Felettébb érdekes, mikor az ember dirigálhat valakinek az éjszaka kellős közepén csak azért, mert prefektus. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire élvezni fogom ezt a rangot, ám fél év sem telt el, máris éreztem jótékony hatásait önmagamon. Éjszaka sikerül kiadnom minden dühömet a járőrözések során, így nyugodtan hajthatom álomra a fejem. Mondjuk, kiegyensúlyozottságom annak is köszönhető, hogy Frank nincs a közelemben, ám az annál bosszantóbb, hogy hozzá hasonlít mindenki. Mert Frank milyen király volt ebben, milyen jó abban. Hát abszolút letojom, hogy miben volt jobb nálam. Nem ő akarok lenni! Na jó… Kicsit azért szeretnék rá hasonlítani, de külső megfog, belső megtart alapon inkább egyéniségnek mutatom magam. Sokkal értékesebbnek tűnök így.
Valami finn népzenét dúdolgatva sétálgatok a folyosón, elvégre ráérek, legálisan vagyok kint ilyen későn, bár tény, hogy már csak öt percig. Nem is véletlen, hogy már az alagsor kövét rugdosom. Szerencse, hogy a klubhelyiségbe nem hangzik be a dúdolásom, elvégre ez a legvisszhangosabb hely az egész kastélyban. Nem örülnék annak, ha valaki meghallana, miközben polkát dúdolok.
Órámra pillantok a klubhelyiség bejárata előtt, majd mikor a mutatók elérik a tizenkettőt, elhadarom a jelszót, és már bent is vagyok. Korán van még, nem tervezek aludni, így a szándékosan lenthagyott táskámat megkeresem, és leülök az egyik asztalhoz, a kandalló mellé. Bár tavasz van, a kastélyban nincs meleg, a tűz jó szolgálatot tesz még ilyenkor is annak, aki nem tervez megfagyni.
Elnyúlok a kényelmes fotelban, rövid ideig le is hunyom a szememet, majd a kis pihenés után előveszek egy könyvet. Nem tanulni fogok, már nincs mit, ellenben finn költők verseit most szívesen olvasgatnám, hát egy antológiát veszek magam elé. Mindig van nálam több kötet is, szóval nem kell amiatt aggódnom, hogy unatkozok.
Kinyitom valahol találomra, nem igazán számít, hogy melyik költő melyik verse, elvégre mindet szeretem, nincs egyikkel sem semmi baj. Beleolvasok néhány műbe, lapozgatok, majd felkapom fejemet. Fülelek, nyílik az ajtó. Ki ez? A társam már rég visszatért, ki jár kint? A felsőbbévesek sincsenek jelenleg soron, szóval bárki lép be, bizony szabályszegő. Tanárt erre nem sűrűn látni, bár Slughorntól nem is várja el senki, hogy letolja ide a hatalmas képét a hatalmas hasával együtt. De akkor ki van ott?
Becsukom a könyvemet, pálcámért nyúlok, és az ajtóra szegezem azt. Első a biztonság, bárki is legyen az. Mert nem sokat látok még a bevezető minifolyosó takarása miatt. Lassan mégis feltűnik egy bongyor hajkorona, majd egy suhanc kinézetű fiú áll hirtelen előttem. Nem ismerős az arca, ami azt illeti. Pedig elég rég járok ide, kizárt, hogy nem ismerem a nagyjából korombelieket.
- Hát te? - roppant mód illedelmes, tisztában vagyok vele, de most mit kellene mondanom? Üdv itt, támadj, vagy menj feküdni? Biztosan hülyének nézne.

Világos, hogy a varázslók szabályszegésben élik ki perverzióikat, már első nap kéjes élvezettel ismételgették: kijárási tilalom.
Persze, mert nem fog az ember hálóteremben rejszolni négy másik kölyök társaságában, gondolom én, de senki sem kötötte az orromra még, szokták-e egyáltalán csinálni. Néha úgy érzem, mintha külön faj lennének, de rendes gyerek lévén alkalmazkodom, példát mutatva, mégha a frászkarika is kerget, hogy én éjnek évadján körutat tegyek ebben a hulláktól és szörnyektől hemzsegő halálvárban.
De ki a rohadt menő arc? Nekik ez kell, titokzatos képpel, mell dagasztva bejelenteni, nem kapott el semmi. Biztos bátorságpróba és csak királyabb leszek, ha kijátszom ezeket a járőrözésre tervezett prefiket.
Már többen hőzöngtek az évfolyamon – miután felrúgtam azt a Griffendéles bigét, igazán nekem kellene plecsni hatodévből, de még nem jöttem rá hogyan távolítsak el riválist egyetlen darab, görbe bottal.
Bajszoska taníthatna valami rendes ártást pajzsbűbáj és társai helyett, ha nem paráznék a kirúgástól már rég megkörnyékezem, csak a bolondok királyává válasszanak.
Saroktól sarokig osontam, nem volt kedvem valódi konfliktusba keveredni, előre kilestem melyik szellemmentes szakaszt spurizhatom keresztül.
Közben vagy hússzor eltévedtem, de felismerem ám a jelvényt, simán oda tudtam szökni a szintén kóválygókhoz egy kis útbaigazításért. Akkora arcok voltunk, összevigyorogtunk, mint akiket üldöz az ellenőr és közös titkuk, hogy basztak bérletet venni. Így szövődnek igazi haverságok, vagy terjed a suliban lassan mekkora vagányság az új gyerekkel lógni.
Csatát nyertem képpel lépek be a klubhelyiségbe, lendülettel, mint aki éppen rálel még néhány cinkosra és ünnepelteti magát.
Ehhez képest bottal mutogat rám egy jelvényes. Rögtön felemelem mindkét kezem, mázli, hogy semmi sincs nálam.
- Ne lőjj! Én? Én Dixon, az új srác, még nem hallottad? Avery és Lestrange új fogadottja.
Ez a név kombó belépő mindenkinél, hát csak remélni tudom, őt is a jó fajtából szalasztották.

Sosem szerettem tíz óra után az ajtó felemelő nyikorgását hallgatni, ami ráadásul ilyenkorra sokkal erélyesebben, visszhangosabban hallatszik, elvégre minden csendes. Minden üres, és ez így van jól, nem hiányzott a társaság. Főleg egy seggfej társasága… De nincs mit tennem, ha egyszer itt van, valahogy számon kell kérnem. Csak úgy mégsem engedhetem el, az is lehet, hogy jófej a srác, bár… ki tudja? Majd kiderül a beszélgetés során.
- Nem kifejezetten érdekel, hogy ki vagy, bár igazán köszönöm az információt. - leengedem pálcát tartó kezemet, de szemeimet nem veszem le a fiú arcáról. Dixon… nem ismerős a neve, szóval igazat mondhat, bár ennyivel úgysem fogom elengedni, ebben mindketten biztosak lehetünk.
- Mit csináltál, hogy ilyen későn értél vissza a klubhelyiségbe? - visszaülök a fotelbe, és fejemmel egy másik felé intek, hogy nyugodtan üljön le. Lehet, hogy mégsem szabályszegő, csak mondjuk különórán volt, esetleg büntetőmunkán. Igazándiból bármi megeshet… Bár, elég kicsi az esély arra, hogy nem csak simán csavargott. Az arcára van írva a büszkeség. (Biztos fel is csinált valakit, vagy a fene se tudja.)
- Figyelj, nyugodtan elmondhatod, úgysem lesz belőle semmi. Nem én vagyok az az ember, aki elküld a tanév hátralevő felébe büntetőmunkára Hayeshez, hogy a különféle ürülékekből köveket gyűjts. - elpakolom az asztalról a könyvemet, belecsomagolom a táskámba, azt pedig leteszem magam mellé, a fotel lábához. - Hogy tetszik a Roxfort? - érzem én, hogy nem kell tovább folytatni a kilógós témát, mert őt sem érdekli, engem meg főleg nem. A kicsiket be lehet ijeszteni egy hét büntetőmunkával, de Dixon már gondolom nem fog meghatódni. Nem is próbálkozom.

Pedig milyen klassz jelenet lenne egy filmben, mikor belép a kulcskarakter, felharsan a főcímdal heroikus változata.
Ehhez képest a pref szövege lehangoló, nem vágja hanyatt magát olyan apróságtól, mint a nevem. Ehelyett máris előveszi a rossz zsaru arcát, kezdetét veszi a kihallgatás ala Mrnagyravanmagávalcsakmer’plecsnis, én meg inkább levetődöm a fotelba, lábam sóhajtva felbaszom egy másikra.
- Fizetnek ezért a prefi melóért?
Vágom, hogy náluk is van pénz, apáim biztos sokat keresnek, hogy két nem saját gyereket is megengedhetnek maguknak.
Felmérem ellenfelem, ránézésre nem nagy etvasz, simán leverném ököllel, csak az a fránya vessző ne lenne a kezében. Megköszörülöm a torkom, ahogy nekikészülök, akkora támadhatatlan alibit kerítek most mindjárt, még a nyelvem is kidugom.
- Eltévedt egy elsős, későn ért véget az órája, sárga nyakkendője volt. Bőgött is. Jó szamaritánus révén nem hagyhattam gonosz szellemek, üres páncélok társaságában árválkodni egyes egyedül a sötét folyosón. Amúgy te mit tudsz azokról a baszott nagy páncélokról? Nem élnek, ugye?
Próbálom lazán feltenni ezt a számomra kardinális kérdést, de gondolatban már rágásra készítem körmeim. Kicsit lazább színezetet ölt a szitu, ahogy hozzáteszi a magáét, eszében sem volt szívatni. Öregem de pocsék itt egyesek humorérzéke! Hosszasan fújok ki levegőt, aztán rákacsintok.
- Nem volt elsős, csak úgy vettem észre menő kint mászkálni tilalom után. Máskülönben gyűlölöm, a sötét folyosó elég para és ez igaz a Roxfortra is, de alapvetően nem rossz hely. Gondoltam rá, hogy én is prefi leszek.
Hajolok előre, még ha emiatt le kell vegyem lábam a fotelról, meséljen a melóról és felböföghetné hogyan lehet bekerülni. Én simán elküldenék minden kis redvás kölyköt több hetes büntetésekre, rohadtul élvezném, tényleges kihágás se kéne, vágom én arca megy az ilyesmi, csak azért mert varázslóhülyeországban vagyok nem tűnik el a korrupció

Megvárom, míg kényelmesen elhelyezkedik a velem szemben lévő fotelban, és mint egy hivatásos paraszt, fel is teszi a lábát egy másikra. Na, nem mintha zavarna, én is szoktam paraszt lenni, de ez nyilván nem a legelőnyösebb bemutatkozási formula, amit egy ember mutathat az első találkozáskor. Persze nem fogom túllihegni, elvégre mégsem randizunk. Ha egy csaj csinálná, biztos passzolnám a lehetőségét is, hogy járjunk. Egy lány ne legyen taj paraszt. Azt hagyja meg egyes fiúknak, vagy néhány lánynak. Sosem kedveltem a bunkó lányokat. Lehet határozott és céltudatos, mert az nagyon tudom értékelni, de semmiképp se okoskodjon, és ne nézzen le. Azt ki nem állhatom. De kanyarodjunk vissza drága Dixonunkhoz, aki immáron kényelmesen elterülve pihen a fotelban.
- Ez rabszolgamunka. - vágom rá egyből egy kisebbfajta óriásmosollyal az arcomon. Talán még meg is fogom kedvelni a srácot, ha ilyeneket kérdez. Talán még haverok is lehetünk, ha úgy alakul.
- Igazából, azok embereket esznek. Főleg újakat, általában éjszaka. Havonta egyszer életre kelnek, és helyettünk járőröznek, csak épp nem mozognak, hanem állnak a helyükön, és az arra tévedőket sutty... elfogyasztják őket. - magyarázom abszolút hihető komolysággal, és próbálom beadni neki, hogy ez mennyire egy para hely is igazából. Egyrészt azért, mert hülye egy kérdés, amit feltett, másrészt pedig azért, mert lazán kerekített egy mesét. A hugrás elsősökben nincs annyi spiritusz, hogy kint lófráljanak. Vagy ha van, akkor kizárt, hogy félnének. Nem hát én is mentegetőztem már, tudom már, milyen rossz történeteket talál ki ilyenkor az ember.
- Megsúgom, hogy nem is hittem el a sztorit. - kacsintok neki vissza. - Sőt, a páncélok sem élnek... - de azért bízom benne, hogy kellően becsinált az előbb. Megérdemelte, ami azt illeti. Ne hazudjon a képembe, ha kérhetem.
- Szerintem erről kicsit lekéstél. - csóválom meg a fejemet. - Kiváló tanulmányi eredmény és magatartás kell hozzá, esetleg szabadidős elfoglaltságok, mint a kviddics, énekkar, stb. - kétlem, hogy ez alapján ő megfelelő lenne. Legalábbis ránézésre biztos nem, de nem akarok nagyon előítéletes sem lenni. - Egyébként, ötödikre választják a prefektusokat, szóval szerintem erről már lekéstél. Sajnálom, öreg! - talán majd egy másik életben...

Az óriásmosoly alapján beazonosítom „arcnak” Nem mintha akkora melónak tűnne másokat basztatni megbecsülésért és ajándék paráztatásért.
Egy másik Mardekáros, idősebb nálunk elég otrombán sértegetett például egyetlen füves cigiért, nem fogom hát tahó mód felborítani, különben ötödévtől felfelé csak Hugrással kekeckedek.
Elhűlök, ahogy ezt mondja, teljesen komolyan és első gondolatom persze a tiltakozás, ekkora geci nem lehet egy iskola…
- Ne szívass már baromságokkal!
Hülyülve mondom, még legyintek is hozzá, mégis azon kapom magam, remegek. Nem merek oldalra lesni és feszélyez a sötét, azok a páncélok…
Érzem, sápadtabb is lehetek, mint általában szoktam és lábam felhúzom, magam elé, hogy térdem némileg átkaroljam, mintha fáznék.
Néha…egyszerűen felfordul a gyomrom ettől az egész varázsvilág témától.
- Jah, akkor vissza nyalt a fagyi, mi? Persze, én is egyből levágtam, hogy szívatsz. Kár érte, nem vagyok ijedős
Rakom le a lábam a földre, most ülök kb. normálisan, csak a karfát szorítom még kissé görcsösen, mintha abba kapaszkodnék.
Elhúzom a szám viszont, mennyi minden kell egy rohadt plecsnihez. Azt hittem a név belépő, látszat kurázsi, be kell nyalni valami tanárnak, de a csákó baromira lelomboz. Ajkam is fityeg, vállam is ráng.
- Szóval az ilyen stréberek kapják. És te mit csinálsz, énekelsz?
Vigyorgok a jó tanulóra, francokat sajnálja ő, meg tehettek volna ötödikbe is egyébként, amilyen tehetségtelen vagyok, csak gondolom a kort nézték.
- Ezt buktam, mindegy is csak te ne büntess meg, oké? Tök szar dolog takarítani, házit csinálni, meg ilyen marhaságok, meg még új vagyok, frnac se tudta itt az a módi, hogy éjszaka a szobádban recskázol
Mármint mi mást lehet ott csinálni? Azt is csak a fürdőben tudod igazából, ha nem akarsz társaságot.

Nem szívatom baromságokkal, csak a saját bugyuta elképzeléseivel. Hagyjuk már! miért kelne életre random egy páncél vagy egy szobor? Az olyan lenne, mint egy mugli horrorfilm, ez a világ meg azért mégsem egy mugli horrorfilm, akármennyire annak gondolja. Persze, ha ő így fogja fel ezt az egészet, akkor az az ő baja, mert nem fogja tudni kiélvezni a varázsvilág adta lehetőségeket. Ha szerencséje van, és úgy igazán megkedvelem, még szerintem segítek is neki a tanulásban. Azt hallottam, nem ő az osztályelső, vagy ilyesmi. Én meg ugye jártas vagyok már egy kicsit az egy évvel fölöttem lévők tananyagában is. Fene vinné el azt az átkozott tehetségemet!
- Igen, egyből levágtad... - mosolygok úgy, mint aki mindent tud a világról, pedig ez kibaszottul nincs így. Nem mellesleg, látszott rajta, hogy teletojta a gatyáját. Némiképpen szánalmas, de nem ítélem el. Ha csak most került bele ebbe a társadalomba, teljesen érthető, hogy mindentől is képes megijedni vagy félni. Az elsősök nagy része így érez. Ha kenegeti, elmúlik.
- Tavaly még kviddicseztem. Az éneklés nem az erősségem, ellenben egy nevesebb csapat felfigyelt rám, és most már az ő ificsapatukban játszok, ami azért jobb, mint egy iskolai csapat. - vonok vállat. A Falcons egy ugródeszka lehet számomra, ha nem rontom el. Márpedig nem fogom elrontani.
- Nem büntetlek, jófej vagy. - kacsintok, és táskámból előveszek két vajsört. Az egyiket odanyújtom neki, a másikat meg felbontom. - Akár még haverok is lehetünk, és akkor sok hasonló esetet meg tudsz magadnak spórolni. Nem vagyok ám akkora stréber, mint amekkorának gondolsz jelen pillanatban. Ellenben, recskázhatsz a szobádban, ha jól esik. - beleiszok a vajsörbe, majd csak utána folytatom. - Ha gondolod, mutathatok majd pár helyet, ahol nyugodtan tudsz bármit csinálni.