et uino et sale et omnibus cachinnis

Mark & Owen

Sosem idegenkedtem az egyetemi oktatástól, nekem is volt már benne részem. Egyszer talán el is végzek egy képzést, mely után nem csak gimnáziumokban taníthatok, de ez még várat magára. Talán többet is, mint amire most gondolok. Talán soha nem is kezdem el a képzést. Ki tudja? Majd lesz valami. Mindenesetre mindig élvezem, ha Markot helyettesíthetem az egyetemen. Ez azonban kivételes alkalom, hisz gimnáziumban vagyunk. Mark is helyettesít, bár inkább átvett egy osztályt. Mit tehetnénk, kevés a tanár. Ám most másra kellene koncentrálnom. Óra elején felkarcoltam a hiányzók nevét, és most valamiféleképpen átláthatóbbá kell tennem a dolgot, hogy ne csak én tudjam, miről van éppen szó, hanem esetlegesen Mark is. Legalábbis ez némiképp előnyös lenne számára. Szóval igyekszem szépen írni, sőt még az ábécé szerint sorba is rendezem a neveket a könnyebbség érdekében.
Igen, mindenki jól látja, aki ezek után arra gondol, hogy kedvelem Markot, elvégre... Elvégre igen, kedvelem őt, és ezen nincs mit szégyellni. Jó ember, nem tett ellenem semmi rosszat, és az sem zavar, hogy apám sérelmezné az iránta táplált érzéseimet. Félreértés ne essék, semmi gyengédre nem gondolok, de haladunk afelé, hogy hivatalosan is barátomnak nevezhessem. Ami azért szép eredmény, mert nincs túl sok barátom. Az emberek általában nem kedvelik, ha a történelemről beszélek akár több órán keresztül. Pedig én szentül hiszem, hogy az igazi tanulságokat a múltban kell keresgélni.
- Áh, szia. - pillantok fel az érkező Markra, mikor hallom, hogy nyílik az ajtó. A diákok már rég nincsenek itt. Mindenkinek ez volt az utolsó órája, és örömmel, hatalmas lelkesedéssel fogadták, hogy végre kitört a nyári szünet. Furcsa volt az év legeslegutolsó óráját nekem megtartani, de úgy érzem, mindenki jól fogadta a dolgot. Ilyenkor már lazák az órák, lazák a gyerekek, lazák a tanárok, így én is igyekeztem mindent megtenni, hogy ne rontsam el a hangulatot. Szóláncoztunk, alliteráló neveket adtunk egymásnak, és hasonló unalmasnak tűnő játékokat játszottunk. Ha jó a társaság, összetartó a csapat, még ezek a játékok is mosolyt csalnak a legtöbbek arcára. Főleg az olyan nevek után, mint a Bagatell Balthazar.
- Sikerült mindent elintézni? - felállok a tanári asztaltól, és átnyújtom neki a mappát, amiben az éves vázlatok vannak. Nagyjából át kellett futnom, hogy mit vett idén ez a korosztály, mert rég tanultam én is a dolgokat, ám ahhoz, hogy az alliterálós játékot fel tudjam vetni, mindenképp tudnom kell, hogy idén vették az alakzatokat és a költői képeket. Szóval segítségemre volt egy kicsit.

Owen & Mark

Sosem volt fáradtság a munka, legalább is a tanítás. Az egyetemen nincs olyan sok előadásom, inkább a cikkeimmel foglalkoztam volna, de nem tudtam visszautasítani a volt gimnáziumom kérését, ahol már tanítottam. Hosszabb időre kiesett az egyik irodalomtanár és csak beugrónak kellenék míg nem találnak valakit a helyére. De így tanév közepén elég nehéz vállalkozás. Én meg valahogy megint egyre inkább a munkámba temetkezem, holott nem vagyok boldogtalan, szeretem a feleségem és a fogadott gyerekeim, de... mégis gondolkodás nélkül mondtam igent, hogy megoldom. Két nap kell bemennem, nem vészes. Ma is egy ilyen nap van, azaz lenne, de a feleségem felhívott, hogy Ő most sajnos sehogy sem tud elszabadulni a munkából de az iskolából hívtak hogy a kislányunk beteg, hány, haza kellene vinni. Én se nagyon tudtam elszabadulni, de Owen kedvességére és megértésére most is számíthattam. Igazából már csak ezért is megérte elvállalnom ezt a munkát, mert így Őt is megismerhettem. Sokan hóbortosnak tartják amikor belelovalja magát a történelmi előadásaiba, de engem mindig lenyűgöz a tárgyi tudása, hogy mennyire nagy összefüggéseket vél felfedezni, rámutatni a negatívumban is néha olyan részletekre, amik egészen új megvilágítást nyernek általa. Az irodalommal én is így voltam, a kettő szorosan összefügg, így cseppet sem zavartattuk magunk ha akár órákig heves diskurzust folytattunk a tanáriban az órák után. Legalább is engem sosem zavart, talán Őt sem, elvégre ott maradt velem. Nos, Owennek köszönhetően el tudok szaladni a lányomért, hazaviszem és miután megmértem a lázát, vittem be neki lavort, mellette maradtam míg el nem szundikált, addigra az anyja is hazaér, így jövök is vissza a gimnáziumba. Sietek, mert nem akarok nagyobb gondot kedves kollégámnak.
-Szervusz, ne haragudj, tényleg elkapott valami nyavalyát... Igen, már a feleségem is hazaért, gyorsan megcsinálta amit kell és már rohant is. Meg hát a gyerek is örült, hogy az anyja van vele, szóval siettem vissza. Tényleg hálás vagyok, remélem nem voltak nagyon csíntalanok, ilyenkor már nem bírnak magukkal, hogy jön a szünet... - Mosolygok és átveszem az összekészített mappát, elvileg nem volt sok dolga csak felügyelni, de néha az a legnehezebb.
-Esetleg meghívhatlak ebédre? Legalább egy kávéra, én lehet répával fogok álmodni, szegény kislányom... - Simítok végig szakállamon, bár nem nagyon visel meg a dolog, legalább is az étvágyamra nincs akkora kihatással, csak az együttérzésemre.

Mark & Owen

Sosem nehezteltem amiatt más tanárokra, mert helyettesítenem kell őket. Mindig is szerettem a diákokat, szerettem továbbadni a tudásomat, és mindig szerettem sokat beszélni a történelemről. Az én én hatalmas nagy hibám és gonosz tettem, melyet az emberiség ellen irányítok, de olykor van, aki meghálálja a mások számára kínszenvedésként megélt tanórákat. Ritka az ilyesmi, de minden évben akad legalább egy olyan diák, aki érettségizni szeretne történelemből.
Mindenkinek más tetszik. Van akinek a matematika, másoknak az irodalom, a rajz, a hittan vagy éppen a történelem. Embere válogatja, és senkit sem szabad elítélni azért, mert épp szereti a verseket vagy a festményeket. Előfordul, és ez az élet rendje. Az élet pedig úgy döntött, én a történelemben lelem legnagyobb örömömet.
- Nem volt velük semmi probléma. Játszottunk egy jót. A gyerek gondolom azért rendbejön… - remélem, csak valami egyszerűbb vírus az, ami megszállta a testét, semmi nagyobb, komolyabb betegség, ami esetleg ne lenne gyógyítható. Nem lenne szerencsés, és senkinek sem kívánom, ha tartósan megbetegedne.
- Valamit szívesen iszok, ha már felajánlottad. - felelem, és elrakom táskám egy kisebb zsebébe a tollamat, hogy később megtalálhassam azt. Olyan helyre szoktam tenni, ahonnan bármikor elő tudom rántani. Mindig hasznos lehet egy toll, és ezt könnyebb is használni, mint a pennát és a tintát. Könnyebb vele írni, nem fogy ki olyan gyorsan, és szebb is, mint amikor összepacázott kezemet végighúzom a papíron.
- Jövőre is te lapod ezt az osztályt? Vagy vesznek fel valakit?

Owen & Mark

Ez a nap rohanósra sikeredik, feleségemnek is, de hála Owennek megoldjuk. Gimnáziumból általánosba, haza, újra gimnáziumba és szusszanva legyintek, hogy persze, rendbe jön.
-Persze, persze, kemény fából faragták, pár nap és jól lesz, ha kialudta magát rendesen. - Sajnos előfordul az ilyesmi, valaki majd mindig lesz vele otthon ha megoldható és akkor biztos nem lesz baj. Emiatt is ajánlom igyunk-együnk valamit, Ő a helyettesítés fáradalmaira én a rohanáséra.
-Szerintem vesznek fel, elvégre én csak átmenetileg vagyok. Meg hogy őszinte legyek, megértem a feleségem hogy rágja a fülem alig vagyok otthon.... Ha nem itt vagyok akkor az egyetemen vagy egy konferencián, nem akarom elhanyagolni őket. Szeretem ezt az osztályt, meg a többit is, kellemes légkörű az iskola még mindig csak hát... emberből vagyok! - Nevetek ezen az egyszerű tényen, kéne valami ketyere, amivel egyszerre több helyen lehetek mondjuk, nagyon jó lenne! Közben mint egy tyúkanyó terelgetem kollégám a büfé fele, vegyünk valamit. Kérek neki amit mond, majd magamnak valami melegszendvicset és vizet, úgy érzem minden más csak szítaná a szomjúságom.
-Na és Te? Hogy érzed? Eléggé szívedhez nőtt az iskola hogy maradj? Vagy mások a tervek a jövőre nézve? - Eddig nem igen beszéltünk az Ő magánéletéről, van-e párja és családja, de úgy sejtem gyerek biztos nincs, mindig csak az enyémek jöttek szóba valahogy. Egy biztos, csak tanári fizetésből eltartani egy családot kihívás a világ bármely táján sajnos...

Mark & Owen

- Akkor örülök - boldogan nyugtázom, hogy semmi nagyobb baj nem történt Mark lányával. Nem kívánok neki rosszat, elvégre miért is tenném ezt? Nem tett ellenem semmit, jóban vagyunk már egy jó ideje, és bár nem túl gyakoriak az ilyen alkalmak, szívesen is helyettesítem őt, ha szükség van ilyesmire.
- Persze, értelek. Sokat csinálsz egyszerre a családodért, és ez tiszteletreméltó, de mindenkinek szüksége van szabadidőre. - nekem is, csak én sem adom meg magamnak mindig. Amikor a Rend ügyeit intézem, akkor azzal órákig el tudok molyolni, mert fontos számomra, de közben például m ég barátnőm sincs, pedig kifejezetten nem lenne ellenemre, ha lenne. Persze, eddig még nem sikerült senkivel sem úgy összeismerkednem, hogy ne derüljön ki rólam valami aprócska tény, amire a másik megsértődik, vagy kiábrándul belőlem. Mindegy, talán majd egyszer...
Közben a büféhez érünk, ahol egy teát kérek, jó angol módjára a kávé helyett, és mikor megkapom, helyet foglalunk egy közeli asztalnál, ami épp üres. Persze, a tanárok láttán azért néhány asztal ürül még az eddigi szabadokon kívül. Innen tudni, hogy félnek, vagy valami vaj van a fülük mögött.
- Szeretem az ittenieket, szó se róla, de szerintem elég nekem a főállás. Osztályfőnök vagyok, és két történelemtanár van a suliban, szóval kellek oda teljes mellbedobással. De gondolkodtam már azon, hogy talán kiképeztetem magamat egyetemi tanárnak is, ellenben ez sok idő lenne, és nem tudom, mennyire tenné tönkre a jelenlegi életemet. Nem szeretném megkockáztatni. - na igen, régóta bennem van ez a kétoldalú kérdés. Elvégre, többet tanulmányozhatom azt, ami igazán érdekel engem, mégis elveszítem az egyik legfontosabb élményt, amiből töltődhetek: a gyermeknevelést. Tudom, ezt könnyedén ki lehetne küszöbölni, ha lenne valakim, és gyerekvállalásra adnánk a fejünket, de természetesen nincs, így marad az iskola, ami mellett pedig nehéz ismerkedni. Mindegy, majd lesz valahogy. Az örökségemből még van rengeteg a Gringottsban, illetve fontra váltva további angol bankokban is. Megélhetés pipa, barátnő még mindig nem.
- Mit gondolsz, érdemes belevágnom?