok el természetesen a főbb menekülési utakkal és a legtöbb mellékessel is. Csak egyetlen egy utat hagyok meg, mely egyenesen az arra kijelölt, legideálisabb helyre vezet, mégpedig az előtérbe. Bár kétlem, hogy bárki ott maradna, ha egyszer beszabadulnak a többiek. Kár, pedig egy szép hely. Mindenesetre a medimágusok pihenője teljesen jó célpontnak, úgy gondolom. Kellően közepes méretekkel rendelkezik. Biztosan nem fog beférni mindenki. Főleg úgy, hogy a zárt osztályon lévők ténylegesen be lettek zárva, valamint a felsőbb emeletekről, ahol csak betegek fekszenek, akikről már régen lemondtak, vagy csak éppen nem szorulnak ápolásra, kiment mindenki. A káosz némiképpen a kezemre játszik, ez egyértelmű. A felsőbb szinteket sikeresen lezárom tehát, valamint a kórtermek jelentős része is áldozatommá válik. Szegények… Ja, nem is!
Sétálgatok, néha sietősebbre veszem a lépteimet, hogy úgy tűnjön, némiképpen pánikba vagyok esve, vagy legalábbis agyalok a kijutáson, holott semmi ilyesmiről szó sincs, abszolút nem érdekem, de el kell vegyülnöm. Mindenesetre, ezt még nem ejtem meg, hanem újra végigjárom a folyosókat, hol mennyien lehetnek, valahol kihagytam-e fontos helyek lezárását és hasonló lényeges-lényegtelen feladat.
- Maga auror? - mintha már láttam volna valahol, ahol nem kellett volna ott lennie, de ebben nem vagyok biztos. Minden esetre, határozottabbnak tűnik, mint mások, ezért megkockáztatom a kérdést. - Maga… tud segíteni? - pánikot erőltetek a hangomba, és némi dadogást is beleviszek a játékba, hátha hihetőbben vagyok betojva… Ja, nem is! Azért remélem, hogy beveszi. Kis suhanc, nem tűnik tapasztaltnak, de lehet, hogy dörzsölt… (Kétlem, de azért szorongatom a pálcámat jobb kezemben.)